Szabó Péter nem áll le!

Tibi atya
2017.07.20.

Legújabb fizetett hirdetésként közzétett videójában Szabó Péter kínosan magyarázkodik miután passzív-agresszív módon mosolyogva és pozitívan sértette meg egy ministránsom személyiségi jogait. Videójában azt állítja, hogy Kennedy elnöktől a következőt tanulta: az emberek 20-60-20 arányban feloszthatóak. A felső 20 a pozitív és nyitott, a középső 60 a neutrális, az alsó 20 pedig a negatív, elzárkózó csoportot jelenti.


(nem hibáztatok senkit, aki nem nézi végig, mert bicskanyitogatóan szégyentelen)

Szabó retorikájában a felső 20 a legjobb, aki mindenre mindig nyitott, az alsó 20 az, akihez ő nem is szól, és a 60 a „befolyásolható” (őt idézem, noha más forrásokban erre a „neutrális” vagy a közömbös” szót használják), akiért szerinte érdemes küzdeni. Ugyan fogalmam sincs, hogy a politika és a célzott marketing alapú eladástechnika világán kívül bárhol létezik-e hasonlóan megbélyegző besorolás, de nem ez a legnagyobb probléma.

A probléma az, hogy a 20-60-20 elve valójában abból a szempontból osztja fel a populációt, hogy ki mennyire tűri jól az új dolgokat. Tehát újdonságra alkalmazott kockázatkezelési stratégiák szempontjából. Bár Szabónál nem jelenik meg ez a gondolatmenet, van, hogy a pozitív 20 százalék szívja meg a legeslegjobban, hiszen nem csak hogy ő az, aki minden szart kritika nélkül vásárol (mert nyitott az eladó üzenetére), de ő az is, aki könnyebben elhisz bármit. Ők vásároltak először Questor-értékpapírokat, ők a kedvezményes kamatozású deviza hitelkonstrukciók „boldog” tulajdonosai, és a felrobbanó, szénné égő okostelefonok is az ő arcuk tesztjén buktak el. A piac változásainak és váratlan eseményeinek a leginkább kiszolgáltatott ez a csoport, mert jellemzően nem gondolkodnak sokat döntéshozatal előtt.
A másik véglet, akit Szabó hanyagol, szintén előnytelen kockázatkezelési stratégiát alkalmaz, mert bár biztonságos, de a biztonságért minden lehetőség kihagyásával kell fizetnie, hiszen túl sokat gondolkodik. Azt azért hozzáteszem, hogy valaki, akit saját bevallása szerint egyedül az foglalkoztat, hogy jobbá tegye a világot, nem hanyagolhatja őket, hiszen a világ jobbá tételéből nem szokás piaci, befektetett munka/megtérülés alapon kiszorítani bárkit. Legalábbis azok nem csinálják, akikben az empátia csak nüansznyival is meghaladja a profitszerzés mohóságát.

A harmadik és legnagyobb csoport, a 60%, aki hol így, hol úgy dönt (az alávaló MLM-ügynök életszemléletét osztva Szabó Péter szerint azok tartoznak ide, akik még nem ismerik őt).
Szerintem ehhez a legnagyobb csoporthoz érdemes legtöbbször tartozni, és nem csak azért, mert evolúciós kockázati szempontból a nagyszámú csoportban kisebb az egyénre vetített kárelszenvendési valószínűség mértéke, hanem azért, mert aki ide tartozik, az egészséges kritikai szemlélettel bír, mégsem utasít el kapásból mindent. Így lehetséges, hogy amikor élete befektetésére lehetősége adódik, akkor helyesen a pozitív elbírálás mellett dönt, míg ha Szabó Péter félig (se mindig) igaz, káros egymondatosaival találkozik, akkor az életminőség javulása felé vezető (ebben az esetben) elutasító választ adja.

A tanulság tehát az, hogy ne politikusok kampánystratégiai kijelentései, cégek piacelemző szempontjai és motivációs előadók (vagy tudom is én milyen felelősségkerülő módon határozza meg magát ma egy sarlatán) beskatulyázása alapján próbáljuk a számukra legmegfelelőbb kategóriába beágyazni magunkat.

Szabó a videó többi részében többek közt arról panaszkodik, hogy nagyon sokan félreértik.

A nárcisztikus személyiségzavar soha nem engedett annyi önkritikát, hogy azt mondassa hordozójával: „nem értek veled egyet, de lehet, hogy igazad van”. Meg sem hagyja a lehetőségét annak, hogy téved: vele kapcsolatban mindig csak mások tévednek (ahogy a negatív következményekért is ők a felelősök). A nárcisztikussal vitatkozni is teljesen felesleges, mert kiváló manipulátor, zsigerből beszél úgy, hogy a kijelentései mögül bármikor ki tudjon hátrálni: azok plasztikusak, sokféleképpen értelmezhetőek, és ha (szerinte) félreérted őket, akkor – bármily meglepő – az egyedül a te (rossz szándékból vagy negatív szemléletből fakadó) hibád.
A nárcisztikus személyiségzavarban szenvedőket egyáltalán nem könnyű felismerni. A szenvedés persze ebben az esetben színtiszta eufemizmus, hiszen korántsem szenvednek ettől ők annyira, mint a környezetük, amit ők baromira élveznek, mert csak ennek a tükrében ragyog fel az ő igazi – isteninek hitt – fényük.

Szeretik, ha mások szenvednek? Akkor úgy működnek, mint a pszichopaták?

Bizonyos szempontból igen, mégsem teljesen. Nem mutatnak sokkal több empátiát és szociális érzékenységet (kivéve nyilvánosság előtt, ha ebből valamilyen könyvelhető haszon vagy közmegítélésben kifejezhető többletérték származik). A nárcisztikus viszont nem feltétlenül hisz a közvetlen kínzásban. Ő az olyan helyzetekben hisz, ahol szerepe szerint ő lehet az ember felett álló Isten, a hajléktalanból lett mogul, akinek az élete minden földi körülmény ellenére, mások számára irreálisan tökéletes. Hibátlan üzletember, férj és apa. A gyerek zongorázik, az asszonynak negyven felett sincsenek ráncai, a zakó vasalt, a drága óra számlapja pedig a kamera felé csillog. A nárcisztikus imádja a látványt, a pompát, aminek ő kell, hogy a középpontjában álljon. Nem csak a közepe ő, hanem az eredője és a végső értelme is.
Mindig teljesen egyedül jut el oda, ahol van, narratívája szerint a legmélyebbről a legmagasabbra. Teljesítményét emberfelettinek mutatja be minden téren, miközben mindennél többre tartott megítélését ilyen álszerény, passzív-agresszív és frusztráló módon növeli: „én sem vagyok Isten, csak ember. Nekem sikerült, neked miért nem?”

Hogyan ismerhetünk fel a környezetünkben egy nárcisztikust?

Nehezen, mert kurva jól élnek vissza a személyiségzavarukkal. Kitűnő sármőrök, hamar az ujjuk köré csavarnak, és beléjük szeretni sem nehéz. Szavaik elhitetik veled a perc törtrésze alatt, hogy Te vagy a világon a legfontosabb, a legegyedibb és a legszebb. Jutalomközpontunk szóbeli ingerlésével  párhuzamosan a tetteik azonban egész mást mondanak.

A rózsaszín köd éppen ezért kurva nehezen szakad fel körülöttük, viszont idővel a nagyon kellemes, taktikusan adagolt bókfalatkák mellé irtózatos szorongás párosul. Valahogy mindig az az érzésed a társaságában, hogy ő hozzád képest olyan okos, olyan sikeres, sosem kételkedik magában, és mivel kiválóan épít maga körül olyan világot, melynek abszolút vonatkoztatási pontja ő maga, óhatatlanul az az érzésed támad, hogy Te ehhez képest sehol sem vagy. Ezen csak ront, amikor erre még rádob egy lapáttal: „nahát, biztosan Te is képes lennél erre, ha egy kicsit keményebben küzdenél!” – ettől a mondattól még ugyan soha senki nem tanulta meg, hogyan is kell azt, viszont nincs ember, aki ne érezné magát szarul tőle. Így gyötrik környezetüket a nárcisztikusok önnön gyönyörükkel.

Mit tehetek, ha felismertem, hogy nárcisztikussal állok bármiféle kapcsolatban?

Egy dolgot: menekülj. Azonnal. Meg ne próbáld gyengéden megérteni vagy megváltoztatni, mert ezek az emberek – a pszichopatákhoz és a machiavellistákhoz hasonlóan - nem változnak. Szakemberek gyakran nem is egyszerű áldozatokként beszélnek a nárcisztikusoktól megmenekült szenvedőkről, hanem egyenesen túlélőkként. Okkal.
A nárcizmus pszichoanalitikus megközelítésben úgy alakul ki, hogy korai gyerekkorban szarok a körülményeink: nem kapunk elég figyelmet és szeretetet (abúzust és lebaszást viszont annál gyakrabban), ezért visszavonulunk ahhoz az egyetlen emberhez, akitől megkaphatjuk: önmagunkhoz. Ez később nem egészséges önszeretetté, hanem kóros önimádattá, egyfajta groteszk, önmagából induló és önmagába torkolló feltétlen szerelemmé korcsosul. A végtelen kört pedig nem lehet megtörni, mert aki megalkotta, az ezután már sosem vágyik jobban semmi másra, mint magára.
Oscar Wilde szerint az önmagunkkal kötött szerelem korai gyermekkorban alakul ki, de élethosszig tart.

Szabó Pétert személyében alkalmatlannak tartom a motivációra, hiszen ha valakit motiválni akarok, akkor – dr. Zacher Gábor szavaival élve – azt érdemes megmutatni neki, hova teheti a következő lépésnél a lábát, majd ha megtett öt lépést, akkor megbeszélni vele a következő ötöt, és így tovább, amíg önállóan járni nem tud.
Szabó ezzel szemben az Olümposzról beszél lefelé villából és luxusautóból olyanoknak, akik mély gödör fenekén ülnek áruházi hitellel, sokezer lépésre tőle. Isteni kinyilatkoztatásait fanfár és táncoslányok követik.
Szintén Zacher doktor úr szavaival élve, ha egy öngyilkost próbálnék ezekkel a bölcsességekkel eltántorítani az ugrástól (ahogyan Szabó állítólag saját magával tette), biztosan ugrana, mert ez a távoli jóllét (igen, két „l”-lel) számára a távolságot, és nem jóllétet jelenti.

(a közönség katatóniás eufóriájához elengedhetetlen a hipnotikusan kápráztató látványvilág)

(Szabó Péter ezzel az idézettel oszt bókostyát követői közt. Akár az úrvacsorának, ennek is az a lényege, hogy követői részesülhessenek az isteni lényegben. A szabót vallók így válhatnak eggyé messiásukkal, magával Szabó Péterrel. Hiszen ők az ő hősei!)


A közönséges szemfényvesztő videójában azt veti még kritikusai szemére, hogy mindig egy mondatot emelnek ki, amit kontextus nélkül értelmeznek. Máshogy nehéz is volna, hiszen Szabó videóiban a mondatok között nagyon laza az összefüggés, azok nem egymás következményei, vagy egymásból vont következtetések. Legtöbb esetben egyik nagyon erős érzelmi töltetű mondat követi a másikat teljesen véletlenszerűen, és nem számít, hogy az egymáshoz viszonyított kapcsolatuk alig definiálható. Így nem, vagy csak alig jön létre szövegkörnyezet, melynek tükrében értelmezhetőek az egyes mondatok. Szigorúan filmekből kivágott részletekkel és lelkesítő zenével tálalva.
Mégis azt mondom, legyen meg az akarata! Legközelebb egy egész videót fogok kielemezni, mert szerintem is érdekes témája egy külön cikknek.

Azt állítja továbbá, hogy kétféle kritika létezik: építő és az a fajta romboló, amit nem kell magunkra venni. Ezt betudhatjuk annak, hogy kóros önimádatában nem feltételezi, hogy a kritika, ami a brandjének és önnön káprázatos magának romboló, az másoknak építő. El sem hiszi (hogy is hinné?), hogy nem mindenki működik úgy, ahogy ő, és vannak, akik nem szarják le azokat sem, akik (a logikus érvekre való nyitottság tekintetében) az elzárkózó 20%-ot képezik, és esetleg a követőtáborába tévednek. Ahhoz, hogy legalább elhiggye, kéne az a csepp empátia, de miért is várnánk el ilyesmit nárcisztikusoktól?

Azt is megjegyzi, hogy ő mindenhez az arcát adja (korábban tőlem is ezt követelte). Megint csak annyit tudok mondani, hogy nem várom, hogy megértse, valaki nem akar híres lenni. A problémám egyébként nem az Szabó Péterrel, hogy ő adja az arcát a tévés szerepléseihez, hanem az, hogy mást sem ad hozzá. Ezért tartok feleslegesnek minden olyan vitát, ami nem a bíróságon zajlik, ahol a kimondott szavakat tényekkel alá kell támasztani, nem csak obligát közönségi tapssal és nevetőgéppel.

Péter!

Ebben a videódban ismét összevissza hantázol! Azt állítod, hogy azért nem nevezed meg, melyik multinál dolgoztál, mert nem szeretnéd rossz hírbe hozni őket, hogy hajléktalanként és büntetett előéletűként vettek fel (bár a kronológiai sorrend sosem egyértelmű az előadásból). Most komolyan azt várod, hogy bárki bedől annak, hogy létezik az a multi, aki egy ilyen holywood-i sikersztorira utólag nem két kézzel döngetné a mellét? Ennyire hülyének nézed a követőidet, Péter?
Elhangzik még a szádból, hogy autólopásért ültél, de visszavitted a kocsit. Noha nem derül ki, hogy ez pontosan mikor történt, Magyarországon ebben az esetben nagyon sokáig nem valósult meg a lopás tényállása, hiszen nem történt eltulajdonítás (ma nem ennyire megengedő a jogszabály, úgyhogy senki ne kezdjen el rám hivatkozva kocsikat elkötni részegen, hogy majd reggel visszaviszi, mert ugyanúgy hengerfejesre kúrják érte a seggét a jardon). De ugye nem akarod beszopatni a követőidet, hogy ezért úgy kaptál letöltendőt, hogy semmi más nem volt a kontódon? Mit titkolsz ennyire rettegve, Péter?

Ne aggódj, legjobb ministránsaim már nyomoznak utánad, és ki fog derülni (természetesen nem lépek, amíg bizonyító erejű dokumentum nincs a kezemben, és egyáltalán nem, ha piti törvénysértést követtél el, hiszen a tiszta laphoz jogod van).
Amennyiben gazdasági bűncselekményért ítéltek el, nem csak beperellek ismét a hazugságokért, de egyenesen helyreigazítási pert indítok. Minden posztod után, amiben valótlant állítasz.

Ha a megérzésem nem csal, és kiderül, hogy az élethazugságod fedezete nem a pozitív gondolkodás, hanem a múltban elkövetett fehérgalléros bűncselekmények, amiket így akarsz tisztára mosni, akkor ez azt jelenti, Péter, hogy a helyreigazítási pereket követően ugyanott és ugyanannyiszor kell majd a törvény szigorával felügyelt igazszágot leírnod. Veled fogom leiratni a saját Facebook-oldaladra, hogy hazudtál. Ez pedig azért is lesz történelmi pillanat, mert először és utoljára akkor fogom megosztani én is a posztodat. Minden létező oldalon, amit kezelek, és erre fogom kérni az összes nagyobb oldalt is, akivel jó kapcsolatban állok. Addig is ízlelgesd a saját motivációs sallangjaidat, mert egyvalamit garantálok: szükséged lesz rájuk. Dicsértessék!

Szabó Péter nyilvános vitára hívott!

Tibi atya
2017.07.13.

Tegnapi bejegyzésemre Szabó Péter az alábbi levéllel válaszolt:

„Kedves P. D. (avagy Tibi atya)!
Igazán megtisztelő, hogy írtál rólam, köszönöm.
Az már kevésbé, hogy ez a néhány sor rágalmaktól, hazugságoktól, és féligazságoktól hemzseg.
Éppen ezért szeretnélek felkérni egy nyilvános beszélgetésre, ahol ezeket tudjuk tisztázni.
Én mint eddig, továbbra is adom az arcom minden egyes lépésemhez, gondolatomhoz.
Remélem számíthatok rá, hogy Te is ezt teszed.
Mivel én eddig sem bántottam meg senkit, és nem is kritizáltam, most sem ez a célom, hanem az, hogy nyíltan, személyesen, egymással szemben, vállalva az arcunkat, a véleményünket kiálljunk, és egyzetessük a nézeteinket!

Üdvözlettel,
Szabó Péter”


(A képet és a poszt szövegét azért mertem megosztani, mert bár tudom, hogy sokan lecsekkoljátok majd ministránsom nevét, tényleg nem kerültök hozzám közelebb, ráadásul beleegyezett, mert a nevéhez az égvilágon semmi egyéb nyilvánosságot érintő dolog nem köthető, tehát az teljesen érdektelen.)

Péter!

Ministránsom sorait közvetítem most feléd, akit alávaló módon az én posztomért tettél közszemlére, holott azért minden szempontból - legyen az morális vagy jogi - egyedül én felelek:

„Szabó elkövetett velem kapcsolatban egy óriási hibát: azt állította, hogy én vagyok Tibi atya. Ez azonban nem igaz. Sosem volt, és sosem lesz. Még csak az oldal alapítója vagy adminja sem vagyok. Mindig hű ministránsa voltam az atyának, mindig az is maradok, de a személyem nem azonos vele. Hang vagyok a fejében, és hosszas viták után érv a szájában. De nem vagyok ő. Mikor jelentkeztem hozzá évekkel ezelőtt, ugyanaz a senki voltam, aki most vagyok, és aki maradni akarok. Az atya oldalára sem az én személyes véleményem kerül ki. Csak abban az esetben van így, ha az atya ministránsai azzal maradéktalanul egyetértenek. Egyéb esetben mindig a szerkesztőség elé tárja, ahol többséggel elfogadva, alaposan megvitatva (és ha kell konszenzus alapján átalakítva) azt, kirakja. Vagy így kerül ki, vagy sehogy.”

P. D., akit ezek után Ministráns-D-ként fogok emlegetni, nem azonos tehát a személyemmel. Ministránsaim azért kerülik hozzám hasonlóan személyükkel a nyilvánosságot, mert nem számít a nevünk és az arcunk: az érveink, a véleményünk, a suttyóságunk és az attitűdünk így is ugyanolyanok, nem vágyunk személyes rajongottságra, és nem óhajtunk abban a blikkes bulvárvilágban gyökeret ereszteni, amiből Te előburjánzottál. Személyes karriert sem akarunk építeni.
Péter, a hírportálok, akik közül nem egynek a tyúkszemére léptem az évek során (kb. az összesnek), szerinted miért nem írták meg, ki állhat Tibi atya mögött miközben a legtöbbnek személyesen is adtam már interjút? Nos, két okból:

1) Tudják, hogy azonnal beperelném őket, mivel sem én, sem ministránsaim nem vagyunk közszereplők.
2) Nincs valós hírértéke, mert érdektelen és szart se befolyásol a személyük velem kapcsolatban.

Mivel az ismeretlenségben maradni és lemondani a személyes karrierépítgetésről annak minden előnyével és hátrányával együtt éppen annyira szent jogunk, mint egy írónak álnéven publikálni, nem fogom tűrni, hogy közszemlére tedd őket. Még akkor sem, ha az alapvető jogok olyan földi hívságok, amit neked, a büntetett előéletű egymondatos élethazugságok messiásának szerinted nem kell betartanod.

Ministráns-D-nek ezúttal mégis a szerkesztőség teljes egyetértésében engedtem meg, hogy kiálljon ellened egy nyilvános vitára. Természetesen nem ott és nem úgy, ahogy Te szeretnéd. Szó sem lehet arról, hogy egy színes-szagos-hangeffektes, kereskedelmi televízió-kompatibilis műsorban tegyétek ezt meg, ahol a legkisebb esélyed is adatik az önfétisű sztárongásra, és amire viszont ministránsom egyáltalán nem vágyik.
Hogy létrejöhessen az objektív, tényekhez rigorózusan tapadó diskurzus az ámításaid ellenében, Ministráns-D beperel téged. Először is azért, mert a beleegyezése nélkül széles nyilvánosságra hoztad a kilétét, másodszor azért, mert azt állítod, hogy ő én, amit nem tudsz bizonyítani (míg én az ellenkezőjét könnyűszerrel), harmadszor pedig azért, mert azt állítod, hogy megrágalmazott téged. Ha lettek volna rágalmak a cikkemben, akkor sem ő tette volna, ráadásul álláspontom szerint nem voltak. A szubjektív véleményünk volt benne a sarlatánságodat illetően, és néhány mondatod, amit bármikor hivatkozhatunk, hogy valóban elhagyták a szádat. Éppen ezért az a véleményem, hogy maga az állítás a rágalom, hogy ministránsom vagy én megrágalmaztunk téged.

Nem csináltam még ilyet, de Ministráns-D beszédét a tárgyalásról az arca kitakarásával élőben streamelem majd. Ugye, mennyivel jobb, mint egy tévéműsor, ahol szabadon lehet hazudozni? Itt nincs csúsztatás, nincs plasztikusan gyúrható életbölcsesség, ami annyira szabadon értelmezhető, hogy bármikor kibújhatunk mögüle. Nincs motivációs élettörténet, amit elnagyolva, konkrétumoktól mentesen, hol így, hol úgy adunk elő. Nincs bevágott zene, nincs fényshow, nincs kibaszott betáncolás és nincs taps. Nyers tények csapnak össze a nyers tényekkel. Ministráns-D és én ugyanis minden mondatunkért felelősséget vállalunk. Akarod vagy nem, te is így teszel majd.

Ne aggódj, az igazságszolgáltatás számodra - velünk ellentétben - jól ismert terep! Bár az életed (kitalált vagy valós) magánjellegű részleteit nem átallod a szélesebb közönség elé tárni, erről nagy a hallgatás. Hallottuk már azt is, hogyan és miért akartál (állítólag) öngyilkos lenni, azt azonban a médiában soha, pontosan miért is ültél. Elképzelhető, hogy a hajléktalanból lett milliomos nimbusza alábbhagyna, ha kiderülne, hogy nem két kifli volt az oka, hanem fehér gallérban elkövetett bűncselekmény?
Mire végzek a nyilvánosságban betöltött szereped felszámolásával, igyekszem kideríteni ezt is (kivéve, ha tényleg nem gazdasági bűncselekményért, hanem egyéb bűnökért ültél, hiszen abban az esetben ha ez nem képezi a mostani élethazugságod anyagi fedezetét, mindenkit megillet a tiszta lap, és ettől még akkor sem fosztanálak meg, ha egyébként minden másért élesen bírállak).

Korábban az igazságszolgáltatás már bebizonyította, hogy az igazság győzedelmeskedhet feletted, és ministránsaimmal teljes intellektusunkat latba vetjük majd azért, hogy ezúttal se legyen ez másképp. Ja, Péter, és mindeközben egy percig se feledd a mantrát, ami szerinted mindenre megoldás: mindig csak pozitívan! Mosolyogj! Dicsértessék!

Szabó Péter legújabb fegyvere

Tibi atya
2017.07.12.

Nemrégiben a szívem is félrevert pár ütemet, mert a hírfolyamom olyasvalamit dobott fel, amit sosem szerettem volna látni: Almási Kitti csatlakozott Szabó Péter motivációs tréner stábjához "egy-két projekt" erejére.

Nagyon régi követője vagyok Szabó Péternek és Dr. Almási Kittinek, azonban teljesen különböző okokból. Míg Szabó Pétert, a mentálhigiéné egyik legnagyobb sarlatánját és hazai közellenségét szemmel tartom és figyelem, hogy következetes kritikusa maradjak, addig Almási Kitti klinikai pszichológust a legőszintébb csodálattal követem. Bevallom, ez a nő ez egyik kedvenc pszichológus előadóim egyike: összpontosul benne a klinikum szakértelme, a terápiás tapasztalat, a humor, illetve a hajlandóság, hogy leszálljon a katedráról, és közérthetően, de tudományos igényességgel beszéljen olyan nagyon fontos dolgokról, mint a kötődési stílusok szerepe a kapcsolatokban, önmagunk elfogadása, a szexusunk megélése és a szorongásainkkal történő szembenézés.

Szabó Pétert lassan senkinek nem kell bemutatnom: ő az, aki a vállalati pszichopátia és a nárcizmus mantráit futószalagon gyártja azoknak az ostobáknak, akik nyálcsorgatva vágynak a népszerűségére és a vagyonára. „Mindig túl korai, hogy feladd!”; „Ne feledd, attól, hogy valakinek baja van veled, az csak az ő baja” – tolja az önfókuszú, egocentrikus boldogtalanság zálogait kontextus nélkül a közbeszéd terébe. Nézzük, mit is jelentenek ezek a mondatok!

„Mindig túl korai, hogy feladd!”

Ezzel a motivációs bullshittel nem csak az a probléma, hogy egyaránt adható a berlini waffen-SS utolsó csepp vérüket is Hitlerért áldozó gyermekkatonái és vállalati középvezetők szájába, hanem az, hogy nem igaz. Nem mindig korai, hogy feladd. Vannak dolgok, amiket kurvára fel kell adni. Néha be kell ismernünk, hogy nem vagyunk mindenhatóak, és a tevékenységtől, amit csinálunk (legyen az rossz vállalkozás vagy káros szokás) nem leszünk jobb emberek, csak fáradtabbak, elhasználtabbak és gyengébbek (mert sajnos az a hazugság sem igaz, hogy ami nem öl meg, az erősít). Ilyenkor így vagy úgy, de legalább részben fel kell adnunk, amit csinálunk és segítséget kérnünk másoktól, mert valamit nyilván elbasztunk (ez Péter mantrái szerint szintén rossz dolog, amennyiben mások véleménye kritikus – szerinte ugyanis nem szabad foglalkozni a kritikával, mert az akadályoz a célunk elérésében).

„Ne feledd, attól, hogy valakinek baja van veled, az csak az Ő baja!”

Ez a mondat a nárcizmusnak az a velőállománya, ami semmilyen értelmezésben nem állja meg a helyét, de úgy a legkevésbé, ahogy Szabó Péter értette: ha valakinek baja van veled, az nem csak az ő baja. Egészséges (egyénre szabott) dózisban persze mindenkinek szüksége van a „leszarom” pirulára, hiszen ha minden fikázást valós kritikaként értelmeznénk, akkor rövidtávon kapnánk idegösszeroppanást, és valóban nem jutnánk soha egyről a kettőre. Azonban ebből nem következik, hogy amit csinálunk, az szükségszerűen jó, és ha valakinek mégis baja van ezzel, azzal nem kell foglalkozni, hiszen az az ő baja és nem a tiéd. Ahhoz, hogy ezt elfogadjuk, épp csak annyi empátia szükségeltetik, ami már elég ahhoz, hogy ki ne mondjuk ezt a mondatot soha.

Most olvassuk el ugyanezt a mondatot úgy, hogy a hangsúly máshol van: "Ne feledd, attól, hogy valakinek baja van veled, az csak az ő baja!"

A mondat még így sem igaz. Vannak helyzetek ugyanis, amikor olyannak van baja velünk, akitől függünk. Vajon lehet-e ezt mondani az alkalmazottnak, akit a főnöke rendre megaláz? Vajon lehet-e ezzel a mondattal nyugtatni egy gyereket, akit az erősebb osztálytársa bántalmaz? Szabad-e ilyen módon semmibe venni azt, hogy ez a baj nem csak a piszkálódóé, hanem az áldozaté is? - azt gondolom, nem. Ezt a mondatot bármilyen szövegkörnyezetbe ágyazom, egyetlen embernek sem adható tanácsként, aki azt várja, hogy a tanácsom élhetőbbé tegye az életét.

A fenti mondatok nem kiragadott példák, Szabó Péter facebook-ja ugyanis tömegével árasztja az ilyen, és ehhez hasonló motivációs bonbonba töltött élethazugság-mérgeket. Ő a lelki tanácsadás legnagyobb szélhámosa, munkásságában Oravecz Nóra mémjei fajtalankodnak Gyurcsok István tévés gyógyító kuruzslásával. Meggyőző, de hazug féligazságok ezek. Olyan egópumpák, akár a kokain: pillanatnyi erőt adnak, függőséget okoznak, nem vezetnek tartós boldogsághoz és lelki békéhez, viszont a hatásuk hamar elmúlik és mindig kell egy következő adag.

Szabó Péter erre azt mondaná, hogy az irigységem álruhát öltött elismerés. Csak azért kritizálom, mert én is szeretnék olyan sikeres és imádott lenni, mint ő. Ez azért is állja meg a helyét, mert engem a kutya sem követ, míg őt népes rajongótábor öleli körül, és míg ő pénzben úszkál, én a küszöböt rágom hónap végén. Módszeresen próbálok arccal is a nyilvánosság elé lépni, hiszen vágyom a rajongásra, csak nem sikerül, mert nem bízom eléggé magamban. Keserű, irigy ember vagyok, akit elszomorít mások sikere, és titokban én is olyan szeretnék lenni, mint ő. Ezért fikázom. Csakhogy ezen mondatok egyike sem igaz.
Ideje még a nárcizmus önámító rózsaködén keresztül is észrevennie, hogy a kritika és a fikázás között tartalmi és érdemi különbség van. Míg a fikázás céltalan, mélység nélküli és kontraproduktív pótcselekvés, az irigység kétdimenziós projekciója, a valós kritikának nagyon is van célja. Változást szeretnék elérni vele, mert amit kritizálok, az hat a környezetemre, és szöges ellentétben áll a világnézetemmel. Bár Szabó Péter nárcizmusa szerintem nem változtatható, a közvélemény hozzá fűződő viszonya igen.

Egyszerűen nem fér a fejembe, hogy mit keres Szabó Péter mellett egy olyan (nélküle is sikeres) géniusz, mint Almási Kitti. Igaz, hogy Kittinek voltak olyan gondolatmenetei, amik hasonló következtetésekre futottak ki mint Szabó Péter egyik-másik instant életbölcsessége, de ő sosem ilyen csupaszon tolta őket az arcunkba. Nem tartott soha olyan, piramishálózatra építő cégek eladástechnikai térningjeihez hasonlatos, zenés-színes-szagos motivációs agymosást, mint Szabó Péter. Ellenkezőleg! Nagyon komoly gondolatisággal és szakmai érvekkel segített odatalálni ezekhez a gondolatokhoz. Ez óriási különbség, és a Szabó Péterhez még csak nem is viszonyítható zsenialitása is ebben rejlik.

Abban reménykedem, hogy Kitti nem a nárcisztikus sármőr bűvkörébe került, és Szabó Péter megnyerő modora nem tudta a szakember mögötti embert megmérgezni. Abban egészen biztos vagyok, hogy Szabó Péter nem önkritika gyanánt fordult szakmai segítségért a munkáját illetően, de talán a vele kapcsolatban gyakran felmerülő bírálatok alapján kockázatelemzést végzett, és belátta, szüksége van rá, hogy a jövőben élét vehesse az egyre nehezebben vitatható, és brandjére is egyre veszélyesebb véleményeknek. Bízom benne, hogy Kitti célja Szabó Péter munkásságának meghackelése, hogy az szakmaibb és kevésbé kártékony legyen.

Ha mégis kiderülne, hogy Szabó Péternek úgy sikerült manipulálnia, mint a médiakörnyezetében mindenkit, úgy biztosíthatom, amikor (és nem ha) ezt észreveszi és belátja, nem fogok károgni, hogy „émmegmontam”, viszont segíteni fogok neki, amiben csak tudok. Attól, hogy valaki kiváló pszichológus, még ember is egyben, és nem immúnis a nárcisztikusok hihetetlenül meggyőző kommunikációs trükkjeire.

Kedves Kitti!

Közted és Szabó Péter között oldhatatlan ideológiai ellentét feszül: míg Te azt tanítod, hogy a siker és az önbizalom a lelki egyensúly egyik körülménye, Péter szerint a siker ősoka az önbizalom. Utóbbi nem csak hazugság, hanem a tanításaid szöges ellentézise is.

Kérlek, csináld meg a lehetetlent: hass valahogy Szabó Péterre, de közben ne Szabó Pétereződj be, és a pszichológus szakmát se kend vele össze! Lépj a színpadára, de ne vezesd fel őt soha arra a pódiumra, amire Te már Vekerdy Tamással és Müller Péterrel együtt is álltál! Tisztában vagyok vele, hogy most vészcsengőnek kevés vagyok, de amint úgy érzed, hogy kihasználnak, legyek én a nagy piros gomb, amit lenyomsz, és ami akkor is ott van neked, ha most haragszol ezért a levélért (vagy válaszra sem méltatod). Ha lenyomod, én úgy szántom be ezt a sarlatánt is, ahogy anno Oravecz Nórát vagy rövidesen Marozsák Szabolcsot fogom. Érvekkel, nyilvánosan, közérthetően és maradandóan.

Maradok irántad tisztelettel:

Tibi atya

Így kell meginni 2 másodperc alatt egy korsó sört - VIDEÓ

Tibi atya
2017.07.11.

A kocsmai versengés egyik legfontosabb versenyszáma mindig is a ki-tud-meginni-minél-gyorsabban-egy-sört volt. Számos technika létezik, az egyikben egyszerűen rátapasztjuk a szánkat, és minél nagyobbakat kortyolva gyakorlatilag magunkba szívjuk a folyadékot. A másik az, mikor kiakasztjuk a garatunkat, és hát...az eredmény magáért beszél:

Tisztelet a hölgynek, képzeld, hogy mikre lenne még képes...Dicsértessék!

A Pride-ra szükség van!

Tibi atya
2017.07.11.

Nekem az égvilágon semmi bajom nincs a „buzi” szó használatával, mert úgy gondolom, hogy nem a szó alakja az, ami a szót magát bármilyenné teszi, hanem a konnotáció, a mögötte húzódó érzelmi töltet. Cikkemben ezúttal mégis többnyire a „meleg” szót fogom használni az azonos neműekhez vonzódókra. Nem azért, mert félek a bé betűs szó használatától, vagy mert szerintem a szavak alakján számon kért politikai korrektség képes elérni ennek a közlési attitűdnek a valós célját. Egyszerűen csak azért, mert jelen helyzetben ez a kifejezőbb szó.

Magyarországon a melegeket sokféle vélemény övezi: vannak, akik lőfegyverrel a Dunához vezényelnék őket, akik megelégednének a kasztrálásukkal, akik átnevelnék őket mintha a szexuális irányultság valami hóbort volna, akik azt mondják, csinálják a négy fal között, és olyanok, akik azt mondják, illesse meg őket az összes olyan jog, ami a heteroszexuálisokat is. Esküvő, házastársi szerződés, örökbefogadás és általános elfogadottság. Én az utóbbiakhoz tartozom.

Nagyon károsnak tartom azonban a világnézetet, miszerint aki nem ért velem egyet, aki homofób, azt kapásból kiírjuk az értelmiség és a humánum köréből. Nézzünk szembe a ténnyel: hiába létezik pszichológiai és biológiai szempontból alátámasztott, logikus érvelés, hogy miért természetes dolog, hiába van a logika megteremtőjén, Arisztotelészen átívelő történelmi hagyománya,  Magyarország ezeréves története során az elmúlt pár évtizedtől eltekintve az azonos neműekhez vonzódók kérdése nem létezett a köztudat észlelési küszöbe felett folyó fősodorban. Voltak korábban is közösségek, amik befogadták őket, de a szélesebb nyilvánosság előtt sosem képviselték az ügyüket. Éppen ezért bármennyire is alapvető emberi jogokról beszélünk, a közgondolkodás számára ezek a mai napig sem számítanak „alapnak”. Ha nem is tartom helyesnek, hogy a homofóbiát pusztán a tradíciókkal igazoljuk, a jelenség maga mindenképp érthető: hogyan is lehetne valami alap, amit nem tanultunk meg a szüleinktől és a nagyszüleinktől? Bármennyire hangzik ez hihetetlenül, kiváló embereket ismertem meg életemben, akik a homfóbiájuk ellenére is jólelkűek, és elsőrendű barátok.
Ne feledjük, a szüleink (pontosabban a gondozóink) az elsődleges mintaképek számunkra. Ha jót, ha rosszat kapunk tőlük, az nem csak gondolati síkon ég belénk, hanem a lelkünkbe nyomódik. Azzal a fajta implicit tanulással válik a személyiségünk integráns részévé, amivel a csecsemők és a gyerekek képesek csak tanulni.

Lehet-e hibáztatni valakit azért, mert azt a mintát követi, amit a szülei és a környezete kódoltak belé szociálisan?

Azt gondolom, hogy ha lehet is, nem érdemes. Legyen szó homofóbiáról, alkoholizmusról, egyéb függőségekről, agresszív viselkedési formákról vagy en bloc bármiről, a hibáztatás és a suttyónak bélyegzés egyiket sem fogja felszámolni. Nem találkoztam azonban még olyan jószívű, de homofób ismerősömmel, aki azután is az maradt, hogy bemutattam neki egy másik kiváló, homoszexuális ismerősömet, akiről csak később tudta meg, hogy az.

Békés, egymás megismerésére törekvő emberi hangnemre van szükség mindkét oldalról a táborokat csatasorba vezénylő homofóbia és homofób-fóbia helyett.
Az eredetileg melegellenes ismerőseim ilyen diskurzusokkal értik meg mindig, hogy a szexus bár alapvető vezérlőerő, azért még nem kizárólagos meghatározó tényezője annak, hogy valaki milyen ember. Ilyenkor értik meg azt is, hogy ha egy életet kell leélned úgy, hogy nem érhetsz az utcán ahhoz, akibe szerelmes vagy, az rettenetes frusztrációval jár. Ha mégis megteszed, és a válasz megvető undor vagy agresszió, annál inkább. Ezt pedig senki nem érdemli meg, csak mert az agyi neuronhálózata valahol az ontogenezis tájékán eltérően idegződött be a szexusát illetően.

 A Pride a köztudat szintjére emeli a vitát, és ezért van rá szükség!

Elismerem, a Pride felvonulása egy kritizálható jelenség. Évszázados lefojtás frusztrációja bukik elő benne, és ez gyakran jelentette azt az elmúlt két évtized során itthon is, hogy olyan szimbólumokat gyaláztak meg, amik számomra is szentek, mert az identitásom alapját képezik. A nyitott és kétoldali beszélgetések is csírájukban halnak ki, ha a kiindulópontjuk olyan provokáció, mint a Magyarországra rajzolt görbe fasz a papruhás buzi előterében. Ez felháborító.

Éppen ezért kell a Pride felvonulásán megváltoztatni bizonyos dolgokat, de nem egyenesen betiltani azt. Egy percig se gondoljuk, hogy a melegtársadalom teljes egészében és feltétel nélkül azonosulni tud a Pride kommunikációs eszközeivel. Ismerek konzervatív, magamutogatást kerülő leszbikusokat és homoszexuálisokat, akik a rendezvénynek csak a céljaival, az egyenlő jogok kivívásával azonosulnak, a közlési eszközökkel a legkevésbé sem. Ezért vesznek részt a felvonuláson polgári öltözékben. Bármilyen meglepő, ezek az emberek csak a szexusuk mássága tekintetében homogének, nem a világnézetükben.

Egyébként mintha ez a Pride szervezőinek is kezdene leesni, hiszen idén már nyoma sem volt a többezer normális vonuló között annak a szűk, de média által felkapott kisebbségnek, akik nemzeti szimbólumokat gyaláztak. Bár a korábbi Pride-ok alatt is elenyésző volt az ilyesmi, a média klikkekből és nézettségből él, ezért ez a pár exhibicionista fasz sokkal nagyobb médiafigyelmet kapott, mint a többi normális, jóval szolidabb vonuló. Ez azonban a magamutogatás vágya miatt beteges, nem pedig a homoszexualitás miatt. 
A 888.hu izzadságos próbálkozással mindössze ennyivel tudta idén borzolni a kedélyeket:

Ez amellett, hogy nekem nem tetszik (és a melegek tekintélyes részének sem), semmivel sem durvább, mint bármelyik körúti legénybúcsús társaság maskarái. Ne essünk azonban abba a hibába, hogy egy szexuális irányultságot a nyilvánosságban képviselt legbizarrabb elemei miatt ítélünk el! Tele van az internet egymást nyilvánosan lehugyozó-szaró férfiakkal és nőkkel, mégsem az alapján határozzuk meg a heteroszexuálisokat!

 Nem értek egyet Vona Gáborral, aki úgy tiltaná be a vonulást, hogy soha életében nem vett rajta részt a kordon innenső oldalán, és a legközelebbi élménye a saját pártmédiájából fakad. Nem értek egyet továbbá azzal sem, hogy a homoszexualitás magánügy. Mindaddig ugyanis, amíg bármilyen szexusú embereket joghátrány sújt, az minden olyan ember közügye is, aki hisz a jogállamban. Bár hiszek abban, hogy a szexualitás mellé intimitást kell rendelnünk, kikívánkozik a négy fal közül amíg nem élhetnek bélyeg nélkül, nem házasodhatnak és nem fogadhatnak örökbe gyereket. Én sem az utcán baszok, de ha nem engednék, hogy elvegyem azt, akivel otthon igen, kivonulnék az utcára!

„Gyereket? Ezek? Na, azért a lófasznak is van vége!”

Bevallom, én ezt értem a legkevésbé. Valaki azt hiszi, hogy a csúúúnya buzik heteroszexuálisok elől rabolják el a gyerekeket? Ugyan.

Állami gondozásból adoptálják őket, amiről jól tudjuk, hogy nem gyerekeknek, de talán még kutyáknak sem biztosít megfelelő mentálhigiénés körülményeket a normális fejlődéshez. Intézet, farkastörvények, gyerekeket leszaró, molesztáló és megalázó dolgozók, akik terrorban tartják őket, és gyakran még a hangyafasznyi juttatásaikat is einstandolják tőlük.
Az örökbefogadásnak hosszú, bürokratikus és szigorúan felügyelt menete van, ami sokakat ki is rostál. A nem alkalmas homoszexuálisokat ugyanúgy szűrné, ahogy a nem alkalmas hetorszexuálisokat. Azt gondolom, hogy egy megfelelő anyagi körülmények között élő értelmiségi meleg pár sokkal inkább nevel tudatosan a társadalom számára is hasznos, szerető körülmények kött fejlődő gyermeket, mint a börtönszerű intézetek. Nem, a gyerek nem lesz nagyobb eséllyel buzi, és nem kell félni attól, hogy olyasmit lát, ami majd traumatizálja. A Te szüleid sem előtted kúrtak, és ha a gyerek véletlenül „benyit”, az fiatal korban nem traumatikusabb, mintha heteroszexuálisokat látna. Csak utána beszélni kell róla. Mint ahogy erről a témáról is.

Nem kérem, hogy mindenkinek változzon meg a világlátása internetes cikkek függvényében (hiába is tenném)! Arra kérem azonban valamennyi olvasómat, hogy mielőtt instant indulatokkal kezdené szidni a máshogy gondolkodókat vagy érzőket (tartozzon bárhová is), legalább próbálja előbb megismerni őket, mert az árnyaltabb képen többet látunk! Dicsértessék!

Úgy be volt kúrva az M1 riportere, hogy lekeverték - VIDEÓ

Tibi atya
2017.07.09.

Megesik ugye, hogy az ember iszik egy-két pertut egy fesztiválon. Mondjuk, az kicsit ritkább, hogy az alkohol kognitív képességekre gyakorolt hatásait élőben láthatjuk. Szekunder szégyenérzetre felkészülni!

De hát megesik, hogy a csiga is elesik. Mindenesetre legalább volt egy őszinte pillanat a csatorna utóbbi viselt dolgaiban.
Dicsértessék!

Tinilányok mesélik el, hogyan szereztek Balaton Sound jegyet (18+)

Tibi atya
2017.07.07.

Tinilányokat kérdeztünk meg, hogyan szerezték a borsos árú Balaton Sound jegyüket. Ledöbbentünk.

"Én az interneten vásároltam, mert úgy sokkal kényelmesebb." (Renáta, 19)

"Egyik barátom megtudta, hogy dolgoznia kell a fesztivál ideje alatt, így tőle vettem meg olcsón a jegyet. Sajnálom, hogy melóznia kell, de így jó áron jutottam a jegyhez. (Kinga, 18)

"Engem a barátnőim leptek meg vele karácsonyra. Minden évben megyünk, nagyon szeretjük az elektronikus zenét." (Lilla, 20)

"Én leszoptam egy gazdag csávót a napijegyért"
Tessék, leírtam, amit olvasni akartál.
Te beteg fasz.
Jó, biztos valaki szopott már Sound jegyért, de szerintem szoptak már egy kiló kenyérért is, úgyhogy ez elég jó befektetésnek tűnik.
Dicsértessék!

Pásztory Dóri nyílt leveléről Hosszú Katinkának

Tibi atya
2017.07.04.

Nemrégiben látott napvilágot Pásztory Dóri, paralimpikon nyílt levele Hosszú Katinkának, amire Hosszú (marketingcsapata) azóta sem válaszolt érdemben. Röviden vázolva, Katinka kiakadt, egyebek mellett azért, mert a FINA korlátozta, hogy az úszók hány számban indulhatnak a világversenyeken, és szerinte az új szabályokat egyenesen ellene vezették be. Pásztory Dóri erre nyílt levelet írt neki, miszerint a kép ennél hangyányit komplexebb, a jövőben jobb lenne nyílt levelek helyett nyílt, több oldali diskurzust a közbeszéd terébe engedni (amire szerinte Katinka egyre kevésbé hajlandó), és egyébként sem szerencsés, hogy egy komplett ország alkot véleményt egy nemzetközi sportszövetségről egyetlen elfogult, és az ügyben (anyagilag is) érintett sportoló álláspontja alapján.

Rengetegszer álltam ki Hosszú Katinka ügyei mellett. Mikor a klasszikus maffiavilág prominens alakjának számító Gyárfás Tamás ellen tört kopját, ugráltam örömömben, és én magam is olyan mély, de beforrt sebet téptem fel Gyárfás mellkasán egy nyílt levelemmel, mint a Fenyő gyilkosság. Ugyanebben a levélben kritizáltam Pintér Sándor belügyminisztert is. Ellentétben Katinkával, ezek az emberek engem bármikor fél nap alatt kicsinálnak kocsmástul, facebookostul, üzletestül, mindenestül. Kiálltam Katinka mellett amikor és amiben csak lehetett. De egy percig sem Hosszú Katinkáért. Az ügyekért és a szimbólumokért, amiket Hosszú Katinka ezekben a helyzetekben jelentett.

Bevallom, szerintem az ország semennyivel sem lesz jobb hely attól, hogy egy úszó valahol a világ másik végén megjavítja a saját csúcsát. Bevallom, ugyanez a véleményem az olimpiai érmekről is. Azt gondolom, hogy mindkét esetben mikor felállunk, és egy nemzet nevében ünnepeljük ezeket az eredményeket, olyan placebokra harapunk, amik rettentő károsak, és másra sem jók, minthogy a fröccsömmel kísérjük le őket. Senki ne értse félre, én nagyon tisztelem a profi sportolók eredményeit, és fontos, hogy örüljünk is nekik, mert amit tesznek, emberfeletti. De miért lesz az egyéni eredményük mindjárt a nemzet eredménye is? Miért tapsol egy elhízott, pultom előtt kígyózó nemzet Hosszú aranyának úgy, mintha szemernyi része is lenne a sikerében, és úgy, mintha a sikerétől bármivel is javulna a nemzet önértékelését valóban javító tömegsport állapota? Hogy egyértelmű legyen: tömegsport alatt természetesen nem azt a Katinka klubjába felvételt nyert pártucat gyereket értem, akiket gyerekkoruktól nevelnek a következő generáció Katinkáinak, hanem azokat, akiknek az állam és a nemzet profisport fétisű önkielégítése után nem marad lófasz sem, csak a heti öt, központi mintatanterv által nem annyira a test építésére, mint a lélek rombolására bevezetett alibi tesióra.

Mikor az új szabályzást tartalmazó linkre kattintottam, az első gondolatom az volt, hogy ez mintha nem is annyira személy szerint ellene szólna. A FINA egy nemzetközi szervezet, aminek az úszósportban, mint globális jelenségben kell gondolkodnia. Ha olyan szabályok vannak, amik lehetővé teszik, hogy valaki azért, mert sokkal jobb, mint a többiek, minden versenyszámban le is taroljon mindenkit, annak a globális következményei azzal járnak, hogy a többi országban visszaesik a sportág népszerűsége, ami hosszútávon megbosszulja magát a sportág egészén is sokkal inkább, mint az, ha valaki ezentúl csak négy számban aranyérmes kilenc helyett. Az a dolguk, hogy egyensúlyt tartsanak, és ezt anélkül, hogy ellehetetlenítsenek sportolókat, csak úgy tudják megtenni, hogy maximalizálják a versenyszámokat, amikben indulnak. Jut is, marad is: megmarad a világklasszis, kiugró úszótehetségek nimbusza, miközben más számokban a többi versenyzőnek is jut érem. Így minden országban követik a sportot töretlenül, és minden országban áldoznak rá pénzt a továbbiakban is. Más szavakkal: a sportág nem csak az egyéni világcsúcsai tekintetében, de egészének országonkénti népszerűségében is világszínvonalú marad. Ez a nemzetek felett átívelő szemlélet pedig a FINA-nak hivatalból többet kell, hogy jelentsen az egyéni sikernél, még akkor is, ha egyébként minden vezetőjének Hosszú Katinka plakát van az ágya fölött. Ezek voltak a legelső gondolataim.

Mikor e szavakat leírom, muszáj hozzátennem, hogy én ebben a témában korábban azért nem fejeztem ki a véleményemet, mert nem értek hozzá, nem tudok szakmai mélységet képviselni. Egy vagyok a sokszázezer valós háttér nélkül okoskodó facebook-huszárból, és kurvára fogalmam sincs, hogy az egyébként elsőre jónak hangzó gondolatmenetem a FINA-ról szakmai szempontból is valóban megállja-e a helyét. Mint ahogy annak a tizenkilencezer embernek sincs, akik lájkolták Hosszú posztját. Nem különben annak a több százezernek, akiknek a véleményét befolyásolta.

Éppen ezért olyan kibaszott fontos, amiről Pásztory Dóri írt. A diskurzus. Azért van rá szükség, hogy a hozzám hasonlóan dilettáns facebook-tömeg ne csípőből, inger-válasz reakcióként tüzeljen egy nemzetközi szervezetre, ami ha esetleg nem is jó, de lehet, hogy a döntései érthetőek. Ne szopjuk be újra a KRITIKA MINIMÁLIS IGÉNYE NÉLKÜL azt, hogy egyéni érdekek mentén nyitunk újabb nemzetközi frontvonalat a gonosz Nyugat ellen! Előtte legalább hallgassunk meg több elfogulatlan, szakmai álláspontot is!

Mélységesen tisztelem Pásztory Dórit, aki ezért kiállt. Tette ezt úgy a véleménypluralitás ügyéért, hogy olyasvalakivel kellett szembe mennie, akit a teljesítményéért valemennyien – beleértve őt is – tisztelünk, és tette ezt továbbá úgy, hogy publicistaként pontosan tisztában volt azzal, hogyan fog erre reagálni az a szellemtelen mélyrétegekből felbugyogó koszos csőcselék, amelyik a facebookon millió szájjal ráköpi, hogy „biztos csak irigy vagy”. Nem tudom mire lehetne irigy, mikor paralimpikonként ép élsportolók között is többször érmet szerzett. Azt sem értem, miért kell megint feltenni a pronyórokokó örök klasszisát: „ki az a Pásztory Dóri és mit pofázik?”. A kommenthez szükséges ujjmozdulatokkal akár utána is lehetne nézni, ki ő, és azt pofázza, amit leírt. Hihetetlen bátor dolog olyasvalakivel kapcsolatban nyilvánosan is kifejeznünk a kételyeinket, akit fanatikusabb imádat övez az egész országban, mint a miniszterelnököt a saját politikai táborában.

A huszonegyedik század világa annyi kérdést helyez a mindennapjainkba, hogy mindenről kell tudnunk értelmes diskurzust folytatni úgy, hogy nem az elvakult bálványkövetés szülte indulatok, hanem az érvek tematizálják a véleményünket. Efölött az egyetemes törvény fölött pedig nem állhat kormány, társadalmi idollok, egyház, Isten, és igen, Pásztory Dóri árnyékában ki kell jelenteni: még a világcsúcsot úszó Hosszú Katinka és a véleménye sem. Teljes mellszélességgel kell most odaállnunk Pásztory Dóri és a rá fekete ondót maszturbáló kommentsöpredék közé. Igaza van. És ha Katinka – akinek Dórival együtt várjuk az érdemi válaszát – belátja, mire ad mandátumot egy  olyan nemzet feltétlen szeretete, aki kiállt mellette is, mikor a véleménypluralitásért ő küzdött, ebben egyet fog érteni Dórival. Dicsértessék!

A HATALOM KOCSMÁKAT ZÁRAT BE!

Tibi atya
2017.06.29.

(kép: Index.hu)

Az Auróra nevű liberális kocsma és kulturális központ vendéglátói engedélyét tegnap vonta be a nyolcadik kerületi önkormányzat, mert egy razzián tizenöt embernél is füvet találtak. A Prosti Srácok hírportál hamarabb számolt be a Soros-alapítványoknak otthon adó hely bezáratásról, mint hogy az önkormányzati papírok elérték a tulajdonosokat, és a határozati borítékkal egyidőben a készenléti rendőrség is megérkezett a helyszínre. Ha néhány füvest akartak volna fogni, elég lett volna végigkorzózni a Blahán. Ezt a kocsmát politikai okokból zárták be. Nem értünk egyet a hely nézeteivel, de ez vállalhatatlan. A több, mint egy éve hallgató Humbák Hírügynökség a politikai kocsmabezárás hallatán úgy döntött, Humbákföldéről Budapestre utazik, és ismét megszólal. Beszámoló.

Megrökönyödve hallgattuk végig az Auróra sajtótájékoztatóját, amiben az egyik tulajdonos bejelentette, hogy a hely határozatlan időre bezár. Helyszíni tudósítónk, Gelesztás József könnyekben tört ki a hír a hallatán. „Persze, hogy egy büdös kommunista krimó ez bazmeg, de ilyen otthon is van!” – kesergett saját kamerája előtt a Humbák Hírügynökség munkatársa. „Be is mentem abba a  Soros segge lyukából kitüremkedő libsi lebujjba, és úgy leüvöltöttem őket, hogy a fejem a végére vörösebb lett, mint a volocsajevkai bíbor hajnal! De attól az még egy kocsma, bassza meg! NEM LEHET CSAK ÚGY BEZÁRATNI!” – kelt ki magából Gelesztás, majd bánatában a földre borult csikkeket kapirgálni a murvából.

Stábunk nem nyugodott bele a szűkszavú magyarázatba, így a vendéglátóipari egység bezáratásának valódi okai után eredtünk. Informátoraink egészen Deutsch Tamás, Fideszes európai parlamenti képviselőig vezettek minket, akit pár mondat erejére sikerült megszólaltatnunk telefonon:

Naná, hogy én zárattam be azt a füves lebujjt. Fasz kivolt már a köcsög, elszállós ambientzenéjükkel! Én magam nyitok majd ott helyet, ami sosem zár be! Ha megnyerjük a ’18-as választásokat is, 0-24-be’ fogjuk veretni a Coronita mixekre! Csak jöjjek haza Brüsszelből!

– nyilatkozta a politikus, miközben ujjaival hallhatóan az említett mixek ütemét játszotta a billentyűzeten. A kokainhasználatról is híres, népszerű szórakozóhely lemezlovasai megkeresésünkre egyelőre azt sem árulták el, mi lesz az új hely neve, azonban a himnuszát kérésünkre nyilvánosságra hozták:

Három liter sört...tüskével! - VIDEÓ

Tibi atya
2017.06.28.

A kánikula nagyon veszélyes, a kiszáradás főleg a gyermekeket és az időseket fenyegeti. Mikor szomjúságot érzünk, az már a közelgő exsiccosis jele lehet, és főleg az öregkorúaknál ezen érzet csökkent volta okozhat súlyos következményeket. Napi 3-4 liter folyadékot próbáljunk fogyasztani, lehetőleg úgy, hogy az izzadsággal távozó elektrolitokat is pótoljuk izotóniás... mondaná egy orvos.

De nem ez az öreg úr, aki megnyerte az internetet ebben a rohadás melegben.


Azért körültekintően fogadjátok meg a tanácsait, a rövidezés nem túl egészséges, főleg nem ilyen melegben.
Vigyázzatok magatokra!
Dicsértessék!

Ezeket a cikkeket olvastad már?