Hosszú Katinka, egy ország hőse

Olyan világban élünk, ahol a magyar lányok példaképei olyan amerikai énekesek, akik félmeztelenül, mások által megírt szöveget énekelnek mások által megírt dallamokra, miközben divatcégeknek pucsító stylistok által kitalált stílust öltenek magukra. Nyilván teljesen életszerű és valóságszagú énképe alakul ki ezeknek a lányoknak. De a fiúk sem jobbak; Valóvilág-senkik a példaképeik és Berki Krisztiántól (a világ legnagyobb igazságtalansága, hogy meg kell jegyeznem: a felesleges-ember Berkire gondolok) tanulnak viselkedés-kultúrát.

Az Iron Lady (kéz a kézben több más, kitűnő sportemberrel együtt), többet tett Magyarország jó hírének terjesztéséért, mint mondjuk ötvenezer Tony Curtis, akik egy videóban szürke marhán ülve raknak ki Rubik-kockákat 8,45 másodperc alatt (bár azért valahol mélyen ez inkább szomorú). Katinka a világ legjobb úszónője, aki elérte azt a szintet, hogy nyíltan, az eredményeire teljesen jogosan támaszkodva kritizálja az Úszószövetséget. Ez azért érdekes, mert világbajnokot adtunk már a világnak, de olyat még nem láttunk, hogy valaki egy egész sportért állt volna ki - kafkai módon - azokkal szemben, akiknek a dolguk volna ennek a sportnak a jövőjét fenntartani.

Katinka kiállása olyan problémára világít rá, ami jellemzi az egész ország gépezetét: soha nem teszünk egyetlen lépést sem a jövő felé, amíg valaki elég hangosan (és nagy nyilvánosság előtt) rá nem világít arra, hogy a döntésképtelen és felelősség elől menekülő arctalan senkik gyáva megalkuvása csak a létfenntartásra elegendő, de arra is csak azért, mert vannak, akik helyettük küzdenek meg érte. Nem csodálom, hogy Katinkának ebből elege lett, mert egyike volt a küzdőknek, és csupán az egyetlen közülük, aki a jövő sportembereinek jobb körülményeket követelt. Utoljára hagytam a mai legfontosabb tanítást, ugyanis ezen a téren kell végleg leborulnunk a hölgy színe előtt.

Valami, előttem ismeretlen (na jó, persze nem az) oknál fogva ma divat Magyarországot „szarországozni”. A saját, szerény képességeik és lustaságuk miatt folyamatosan panaszkodó embereknek természetesen könnyebb szidni az országot, mint megpróbálni tenni érte valamit (ne adj isten dolgozni érte). Az országot és annak politikusait azonban szét kell tudni választani, és, ahogy Katinka példáján is látjuk, az igazi lojalitás az, amikor a szívünkre hallgatunk, és nem azoknak fogadunk hűséget feltétlenül, akiktől a pénzt kapjuk. „Továbbra is imádom Magyarországot, az országot fogom képviselni és itt fogok készülni” – hallhattuk. Vannak itt Magyarországon még olyan szereplők, akikre érdemes hallgatni, mert utat tudnak mutatni hozzáállás terén.

Ilyenkor mindig reménykedem benne, hogy szépen lassan, de katinkai magabiztossággal megindulunk egy olyan rendszerváltás felé, ahol a fejekben dől le a keleti blokk közönyfala, és megérint minket a nyugat demokratikus emberközpontúsága. Ahol a problémák, amikkel hajlandóak vagyunk foglalkozni, túlmutatnak egyéni szükségleteinken, és észrevesszük, hogy vannak olyan fontos, egész nemzetet érintő kérdések, mint egy sport utánpótlása.

/Humbákpress/

1
http://tibiatya.blogstar.hu/./pages/tibiatya/contents/blog/23721/pics/lead_800x600.png
Humbák Hírügynökség
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?