A tegnap történelmi jelentősége

Tibi atya

Hogy tegnap történelmi esemény történt, az nem kérdés. Kettő-nullra játszottunk az osztrákok ellen, de úgy, hogy az utolsó percekben keményen kellett küzdeniük azért, hogy ne három-null legyen. Évtizedek óta nem történt ilyesmi, és ez nagy dolog, de a tegnapi nap nem ezért számít történelminek.


A magyar társadalom osztatlanul ünnepelt, masírozott az utcákon, mindenki megölelt mindenkit és örültünk annak, hogy magyarok vagyunk. Annyira ünnepélyes volt a hangulat, hogy kivételesen a Humbák Műveket sem jelentették fel a lakók, hanem lejöttek ők is velünk énekelni, hogy az éjjel soha nem érhet véget (nem hittük volna mi sem, hogy ilyesmi előfordulhat). Nem volt jelentős balhé sehol. Eltűntek a politikai ellentétek, nem volt balos meg jobber, az eufóriában egy röpke estére feloldódtak a társadalmi különbségek, és még a bőrszín sem számított, mert tegnap mindenkié piros-fehér-zöld volt.


Olyan ünnepnap volt, ami Bayer Zsolt politikai "naugyemegmondtuk" fröcsögését éppúgy nem engedte penetrálni magába, mint ahogy Farkasházy Tivadar megosztó szándékú képmutatásának sem volt képes szélesebb táptalajt szolgáltatni (azért pár hülye még felsorakozik mögöttük, de erre mit mondjak? - szar lehet így élni).
A tegnapi nap tiszta volt, szurkolói szinten politikától mentes és elidegeníthetetlenül,pártoktól és ideológiáktól mocskolatlanul a miénk. Ilyen nap talán hosszabb ideje nem volt, mint 44 év.

Leszögezem, hogy a foci sosem volt a szívem csücske, mert nem szeretem az olyan sportokat, ahol a játékkultúra szerves része, hogy szimulálással jutunk versenyelőnyhöz. Megértem ugyanakkor azokat is, akik a szurkolói kultúra szépségeire találnak ebben a játékban, és a szokásos "mé` nem költjük a pénzt kajakozókra inkább" mantrát sem tudom fújni, mert tisztában vagyok vele, hogy az újságban közölt eredmények követésénél mélyebben a kutyát nem érdekli a kajak, és sosem lesz olyan komoly szurkolói miliője, mint a futballnak - ezen pedig a sportolók teljesítménye sem fog változtatni.


Hogy nézzem-e a tegnapi meccset, egyáltalán nem annak kérdése volt, hogy szeretem-e ezt a sportágat. Tegnap a nemzeti identitásom egy darabját éltem át. A kollektív magyarság szépségét, ami olyan erős energiahullámmal lökte meg a világot, hogy itthon egy napra beköszöntött a Nyugat felhőtlen szabadsága, és londoni, bristoli, vagy manchesteri honfitársaink szívét is megdobbantotta, mert egész biztos vagyok benne, hogy közösségi szinten sosem éreztek olyan honvágyat még, mint tegnap. Tegnap Magyarországon volt a legjobb együtt magyarnak lenni - és ez ritkább pillanata a történelmünknek, mint egy sportsiker, de ha kell - és most kell - ezért köszönetet mondok az egész magyar válogatottnak.

Köszönöm! Dicsértessék!

http://tibiatya.blogstar.hu/./pages/tibiatya/contents/blog/27982/pics/14660022391874769_800x600.jpg
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?