A Mindenki kurva jó!

Tibi atya

Több felől érte negatív kritika a Mindenki c. Oscar-díjas magyar rövidfilmet. Puzsér Róbert szerint a kiváló ábrázolás mellett hamis az üzenete, míg a 444 kritikusa szerint sematikusak, lustán kidolgozottak, és egyetlen tulajdonság mentén értelmezhetőek a karakterek, ráadásul a film maníros, elnagyolt és túl didaktikus.

(Ha még nem láttad a filmet, akkor mielőtt tovább olvasnál, nézd meg! Nem hosszú.)

Mindamellett, hogy mindkét kritika jogos (a lustaság vádját leszámítva), szerintem egyik sem róható fel a filmnek hibaként. Nem azért nem, mert a hírekben egy mondatban szerepelteti a "magyar" és az "Oscar-díj" szavakat, és ettől a józan ítélet felett áll, hanem azért, mert ez egy tanmese, aminek nem kell megfelelnie a fent számon kért követelményeknek. Kit érdekel, hogy a farkast kiáltó juhász azért kiabált-e farkast, mert figyelemhiányban szenved? Foglalkozik bárki azzal, hogy a tékozló fiú apja milyen karakterfejlődésen ment keresztül? Szerintem nem.

A tanmese szereplőinek nincs több feladatuk, mint betölteni a történetben az üzenet szempontjából releváns funkciójukat. Csak annyit kell megmutatni belőlük, amennyi ahhoz szükséges, hogy a mondanivalót elénk tárják.

A Mindenki azért zseniális film, mert a magyar valóság legfontosabb erkölcsi üzenetét hordozza: a kollektíva bajtársias szolidaritásából méltóság és magasztos erő szabadul fel, ami értékesebb, mint a piszkos kompromisszumok árán vásárolt siker. Való igaz, hogy ha felidézem a gyerekkoromat, és későbbi éveimet katonaként, akkor azt kell mondjam, ilyen soha nem történt a valóságban. Ha visszaszóltam a tanáromnak, akinél csak egy szűk, kiváltságos kör kaphatott ötöst (és később a parancsnokomnak, aki kedvezményeket osztott azoknak, akik reggel kávéval várták), mindig egyedül maradtam. Senki nem állt mellém nyíltan. "Nem éri meg"; "már megint a te hangodat halljuk, és unalmas", privátban (de szigorúan négyszemközt) esetleg annyit, hogy "egyetértek, szép volt". A korrupt, pofa alapján osztályozó, alkalmazkodókat besoroló rendszer mindig harc nélkül győzött le. El kell ismernem, a Mindenkiben ez valóban nem így van, és e tekintetben nem a valóságot mutatja be. De attól, hogy nem valóságos, még nem hamis. Nagyon is igaz. Az utolsó (szerintem katartikus) jelenet nem azt állítja, hogy Magyarországon ez a gyakorlat, hanem azt, hogy HA mégis, akkor az ilyen érzés. Ennyire felemelő, mikor a svéd utak és a korrumpáló dicséretek előtt kap helyet az empátia egy közösség értékrendjében.

További érdeme a filmnek, hogy mivel tényleg didaktikusan szájbarágós, a hatévesek számára is értelmezhető és azonosulható. Ez pedig az a korosztály, amelyik éppen abba a nyomasztó intézménybe készül, ami a filmben (egyáltalán nem lustán) ábrázolt módon töri és alázza meg nap mint nap, hogy felkészítse egy rendszerre, ami később ugyanezt teszi, csak cserébe már el is várja. Bármennyire is holywoodi a konklúzió, szerintem erre a filmre minden gyereknek és felnőttnek szüksége van. Mindenkinek. Dicsértessék!

http://tibiatya.blogstar.hu/./pages/tibiatya/contents/blog/35263/pics/lead_800x600.png
Humbák Hírügynökség
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?