Szabó Péter nem áll le!

Tibi atya

Legújabb fizetett hirdetésként közzétett videójában Szabó Péter kínosan magyarázkodik miután passzív-agresszív módon mosolyogva és pozitívan sértette meg egy ministránsom személyiségi jogait. Videójában azt állítja, hogy Kennedy elnöktől a következőt tanulta: az emberek 20-60-20 arányban feloszthatóak. A felső 20 a pozitív és nyitott, a középső 60 a neutrális, az alsó 20 pedig a negatív, elzárkózó csoportot jelenti.


(nem hibáztatok senkit, aki nem nézi végig, mert bicskanyitogatóan szégyentelen)

Szabó retorikájában a felső 20 a legjobb, aki mindenre mindig nyitott, az alsó 20 az, akihez ő nem is szól, és a 60 a „befolyásolható” (őt idézem, noha más forrásokban erre a „neutrális” vagy a közömbös” szót használják), akiért szerinte érdemes küzdeni. Ugyan fogalmam sincs, hogy a politika és a célzott marketing alapú eladástechnika világán kívül bárhol létezik-e hasonlóan megbélyegző besorolás, de nem ez a legnagyobb probléma.

A probléma az, hogy a 20-60-20 elve valójában abból a szempontból osztja fel a populációt, hogy ki mennyire tűri jól az új dolgokat. Tehát újdonságra alkalmazott kockázatkezelési stratégiák szempontjából. Bár Szabónál nem jelenik meg ez a gondolatmenet, van, hogy a pozitív 20 százalék szívja meg a legeslegjobban, hiszen nem csak hogy ő az, aki minden szart kritika nélkül vásárol (mert nyitott az eladó üzenetére), de ő az is, aki könnyebben elhisz bármit. Ők vásároltak először Questor-értékpapírokat, ők a kedvezményes kamatozású deviza hitelkonstrukciók „boldog” tulajdonosai, és a felrobbanó, szénné égő okostelefonok is az ő arcuk tesztjén buktak el. A piac változásainak és váratlan eseményeinek a leginkább kiszolgáltatott ez a csoport, mert jellemzően nem gondolkodnak sokat döntéshozatal előtt.
A másik véglet, akit Szabó hanyagol, szintén előnytelen kockázatkezelési stratégiát alkalmaz, mert bár biztonságos, de a biztonságért minden lehetőség kihagyásával kell fizetnie, hiszen túl sokat gondolkodik. Azt azért hozzáteszem, hogy valaki, akit saját bevallása szerint egyedül az foglalkoztat, hogy jobbá tegye a világot, nem hanyagolhatja őket, hiszen a világ jobbá tételéből nem szokás piaci, befektetett munka/megtérülés alapon kiszorítani bárkit. Legalábbis azok nem csinálják, akikben az empátia csak nüansznyival is meghaladja a profitszerzés mohóságát.

A harmadik és legnagyobb csoport, a 60%, aki hol így, hol úgy dönt (az alávaló MLM-ügynök életszemléletét osztva Szabó Péter szerint azok tartoznak ide, akik még nem ismerik őt).
Szerintem ehhez a legnagyobb csoporthoz érdemes legtöbbször tartozni, és nem csak azért, mert evolúciós kockázati szempontból a nagyszámú csoportban kisebb az egyénre vetített kárelszenvendési valószínűség mértéke, hanem azért, mert aki ide tartozik, az egészséges kritikai szemlélettel bír, mégsem utasít el kapásból mindent. Így lehetséges, hogy amikor élete befektetésére lehetősége adódik, akkor helyesen a pozitív elbírálás mellett dönt, míg ha Szabó Péter félig (se mindig) igaz, káros egymondatosaival találkozik, akkor az életminőség javulása felé vezető (ebben az esetben) elutasító választ adja.

A tanulság tehát az, hogy ne politikusok kampánystratégiai kijelentései, cégek piacelemző szempontjai és motivációs előadók (vagy tudom is én milyen felelősségkerülő módon határozza meg magát ma egy sarlatán) beskatulyázása alapján próbáljuk a számukra legmegfelelőbb kategóriába beágyazni magunkat.

Szabó a videó többi részében többek közt arról panaszkodik, hogy nagyon sokan félreértik.

A nárcisztikus személyiségzavar soha nem engedett annyi önkritikát, hogy azt mondassa hordozójával: „nem értek veled egyet, de lehet, hogy igazad van”. Meg sem hagyja a lehetőségét annak, hogy téved: vele kapcsolatban mindig csak mások tévednek (ahogy a negatív következményekért is ők a felelősök). A nárcisztikussal vitatkozni is teljesen felesleges, mert kiváló manipulátor, zsigerből beszél úgy, hogy a kijelentései mögül bármikor ki tudjon hátrálni: azok plasztikusak, sokféleképpen értelmezhetőek, és ha (szerinte) félreérted őket, akkor – bármily meglepő – az egyedül a te (rossz szándékból vagy negatív szemléletből fakadó) hibád.
A nárcisztikus személyiségzavarban szenvedőket egyáltalán nem könnyű felismerni. A szenvedés persze ebben az esetben színtiszta eufemizmus, hiszen korántsem szenvednek ettől ők annyira, mint a környezetük, amit ők baromira élveznek, mert csak ennek a tükrében ragyog fel az ő igazi – isteninek hitt – fényük.

Szeretik, ha mások szenvednek? Akkor úgy működnek, mint a pszichopaták?

Bizonyos szempontból igen, mégsem teljesen. Nem mutatnak sokkal több empátiát és szociális érzékenységet (kivéve nyilvánosság előtt, ha ebből valamilyen könyvelhető haszon vagy közmegítélésben kifejezhető többletérték származik). A nárcisztikus viszont nem feltétlenül hisz a közvetlen kínzásban. Ő az olyan helyzetekben hisz, ahol szerepe szerint ő lehet az ember felett álló Isten, a hajléktalanból lett mogul, akinek az élete minden földi körülmény ellenére, mások számára irreálisan tökéletes. Hibátlan üzletember, férj és apa. A gyerek zongorázik, az asszonynak negyven felett sincsenek ráncai, a zakó vasalt, a drága óra számlapja pedig a kamera felé csillog. A nárcisztikus imádja a látványt, a pompát, aminek ő kell, hogy a középpontjában álljon. Nem csak a közepe ő, hanem az eredője és a végső értelme is.
Mindig teljesen egyedül jut el oda, ahol van, narratívája szerint a legmélyebbről a legmagasabbra. Teljesítményét emberfelettinek mutatja be minden téren, miközben mindennél többre tartott megítélését ilyen álszerény, passzív-agresszív és frusztráló módon növeli: „én sem vagyok Isten, csak ember. Nekem sikerült, neked miért nem?”

Hogyan ismerhetünk fel a környezetünkben egy nárcisztikust?

Nehezen, mert kurva jól élnek vissza a személyiségzavarukkal. Kitűnő sármőrök, hamar az ujjuk köré csavarnak, és beléjük szeretni sem nehéz. Szavaik elhitetik veled a perc törtrésze alatt, hogy Te vagy a világon a legfontosabb, a legegyedibb és a legszebb. Jutalomközpontunk szóbeli ingerlésével  párhuzamosan a tetteik azonban egész mást mondanak.

A rózsaszín köd éppen ezért kurva nehezen szakad fel körülöttük, viszont idővel a nagyon kellemes, taktikusan adagolt bókfalatkák mellé irtózatos szorongás párosul. Valahogy mindig az az érzésed a társaságában, hogy ő hozzád képest olyan okos, olyan sikeres, sosem kételkedik magában, és mivel kiválóan épít maga körül olyan világot, melynek abszolút vonatkoztatási pontja ő maga, óhatatlanul az az érzésed támad, hogy Te ehhez képest sehol sem vagy. Ezen csak ront, amikor erre még rádob egy lapáttal: „nahát, biztosan Te is képes lennél erre, ha egy kicsit keményebben küzdenél!” – ettől a mondattól még ugyan soha senki nem tanulta meg, hogyan is kell azt, viszont nincs ember, aki ne érezné magát szarul tőle. Így gyötrik környezetüket a nárcisztikusok önnön gyönyörükkel.

Mit tehetek, ha felismertem, hogy nárcisztikussal állok bármiféle kapcsolatban?

Egy dolgot: menekülj. Azonnal. Meg ne próbáld gyengéden megérteni vagy megváltoztatni, mert ezek az emberek – a pszichopatákhoz és a machiavellistákhoz hasonlóan - nem változnak. Szakemberek gyakran nem is egyszerű áldozatokként beszélnek a nárcisztikusoktól megmenekült szenvedőkről, hanem egyenesen túlélőkként. Okkal.
A nárcizmus pszichoanalitikus megközelítésben úgy alakul ki, hogy korai gyerekkorban szarok a körülményeink: nem kapunk elég figyelmet és szeretetet (abúzust és lebaszást viszont annál gyakrabban), ezért visszavonulunk ahhoz az egyetlen emberhez, akitől megkaphatjuk: önmagunkhoz. Ez később nem egészséges önszeretetté, hanem kóros önimádattá, egyfajta groteszk, önmagából induló és önmagába torkolló feltétlen szerelemmé korcsosul. A végtelen kört pedig nem lehet megtörni, mert aki megalkotta, az ezután már sosem vágyik jobban semmi másra, mint magára.
Oscar Wilde szerint az önmagunkkal kötött szerelem korai gyermekkorban alakul ki, de élethosszig tart.

Szabó Pétert személyében alkalmatlannak tartom a motivációra, hiszen ha valakit motiválni akarok, akkor – dr. Zacher Gábor szavaival élve – azt érdemes megmutatni neki, hova teheti a következő lépésnél a lábát, majd ha megtett öt lépést, akkor megbeszélni vele a következő ötöt, és így tovább, amíg önállóan járni nem tud.
Szabó ezzel szemben az Olümposzról beszél lefelé villából és luxusautóból olyanoknak, akik mély gödör fenekén ülnek áruházi hitellel, sokezer lépésre tőle. Isteni kinyilatkoztatásait fanfár és táncoslányok követik.
Szintén Zacher doktor úr szavaival élve, ha egy öngyilkost próbálnék ezekkel a bölcsességekkel eltántorítani az ugrástól (ahogyan Szabó állítólag saját magával tette), biztosan ugrana, mert ez a távoli jóllét (igen, két „l”-lel) számára a távolságot, és nem jóllétet jelenti.

(a közönség katatóniás eufóriájához elengedhetetlen a hipnotikusan kápráztató látványvilág)

(Szabó Péter ezzel az idézettel oszt bókostyát követői közt. Akár az úrvacsorának, ennek is az a lényege, hogy követői részesülhessenek az isteni lényegben. A szabót vallók így válhatnak eggyé messiásukkal, magával Szabó Péterrel. Hiszen ők az ő hősei!)


A közönséges szemfényvesztő videójában azt veti még kritikusai szemére, hogy mindig egy mondatot emelnek ki, amit kontextus nélkül értelmeznek. Máshogy nehéz is volna, hiszen Szabó videóiban a mondatok között nagyon laza az összefüggés, azok nem egymás következményei, vagy egymásból vont következtetések. Legtöbb esetben egyik nagyon erős érzelmi töltetű mondat követi a másikat teljesen véletlenszerűen, és nem számít, hogy az egymáshoz viszonyított kapcsolatuk alig definiálható. Így nem, vagy csak alig jön létre szövegkörnyezet, melynek tükrében értelmezhetőek az egyes mondatok. Szigorúan filmekből kivágott részletekkel és lelkesítő zenével tálalva.
Mégis azt mondom, legyen meg az akarata! Legközelebb egy egész videót fogok kielemezni, mert szerintem is érdekes témája egy külön cikknek.

Azt állítja továbbá, hogy kétféle kritika létezik: építő és az a fajta romboló, amit nem kell magunkra venni. Ezt betudhatjuk annak, hogy kóros önimádatában nem feltételezi, hogy a kritika, ami a brandjének és önnön káprázatos magának romboló, az másoknak építő. El sem hiszi (hogy is hinné?), hogy nem mindenki működik úgy, ahogy ő, és vannak, akik nem szarják le azokat sem, akik (a logikus érvekre való nyitottság tekintetében) az elzárkózó 20%-ot képezik, és esetleg a követőtáborába tévednek. Ahhoz, hogy legalább elhiggye, kéne az a csepp empátia, de miért is várnánk el ilyesmit nárcisztikusoktól?

Azt is megjegyzi, hogy ő mindenhez az arcát adja (korábban tőlem is ezt követelte). Megint csak annyit tudok mondani, hogy nem várom, hogy megértse, valaki nem akar híres lenni. A problémám egyébként nem az Szabó Péterrel, hogy ő adja az arcát a tévés szerepléseihez, hanem az, hogy mást sem ad hozzá. Ezért tartok feleslegesnek minden olyan vitát, ami nem a bíróságon zajlik, ahol a kimondott szavakat tényekkel alá kell támasztani, nem csak obligát közönségi tapssal és nevetőgéppel.

Péter!

Ebben a videódban ismét összevissza hantázol! Azt állítod, hogy azért nem nevezed meg, melyik multinál dolgoztál, mert nem szeretnéd rossz hírbe hozni őket, hogy hajléktalanként és büntetett előéletűként vettek fel (bár a kronológiai sorrend sosem egyértelmű az előadásból). Most komolyan azt várod, hogy bárki bedől annak, hogy létezik az a multi, aki egy ilyen holywood-i sikersztorira utólag nem két kézzel döngetné a mellét? Ennyire hülyének nézed a követőidet, Péter?
Elhangzik még a szádból, hogy autólopásért ültél, de visszavitted a kocsit. Noha nem derül ki, hogy ez pontosan mikor történt, Magyarországon ebben az esetben nagyon sokáig nem valósult meg a lopás tényállása, hiszen nem történt eltulajdonítás (ma nem ennyire megengedő a jogszabály, úgyhogy senki ne kezdjen el rám hivatkozva kocsikat elkötni részegen, hogy majd reggel visszaviszi, mert ugyanúgy hengerfejesre kúrják érte a seggét a jardon). De ugye nem akarod beszopatni a követőidet, hogy ezért úgy kaptál letöltendőt, hogy semmi más nem volt a kontódon? Mit titkolsz ennyire rettegve, Péter?

Ne aggódj, legjobb ministránsaim már nyomoznak utánad, és ki fog derülni (természetesen nem lépek, amíg bizonyító erejű dokumentum nincs a kezemben, és egyáltalán nem, ha piti törvénysértést követtél el, hiszen a tiszta laphoz jogod van).
Amennyiben gazdasági bűncselekményért ítéltek el, nem csak beperellek ismét a hazugságokért, de egyenesen helyreigazítási pert indítok. Minden posztod után, amiben valótlant állítasz.

Ha a megérzésem nem csal, és kiderül, hogy az élethazugságod fedezete nem a pozitív gondolkodás, hanem a múltban elkövetett fehérgalléros bűncselekmények, amiket így akarsz tisztára mosni, akkor ez azt jelenti, Péter, hogy a helyreigazítási pereket követően ugyanott és ugyanannyiszor kell majd a törvény szigorával felügyelt igazszágot leírnod. Veled fogom leiratni a saját Facebook-oldaladra, hogy hazudtál. Ez pedig azért is lesz történelmi pillanat, mert először és utoljára akkor fogom megosztani én is a posztodat. Minden létező oldalon, amit kezelek, és erre fogom kérni az összes nagyobb oldalt is, akivel jó kapcsolatban állok. Addig is ízlelgesd a saját motivációs sallangjaidat, mert egyvalamit garantálok: szükséged lesz rájuk. Dicsértessék!

http://tibiatya.blogstar.hu/./pages/tibiatya/contents/blog/40475/pics/lead_800x600.png
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?