Elfajult a "vita" Puzsér Róbert és Mérő Vera között!

Tibi atya

Puzsér Róbert először azzal a posztjával verte ki a biztosítékot Mérő Veránál, a „Nem tehetsz róla, tehetsz ellene” blog szerkesztőjénél, amiben a százezredik lájkolóját egy koncentrációs tábor utolsó transzportjához hasonlította. Később azzal folytatódott az ellentét, hogy Puzsér arról írt, mennyire visszás, hogy a munkások füttyögését a feministák (akik az írás szerint azok a nők, akik után nem füttyögnek) nem empatikus megközelítéssel próbálják felszámolni (neveléssel és oktatással), hogy a problémát a gyökerénél oldják meg, hanem tiltással, suttyónak bélyegzéssel és a nők utáni füttyögés kriminalizálásával. A Kettős Mérce blog erre frappánsan leírta, hol vannak a gondolatmenet buktatói.
A „vita” jelenleg ott tart, hogy Mérő Vera néhány értelmiségi elvtársa egyetértésével kiátkozta Puzsért a humánum és az értelmiség köréből, mire Puzsér gyűlöletportálnak bélyegezte a „nem tehetsz róla, tehetsz ellene” blogot. Mivel egyiket sem tartom megalapozott álláspontnak, szeretnék megosztani pár gondolatot a kialakult helyzetről.

Puzsér Róbert legalább annyira kritikára sarkalló jelenség, mint amennyire ő kritizál maga körül lényegében mindent. Kurva sok tárgyi faszságot beszél: szerinte ’56 Pozsgay után szabadon lehet bármilyen olvasatban népfelkelés, az archaikus férfi és nő szerepe leírható Marssal és Vénusszal, illetve napi egy korsó sör vagy pohár bor már alkoholizmus. A legkevésbé sem érdeklik a tények: az, hogy a népfelkelés a nemesi felkelés demokratikus jogutódja, és semmi köze ahhoz, hogy a nép felkel a hatalom ellen. Az, hogy már az antik kultúrák is több női és férfi szerepet  különböztettek meg az istenek között. Az, hogy nem Mars korát éljük, hiszen korunk eszményképei már rég nem Napoleonok, Zsukovok és Guderianok, hanem Jupiterszerű menedzserek, mint Elon Musk, Steve Jobs vagy Bill Gates. Az sem, hogy a WHO-nak létezik az a meghatározása, hogy ki számít alkoholistának és ki nagyivónak (a napi egy korsó sör fogyasztója valószínűleg az utóbbinak sem).

Kiragadott, de korántsem egyedi példák ezek Puzsér retorikájából. Vitatkozni sem nagyon lehet vele, ugyanis Puzsér – állítása ellenére – semennyire nem nyitott arra a közlési tranzakcióra, amit vitának neveznek. Puzsér szerint a vitának nem szükségszerű következménye az egyetértés (eddig egyetértünk), mert az már akkor is megvalósul, ha a két álláspont érvei maradéktalanul megjelennek egymással szemben (ebben már nem). Szerintem egyáltalán nem beszélhetünk vitáról, ha az érvek ugyan megjelennek maradéktalanul, de semmilyen módon nem lépnek reakcióba egymással. Ha így lenne, akkor a Parlamentben is vita folyna, hiszen egy helyen és időben hangzanak el különböző álláspontok.

Puzsérnál valami nagyon hasonló történik, mint a parlamentben: kifejtenek neki egy szakmailag megalapozott, tényekhez ragaszkodó álláspontot, amit hasonló mélységű ellenérvek hiányában egyszerű retorikai allűrökkel ignorál. Belenget egy etikai tételmondatot, ami mellett lecövekel, majd véletlenül sem szakmai vagy logikai, sokkal inkább a továbbiakban is retorikai erődítményt húz köré. Gyakorlatilag teljesen mindegy, hogy a vitapartnere klinikai pszichológus vagy emberjogi aktivista, Puzsér célja nem a logikus ellenérvelés, hanem a vitapartner dominálása. Hiába próbálod neki elmagyarázni, hogy a pszichoaktív narkotikumok legalizálásának vannak egyéb nagyon fontos szempontjai is, mint az emberjogi megközelítés, hiába küzdesz azzal a nyilvánvaló faszsággal, hogy a THC nem rosszabb vagy jobb, mint az alkohol, csupán eltérő a hatásmechanizmusa, ezekkel ugyanis érdemben nem képes vitatkozni, ezért retorikai sánc mögül tüzel. Tudatosan gátolja az érvek közti kötést az előnyösebb vitapozíció védelmében.

Még azt is megideologizálta, hogy ő nem szeret letapadni a nyers adatoknál (ezt egyfajta eminenciának tekinti), hanem azokon átívelve, a szélesebb kép jelenségeit szereti elemezni. Úgy tesz, mintha a kettő egymással ellentétben álló dolog volna, nem pedig egymás támaszai. Hogy Puzsér analógiájával éljek, a flow, amibe akkor kerül, amikor teátrális szónoklatba kezd, az a mondanivalója élményét szállítja, míg az adatok, a konkrét tényszerűségek, amiken keresztül ez a vélemény a valósághoz tapad(hatna), a mondanivalója érvényét. Nagyon sokszor fordul elő, hogy egy-egy ilyen apróságon taknyol el egy teljesen jónak hangzó gondolatmenete, amiről csak akkor vesszük észre, hogy mekkora baromságot hallottunk, ha a tények ismeretében tényleg alaposan végiggondoljuk, amit hallottunk. Így lesz Puzsér élménye sokszor érvénytelen.

Nem szeretem továbbá, amikor Puzsér egy kis epizodikus Atkinson-háttértudás, és néhány év pszichológiai (és talán pszichiátriai) kezelés után bejelentkezik a terapeuta szerepére, és vulgárpszichologizálásba kezd. A legritkább esetekben mond olyan dolgokat, amiket a tudomány jóváhagy, de azokat legalább jó határozottan (például a gyermekkori szexuális abúzust illetően). Ez a fajta felületes igénytelenség társítva azzal, hogy szinte soha nem ismeri be, ha a logikus érvek próbája kétvállra fekteti az álláspontját, egy olyan szellemi osztály sajátja, amit Puzsér mélyen megvet: az internettrolloké. Határozottan és indulatosan szarnak a tényekre, jó hangosak, és soha nem fogják elismerni a logika és a tudomány primátusát a meggyőződésük felett, mert van egy fogyaszthatóbb, intuitívan magukévá tett, és legfeljebb retorikai szempontból értékelhető beidegződésük, ami a rögeszméjük.

Öt bekezdésnyi negatív Puzsér kritika után mégis azt gondolom, hogy óriási hiba kiírni őt Mérő Vera (meg persze Vágó Gábor és Papp-Réka Kinga) részéről az értelmiség és a humánum köréből.

Először is Puzsér szarkasztikus posztja (ami a kifejezési eszközként használt maró gúny miatt egyáltalán nem áll meg az irónia határainál) szerintem teljesen a helyén van. Lehet, hogy Oscar Wilde még azt mondta, hogy a szarkazmus a humor legalantasabb eszköze, azonban Oscar Wilde sosem élt globális fogyasztói társadalomban. Annak épp az a lényege, hogy a rengeteg jelentéktelenül beömlő ingerrel túlfeszítsenek minket, hogy fáradt, kiégett és katatón állapotot idézzenek elő, amiben a valós érzelmeket kiváltó ingerek már el sem jutnak az észlelési küszöbig.

Az a fajta szarkasztikus fekete humor, amit a South Park, a Family Guy, a Charlie Hebdo, vagy jelen esetben Puzsér Róbert képvisel, éppen ezt számolja fel: szarkazmussal kapcsolnak össze olyan dolgokat, amiknek látszólag semmi közük egymáshoz, ennek ellenére azon az abszurd lencsén keresztül, ami a szarkazmuson kívül mással nem hívható életre, nagyon is van. Például a Facebooknak egy lágerhez. Fáj-e ez a metafora? Nem vitás, hogy igen. De éppen az a célja, hogy fájdalmat okozzon ott, ahol annak a fájdalomnak nagyon is helye volna, a letompított ingerérzékelés miatt viszont még sincs jelen. A Facebook igenis egy kurva nagy, autoriter diszciplínák szerint szervezett láger, ahol életek milliói vesznek el, amiről mindenki tud, mégis naponta történik. Analóg hasonlat Auschwitz-ra.
Lehet a szalonból köpködni erre, hogy így kegyeletsértő meg úgy etikátlan, de ez a humor egyetlen olyan formája, ami nem farol ki a valóban érzékeny, neuralgikus pontok elől sem, amikre ennél hatékonyabban nem lehet felhívni a figyelmet, és amikhez épp így rendeli azt a fájdalmat, aminek ott helye van.

Másodszor, Puzsér Róbert nem egyet egyszemélyben emelt a magyarországi fősodor köztudati küszöbe fölé azokból az értékekből, amiket Hunter S. Thompson vagy Noam Chomsky adott a világnak. A szabadszájú, kritikus ellenkultúrát, a gonzót (véletlenül sem azt a fajtát, amit a 444 képvisel egyfajta lebutított újságírásként, hanem az eredeti, szubjektív érzékleteken alapuló publicisztikai műfajt), az elitkritikát, a fogyasztói társadalom bírálatát, a médiakritikát, az értelmiség küldetését, miszerint a világ jelenségeit közérthetően kell lefordítani a tömeg számára, a szolidaritást, ami még azoknak is jár, akikkel nem értünk egyet és az elvet, miszerint az elhatárolódás valaminek a diskurzusától ezen eszmék leköpése.

A magyar köztudatnak abba a mélyen megvetett bugyrába küldte Hajdú Pétert, ahová való. Ezzel nem csak Hajdú Pétert, mint embert helyezte új megvilágításba, de a mögötte álló, érzelmeket nyomorpréssel sajtoló médiagépezetet is, miközben ezzel a szólásszabadság mögé erőnek erejével tett hozzá néhány csipetnyi valós normatartalmat. Tette ezt úgy, hogy kanapébölcselkedők ezrei magyarázták neki minden bejegyzés alatt, hogy ehelyett mit kéne és hogyan.
Az eltompított tömeghez képest meglehetősen érzékeny receptorai vannak, amik észlelik azokat a normálisnak tűnő abnormalitásokat, amin a tömeg nap mint nap lép át. Nem állítom, hogy szerintem mindig helyesen jeleznek a vészlámpái, de harcol a közöny ellen, és minden energiájával azért küzd, hogy az értelmiség ne azt vallja magáénak, hogy „aki ennyire hülye, az meg is érdemli”.

Bevallom, nekem is jobb érzés kritizálni (ahogy szerintem ő sem tenné másképp velem), ezért nem sorolom tovább az érdemeit, de a lényeg, hogy vannak, és kurvára nem elhanyagolhatóak. Abszolúte nem volt jogos kiírni az értelmiség köréből, csak mert néha olyan túlkapásokba esik, amik afölé az ordenáré nívó fölé basszák a suttyóságmétert, ami alatt sokan létezni sem vagyunk képesek (élükön velem). Akkor sem, ha ez egyébként Mérő Verát bassza fel a végletekig.

Mérő Vera blogja, a „Nem tehetsz róla, tehetsz ellene” egyáltalán nem gyűlöletportál (ahogy Puzsér állítja), csak mert néhány poszt erejéig valóban goebbelsi posztok születtek Puzsérról. Bár finoman szólva nem értek egyet a legtöbb poszttal, amit az oldal megoszt, el kell ismerni, az alapkoncepció a helyén van. Ügyes médiahackeken keresztül cáfolja a rendőrség évekkel ezelőtti gusztustalan nemi erőszak mantráját, miszerint „tehetsz róla, tehetsz ellene”. Ez az áldozathibáztató tételmondat egyébként a mai napig tematizálja a közvéleményt (mindaddig, amíg az ezt vallók személyesen nem lesznek érintettek az ügyben, mert akkor lógjon az elkövető), úgyhogy nem is kérdés, hogy a blogra szükség van-e, mert civilizációs minimumokért áll ki.

Mérő (illetve támogatói) és Puzsér vitájában a legrosszabb, hogy ez már nem vita, hanem nyílt szardobálás és személyeskedés. Lehet egymást pszichológushoz rendelni, faszverő majomnak hívni meg "leszarni" a kommentekben, majd utána riposztként leírni, hogy igen, valóban kivertem rád (és ezzel az őszinteséggel tartozom is), lehet vélt vagy valós traumákkal személyeskedni, csak szerintem minden egyes hasonló, a vita elvein gázoló agresszív és passzív-agresszív kijelentéssel közelebb kerülünk ahhoz a bizonyos ponthoz, ahonnan nincs visszatérés, és távolabb attól, amit egyébként a közéletben mindkét fél képvisel. Ezért pedig kár volna, hiszen két olyan értelmiségi megy le a szemünk láttára kutyába, akikre egyetértésük hiányában is emberi mivoltuk teljében van szükségünk.

Nem szeretném, ha Mérő vagy Puzsér az egyébként tiszteletreméltó munkájával azt legitimálná a közbeszédben, hogy korrekt dolog valakit (csak mert nem értünk vele egyet) lefaszverőzni egy vita hevében vagy ország-világ előtt szétkürtölni a vita ürügyén, hogy valóban kiverjük rá a faszunkat, mert a nyilvános párbeszédnek ez a személyeskedő spórákat eregető penészvirága valahol a kormányzati kommunikáció, a Mónika-show és VV Aurélió között tenyészik.

Kedves Vera és Robi!

Azt gondolom, hogy ezek már abszolúte nem a közvéleményre tartozó, érvalapú diskurzusok, hanem kétoldali egóhadjáratok személyeskedő villongásai. (Azt hiszem) mindketten megvetitek az én kedvenc pszichoaktív narkotikumomat, de mi lenne, ha a további, nyilvánosságot nem érintő személyeskedés helyett arra használnátok, amire való, és töltenétek egy-egy pohárral, hogy mindketten mellé üljetek? Egymás tudatos (és teljesen felesleges) lelkébe gázolás, és az „ő kezdte” fémjelű mutogatás helyett tegyétek azt, ami ezen az elfajult ponton nektek is, és a követőiteknek is a legjobb! Egy asztal, két fröccs, mínusz a nyilvánosság nyomása káprázatos lépés lehet afelé az eszmecsere felé, ami a nyilvánosságba visszatérve újra azon civilizációs útjelzők mentén halad majd, amiben mind a ketten hisztek, és aminek az életeteket szentelitek! Egészségetekre! Dicsértessék!

http://tibiatya.blogstar.hu/./pages/tibiatya/contents/blog/40677/pics/lead_800x600.png
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?