Mit tehetnek a lányok a nemi erőszak ellen?

Tibi atya
2016.03.11.


Senki ne rettenjen meg a címtől, nem egy áldozathibáztatós "Tehetsz róla, tehetsz ellene" féle BRFK-s gusztustalankodást szeretnék celebrálni e rövid írással. A közelmúlt tragédiájával sem szeretnék párhuzamot vonni.

Nem akarom továbbá elővenni azt az álszent seggfejt sem, aki azt írja kommentekben, hogy "azért a mai lányok elég kihívóan öltözködnek és viselkednek". Egyrészt azért nem, mert tényleg szívük joga, másrészt azért nem, mert amúgy én is megnézem őket, és szerintem jobban áll nekik, mint a csador. Nagyon gyakori jelenség a kocsmámban, hogy lányok is eljönnek berúgni és ezzel önmagában nincs is semmi probléma. Mi is szoktunk ilyet, így hitelünket vesztve tudnánk csak az ellenkezőjét prédikálni arra hivatkozva, hogy a nyolcadik embrionális hétben faszra váltottuk be az Y kromoszómát. Bár ebből fakadóan nehezebben kerülünk kiszolgáltatott helyzetbe, nem hinném hogy egy pénisz boldog tulajdonjoga erősebb felhatalmazást adna valakinek a felhőtlen tivornyához, mint a puncié.

Adott tehát a kérdés: mit tehet egy nő a nemi erőszak ellen? Kurvára semmit. Egy nő egyedül, ne adja Isten részegen, teljesen ki van szolgáltatva ennek a veszélynek. A hangsúly pedig leginkább az EGY nőn van. Kedves Lányok! 2016-ot írunk és férfi fejjel sem merek lassan egyedül elindulni a városban éjszaka, pláne akkor nem, ha még iszom is. Sokszor azt látom, hogy Ti is együtt indultok el valahova, de félórába sem telik mire a hatfős lánytársaság hatfelé szakad és nem egyszer hallottam sírni egyik-másik józanabb barátnőtöket, hogy a táskában hagyott telefonra sem reagáltok. Ez még mindig nem Titeket tesz felelőssé, ha valami beteg fasznak erről az első dolog, ami az eszébe jut, hogy bármi áron belétek kell nyomnia azt a koszos, ápolatlan, túrós, szányeres lőcsét, de ettől még hatalmatokban áll megnehezíteni ezeknek a rohadékoknak a dolgát egy kis odafigyeléssel. Nem tudlak megvédeni titeket minden esetben, de azért fogadjatok meg pár tanácsot!

Ha egy srác első randin feltűnően sokat szeretne itatni, de a harmadik poharadnál ő csak az elsőt nyalogatja, akkor tessék szépen Disney hercegnőhöz méltón visszautasítani és befejezni a piálást! Ha csak táncolsz valakivel, akitől amúgy nem akarsz semmit, akkor ha a farkát kezdi a seggedhez dörzsölni, ne twerkelj rá, hanem egyértelműen jelezd neki, hogy semmi keresnivalója az intimszférádban (a "nem" persze bármikor nemet jelent, de jobb minél előbb pontot tenni egy ilyen szitura). Ne hagyjátok ott a piátokat sehol! Nem egy negatív értékelést kaptunk már azért, mert a gazdátlanul otthagyott poharakat a poharasaink elvitték, de inkább egy negatív értékelés a Humbák Műveknek, mint egy olyan ingyen szex nektek, amit az elkövető a börtönben kapna, ha egyáltalán emlékeznétek rá. Tartja magát a sztereotípia, hogy a lányok hugyozni is együtt járnak. Erősítsétek nyugodtan! Ne fogadjatok el fuvart olyantól, akit csak este ismertetek meg, bármilyen jó fej és rendes is! Ha valaki nyomulósabb vagy rámenősebb, mint az nektek kellemes, szóljatok a helyen a biztiőröknek! Ők sem szeretik az ilyesmit, még akkor sem, ha esetleg befelé szúrós szemmel néztek rátok.

Ne feledjétek, a törvény bármilyen szigort is helyezhet kilátásba ezeknek a hulladékoknak, ez sosem fogja elrettenteni őket! Mikor ilyesmire készülnek, nem is kalkulálnak a büntetés súlyával,azonban a lebukás, illetve a sikertelen kísérlet veszélyével igen. Utóbbit növeli számukra, ha nem egyedül piáltok, van férfi a társaságban, nem maradtok kettesben látó- és hallótávolságon kívül aznap megismert srácokkal és ha nem hagyjátok őrizetlenül a piátokat. Nem vagytok felelősek érte, ha rést találnak a figyelmeteken, de amit lehet, tegyünk meg! Dicsértessék!

Tudd meg, hogy mennyi pénzt kap Tibi atya azért, hogy a Blogstarra posztoljon!

Tibi atya
2016.03.04.

A címben szereplő mondat valószínűleg egy megbeszélésen hangzott el, ahol a szerkesztő kiadta az ukázt egy újságírónak, hogy járjon utána a dolgoknak - kutakodjon egy kicsit a fiktív humbákföldi pap zsebében. A firkász Tibi atyát üzenetben kereste meg, az atya pedig nem volt rest válaszolni. Nézzük:

Nézd meg, mi történt a lánnyal, miután megevett egy békát

Tibi atya
2016.02.27.

Utaljátok a szenzációhajhász címeket? Sajnos ez most épp pont az, de nagyjából rávilágít arra a problémára, ami jelenleg az internetezők között zajlik.
Szomorú trend figyelhető ugyanis meg a közösségi médiában, amely valahol mélyen a tévéműsorok elkorcsosulásán és a fiatalok feltűnési viszketegségén alapul.

Természetesen nem egy vadonatúj dologról beszélünk. Mióta ember az ember, azóta kíván több lenni az átlagnál, megmutatni, hogy ő nem egy szürke egér, hogy ő sokkal többre képes. A televízió ezt országosan, később világszinten lehetővé tette, ám az internet varázsolta globálissá. Nagy különbség azonban, hogy hajdanán a tehetsége miatt emelkedett ki valaki a tömegből, legyen szó ügyességről, éneklésről vagy humorról. Manapság akár a valóságshow-k faszpörgetésével és magamutogatásaival is „befuthat” valaki. Sajnos a jelenlegi generáció ezeknek a „celebeknek” már inkább ismeri a nevét, mint mondjuk a hét vezérét. A tévé segített ezt a kórt elterjeszteni, bár ott csak az kerülhetett be, aki részt vett a forgatáson, esetleg egy véletlen riport során felfedezték, és antisztárt csináltak belőle, mint például Szalacsiból vagy Matisz papából.

A tény, hogy a tévészereplés nem egy könnyen kivitelezhető dolog, a jelen generáció egyik nagy problémája volt, hiszen sok embernek az életcélja volt bekerülni egy reality show-ba, és megmutatni hihetetlen tehetségét. Ez a gond szerencsére egy csapásra megoldódott a youtube és a facebook térnyerésével. Habár a videómegosztón még találkozhatunk értelmes videóbloggerekkel, akik valóban érdemi témákról beszélnek, esetleg még fontos problémákra is reflektálnak, a facebookon bárminemű intelligencia sajnos már csírájában sincs jelen.

A közösségi oldal videóközlő funkcióját a társadalom egy olyan szegmense is vidáman használja, akik jobban tennék, ha szabadidejüket tanulásra, a helyesírásuk javítására, sportolásra, esetleg bármely, a többi ember számára hasznos munkára fordítaná. Hiszen „ezek” túlnyomó többségben unatkozó diákok, akik abban látják a siker kulcsát, hogy egymást szapulják videóbejegyzésekben, esetleg poharakat törnek szét a fejükön lájkokért cserébe, vagy éppen a szüleiket és a tanáraikat szidják, amiért nem megfelelően bántak velük.  A névtelenségükből a kiutat saját maguk ostobaságának megmutatásában látják.

A jó hír, hogy erre még azt is mondhatná valaki, hogy kreatív, hiszen a Kanóc Gizit még tényleg nem fenyegette meg senki egy három perces előadásban, amiért ránézett a pasijára. Főleg úgy nem, hogy a „köcsög”, „bazmeg” és „ribanc” szavak végtelen permutációját használja. A rossz hír, hogy aki ezt kreatívnak találja, ott az ő készülékében van a hiba. Jogos kérdés, hogy ezt miért kell az interneten csinálni? Ráadásul úgy, hogy ezek a minőségi felvételek nyilvánosak, így azok is láthatják, akik aztán pont azt se tudják, miről van szó, de ráklikkelnek, és kommentben anyáznak. Feltételezem, hogy ezek a facebook-sztárok azt gondolják, hogy a nagy hírességek is megosztó személyiségek voltak, akiket vagy gyűlöltek az emberek, vagy imádtak. Nos, ebben van valami. Azonban van egy még rosszabb hírem a net-celebeknek: titeket mindenki utál.

A szangásról szakmai szemmel - hobbitudomány

Tibi atya
2016.02.07.

Norbert ministránsuk üzenetben kért segítséget, hogy mi azon jelenség neve, mikor az erőltetett fingás következtében nemes egyszerűséggel behugyozik. A választ megkapta. Vigyázat, pusztítóan alpári, mégis tudományos tartalom!



Jön a nem tetszik gomb Facebookon

Tibi atya
2016.01.29.

Mark Zuckerberg már tavaly ősszel pedzegette, hogy hamarosan bevezetésre kerül a sokak által óhajtott „Nem tetszik” gomb a közösségi oldalra. Míg azonban hazánkban ez a funkció jelenleg nem elérhető, világszerte már több országban is sikeresen tesztelték. Az eredmények és a felhasználói visszajelzések alapján sikeresen működik a projekt például Kolumbiában vagy Portugáliában, azonban szakértői elemzések javasolták a Nem tetszik gomb újragondolását Magyarországon.

A fejlesztéseknek hála, hazánkban nem csak egy egyszerű „Dislike” gombot lesz lehetősége a facebookozóknak nyomkodni, hanem annak több változatát is. A felhasználók ugyanis értékelhetik másik posztjait a „Ki nem szarja le?”, „Takarodj már!”, „Na, még egy csöcsös kép...” és a „Vótmá!” jelzésekkel is. Felmérések szerint a userek már rendkívül izgatottan várják a módosítást, csupán a facebook ribancok, egymás tartalmát osztogató ócska poénoldalak és az internet sötét bugyraiban rejtőzködő, a társadalom és a helyesírás peremén lavírozó félszerzetek várják rettegve a változás életbe lépését. Ugyan Tibi atya is lobbizott egy „Egészségedre” gomb bevezetéséért, de azt ugyanúgy elvetették, mint a sokak által megszavazott „Dikk”, „Dugnám” vagy „Rohadna rád az összes eltett befőtt” gombokat.

Leigazolná a taxisokat a humbákföldi sportklub

Tibi atya
2016.01.25.

Elismerően nyilatkozott az Überest összeverő taxisokról Ámpli József, a humbákföldi Lángoló Öklök Egyesülete az Igazságért sportklub frissen választott elnöke. Az egyesület szerint szégyen, hogy Magyarországon ilyen tehetségek kallódnak, mikor a nyilvánosságra hozott képek ékesen mutatják, hogy profi sportemberekről van szó. Ámpli nehéz helyzetben került a szervezet élére, mert a 2016-os évet tömegverekedésben jártas sportolók híján kezdték. A baljóslatú évnyitás után felüdülést hozhat az utánpótlás, hiszen "lincselés" kategóriában tavaly is csak egy versenyzőt tudtak elindítani, aki ráadásul létszámhátrány miatt vereséggel zárt.

"Azóta is a lámpavason rohad a férgese, pedig neki köllött volna felgyújtani Kalányosék putriját! Na majd az újak megmutatják, ezek állatok, bassza meg!" - csapja össze a tenyerét a jövő kilátásait latolgatva a mindenki által Józsi bácsinak hívott edző.

Szemtanúk szerint mae gerinek is beillett volna ahogy lerúgták a visszapillantót
(a kép forrása: index.hu)


"Ezek legalább nem ilyen porcelánfarkúak. Mondjuk látszik, hogy nincs még összeszokva a csapat, mert hatból csak kettő lett gyanúsított. Akkor mi a faszt csinált a másik négy, szotyizott? A jövőben minden játékosnak ki kell vennie a részét a csapatmunkából!" - teszi hozzá, majd megsúgja stábunknak, hogy maga is regisztrált már az Überen kamuakkal, "Rajcsávó Zolika" néven. Számításai szerint ha családja is regisztrál, napi 6-8 edzést is leszervezhet bunyósainak.

Kurvák tiltakoznak a Tinder ellen

Tibi atya
2016.01.18.

Humbákföldi prostituáltak lepték el a Szemétégető környékét, így kiállva a megélhetésüket veszélyeztető társkereső applikációk ellen. A januári zimankó sem rettenti el az örömlányokat attól, hogy lenge öltözékükkel hívják fel a figyelmet a Tinder veszélyeire. Bikinis Ibolya, egyéni vállalkozó szerint tarthatatlan, hogy az alkalmazás ingyenes alternatívával lehetetleníti el a legősibb foglalkozás képviselőit.
"Persze hogy mindenki Tinderen vadászik pinára, a bárcás kurváknak meg fagyjon be lyuka" - tett két lépést kihívóan stábunk felé a megélhetési péniszfejő. "Én is tudnák olyan képet feltenni, hogy nem is rohad a fogam!" - tette hozzá, szándékosan mellőzve a többes számot.

A Humbákföldi Örömlányok Szakszervezete a Tinder mellett az Instagramot is betiltaná, mert szerintük ellehetetleníti a szabad versenyt óriási választékával. Tovább rontja a helyzetet, hogy statisztikáik szerint a kamionosok után a fővárosi taxisofőrök voltak szolgáltatásaik fő fogyasztói, akik hasonló problémákkal küszködnek az Über miatt. "Régen elég volt azt kamuzni hogy kétezrér' hazaviszem a geciket a kocsmából, aztán ráértem a lakásuknál nyomatni a >>három lett, maradhat?<< trükköt" - kesergett stábunknak a helyszínen a szolidaritásból megjelenő Henger Géza, taxisofőr, majd öklével ütlegelni kezdte gépjárműje dudáját.

Hosszú Katinka, egy ország hőse

Olyan világban élünk, ahol a magyar lányok példaképei olyan amerikai énekesek, akik félmeztelenül, mások által megírt szöveget énekelnek mások által megírt dallamokra, miközben divatcégeknek pucsító stylistok által kitalált stílust öltenek magukra. Nyilván teljesen életszerű és valóságszagú énképe alakul ki ezeknek a lányoknak. De a fiúk sem jobbak; Valóvilág-senkik a példaképeik és Berki Krisztiántól (a világ legnagyobb igazságtalansága, hogy meg kell jegyeznem: a felesleges-ember Berkire gondolok) tanulnak viselkedés-kultúrát.

Az Iron Lady (kéz a kézben több más, kitűnő sportemberrel együtt), többet tett Magyarország jó hírének terjesztéséért, mint mondjuk ötvenezer Tony Curtis, akik egy videóban szürke marhán ülve raknak ki Rubik-kockákat 8,45 másodperc alatt (bár azért valahol mélyen ez inkább szomorú). Katinka a világ legjobb úszónője, aki elérte azt a szintet, hogy nyíltan, az eredményeire teljesen jogosan támaszkodva kritizálja az Úszószövetséget. Ez azért érdekes, mert világbajnokot adtunk már a világnak, de olyat még nem láttunk, hogy valaki egy egész sportért állt volna ki - kafkai módon - azokkal szemben, akiknek a dolguk volna ennek a sportnak a jövőjét fenntartani.

Katinka kiállása olyan problémára világít rá, ami jellemzi az egész ország gépezetét: soha nem teszünk egyetlen lépést sem a jövő felé, amíg valaki elég hangosan (és nagy nyilvánosság előtt) rá nem világít arra, hogy a döntésképtelen és felelősség elől menekülő arctalan senkik gyáva megalkuvása csak a létfenntartásra elegendő, de arra is csak azért, mert vannak, akik helyettük küzdenek meg érte. Nem csodálom, hogy Katinkának ebből elege lett, mert egyike volt a küzdőknek, és csupán az egyetlen közülük, aki a jövő sportembereinek jobb körülményeket követelt. Utoljára hagytam a mai legfontosabb tanítást, ugyanis ezen a téren kell végleg leborulnunk a hölgy színe előtt.

Valami, előttem ismeretlen (na jó, persze nem az) oknál fogva ma divat Magyarországot „szarországozni”. A saját, szerény képességeik és lustaságuk miatt folyamatosan panaszkodó embereknek természetesen könnyebb szidni az országot, mint megpróbálni tenni érte valamit (ne adj isten dolgozni érte). Az országot és annak politikusait azonban szét kell tudni választani, és, ahogy Katinka példáján is látjuk, az igazi lojalitás az, amikor a szívünkre hallgatunk, és nem azoknak fogadunk hűséget feltétlenül, akiktől a pénzt kapjuk. „Továbbra is imádom Magyarországot, az országot fogom képviselni és itt fogok készülni” – hallhattuk. Vannak itt Magyarországon még olyan szereplők, akikre érdemes hallgatni, mert utat tudnak mutatni hozzáállás terén.

Ilyenkor mindig reménykedem benne, hogy szépen lassan, de katinkai magabiztossággal megindulunk egy olyan rendszerváltás felé, ahol a fejekben dől le a keleti blokk közönyfala, és megérint minket a nyugat demokratikus emberközpontúsága. Ahol a problémák, amikkel hajlandóak vagyunk foglalkozni, túlmutatnak egyéni szükségleteinken, és észrevesszük, hogy vannak olyan fontos, egész nemzetet érintő kérdések, mint egy sport utánpótlása.

/Humbákpress/

Majdnem 1.000.000 alkoholista országa vagyunk, ráadásul ezért Tibi atya felel!

A fentebb olvasható ill. ehhez hasonló főcímekkel próbálnak egyes, magukat hírközlő médiumnak aposztrofáló oldalak nagyobb publicitást szerezni. Mert ugye Tibi atya neve jól cseng, vele sok mindent el lehet adni. Tibi atya Magyarország etilizmusának alfája és omegája, aki nemezisként egy országot taszít az alkoholizmus mocsarába. Lófaszt, hogy a költő szavaival éljek.


Kezdésként fontos lenne pár dolgot tisztázni, mi is az alkoholizmus, vagy mit jelent, ha valaki nagyivónak számít. Kezdjük az utóbbival. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) definiálta az egységnyi alkohol fogalmát.  Így egy egység alkohol megegyezik egy pohár sör (425 ml világos vagy 285 ml barna sör), egy pohár bor (100 ml fehér vagy 60 ml vörös bor) és 3 cl tömény alkoholos (égetett szeszes) itallal.
Nagyivónak számít az a nő, aki heti 35 egységnél, és az a férfi, aki heti 50 egységnél többet fogyaszt. Állítólag ez a szám Magyarországon 2.5 millió, ám annyi a probléma, hogy ez csupán egy tippelt adat. Lehet valaki nagyivó anélkül, hogy alkoholista lenne - gondoljuk csak a bulizó fiatalokra, valamint elérhet az alkoholizmus olyan szintet, amikor már a test leépülése miatt a volumen nincs is meg.

Az alkoholizmus nem csupán az alkohol fogyasztásából, vagy az alkohol iránti sóvárgásból ered. Egy szenvedélybetegség - fizikai és pszichés függéssel. A legfontosabb, hogy a kialakuló betegség hatására az adott személy a korábbi feladatait hiányosan, vagy nem képes ellátni - legyen ez akár a munkahelyi, akár a családban betöltött szerepe. Ismerjük a kifejezést gyerekkorunkból: "fiam, ne igyál annyit, mert alkoholista leszel". Az alkoholizmushoz nem az alkohol által nyújtott felszabadult érzés vezet, hanem megoldatlan problémák sorozata, ahonnan menekül az adott egyén a probléma egyszerűbb "leszarom-majd-lesz-valami" kezelési módja felé. Az alkoholizmusért magát az alkoholt vádolni ugyanannyira abszurd, mint mondjuk a szerencsejáték-függőségért a Tippmixet.

Az elérhető statisztikákban a világon a legtöbbet fogyasztó országok között vagyunk - ez tény és való.
Ám felvetődik egy egyszerű kérdés: a listán nálunk előrébb lévő Ukrajnában, Fehéroroszországban vagy Oroszországban nincs Tibi atya, akkor miért isznak az emberek? Sőt tovább megyek: 2010-ben is a világ élbolyába tartoztunk, mégsem hirdette az atya a poénjait. 

Egyesek azzal védekeznek, hogy az oldal az alkoholizmust propagálja, menőnek tünteti fel, és károsan hat a fiatalokra. Így, ilyen idős fejjel, közelebb a harminchoz, mint a húszhoz, elgondolkozom. Néztem a Tom és Jerryt, azon nőttem fel, eszembe jutott, hogy kalapáccsal verjem a másik fejét, mert azt látom? Láttam, hogy a Dallasban folyamatosan iszik Samantha, alkoholista lettem? Nem hiszem. Bármelyik filmet néztem, a menő csávó folyton füstölt mint a gyárkémény, dohányzom? Nem.
Úgy gondolom, itt sürgősen a fejekben kéne rendet rakni. Egy teljes generáció nő fel a közösségi médiából és a tévéből okádott szennyen, ahol felborulnak a korábban ismert szerepek. Nem skatulyázok be senkit, de az biztos, hogy sokkal több fiatalnak van eltorzult értékrendje, mint x évvel ezelőtt.
Zachernak igaza van, mikor a mentálhigiénés rendszer hiányáról beszél. Sajnos annyi történik, hogy az alkoholista jobb esetben saját lábán, rosszabb esetben más módon bejut az addiktológiára, két hónapig ott van, nem iszik, visszakerül a megszokott környezetbe, aztán folytatja amit elkezdett.

De ennek nem az atya az oka.
Tibi atya politikája egyszerű: az emberek így is - úgy is isznak. Nem volt ez sosem másképpen, még szesztilalmak idején sem, sőt - akkor valószínűleg súlyosabb károkat okoztak az otthon főzött párlatok - persze felderítetlenül. Az atya minőségi italokat próbál a magyarok asztalára rakni; főleg hazai termelői borokat, ahol a borfogyasztás kultúrája régebbi magánál az országnál is.
És meg lehet próbálni megbélyegezni a "Tibi atya jelenséget" pár extra kattintásért akármivel, attól még nem lesz igaz.

/HumbákPress/

SZABÁLYOZZÁK AZ OTTHONI PÁLINKAFŐZÉST

Tibi atya
2015.09.14.

A korábbi nagyszámú baleset miatt korlátozzák az otthoni pálinkafőzést Humbákföldén. A megszorító intézkedésre (amelyikről egy későbbi cikkben írunk) azután került sor, hogy tegnap Ámpli Józsi egyik, Sánc utcai főzdéje felrobbant, letarolva ezzel 1,5 hektárnyi gyümölcsöst, helyén egy tátongó krátert hagyva, amibe jelenleg is a helyi lakosok hordják a szemetüket. Józsefet egyébként nem úgy tűnik, hogy nagyon megrázta az eset, épp a Tátika presszó egyik Double Dice nyerőgépének oldalát csapkodta kurvaanyázva, mikor csapatunk interjúra kérte fel, amely felkérésnek boldogan tett eleget. "Hát nem adja be a kurva anyját, komolyan mondom, előbb is megvolt a két kocka, tartom, erre hótziher, hogy egy kurva cseresznye jön a helyébe, adj már egy ezrest, aztán mondom is" -világosított fel a szolgáltatás ellenértékéről a megőszült úr, majd miután begyűrte a kapott készpénzt a gép résébe, megszívta a "Priluki" márkajelzésű cigarettáját, és a füstöt az orrán keresztül kifújva folytatta a megkezdett beszélgetést. "Sajnálatos volt a tegnapi eset, de tényleg én hibáztam. Véletlenül a Habák Tomikáékkal reggel 7-ig ittunk, ami után gondoltam bejövök folytatni a főzést. Sajnos úgy be voltam kúrva, mint egy sánta tüzérló, azt sem tudtam merre vagyok arccal. Beértem a gyárba, faltól falig minden helyet kihasználtam a srácok elmondása szerint.
A baj ott kezdődött, mikor véletlenül belekapaszkodtam az előmelegítő termosztátjába, hogy felvegyek a földről egy ötforintost és véletlenül feltekertem 280-ra a hőfokot. Eztán az rémlik, hogy eszembe jutott: a kalapom a presszóban hagytam, mikor leraktam a vécétartály tetejére, hogy hányni tudjak, mer' tudja, múltkor is beleesett egy sapka a fajanszba, aztán nem szerettem volna, hogy megismétlődjön az eset. Baktattam visszafelé a Tátikába - még ha jól rémlik, egy kétdekás vodkáért beugrottam a Cézár italboltba. Körülbelül úgy félúton hatalmas robbanást hallottam, de gondoltam, lehet megint csak a Kalányos fivérek viccelték meg egymást azzal, hogy Megatreskre cserélik egymás cigarettáit, nem is különösebben érdekelt. Elhoztam a kalapom, megittam még egy kis kadarkát is, mert semmi savam nem volt a sok rövid után, és indultam is vissza főzni. Még a Cézárba beugrottam egy kis unikumért, mert olyan savas volt a Kaszás Bumbi bá vörösbora, hogy nem is értem miért nem barna gyógyszertári üvegben kell tartani.  Mikor visszaértem, látom nincs semmi az épület helyén, csak egy hatalmas gödör, gondoltam biztos csak benyomtam, le is dőltem aludni. Ma reggel keltem, mire hallom, hogy valamit felrobbantottam. Kurvára nem érdekel, volt rendes biztosítás az épületen, már tartom is a markom a cég felé. Ha meg nem akarnak fizetni, nézzék meg a biztonsági kamerák felvételét. Már ha megtalálják a hamu és a szénné égett cefrekupacok között" -vigyorgott a néhai főzde tulajdonosa, majd felemelte a tétet 100 forintra, és nekiállt klimpírozni a nyerőgépet.

Ezeket a cikkeket olvastad már?