Döntött a népszavazás: a bulinegyed marad!

Tibi atya
2018.02.19.

Noha több, mint hét hónapja a csapból is ez folyik, alig mentek el szavazni Belső-Erzsébetváros lakói a bulinegyed bezáratásáért. Nem túlzás a következő állítás: a kőkemény hazugságok, a bolsevik propaganda, a munkáspárt 2006 elnöke, Vajnai Attila és a forradalmi kommiszárasszony, Garai Dóra uszítása ellenére úgy tűnik, még Belső-Erzsébetváros szavazói is azt szeretnék, ha a Bulinegyed maradna.

"Mi itt a kerületben egy erőszakos kitelepítésnek vagyunk az elszenvedői" - nyilatkozta Garai elvtársnő. A bolsevik retorika része a rémhírkeltés is, természetesen senki nem akar kitelepíteni senkit a lakásából. Garai azt nyilatkozta továbbá, hogy amit tesznek, honvédelem.

A komolyan vehetetlenül alacsony részvétel mellett is több, mint 2000-en szavaztak a bulinegyed mellett, ami bevallom, engem is meglepett. Ezek után az a médium, aki fogadja Garai Dóra elvtársnőt és Vajnai Attila vörösvezért, és azt állítja, hogy ők a lakosságot bármilyen mértékben is legitimen képviselik, hazudik.

Miért lehettek ennyire sikeresek a médiában, ha ennyire sikertelenek a valóságban?

A posztmodern médiatrendek szeretik a baloldali ortodoxia narratíváit: az elnyomó és a kizsákmányolt harca állandó motívummá kövült. Ez a kétbites narratíva általában véve szinte mindenre ráhúzható, és ha nem is igaz, fogyaszthatóbb, mint bármilyen árnyaltabb kép, ezért bármilyen kontextusban kurva népszerű és eladható. Ezt alkalmazták a bolsevikok a burzsoázia és a proletariátus viszonyában, ezt alkalmazzák a radikális feministák a mindenkor elnyomó férfiak és a mindenkor elnyomott nők viszonyában, ezt alkalmazzák a posztmodern, szélsőbalos genderisták bárki és akárki más viszonyában (itt már tényleg kiszervezték még a sérelmi vonalakat is, bárki találhat ki traumát, kovácsolhat belőle identitást, és vizionálhat ennek tükrében elnyomást), és ezt a félig sem megalapozott áldozatszerepet tanulta el a Fidesz is Soros Györggyel szemben. Vajnai és Garai mégis keményen pofára estek ezzel a stratégiával.

A bolsevik duó egyébként igen nagyot ment a médiában, annak ellenére, hogy egyszerre 100 embernél sokkal többet sosem vittek az utcára. Ennek az az oka, hogy sikeresen vívtak kétfrontos kommunikációs háborút: a kamerák kereszttüzében Garai Dóri, az elnyomott, belvárosi nő pislogott fátyolos bociszemekkel, és azzal sajnáltatta magát, hogy ő csak aludni szeretne, mert ez alkotmányos joga. Arra a kritikára sosem válaszolt, hogy ez súlyos csúsztatás: nem létezik olyan alkotmányos jog, ami nyitott ablaknál szavatolja az alvást néma csendben egy kétmilliós város kellős közepén. Azért nem létezik, mert életszerűtlen: a légifolyosó nem fog leállni, mert alatta laknak és hangos, a vasút sem, de még országutakat sem fognak felszedni sehol, csak mert mellettük alig százan csukott ablaknál tudnak csendben aludni. Mert olyan alkotmányos jog, ami a kényelmednek rendeli alá az egész környezetedet, tényleg a tündérmesékben sincs. Ha valaki egy kétmilliós város közepén lakik, annak az előnyök mellett a hátrányokkal is számolnia kell.

Garai Dóri már kevésbé volt sajnálható áldozat a belső csoportjában. Itt ugyanis a kommunikációs háború másik frontját vívta. Amint eltűntek az Index újságírói, azonnal visszavedlett utcai hergelővé. Nem riadt vissza a halálos fenyegetésektől sem, és hiába alapszabálya a csoportnak, hogy az uszító hangvételű retorika nem fér bele a tagságba, úgy tűnt, ezt mégsem értelmezik olyan szigorúan azokkal szemben, akik a bulizókat ölnék meg. Annál szigorúbbak voltak viszont azokkal, akik ugyan egyetértettek a céljaikkal, csak kevésbé voltak radikálisok: törölték, tiltották, megfenyegették és kocsmabérenceknek billogozták őket. Ha kocsmák szerették volna meghallgatni őket, vagy tárgyalni velük, egyből szervezetten és egységben demonstrálták, mi jár azoknak, akik a forradalmi forgatókönyv helyett megoldás után kutatnak. Tucatnyi negatív értékelést osztottak ki bárkinek, aki mediálni próbált a lakók és a kocsmák között, aminek egy idő után az lett az eredménye, hogy senki nem akart kompromisszumra lépni velük. Ekkor azonban megint a kocsmák voltak a hibásak: "nem vagytok hajlandóak a kompromisszumokra? Most már mindenről ti tehettek, nyomorult kocsmaburzsoázia".

Garai és Vajnai számtalanszor fenyegettek politikusokat, illetve tolerálták, hogy a csoportjukban ezt tegyék. A terrorizmus egyébként definíciószerűen azt jelenti, hogy politikai céllal helyezünk kilátásba erőszakot. Ők ezt is megtették, sőt, amikor kiderült, hogy a bányász vak kutyáját sem érdekli a belvárosi vergődésük, mert senkit nem tudnak elrángatni a szavazóurnáig, egyenesen háborúval fenyegették a helyi politikai vezetést. Hol a faszomban élünk? Kiírod, hogy Arya Stark halállistáját vezeted a helyi politikusokról, és ez teljesen rendben van? Még te tetszeleghetsz áldozatszerepben?

Mi következik a vereség után a bolsevik forgatókönyv szerint?

Relativizálni kezdik az eredményeket. Meg fogják keresni azokat a médiumokat, akik a tények helyett jobban kötődnek az ő narratívájukhoz, és azt kezdik majd sulykolni, hogy az eredményeik tulajdonképpen nem is rosszak. Noha a 43500 erzsébetvárosi választópolgárból mindössze kb. 4000 szeretné bezáratni a bulinegyedet (ez akkor is édeskevés volna, ha csak Belső-Erzsébetváros szavazott volna), el fognak kezdeni 60%-ozni (kb. ennyi a leadott szavazatokban az igenek aránya). Mert ugye jól tudjuk, hogy a ha a választópolgárok kevesebb, mint 9%-a szeretne valamit, azt már hívhatjuk a többség akaratának. Mármint bolsevik logika szerint.

Eközben ötvenezer petíciót gyűjtöttünk a bulinegyedért. Az online petíciónkat itt írhatod alá, így is jelezheted ennek a vörös söpredéknek, hogy nem kérünk belőlük. Kompromisszumokban hiszünk, nem fenyegetésekben, megoldásokat keresünk, és nem egymás ellehetetlenítését, mert demokraták vagyunk, és nem bolsevikok. Neked pár kattintás, nekünk komoly segítség!

Döntött a népszavazás: a bulinegyed marad!

Tibi atya
2018.02.19.

Noha több, mint hét hónapja a csapból is ez folyik, alig mentek el szavazni Belső-Erzsébetváros lakói a bulinegyed bezáratásáért. Nem túlzás a következő állítás: a kőkemény hazugságok, a bolsevik propaganda, a munkáspárt 2006 elnöke, Vajnai Attila és a forradalmi kommiszárasszony, Garai Dóra uszítása ellenére úgy tűnik, még Belső-Erzsébetváros szavazói is azt szeretnék, ha a Bulinegyed maradna.

"Mi itt a kerületben egy erőszakos kitelepítésnek vagyunk az elszenvedői" - nyilatkozta Garai elvtársnő. A bolsevik retorika része a rémhírkeltés is, természetesen senki nem akar kitelepíteni senkit a lakásából. Garai azt nyilatkozta továbbá, hogy amit tesznek, honvédelem.

A komolyan vehetetlenül alacsony részvétel mellett is több, mint 2000-en szavaztak a bulinegyed mellett, ami bevallom, engem is meglepett. Ezek után az a médium, aki fogadja Garai Dóra elvtársnőt és Vajnai Attila vörösvezért, és azt állítja, hogy ők a lakosságot bármilyen mértékben is legitimen képviselik, hazudik.

Miért lehettek ennyire sikeresek a médiában, ha ennyire sikertelenek a valóságban?

A posztmodern médiatrendek szeretik a baloldali ortodoxia narratíváit: az elnyomó és a kizsákmányolt harca állandó motívummá kövült. Ez a kétbites narratíva általában véve szinte mindenre ráhúzható, és ha nem is igaz, fogyaszthatóbb, mint bármilyen árnyaltabb kép, ezért bármilyen kontextusban kurva népszerű és eladható. Ezt alkalmazták a bolsevikok a burzsoázia és a proletariátus viszonyában, ezt alkalmazzák a radikális feministák a mindenkor elnyomó férfiak és a mindenkor elnyomott nők viszonyában, ezt alkalmazzák a posztmodern, szélsőbalos genderisták bárki és akárki más viszonyában (itt már tényleg kiszervezték még a sérelmi vonalakat is, bárki találhat ki traumát, kovácsolhat belőle identitást, és vizionálhat ennek tükrében elnyomást), és ezt a félig sem megalapozott áldozatszerepet tanulta el a Fidesz is Soros Györggyel szemben. Vajnai és Garai mégis keményen pofára estek ezzel a stratégiával.

A bolsevik duó egyébként igen nagyot ment a médiában, annak ellenére, hogy egyszerre 100 embernél sokkal többet sosem vittek az utcára. Ennek az az oka, hogy sikeresen vívtak kétfrontos kommunikációs háborút: a kamerák kereszttüzében Garai Dóri, az elnyomott, belvárosi nő pislogott fátyolos bociszemekkel, és azzal sajnáltatta magát, hogy ő csak aludni szeretne, mert ez alkotmányos joga. Arra a kritikára sosem válaszolt, hogy ez súlyos csúsztatás: nem létezik olyan alkotmányos jog, ami nyitott ablaknál szavatolja az alvást néma csendben egy kétmilliós város kellős közepén. Azért nem létezik, mert életszerűtlen: a légifolyosó nem fog leállni, mert alatta laknak és hangos, a vasút sem, de még országutakat sem fognak felszedni sehol, csak mert mellettük alig százan csukott ablaknál tudnak csendben aludni. Mert olyan alkotmányos jog, ami a kényelmednek rendeli alá az egész környezetedet, tényleg a tündérmesékben sincs. Ha valaki egy kétmilliós város közepén lakik, annak az előnyök mellett a hátrányokkal is számolnia kell.

Garai Dóri már kevésbé volt sajnálható áldozat a belső csoportjában. Itt ugyanis a kommunikációs háború másik frontját vívta. Amint eltűntek az Index újságírói, azonnal visszavedlett utcai hergelővé. Nem riadt vissza a halálos fenyegetésektől sem, és hiába alapszabálya a csoportnak, hogy az uszító hangvételű retorika nem fér bele a tagságba, úgy tűnt, ezt mégsem értelmezik olyan szigorúan azokkal szemben, akik a bulizókat ölnék meg. Annál szigorúbbak voltak viszont azokkal, akik ugyan egyetértettek a céljaikkal, csak kevésbé voltak radikálisok: törölték, tiltották, megfenyegették és kocsmabérenceknek billogozták őket. Ha kocsmák szerették volna meghallgatni őket, vagy tárgyalni velük, egyből szervezetten és egységben demonstrálták, mi jár azoknak, akik a forradalmi forgatókönyv helyett megoldás után kutatnak. Tucatnyi negatív értékelést osztottak ki bárkinek, aki mediálni próbált a lakók és a kocsmák között, aminek egy idő után az lett az eredménye, hogy senki nem akart kompromisszumra lépni velük. Ekkor azonban megint a kocsmák voltak a hibásak: "nem vagytok hajlandóak a kompromisszumokra? Most már mindenről ti tehettek, nyomorult kocsmaburzsoázia".

Garai és Vajnai számtalanszor fenyegettek politikusokat, illetve tolerálták, hogy a csoportjukban ezt tegyék. A terrorizmus egyébként definíciószerűen azt jelenti, hogy politikai céllal helyezünk kilátásba erőszakot. Ők ezt is megtették, sőt, amikor kiderült, hogy a bányász vak kutyáját sem érdekli a belvárosi vergődésük, mert senkit nem tudnak elrángatni a szavazóurnáig, egyenesen háborúval fenyegették a helyi politikai vezetést. Hol a faszomban élünk? Kiírod, hogy Arya Stark halállistáját vezeted a helyi politikusokról, és ez teljesen rendben van? Még te tetszeleghetsz áldozatszerepben?

Mi következik a vereség után a bolsevik forgatókönyv szerint?

Relativizálni kezdik az eredményeket. Meg fogják keresni azokat a médiumokat, akik a tények helyett jobban kötődnek az ő narratívájukhoz, és azt kezdik majd sulykolni, hogy az eredményeik tulajdonképpen nem is rosszak. Noha a 43500 erzsébetvárosi választópolgárból mindössze kb. 4000 szeretné bezáratni a bulinegyedet (ez akkor is édeskevés volna, ha csak Belső-Erzsébetváros szavazott volna), el fognak kezdeni 60%-ozni (kb. ennyi a leadott szavazatokban az igenek aránya). Mert ugye jól tudjuk, hogy a ha a választópolgárok kevesebb, mint 9%-a szeretne valamit, azt már hívhatjuk a többség akaratának. Mármint bolsevik logika szerint.

Eközben ötvenezer petíciót gyűjtöttünk a bulinegyedért. Az online petíciónkat itt írhatod alá, így is jelezheted ennek a vörös söpredéknek, hogy nem kérünk belőlük. Kompromisszumokban hiszünk, nem fenyegetésekben, megoldásokat keresünk, és nem egymás ellehetetlenítését, mert demokraták vagyunk, és nem bolsevikok. Neked pár kattintás, nekünk komoly segítség!

Pár kattintással segíthetsz Te is megmenteni a bulinegyedet!!!

Tibi atya
2018.02.17.

Több mint negyvenezren írták alá eddig azt a petíciót, ami a bulinegyed korlátozás nélküli, változatlan tovább üzemelését követeli. Zárórával ellehetetleníteni persze teljesen képtelen is, nem véletlenül támogatja a piacgazdaságot tervgazdálkodásra cserélni kívánó erzsébetvárosi szélsőbalos radikális csoport ezt a megoldást.

Médiakommunikációjukban az alábbi trükköket alkalmazzák módszeresen:

  • a mai médiatrendeknek (és a kommunisták mindenkor alkalmazott kampánystratégiájának) megfelelően teremtettek egy olyan világképet, ahol csak elnyomók és elnyomottak, erőszaktevők és áldozatok, kocsmák és lakók vannak, akik szemben állnak egymással – ez egy hazug világkép, rengeteg lakó profitábilisan működik együtt a krimókkal akár az AirBnB-n, akár más szolgáltatáson keresztül
  • elhitetik, hogy ők a teljes lakosságot képviselik, ami megint nem igaz: ma már a lakók életképesebb része, ahogy az előző pontban említettem, busás haszonnal kihasználja a bulinegyedet.  Nem véletlen, hogy 100-nál sokkal többen még sosem mentek tüntetni a kocsmák ellen, tehát a médiában hangosabbak, mint a valóságban
  • folyamatos hazugságokkal riogatják a lakosságot, ezekről röplapoznak is (pl.: ha nem szavazzák meg a bezárást, akkor a bulinegyed terjeszkedni fog, a kocsmatulajdonosok kitelepítenék őket, kocsmát nyitnának az óvódában)
  • Gyermekeket használnak fel a propagandájukra (pfúj, ez már a kormánynál is a legaljának számít)
  • Csapatokba verődve fenyegetik és támadják tömeges egycsillagos értékelésekkel azokat, akik fel mernek szólalni a Facebookon ellenük, a kisebbségi csoportjuk akarata ellenére szavaznak, de már sajnos a burkolt halálos fenyegetésektől sem riadnak vissza

Garai Dóri, a bolsevik szekta vezetője készített listát Arya Stark halállistájának a mintájára, azzal a különbséggel, hogy ő nem csak este, lefekvés előtt, hanem reggel, felkelés után is elmondja a neveket. Valaki küldjön egy Rivotrilt a komisszárasszonynak, mert az övé jó messzire gurulhatott! 

  • Azonnal kizárják és megfenyegetik azokat, akik a saját belső csoportjukban még csak nem is ellenvéleményt, csupán kevésbé megveszekedett radikalizmust mutatnak, és ennek hangot adnak
  • alkotmányos jognak nevezik a pihenéshez való jogot – eszerint pedig egy ordas csúsztatással azt is állítják, hogy nekik már a nyitott ablaknál való, néma csendben történő alváshoz is joguk van a főváros belvárosának kellős közepén, ami már nem csakhogy nem alkotmányos jog, de még teljesen irreális is
  • Tényeket tagadnak: szerintük az egykor piszkos gettót nem tette modernebbé a bulinegyed, a lakásaik árai pedig nem nőttek (ezt minden szakmai portál cáfolja, ma már a hetedik kerületben budai árak vannak – ez 15 éve elképzelhetetlen volt)

Ezért most a segítségedet kérem:

  • Ha nem támogatod a radikális baloldal kezdeményezését a lokális piac lebontására
  • Ha szerinted sem lehet a világon sehol úgy élvezni a belváros minden előnyét, hogy a hátrányaiból egyáltalán nem akarjuk kivenni a részünket
  • Ha szerinted ezen az analógián akár a repülőgépek légifolyosói és a vasutak is leállhatnának, hiszen ott is laknak mellette (illetve alatta) emberek, akik nem nyitott ablaknál alszanak
  • Ha szerinted sem oké, hogy az államot busás adóbevételtől fosztjuk meg, ami nem valami EU-s inkubátor-támogatás Pénztáros Lőrinc zsebében, hanem organikusan kialakult, kisvállalkozók piacképes szolgáltatásainak eredménye
  • Ha Te is olyan bulinegyedet szeretnél, ahova nyugodt szívvel engeded el a gyereked, barátod, barátnőd, testvéred, mert jóformán mentes minden olyan formájától a bűnözésnek, ami erőszakos vagy közvetlen veszélyt jelent rájuk – ellentétben az egykori (és újra felvetett) Hajógyári-szigettel
  • Ha a turizmusra mint húzóágazatra, és nem mint a hanyatló nyugat ópiumára tekintesz,

akkor írd alá Te is ide kattintva online petíciónkat a bulinegyed megmentéséért!

Negyvenezren már aláírtuk, de most tényleg Rád is szükség van! Ilyen ütemben haladva akár még az olimpiaellenes népszavazás aláírásait is meghaladhatjuk! Ne hagyd, hogy néhány életképtelen idióta kicsinálja azt a szűk vállalkozói réteget, akik még valami elbaszott őrültségtől vezérelve munkával akarnak pénzt keresni ebben az országban! Kérlek segítsd a nemzet ügyét egy megosztással! Dicsértessék!

Jimmy 17 évvel a halála után is életet ment

Tibi atya
2018.02.16.

Ha csak egy hír van, amit ma elolvasol Tiborcz csalási botrányain kívül, akkor az ez legyen. Az Országos mentőszolgálat az alábbiakat posztolta:

"Idős, egyedül élő beteghez riasztották a mentőket egy budapesti bérház lakói. A szomszédok érdeklődését a beteg lakásából hallatszó, Zámbó Jimmy, „Nézz le rám, ó Istenem” című dala váltotta ki, ami másfél órán keresztül szakadatlanul, maximum hangerővel szólt."

"A lakók tudták, hogy a néni a néhai király talán legnagyobb rajongója, hisz óriás Jimmy poszterek és egyéb relikviák díszítették az egész lakást, de ez már nekik is sok volt. A beteg viszont most nem kedvtelésből hallgatta dübörögve a művész legnagyobb slágerét, hanem pont azért, hogy szomszédjai figyelmét felkeltse. Az asszony ugyanis elesett és sérülése miatt nem bírt felállni. A telefont sem érte el, hogy segítséget kérjen és a kiáltozás is eredménytelennek bizonyult. Ekkor jutott eszébe a jól ismert strófa, amit újabb gondolat követett. Miután a cd lejátszó távkapcsolója elérhető távolságban volt, így teljes hangerőre tekerve engedte szabadjára azt a bizonyos négy és fél oktávot, ami végül meghozta a várt eredményt. A szomszédok nemhogy értesítették a mentőket, de még a belülről bezárt ajtót is betörték a bajtársak kiérkezéséig. Az idős hölgyet így “bejutási nehézségek” nélkül, stabil állapotban szállíthatták kórházba bajtársaink! 
Mielőbbi felépülést kívánunk!"

A király ezek szerint még 17 évvel a halála után is életeket ment! Az angyalok őrizzék meg a lelkét! Dicsértessék!

Így basz át a Facebook, mint szart a palánkon!

Tibi atya
2018.02.12.

Fontos, olvasd el ezt a pár sort, és oszd is meg, kérlek!

A facebook korlátlan hatalmú ura úgy döntött, hogy kinyírja a nyilvánosságot, és a különböző portálok helyett, akiket Te követtél be önkéntesen, régi ismerőseid teljesen érdektelen utazási képeivel gyötör, akikre kibaszottul nem voltál kíváncsi, mert egy kurva szót nem beszéltél velük az elmúlt öt évben. Mert majd ő eldönti, mit láthatsz és mit nem! Cukorberg állítása szerint erre azért van szükség, mert így javulnak az emberi kapcsolatok. Valójában ez hazugság, az, aki az emberi kapcsolatait a facebookon tartja fenn, jegyet vált a depresszió, az alvászavarok, a figyelemzavar és egy sor egyéb mentális zavar felé – ezt számos tanulmány igazolja. Cukkerborg valódi célja, hogy megsarcolja a világot, és a portálok minél több olyan fizetett hirdetést adjanak fel, mint ez is.

A jó hír, hogy Te is tehetsz ez ellen. Nincs más dolgod, mint megosztani ezt a bejegyzést, majd párat kattintani, és beállítani a hírfolyamod tartalmi sorrendjét. Az alábbi képek segítségedre lesznek ebben!

Köszönöm, hogy egy megosztással is támogatod az oldalamat, hogy a társadalomkritika is kaphasson legalább akkora nyilvánosságot, mint a sok, agymosott, politikailag elfogult baromság, a semmitmondó motivációs idézetek, vagy az exeid segge a tengerpartól! Ne hagyd, hogy mások határozzák meg, mit láthatsz, és mit nem! Köszönöm, hogy megosztod ezt a cikket!

10 MONDAT, AMIT SOSE MONDJ A CSAJNAK SZEX UTÁN

Tibi atya
2018.02.07.

Kivéve ha szeretnél 1-2 ordenáré nagy sallert bezsebelni. 

#1 Tényleg volt olyan jó, ahogy a kocsmából a srácok mesélték

#2 Majd azért egy orvossal nézesd meg magad 

#3 Azt a legutolsó pózt anyámtól tanultam

#4 Szeretlek

#5 Azért én a helyedben elmennék egy 72 órásért a gyógyszertárba

#6 Na séta légzés, az asszony mindjárt hazaér

#7 Hogy is hívnak?

#8 Nem tudod véletlenül, hogy a kankóra szedett antibiotikumra lehet-e inni?

#9 Ügyesebb vagy, mint anyád

#10 Mivel tartozom?

Fél liter és egy cent vodka után fel akarta robbantani a katolikus gimit Gyulán

Tibi atya
2018.02.01.

Az elkövető a gyulai Karácsonyi János Katolikus Gimnázium udvarára mászott be, és rongált meg egy személygépkocsit - számol be a Gyula Televízió.

A férfi betört egy ablakot, több ajtót berugdosott, majd saját mobilján felhívta a rendőrséget, hogy bejelentse, felrobbantja az intézményt a fél várossal együtt. A terrorakciót megakadályozó rendőrségnek később bevallotta, 5,1 deciliter vodkát fogyasztott az akció előtt. Mondjuk halvány fogalmam sincs, hogy a fél liter után hogyan tudta számolni a maradék egy decit is, azonban a letöltendő börtönéveket sem lesz nehezebb összeszámolni, abból ugyanis egyet szabott rá ki a Gyulai Járásbíróság, további két év próbaidővel.



A történet tanulsága, hogy sose nyomjátok fullba a kretént, ne igyatok meg egyszerre fél liter vodkát (pazarlás, a legtöbben úgyis kihányjátok), ne törjetek be katolikus iskolákba, és ne fenyegessétek a rendőrséget a felrobbantásával, főleg akkor ne, ha az egyetlen dolog, amit robbantani tudtok, az egy négycentes Tajga-rakéta! Gyertek inkább Humbákföldére, hülyék itt is lehettek, és még börtön sem jár érte:


A Ripost fenyeget Kiszel Tünde miatt

Tibi atya
2018.01.29.

Kiszel Tünde e-mailben keresett meg, hogy nálam promózhassa naptárát, amire én az alábbi linken elérhető bejegyzésben reagáltam. Válaszomban kitértem arra, hogy Kiszel Tünde ma ismert, primitív karaktere nem pusztán egy mezei celeb, hanem ő a celeb, mint archetípus. Kiszel Tünde nem egy iskolázatlan család elhanyagolt sarja, akit fiatal felnőttként a kereskedelmi tévék vettek gyámságukba, hanem valaki, akinek minden mentálhigiénés tényező a rendelkezésére állt, hogy a világot egy jobb hellyé tegye, ehelyett viszont ő saját, jelenkori magát művelte velünk. Családja ontotta az orvosokat, édesanyja tanár volt, ő mégis szent küldetésének tekintette, hogy a méltán dicső Kiszel névhez ne a koraszülöttek magyarországi intenzív ellátását rendeljük, hanem egy naptárat, amire ránézve az a gyomortájékot irritáló szégyenérzet fog el, amit a rivaldafényben elaggott médiamadámnak kellett volna éreznie, amikor ezek a képek elkészültek. Vélemény.

Ha a kilencvenes éveknek egy szimbólumot kéne találnom, az egészen biztosan Kiszel Tünde lenne: senki nem testesíti meg jobban a morális összeomlást, ami a hozzá fűzött reményeket húzta keresztbe. Kiszel Tündének ki volt kövezve az útja a katedra felé, ő mégis úgy döntött, hogy olyan magazinokban fotóztatja magát, amikre a Magyarországot keresztező román kamionsofőrök az osztrák határ tranzitzónájában várakozva verhetik ki. Szíve joga, valahol azonban mégis ez ennek a korszaknak a legfájóbb leckéje: a végtelen szabadság mámorító, de ha feltétel és minimális kritikai érzék nélkül élünk vele, annak könnyen az lehet a vége, hogy valódi értékek helyett csak a szőrös nemiszervünket és a banánmelleinket adjuk a világnak.

Kiszel Tünde sötét mementónak is éppen elég fájdalmas volna, a legrosszabb mégis az, hogy sosem halványult mementóvá: a mai napig teljes telítettségében fertőzi a nyilvánosságot ízléstelenségével. Ez a nő nem vett tudomást arról, hogy azóta, hogy valakik elkeseredett pillanataikban utoljára a képeire rejszoltak, eltelt két évtized. Rendkívül visszataszító, ahogy még 58 évesen is hasig kivágott dekoltázzsal, 10 centis műszempillával kelleti magát agyonsminkelve, annak ellenére, hogy ma már rajta és a szűk környezetén kívül aligha gondolja bárki is, hogy ez vonzó. Tündét nem valódi értékként, csak trash-ként fogyasztjuk. De miért?

Amikor röhögünk Kiszel Tündén, az az érzés fog el, mint akkor, amikor Beleznai Endre mutogatott olyan home-videókat a Csíííz c. műsorban, amin valaki elcsúszik, hogy együtt nevethessünk a nevetőgéppel. Kiszel Tünde a mi társadalmunk elcsúszása, a pironkodva elővett gyerekkori home-videó, amit ha egyszer voltunk is annyira éretlenek, hogy szórakoztatónak találjunk, ma már inkább csak arra jó, hogy valós szembenézés helyett kínosan nevessünk magunkon. Igen, amikor Kiszel Tündét kinevetjük, magunkon nevetünk, holott amikor rádöbbenünk, hogy micsoda értékromlást képvisel az életünkben, igazi, terápiára jellemző zokogásban kéne kitörnünk. Ennek a szembenézésnek és feldolgozásnak az eddigi hiánya okozza az öntudatlanul felszakadó nevetés mellé társuló kínos szégyenérzetet is.

Aggályosnak tartom, hogy nem Kiszel Tünde fenyeget meg perrel, hanem a kormány bulvárökle, a Ripost teszi ezt, mondván, vigyázzunk, mit írunk Tündéről, mert nagyon jó ügyvédjei vannak, és mindig pert nyernek. Mire föl perelne be? Becsületsértésért?

Ezúton jelzem, hogy a becsület szótári definíciója szerint az alábbiakat jelenti: „az erkölcsi szembenézés képessége (…) amikor egy személy képes felvállalni a felelősséget tettei következményeiért. Erkölcsi szilárdság, jellembeli tartás. Ragaszkodás a helyes tettekhez és alapelvekhez. A helyes és helytelen megítélésében mutatott kifinomult érzék.”

Azt hiszem, abszurd dolog becsületsértést emlegetni ott, ahol a becsülethez szükséges konzekvens értékeknek nyoma sincs. Meghurcolni valakit, aki a véleményével erre rámutat, maga a kafkai rémálom. És mi az, hogy nem személyesen, hanem egy kormánypárti médiumon keresztül érkezik a fenyegetés? Ezt mégis hogy képzeli?

Mindent elmond, hogy a bizalmas tanácsba oltott fenyegetőlevél csak bocsánatkérésre szólít fel, illetve a cikk törlésére, de ahelyett, hogy leírná, mely tartalmi elemei kifogásolhatók, csak zsíros pereket helyez kilátásba. Tehát még ő maga is egyetért azzal, amit leírtam, csak nem akarja látni. Nem szeretné, ha megindulhatna az a traumafeldolgozás, mert köszöni szépen, ő jól megvan a nyilvánosság traumájaként.

Ha Kiszel Tündéről nem lehet tényekre hivatkozva, véleménycikkekkel kimondani, hogy ő a kultúránk üledékes mocska, akit ráadásul mi magunk nem takarítottunk ki a kollektív tudatból soha, hogy aztán továbbra is feldolgozatlan traumaként nyomasszon minket, akkor mi lesz a következő? Nem lehet leírni, hogy az ég kék, a fű zöld, a hasig szőrös pina pedig már akkor sem volt ízléses, amikor a kelet-német videókon sportzoknis-edzőcipős prolik élvezték tele leszakadt kanapékon?

Ezt ajánlom motivációs-trénerek helyett!

Tibi atya
2018.01.25.

Ez a poszt reklámot fog tartalmazni, azonban mentségemre szóljon, hogy szívességből csinálom, és azért, mert amit reklámozok benne, azt jó dolognak tartom. Remélem, mikor rábukkansz, nem okoz nagy sokkot.

Sokszor kérdezték már tőlem, hogy boldog vagyok-e, és tudom, hogy a női magazinok, a trénerek meg Csernus elvárásainak megfelelően erre egyetlen második gondolat nélkül kéne rávágnom, hogy igen, különben biztos nem is vagyok boldog, mert aki boldog, nem kételkedik a boldogságában. Fura egy gondolatmenet ez: Sziddhárthának évekig kellett elmélkednie, mire mesterei tanait újra és újra megkérdőjelezve megvilágosodott és Buddha lett, de még Jézus Krisztust is többször megkísértették, és szüksége volt egy csomó imára (tudati elmélyülésre), hogy Hegyi beszédében aztán el tudja mondani mind a nyolc boldogságot. Ha nekik ekkora utat kellett bejárniuk, én hogyan tüzeljem a választ csípőből erre a kérdésre anélkül, hogy egyáltalán elgondolkodnék rajta?

Honnan tudom, hogy amikor teljes az öröm és már tényleg nagyon jó, az már a boldogság-e, vagy van-e annál is jobb állapot, amit én most nem ismerek, és csak az számít boldogságnak? Mi a boldogság? Egy kiegyensúlyozott elme nyugodt pihenése? A kristálytiszta belső tudat felszínén hullámzó érzelmek és hangulatok kisimulása? A lélek nyugalmi helyzete? Rádöbbenni, hogy mi a világ törvényszerűségében betöltött szerep, amiben az ember egyszerre és egyenlő mértékig szolgálhatja a világot és magát? Az arany út, ami középen húzódik, vagy a tudat szabadsága, ami elvisz a gondolkodás egyik szélétől a másikig, és ahol nem annyira e két végpont számít, mint a köztük tett utazás flow-ja? A szükség kielégülése? A szükség hiánya?

Azért nem szeretek válaszolni erre a kérdésre, mert sokszor úgy érzem, hogy bár maga a szó valóban valami szépet jelent, az ember nem tud mit kezdeni egy olyan fogalommal, amiről sem ő, sem más nem tudja megmondani, hogy pontosan micsoda. A boldogság trükkösebb szubjektum, mint bármilyen érzéklet: valahányszor megpróbálunk sokunk boldogságszubjektumából objektumot vonni, ugyanabba a falba ütközünk. Nem sorba rendezhető, nem számszerűsíthető, nincs átlaga, ezért viszonyítási pontja sincs. Mi viszont társas lények vagyunk, ami azt jelenti, hogy személyiségzavar híján szükségünk van más emberekre, akikhez igazodunk. De ha ebben, ha a legfontosabb kérdésben nem tudunk, mert ők sem tudnak, és nincs közös pont, akkor mit csináljunk? Mihez viszonyítsunk, merre menjünk? Üldözzük, ami nincs? Keressük, kutassuk, halmozzunk élményeket, míg meg nem leljük, majd legyünk kibaszott frusztráltak, mert lehetetlennek érezzük?

Ebbe a dilemmába rengeteg kufár pofátlankodik be, akik szeretnének rávenni minket a hajszára, akik jó pénzért paripát árulnak, amire felülve gyorsabban elérünk oda, amiről azt sem tudjuk, mi és hol van. Mi is lehet jövedelmezőbb biznisz, mint olyannak hazudni a boldogságot, amilyen az nem, és belógatni marharépaként a frusztrált proliknak: ez még nem az, de már majdnem, csak hajts érte keményebben, hát olyan közel van! 2018-at írunk, és úgy tűnik, a világnak nincsenek többé prófétái, akik ezeket a kufárokat kiűzzék a templomból.

Jó hírem van, vannak. Kevesen, de vannak. Laár András ilyen. Nem Krisztus, nem Buddha, de valaki, aki segít közelebb kerülni hozzájuk.

Ez nem egy rövid videó, de – és itt most olyan szavakkal kell élnem, aminek a valódi erejét a trénerek már sajnos ronggyá trollkodták – ha minden ember megnézi az országban, boldogabb nemzet leszünk. Igaz, nem leszel tőle hatékonyabb humánerőforrás, és még az értékesítők gyémántszintjét sem fogod elérni tőle, de a boldogság kérdését új fénybe helyezi.

Mikor megszólalna a belső szirénám, és az instagramra tévedve felvisítana a fejemben a szorongás, a fogyasztási hisztéria, és a hazug ingerek által hangolt kényszergondolatok, hogy

ittsemjártammégsohadekurvavagányvitorlásbaszkiilyencipőnekemiskelltudomhogygázakocsikormányánlefotózniaz

óráskezemdemégígyishogytudomkurváraszeretnékolyankocsitmegolyanórátdekurvajólennehaénisolyannőtdughatnék

mintezatengerpartipuncilövökegyjólárnyékoltszűrősképeténisháthaelhiszikhogymindigilyenkockásdeúgycsinálomhogy

lácconazalsógatyámcímkéjehogyapicsábalehethogyhuszonéveskoromvégéremégmindigcsakittartokmárjóvalelölrébbkéne,

akkor a nyugtató gondolat a fejemben Laár András hangján szólal meg:

„játszhatjuk ezt, játszhatjuk ezt! És ugyanúgy idegeskedhetünk, mint amikor a ki nevet a végént játsszuk, és azt mondjuk, hogy én vagyok a piros, te vagy a zöld. És akkor egymással megyünk, és kiütjük egymás bábuját – te szemét, kiütöttél már majdnem ott voltam a célnál, és kiütöttél! Hát azért is csak akkor ideges az ember, ha elhiszi, hogy az az ő bábuja! Ha elhiszi, hogy neki tényleg be kell mennie a célba… Há’ de miért kéne bemenni a célba, gyerekek?”

Ugyan nem vagyok különösebben jártas a buddhista filozófiában, és meditálni sem tanultam meg soha ebben az értelemben, de Laár Andrásnak hála egyre többször fordul elő az életemben az az állapot, amikor néha egy kicsit ledobom az ékszíjat, a posztolást, az írást, a kocsmát, a fiszt meg a faszt, és megszűnök piros bábunak lenni a játékban. Ilyenkor, letekintve a zsúfolt asztalra, amin a kinevetavégén-tábla van, mindig elcsitulnak az idegeim, leszarom, ki nevet a végén, és tűzszünetet kötök azzal a világgal, ahol nem fogom megfarkalni a(z összes) csajt az instagramról, nincs BMW-kormányom, nincs órám, nincs budai lakásom és nincsenek tengerpartok a szelfin a hátam mögött. Ez nagyobb nyugalmat ad, mintha azt pedzegetném, hogyan szerezhetném meg mindezt, vagy mintha már megszereztem volna, és azon morfondíroznék, hogyan szerezhetnék valami mást a táblára, ami innen nézve teljesen felesleges.

Na, és most még egyszer: hogy boldog vagyok-e? Leginkább akkor vagyok boldog, ha teljesen átadom magam ennek az állapotnak, és elfelejtem még a kérdést is feltenni, mert a tábla helyett kizárólag azokon fixálódnak a gondolataim, amik számomra fontosak. Nem mondom, hogy az életemben mostanában annyira gyakori az a kiüresedett, enyhén zsibbadt nyugalom, ami ezzel jár, mint szeretném, de a tudat, hogy képes vagyok rá, hogy egyáltalán létezik ilyen, a hajtásból is picit nyugodtabb hajtást csinál a mindennapok feszkójában.

Mivel ezek a gondolataim tényleg Laár Andrásnak köszönhetők, és úgy gondolom, mindenkire ráférnek a lelki nyomorhoz vezető vállalati motivációs panelek helyett, úgy döntöttem, hogy hozzásegítelek titeket és őt is egy kölcsönösen előnyös találkozáshoz:

Laár András kevésbé ismert, de mindig kiváló, régiúj formációja, a Kamara Rock Trio február 3-án fellép a József Attila Művelődési Házban. Játszanak egy csomó olyan zenét, ami nem azért alter, mert nem értjük, de a "művész" előtag már túl fennkölt lenne, hanem azért, mert úgy mesélnek nekünk a világról, hogy közben nem maradnak egyetlen műfaj keretei között sem. Mondjuk ezt nehéz is elvárni egy rockzenész, abszurd humorista, buddhista paptól! Költözzön egy kis Laár-hang a Ti fejetekbe is a sok motivációs agymosás helyett! Jegyeket itt tudtok venni, remélem találkozunk! Dicsértessék!

Megkeresett Kiszel Tünde, hogy promózhatja-e a naptárát a krimómban

Tibi atya
2018.01.23.
Egyszavas válaszlevelem végén megremegett ujjam az enter felett. Miért is ne? Kiszel Tünde a romlás olyan mély romantikáját testesíti meg, amit rajta kívül itthon talán csak Anettka múlt alul. Gyakran sorolják őt VV Aurélió és Győzike mellé, de szerintem ez tévedés. Vélemény.
 
Auréliónak készen legyártottak egy formátumot, Auréliót készre fazonírozták, és annyi dolga volt, hogy megpörgesse a faszát, így megtestesítve a koncepciót, amit a műsor producerei már akkor is róla alkottak, mikor még nem is ismerték. Ösztönlény, minimális emberre emlékeztető tudati struktúrával, semmi több.
Győzike apja már a Gyurcsány-kormány idején az MCF (Magyarországi Cigányszervezetek Fóruma Roma Összefogás Párt) élén segédkezett a cigányság érdekérvényesítésével fémjelzett kisebbségi kizsákmányolásban, így nem meglepő, hogy Győzike is csak aljadék gazdasági bűnöző lett. Ő sem saját ízléstelensége okán került a képernyőre: az RTL Klub producerei döntöttek úgy, hogy a magyar prolik indulatait egy jól megtermett, gazdag, cigány gazdasági bűnözőnél aligha korbácsolhatja fel jobban bármi is. A Mónika-Show már megtanította nekünk a maga hazugságait, hogy a szegény cigányok szűk családi körben szaporodnak, verekednek és üvöltenek, az RTL-nek ezért meg kellett mutatnia, hogy a gazdag cigányok sem különbek, csak drágább mercivel veretik.
Aurélió és Győzike, mint a legtöbb celeb, gennyeslelkű producerek termékei, ők bárkik lehetnének, akiknek a szülei Bács-Kiskun megyei prolik vagy szerencsétlenebb sorsú cigányokat kizsákmányoló szerencsésebb sorsú cigányok. Kiszel Tünde ebben a tekintetben tér el tőlük.
 
Ritkán szoktam mások családi hátterét feszegetni egy-egy kritika során, azonban ahhoz, hogy megértsük, kicsoda Kiszel Tünde, ez most elengedhetetlen. Kiszel Tünde édesapja dr. Kiszel János, szülész-nőgyógyász, gyermekorvos, nemzetközileg elismert tudós, híres orvosprofesszor, a Német Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagja volt. Édesanyja, pedagógus, Tünde, nővére dr. Kiszel Csilla, fül-orr-gégész, adjunktus, audiológus. Ebből sehogy sem következik az, ami Kiszel Tünde ma. Ő ízig-vérig a saját maga teremtménye.
 
Ez a nő egy olyan családba született, melynek összes tagja az életét szentelte a tudománynak, a születésnek, a világ észlelésének, a tanításnak és a nevelésnek. Kiszel Tünde, mikor szövetséget kötött az ördöggel, és a feltétlen romlásnak szentelte halhatatlan lelkét, a mérleg serpenyőjére vetett mindent, de tényleg mindent, ami a családjához, és az általuk képviselt értékekhez köti. Nem csak a nevet, amit ajándékként örökölt és bemocskolt, de még a tulajdon lányát, Donatellát is. Amikor felkeres, hogy nálam promózhassa a naptárját, azért kell elgondolkodnom rajta, mert tudom, hogy ő nem a pénzért csinálja, szent hivatástudatból küzd a kultúra ellen.
Nem tudom, mi állhat Tünde családi traumáinak hátterében, annyi azonban bizonyos, hogy a napvilágot nem így látta meg, és nem ebben a szellemiségben cseperedett fel. Abban a primitívségben, amit felnőtt koráig elért, kemény munka van. Most, hogy Tünde már 58 éves, és egy bizonyos - rendkívül beteg - értelemben már életművet tudhat a háta mögött, csak arra vagyok kíváncsi, miért. Félreértés ne essék, nem számon kérem, mert Kiszel Tünde regresszív fejlődéstörténete már olyannyira őszintén torkollik az előemberiségbe, hogy nem csak felesleges, de szívem sincs hozzá. Az okokra vagyok kíváncsi.
 
Ami miatt kiírom ezt most, az a saját döntésképtelenségem: hívjam meg, hadd promózza a naptárát, amit egyáltalán nem szeretném, ha bárki is megvásárolna, hogy cserébe egy reménytelen kísérletet tegyek a miértek felkutatására?
Vagy ne foglalkozzak a miértekkel, és küldjem el a büdös picsába, mert ez a nő annyival van a civilizációs küszöb alatt, hogy a kritikájával is a 22-es csapdájába gyalogolnék, és reklámot csinálnék neki anélkül, hogy annak bármi haszna volna?
Számos esetben döntöttem már úgy, hogy a két rossz, a közöny és a „negatív reklám is reklám” imperatívusza közül a kisebbiket, az utóbbit választom. Szerintetek meghívjam?

Ezeket a cikkeket olvastad már?