A baloldali média befenyíti az egyet nem értőket

Tibi atya

Puzsér Róbert megosztott az oldalán egy bejegyzést arról, hogy szerinte Szabó Zoltán megverése bár nem volt jogos (ezt többször is hangsúlyozza), ettől még Szabó Zoltán egy büdös bunkó volt, és amiért a bulvárt a hírközlésbe keveri több, mint egy évtizede, bocsánatkérést, jajveszékelést meg ingyen kupont érdemel, de szolidaritást csak annyit, amennyit ő maga tanúsított a kultúra iránt. Felsorolta a KFC bűneit a multinacionális kizsákmányolástól az állatkínzásig, de megjegyezte, hogy a pofánbaszás nem a KFC-t terheli, hanem egy kulturális termék, amit a valóságshow-k, az Index által felfedezett Pumped Gabók és a szintén az Index által újságírói eszközként használt bulvár terít azoknak a szellemi nincsteleneknek, akiknek ez a félig megemésztett és visszahányt kultúrtermék könnyebben fogyasztható.

A reakció nem maradt el, ahogy sejteni lehetett, a baloldali média egyből a legalantasabb eszközökkel vágott vissza Puzsérnak: cikkükben azt írták, hogy Puzsér azt állította, Szabó megérdemelte a pofont. Ez nem igaz, és ami a legdühítőbb, ez a tudatos félremagyarázás legalább annyira visszataszító, mintha a kormány boszorkánykonyhájában kotyvasztották volna.
Puzsér azt mondta, hogy a biztonsági őr ütése egy civilizációs jelenség, amit a kulturális térben éppen Szabó Zoltán csempész be a Mónika-showból a hírközlésbe. Attól, hogy ezt a nagyon fontos, nem elhanyagolható részletet valaki kimondja, még nem jelenti szükségszerűen azt, hogy Szabó Zoltánt a brutalitás közvetlen kiváltójának, vagy jogos elszenvedőjének véli. Egyszerűen leírja, hogy a magyar közgondolkodást puhára szántja a bulvár, hogy a fellazított felületén gyökeret verhessen az a primitív civilizáció nélküliség, ami most egy pofonhoz vezetett, máskor pedig exbarátnőket megszégyenítő amatőr bosszúpornóhoz az interneten. Bár Szabó sosem vetett el brutalitást, a bulvár ekéjével tagadhatatlanul szorgosan szántott az elmúlt évtizedben. A különbség ugyan nehezen értelmezhető a kettő között, de jelen van.

Érdekes, hogy a baloldali média hogyan fenyíti azokat, akik akár csak látszólag is megtagadják, hogy valamiben egyetértsenek vele. Sosem szabad elfelejteni a Quimby esetét, amikor Szabó kollégái a pince döngölt padlójáig égették a nyilvánosságban Kiss Tibit, aki a liberális művészi értékeit Orbán házi fesztiválján, Tusványoson is ki merte fejezni. Ugyanezt csinálták velem is: náci és kormánykollaboráns voltam, mert kormánypárti blogszolgáltatónál és kormánypárti közönségnek szoktam kritizálni a kormányt (az indexes Sajó Dávid például egyenesen Bayer Zsolttal azonosított, mert ő is itt blogol). Most Puzséron van a sor. Le merte írni, hogy a történetnek más vetülete is létezik, mint amit az indexes stábbal a háta mögött hepciáskodó tartalomfejlesztő úr előad, és máris tudatosan magyarázzák félre, mintha Puzsér magát az erőszakot legitimálná.
A teljes baloldal nárcisztikus személyiségzavarát tárja elénk, ahogyan az egyet nem értőkkel, vagy az eszközeiket megkérdőjelezőkkel bánnak. Ők nem hibáznak, nem kérnek bocsánatot, csak karaktermészárolnak, és ha kell, nyomnak egy sajtó helyreigazítást, amikor már a kutyát nem érdekli a sztori. Azt gondolom, hogy a sokadik ilyen félremagyarázós precedens után el kell számolnunk azzal, hogy a kormány mocskos és korrupt galerije miért dőlhet hátra olyan nyugodtan a választások előtt fél évvel. Mondhatnánk, hogy azért, mert médiahegemóniával rendelkeznek, de ez amellett, hogy nem teljesen fedi le a valóságot, nekünk, ellenzéki hangoknak nem is szabad ennyivel lesöpörnünk a kérdést a vállunkról. A baloldal, és pláne a baloldali média vastagon sáros abban, hogy az ellenzékiség ma idáig erodálódott Magyarországon.

Nem új dolog, hogy ami normál esetben a politikai pártok feladata lenne, így a tüntetések szervezése, vagy a polgári aktivitás tematizálása, azt a baloldalon ma a média végzi. Ez érthető, hiszen nagyjából a Jobbik balkanyaráig és a Momentum megjelenéséig a baloldal elvitázgatott, elszavazgatott, ellébecolt, de olyan politikai aktivitást, mint az elmúlt fél évben, nem mutatott. A hosszú tunyaságnak viszont súlyosan megfizette az árát.
A baloldali pártok kommunikációja ugyanis ma nem juthat el szélesebb tömegekhez, amennyiben a pártok nem fekszenek alá azoknak a médiatrendeknek, amiket az Index, a 444, a HVG vagy a 24 diktál. A legfőbb probléma ezzel az, hogy ők kattintásokban utaznak, amit sokféleképpen lehet megszerezni, és sajnos ennek nem az én módszereim a leghitványabbikai (noha próbálkozom). A baloldali médiának el kell döntenie, hogy melyik a fontosabb: a kattintás, Pumped Gabó, Alföldi eltűnt kutyája, a leereszkedő "elmagyarázzuk" attitűd, amivel az olvasóikhoz fordulnak, a véleményterror és a máshogy gondolkodók kivagyi lenézése és közéleti statáriuma, vagy hajlandóak arra a paradigmaváltásra, amihez a liberális baloldal legszerethetőbb vonásaira lesz szükség: a nyitottságra, az önreflexióra, a máshogy gondolkodás elfogadására és a diskurzusra.
A kormány össztüze elől a baloldali média lehet az egyetlen sánc, ami mögé a baloldali pártok visszahúzódhatnak újabb offenzíva reményében, azonban ha az egyetlen védelem, amit a baloldali média kínálni tud, kimerül az Index által importált kulturális mocsokban és bulvárdagonyában, aminek lassan, de egyre biztosabban az egykor nívós HVG is fejet hajt, akkor a lehetséges baloldali szavazókat magukra hagyják, és azok továbbra is távol maradnak majd a szavazóurnától, mert köszönik szépen, nem kívánnak azonosulni olyan politikai pártokkal, amik kizárólag ilyen kibaszott gusztustalan közegben kerülnek a nyilvánosság elé.
Normális ellenzéki média nélkül pedig ki vagyunk szolgáltatva a kormány gátlástalan, alternatíva nélküli rablásának. Amíg az Index vezetőségében Szabó Zoltánok garázdálkodnak, addig nem sok esély van arra, hogy az ellenzéki média szembenézzen a saját pökhendiségével és kommunikációs hibáival, és leszámoljon azokkal. Hogy is lenne? Aki ki merné mondani ezeket, azonnal olyan csúsztatott karakterégetéssel szembesülne, mint Puzsér Róbert.

https://tibiatya.blogstar.hu/./pages/tibiatya/contents/blog/43865/pics/lead_800x600.png
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?