Miért kellett Trvtkonak baszogatnia Ambrus Attilát?

Tibi atya

A sajtó éppen Trvtko jobbját rázza két kézzel, amiért az ATV képernyőjén addig baszogatta Ambrus Attilát múltjával, míg Ambrus végül kifakadt, és a szóváltás személyeskedésbe torkollt. „Érezte-e azt az erkölcsi kérdést, hogy az emberek nagy része becsületesen él és dolgozik, tanul egy szakmát, miközben „ne tagadjuk el, hogy az ön karrierje bankrablóból kiindult imidzs”, most is azért foglalkoztatják, azért készült film önről” – teszi fel a kérdést Trvtko.

„Trvtkot utálom, de most mond valamit, egy bűnözőt nem mutogatni kell, hanem bezárni” – csattan a kommentfalakon a vadállatias tömeg mániás bosszúszomja. Elfog a hányinger. Küszködöm a szavakkal, leírom és kitörlöm őket újra, mire rájövök, hogy az ujjaim képtelenek megfelelően kottázni azt a zsigeri irtózatot, amit Trvtko pszichopátiája vált ki belőlem. Hogy teheti meg valaki, hogy egyszerre végezzen ekkora pusztítást a nyilvánosságban úgy az érzelmek, mint a gondolkodás síkján? Hogyan képes ilyen kegyetlenül pontosan programozni a kollektív tudatot úgy, hogy az az egyik pillanatban még a legmélyebb emberi tragédiákkal legyen szolidáris, a következőben pedig ugyanezt a szolidaritást tagadja meg valakitől, aki egy második esélyt kért az élettől?

Tisztázzunk valamit: Ambrus Attila nem bűnöző. Egy olyan társadalomban szeretnék élni, amiben ha valaki megbűnhődött azért, amit tett, és nap, mint nap dolgozik azért, hogy azt jóvá is tegye, akkor ne kelljen mégis abba a végpólusokra tájolt narratívába ütköznie, amit Vujity Tvrtko évtizedeken keresztül épített vérből és könnyekből. Ambrus Attila nem csak fegyveres bankrablásokat követett el, hanem olyasmit is, ami a magyar büntetés végrehajtás farkastörvényei között csak keveseknek sikerül: letette az érettségit, egy diplomát, kerámiamesterséget tanult, könyvet írt, és egyszer s mindenkorra felhagyott a bűnözéssel.
Emellett előadásokat tart, amiken kisebb-nagyobb médiaszerepléseihez hasonlóan nem győzi hangsúlyozni, hogy nem büszke arra, amit tett, és célja, hogy az emberek ne csak a bulvár abszolútértékén értelmezzék őt, mint (ex)bűnözőt, hanem hadd kapjon hangsúlyt az is, hogy jó útra tért, mert a kettő közül utóbbi a fontosabb. Ugyan mi többet tehet ennél valaki, akiről a fenti mondat történetesen igaz?

És miért érzi Trvtko úgy, hogy ezt számon kell kérnie Ambrus Attilán?

A sapkás szánalomkufár célja világéletében az volt, hogy nyomorból préseljen kétbites lenyomatot: a rák borzalmas betegség, az éhezés embertelen, végtagok nélkül élni rossz. Tanulság nincs. Reklám.

Minden perc, amit valaha a képernyőn töltöttünk Trvtkoval arról szólt, hogy a legerősebb képi ingerekkel szipolyozza ki a vért a racionális gondolkodásért felelős homloklebenyünkből, hogy aztán beköpje vele az érzelemközpontunkat. Szó sem volt dokumentumfilmről, hiszen az formátumából adódóan objektív képet mutat egy jelenségről, amit kontextusba is helyez: a nyomor legfeljebb eszköz lehet, hogy árnyaltabb képet kapjunk arról a világról, amiben létrejött. Trvtko esetében ugyanennek a nyomornak a mutogatása maga a cél. Nem egyéb, mint áramtalanító főkapcsoló a kognitív tudaton, amire csak ezeken az érzelmeken keresztül lehet rátenyerelni, hogy az kellően ellazuljon, mire a műsort félbeszakítja az akciós hitelkonstrukció reklám.

Vujity Trvtko szolidaritást sajtol az elesettek iránt, míg ha valaki igyekszik felállni, azt egyből megpróbálja visszarugdosni. Miért?

Az első gondolatom az volt, hogy azért, mert a bulvár szolgálatában eltöltött évtizedek teljesen eltorzították Vujity Trvtko gondolkodását. Ambrus Attila személyében egy olyan ember lépett a stúdióba, aki valóságos, mégsem fekete-fehér. Bűnözőként lett ismert, a bulvár akként is tartja számon. Ő mégsem aláfekszik az eladható szerepnek, amit a média ráosztott, hanem az egész körülötte keletkezett felhajtást felhasználja arra, hogy közölje, lehet, hogy vagánynak hangzik kirabolni azokat a bankokat, amik az év többi napján ezt a lakossággal teszik törvényesen, de az ő élete fontosabb erkölcsi tanulságot hordoz ennek a puszta produkcióértékénél: van második esély akkor is, ha amit tettünk, már nem tudjuk visszacsinálni. Ezt ő maga, Ambrus Attila, mint személy állítja az Ambrus Attila szerep ellenében. Ez egy nagyon komoly, rétegzett belső erkölcsi út, és az árnyaltsága miatt nem értheti meg egy olyan bulvárféreg, mint Vujity Tvrtko. Ezt gondoltam első felháborodásomban, de be kell látnom, tévedtem.

A bulvár ugyanis cseppet sem károsította Trvtko gondolkodását. Aki ilyen sebészi pontosággal méri ki a hasonlatait, aki egy jó útra tért, egykor hitvány emberről annyit képes elmondani, hogy ő a becsületesen dolgozó polgár tökéletes ellentéte, aki ilyen aljas módon bélyegez meg valakit a múltjával annak minden erőfeszítése ellenére, aki szándékosan azt a benyomást kelti, hogy Ambrus élete annyiból állt, hogy kirabolt néhány bankot, most meg sztár, és aki képes patikamérlegen kimérni azokat a szavakat, amiket a kommentszekció egy az egyben bugyoghat vissza, annak a gondolkodásával nincs az égvilágon semmi baj: hideg precízióval működik. Az érzelmei nem működnek, mert egy aljas, számító, pszichopata.

Mikor Ambrus megállt Trvtkoval szemben, a médiaparazita a puszta jelenlététől számon kéretve érezte magát: valaki bűnöket követett el, bűnhődött, belátta, megbánta és változtatott a működésén. Ez önmagában Trvtko egészéről rántja le a leplet: lám, a világ mégsem kétbites, aki ezt állítja, hazudik.

Érthető, hogy Trvtko ezt nem hagyhatja, és ezért nyúl az egyetlen eszközhöz, amit ismer: bekeni Ambrus Attilát a múltjával, és koncként veti a vérszomjas tömeg elé. Ezúttal nem lábatlan kisfiút vagy rákos éhezőt! Ma egészséges áldozat jut a nézettség oltárára! Kéjesen dőlhet hátra, és vérrel teli bendővel nézheti, ahogy a kommentszekció felhördül, súlyosabb büntetésért folyamodik, és átkozza az igazságszolgáltatást, amiért az egyszer ebben a kurva életben elérte a célját, és jó útra térített valakit. A Tvrtko által kinevelt csőcselék nem erre vágyik: a bírók ítélete szóljon a bosszúról, a Róma előtti óvilág törzsi vendettájáról! A bűnös maradjon bűnös örökre, és valahányszor visszatekint a bűnözői múltra, akkor is jegyezze meg: ő bűnöző marad. 

Ambrus Attila ezt követően zavartan próbált kivergődni a szerepből, amiből hosszú börtönéveit követően kimászni látszott, és ahová a jóval nagyobb médiarutinnal rendelkező veterán vérszívó egy mozdulattal taposta vissza. Ekkor az alábbi gondolat hagyja el a száját: talán azért lehetett köré népi romantikát szőni, mert mindenki, aki éri, szétrabolja az országot. Ő sem tett másképp, csak ő vállalta a kockázatát, és megbűnhődött. „Nem normális dolog, hogy egy ország szurkolt egy bűnözőnek (…) ez nincs a helyén” – mondta, de az sincs, hogy miközben a „káposztatolvajt becsukják, milliárdok tűnnek el” (hangsúlyozza továbbá, hogy ez nem azt jelenti, hogy a káposztatolvajt nem kell büntetni).

„ez relativizálás, nem lehet arra hivatkozni, hogy más többet lop”

- válaszolta Trvtko.

Ambrus Attila 140 millió forintot lophatott, ami szabadulásakor annyit ért, mint egy középvállalkozás hároméves profitja, és talán csak kicsit többet, mint a Trvtko Művek nyomorhaknijának két éves gázsija. Nem szennyezte a közízlést, nem az oktatásból vagy az egészségügyből lopott, nem milliárdokat, és végül, de nem utolsó sorban tizenhárom évet töltött érte börtönben, ami a magyar átlag sztereotípiáival ellentétben kurvára nem szanatórium. Az egykori Viszkis Rabló keményen rábaszott.

Szerintem kurva fontos, hogy relativizáljunk!

Ne mondjuk már a káposztalopásra, a 140 milliós lopásra, az egy-, a tíz- és a százmilliárdos lopásra, hogy ugyanúgy bűn, mert ez Trvtko összes káros üzenete közül talán a legkárosabb. Hogy lenne már így?

Trvtko számára azért ugyanolyan, mert a hírértéke ugyanolyan. Csakhogy emiatt a Trvtko által évtizedek óta sulykolt szemlélet miatt történhet meg, hogy a pinceszintig rombolt közgondolkodás nem tesz különbséget lopás és lopás között. Ezért létezik az a népi bölcsesség is, hogy „egyik úgy lop, mint a másik” még akkor is, ha nem éppen úgy, hanem tízszeresen teszi! Értsük már meg, hogy a tömeg butítása, a számok hírértékalapon bénított érzékelése, ami valamifajta kizárólag Trvtko által értelmezhető erkölcsiség miatt nem tesz különbséget 140 millió és milliárdok között, sokkal több kárt okozott az országnak, mint bármilyen, emberéletet nem követelő bankrablás! Ebben pedig ő az egyik főbűnös!

Trvtkonak valószínűleg sosem kell szembenéznie majd a bűneivel úgy, ahogy Ambrus Attilának kellett, de Trvtko minden szava és gesztusa méreggel átitatott hazugság! Attól, hogy sosem szegte meg a törvény betűjét, kettejük közül ő a sokkal súlyosabb bűnöket elkövető, mégis sokkal jobban fizetett bűnöző! Dicsértessék!

https://tibiatya.blogstar.hu/./pages/tibiatya/contents/blog/45122/pics/lead_800x600.png
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?