Részegen rongyolt be tankkal egy férfi a boltba borért Oroszországban

Tibi atya

Az észak-oroszországi Murmanszki Apatity nevű településén történt az eset, amiről a Hibinform helyi hírügynökség alapján számolt be az MTI, nem sokkal azután, hogy az orosz közösségi médiában megjelent egy felvétel is a történetről. - számol be a 444.

A bolt felé több erdős területen kellett keresztülmennie, és több autót is kilapított, hogy elérje célját. A páncélozott járművet a helyi katonai iskola parkolójából nyúlta. Mikor megérkezett a célobjektumhoz - egy italkereskedéshez - behajtott a kirakaton, összezúzva az üveget, majd a törmeléken átbukdácsolva megkaparintotta az üveg bort, amiért állítása szerint elindult. A rendőrök lekapcsolták, mielőtt visszaszállhatott volna lánctalpasába. Ellenállást nem tanúsított, ami azzal is magyarázható, hogy az elkövetés idején sakál részeg volt. A hír nem számolt be áldozatokról, sem pedig arról, hogy sikerült-e meginni a rekvirált hadizsákmányt, mielőtt a hatóságok félbeszakították a tivornyát (a kurva kiskésit! - szerk.). Nem mondom, hogy próbáljátok ki otthon is, de azt hiszem ezzel az alkohollal folytatott hadviselés szintet lépett. Dicsértessék!

https://tibiatya.blogstar.hu/./pages/tibiatya/contents/blog/47072/pics/lead_800x600.png
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?