Gennyes tus vagy redvás szendvics?

Tibi atya

Attól tartok, nem helyesen rajzoljuk fel a vonalakat, ha azt hisszük, hogy a választások hatalmi harca a Fidesz és az ellenzéki pártok között zajlik. A valóság az, hogy a Fidesz és az ellenzéki média áll egymással szemben.

Az ellenzéki pártok ugyan jóval aktívabbak most, mint négy éve, de sajnos a másfél politikai cikluson keresztüli komatikus fetrengés meghozta az eredményét. A Momentum nagy fénnyel égő, de annál hamarabb elfüstölő berobbanásáig a politikába ugyanis Juhász Pétert leszámítva semmilyen komolyan vehető ellenzéki aktivitást nem mutattak. Eltekintve néhány parlamenti szájalástól, kizárólag a média végezte azt a munkát, amit a pártoknak kellett volna: ők vitték tüntetni az embereket az utcára (most hagyjuk, hogy miért), ők szorongatták meg a kormánypárti politikusokat, ők végezték a kormánnyal szemben azt az aknamunkát, ami klasszikusan a politikusok feladata.

Ennek pedig meglett az ára: ma egy ellenzéki politikus nem beszélhet többé annak az értékrendnek a szellemében, amit egyébként képvisel. A balliberális média ugyanis nem csak véleménycikkekkel közli a világlátását, hanem közegként is működik: ha egyetértesz vele, közvetít a nyilvánosság felé, ha nem, akkor nem, vagy úgy, hogy nem az állításoddal vitatkozik, hanem mémet csinál a kiforgatott szavaidból. Nem történhet meg, hogy az állításodat közli egy az egyben az azt alátámasztó érvekkel együtt, majd azzal próbál vitatkozni. Az gondolkodást igényel az olvasótól, nem készen ad neki véleményt, ráadásul több szempontból kerül meg egy problémát, vagyis kockázatos.

Ma Magyarországon éppen ezért nincs és nem is lehet olyan ellenzéki párt, ami nem hitelesíti a radikális feminizmus és a gendermozgalmak alapvetéseit. Az „egyenlő munkáért egyenlő bért” mítosza, a suttyóság egybeminősítése a tényleges szexuális zaklatásokkal, a bemondásos alapon ítélkező #metoo kampány mind olyan feltételek, amiket valaki, aki a balliberális média hasábjain növeli a szavazatait, ma elfogad, még akkor is, ha szóban ellenzi. Mi a garancia, hogy a politikus, aki teljesen ki van szolgáltatva ennek a felületnek, nem találkozik majd Sárosdi Lillával, ha esetleg nem hajtana elég alázatosan a fejet a posztmodern feminizmus propagandája előtt? Vajon hány cikk születik a bűnössége bizonyítása nélkül addig, amíg a közvéleményben mért százalékai lefelé nem mozdulnak, és kénytelen lesz lemondani? És kit fog érdekelni, ha évekkel később kiderül, hogy kamu?

Orbán Viktor feudumában ez persze ma még nem realitás, ilyenkor, ha Juhász Pétert vádolják családon belüli erőszakkal a kormánymédiában (ami szintén rendkívül alantas szintje a politikai mocskolódásnak), akkor még Sárosdi Lilla szerint sem kell komolyan venni az áldozatokat. Miért is kéne? Ha Roman Polanskyt nem érte utol a #metoo (igen, ő az a rendező, aki egy 13 éves lányt erőszakolt meg, majd az ítélete után Svájcba menekült, tavaly pedig Oscart kapott), Harvey Weinsteint viszont belebukott, miért ne használhatnánk ezt a jogállami normákat lebontó csodafegyvert itthon is politikai érdekek szerint?

Ha megszűnik a NER balkáni Cosa Nostrája, ez vár ránk. Lehet, hogy nem holnap, lehet, hogy nem idén, de a #metoo-hullám nem apadt el, csupán visszahúzódott. Az áldozatok inverz hatalmi struktúrája az Index, a 444, a 24.hu és a HVG kulturális territóriumain pedig jelenleg is realitás.

Havas Henrik és Baukó Éva ügyéről üvöltött, hogy kamu, a kormány egyszerűen pofánbaszta a liberálisokat a saját fegyverükkel. Havas mégsem maradhatott. Nem azért nem, mert bárki szerint is igazak voltak a vádak, vagy fontosak az áldozatok, hanem azért, mert ha nem bukik, a liberális médiának le kell mondania erről a fegyverről is. Ez pedig értékesebb, mint Havas vagy bárki más, élő ember. A #metoo nem csak fegyver: a #metoo ideológia, a #metoo hatalmi jelkép.

A liberálisok gyakran pózolnak úgy, mintha ők lennének az illiberalizmus igazi vesztesei. Pedig nincs így. Ők jelenleg az ideális létállapotukban vannak: ellenzékből gyűjtenek lájkokat áldozati szerepben minden nyikkanásukkal, és ha ugyanazokat az eszközöket használja ellenük a kormány, amiket ők találtak fel és fejlesztettek tökélyre, csak hangosabban kell óbégatniuk még több lájkért, és a ruhájukat szaggatniuk a demokrácia nevében.

Az illiberalizmus igazi vesztesei a konzervatívok: a liberális médiában ugyanis ledarálják őket, míg a védelmet jelentő NER-média annyira vállalhatatlan, hogy ott két Németh Szilárd és egy Nógrádi György között inkább meg sem akarnak jelenni. Választhatnak: kicsit liberalizálódnak, kicsit index-kompatibilisebbek lesznek, mint a KDNP-t elhagyó Lukácsi Katalin, máglyára lépnek, mint a genderkritikával élő Bagdy Emőke, vagy megbújnak és eltűnnek.

Pedig szükség volna rájuk. Dicsértessék!

https://tibiatya.blogstar.hu/./pages/tibiatya/contents/blog/50753/pics/lead_800x600.png
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?