Apu azért iszik, mert te sírsz!

Tibi atya

Általános jelenség Puzsér Róberttel kapcsolatban, hogy a műsorait hallgatják, a véleményeit szívesen olvassák, a kritikai attitűdjét pedig magukévá teszik, és arra használják, hogy őt magát fikázzák. Szándékosan nem a „kritika” szót használom, ugyanis ezek a hozzászólások legtöbbször nem tartalmaznak olyan elemeket, amikkel legalább elégséges mértékig merítenék ki a kritika fogalmát.

Csinálhatnék újabb tízes listákat azokról a kommentekről, amik fel-felbugyognak, de talán előrébb lépek, ha leírom azt a primitív analógiát, ami a legtöbbet működteti. A zsidó-keresztény kultúra legősibb eredettörténetei figyelmeztetnek ezekre a sorsrontó viselkedésre, ezért kezdjük egy kis visszatekintéssel!

A mi mitológiánk prototipikus emberei Káin és Ábel (ez alatt azt értem, hogy ők már embertől származó emberek, nem közvetlenül Istentől). Egyik legősibb történetünk tehát arról szól, hogy van egy testvérpár, akik mindketten keményen dolgoznak, de az egyiknek bejön az élet, a másiknak nem. Kegyetlen, de talán nem vagyok egyedül azzal az élményemmel, hogy ilyen időről időre történik: kihajtod a beled, és mégis megszopod, miközben mások, akik látszólag ugyanannyit vagy kevesebbet tettek, faszán prosperálnak. Egy féloldalas történet persze nem tud archetipikus és mindenkire érvényes mintával szolgálni arról, hogy mit kell tennünk, ha ezt a helyzetet szeretnénk megoldani, viszont arra, hogyan tudunk erre úgy reagálni, hogy az generációkon keresztül átírja az életünket egy tragédiává, igen. A történet vége ismert: Káin megöli Ábelt. Noha az Ószövetség istene ennél kevesebbért is sújt szörnyű halállal, de Káinra mégsem, sőt, megtiltja a többi embernek is. De miért?

Azért, mert nincs annál nyomorúságosabb büntetés, mint életben maradni annak a tudatával, hogy valaki ugyanonnan indult és ugyanazt gondolta az életről, mint te, csak neki bejött, de te ahelyett, hogy megpróbáltad volna megérteni, inkább megölted. Így nem csak a megértés nem lesz a tiéd, de a lehetőségét is elbaszod, hogy valaha is megértsd, mert pillanatnyi irigységedben végeztél azzal, aki ezt lehetővé tette volna.

Mikor valaki Puzsért követi, és baszik reagálni a lényegére annak, amit kritizál, helyette inkább kikapirgál valami adatot, amit szarul tud, és ebből kiindulva aztán visszavetíti ennek az adatnak a nem tudását az egész munkásságára, az véleményem szerint káini úton old meg egy krízist. Puzsér sok olyan jelenséggel szembesített minket munkássága során, amin addig átléptünk. Amíg ő nem jelent meg a szélesebb nyilvánosságban, nem volt magától értetődő, hogy rákos gyerekekkel megfacsarni a lájkzsákot nem jótékonyság, a szellemi tőkeképzés nem arra való, hogy kiemelkedjünk a prolik közül, hanem hogy felszámoljuk a proliságot, és az „én nem nézem, ezért nem zavar” attitűd, ami miatt azt hiszed, nem vagy proli, prolibb prolivá tesz, mint bármelyik proli. Eközben nem kis erőfeszítésekkel lapátolt normatartalmat a szólásszabadság mögé is, ami azt gondolom, mind a PC-vel át meg átszőtt 444csinovnyik-világban, mind a kormány ölmédiájában hiánycikk.

Én is dobolni szoktam a klaviatúrán, mikor valami faszságot mond, de egy évszám elbaszása vagy a nem megfelelő pszichológiai terminológia használata miatt odaokádni, hogy jobb lenne, ha nem szólalna meg, szerintem egyáltalán nem arányosan büntető ítélet. Mentálhigiénés alapvetéseket tett releváns kérdéssé, és Magyarországon elsőként látta be, hogy ezeket először a bulváron kell átverekednie. Ez az attitűd előtte nem létezett még a romkocsmák pincéjében sem, ahol legfeljebb a high-entellektüel maszturbált kiscsoportosan arra, hogy milyen kibaszott műveltek és okosak.

Egy kritikusnál néha a követők nagyobb ellenségek, mint a gyűlölők: ők amellett, hogy alapvetően elismerik a munkádat és egyet is értenek vele, árgus szemekkel lesik, hogy mikor vétesz apró-nagyobb hibát, hogy diadalmasan az arcodba tolják azzal a kritikai attitűddel, amit tőled tanultak. Nem olyan ez, mint mikor megpróbálunk mindent úgy tenni, mint a testvérünk, majd amikor a füst mégis nála száll fel, elkezdjük azt figyelni, mikor baszhatjuk fejbe a kővel? Azt lenne érdemes megérteni, hogy ennek a kőnek nincs jó és rossz, csak rossz oldala: ez még annak is szopás, aki üt vele, mert olyasmi ellenébe tüzel el szellemi energiát, amivel egyébként egyetért, és olyan változásnak próbál gáncsot vetni, amit szívesen fogadna a világban. Teszi mindezt azért, hogy a pillanatnak megmutathassa: ő kibaszott okos, mert megtalálta a repedést, amin át behajíthatja a követ!

Mindenkinek meleg szívvel ajánlom az „Apu azért iszik, mert te sírsz” c. szellemi műhelyt. Nem biztos, hogy mindennel egyet fogsz érteni, amit hallasz, de általában az előadás utáni nem egyetértés is jó vitákat szül, és jelenleg nem ismerek ennél jobb magyarnyelvű gondolati-triggert. Farkas Attila Márton és Puzsér Róbert közös estje kitaszít a káinállapotból, miközben segít szembenézni a magyar kollektív tudattalan elfojtott démonaival.

Nagy örömömre szolgál, hogy nem csak fellépnek a Humbákfölde fesztiválon, de utána maradnak is, hogy közösen poharazva tovább bontogathassuk azokat a gondolatszálakat, amik az előadáson elhangzanak majd. Csatlakozzatok Ti is! Dicsértessék!

Jegyek: www.humbakfolde.hu

https://tibiatya.blogstar.hu/./pages/tibiatya/contents/blog/53260/pics/lead_800x600.png
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?