Miért NE legyél rendes srác a nőkkel?

Tibi atya

Sokszor hallom azt a szánalmas nyavalygást, ahogy a rendes srácok panaszkodnak: "hihetetlen, hogy a nők tényleg csak arra vágynak, aki beléjük törli a faszát, a hagyományos udvarlással már semmire nem megy az ember!". Persze fogalmam sincs, mit értenek "hagyományos udvarlás" alatt, de ha azt a nyálas modoroskodást, amit néha előadnak "udvarlás" címén, akkor meg is értem, hogy a kutyának nem kellenek. A feministák oda-vissza vannak a felháborodástól, ha ezt leírom, de egy nő sem vágyik arra, hogy te legyél vele a rendes srác. A rendes srácoknak nem kapcsolat jár meg baszás, hanem vállonveregetés és bestfriend szelfi. A helyzet az, hogy a mélyen dübörgő ösztönén a rendes srácokban is ott van: igen, ugyanazt akarják, csak az önbizalomhiányt kompenzálják a "rendességükkel", amit a nők kiválóan meg is éreznek, ezért nem kefélnek velük.

De miért nem kell a rendes srác senkinek?

Azért, mert a nőkben lakozó állati ösztönök nem a felszínen szimatolnak a férfiasság után, ahogy azt némely székhúzogató buzgómócsing képzeli, hanem a felszín alatt. A nők azért szeretik azokat a férfiakat, akiket a feministák gondolkodás nélkül macsóznak le, mert legalább lehet őket férfiként érzékelni. A kognitív pszichológia Big5 személyiségmodelljében az egyik dimenziót úgy hívják, hogy "kellemesség" (a magyar fordításokban gyakran "barátságosság", eredetileg pedig "agreeableness"). A rendes srácok ebben a dimenzióban magas pontszámokat érnek el, vagyis inkább kellemesek, mint kellemetlenek: érdeklődőbbek, hajlamosabbak a rajongásra, előreengednek másokat a sorban, illedelmesek.

Valóban erre van szükségük a nőknek?

Egy nagy lófaszt: egy nő sem rajongóra vágyik, aki besorol alá, hanem férfira. Azok a férfiak, akik alacsonyabb pontszámmal rendelkeznek a "kellemesség" dimenzióban, általában sikeresebbek az életben úgy a karrier, mint a párválasztás tekintetében: mert elég dominánsak ahhoz, hogy ne engedjenek előre másokat a sorban és küzdjenek azért, akit szeretnének.

Ha picit eltekintünk a felszíntől, és evolúciós tekintetben közelítjük meg a kérdést (mert mind így működünk, még azok a high entellektüel feministák is, akik hú de kikérik maguknak, hogy az ösztöneik alapvetőbb szinteken hatnak rájuk, mint a politikai ideológia, amit képviselnek), nem nehéz megérteni, hogy a nők tudatalattijába miért férkőznek be nagyobb arányban azok a férfiak, akik hajlandóak megharcolni azért, amit szeretnének. Ennek a hajlandóságnak a képzettársítása pedig nem elsősorban a kabátfelsegítéshez kapcsolódik, hanem ahhoz a bevállalós határfeszegetéshez, ami ahelyett, hogy a nőknek komfortérzetet szeretne teremteni (ahogy egy "kellemes" emberre jellemző), inkább finoman billegeti őket a komfortzónájuk határán. Ez sokkal izgatóbb, mert ehhez bátorság és önbizalom kell, amit a nőkben rejlő állatok éppen úgy szimatolnak ki, mint e kettő hiányát. Ki a franc akar reprodukciós tevékenységet végezni (a.k.a. baszni) olyasvalakivel, akiben ez a fajta potenciál nem érzékelhető? 

Persze, tudom. Az igazi nők teljesen eltűntek, ma már hiába is keresed őket, ezeket a libákat pedig csak a szexista macsók izgatják. Na, hagyjuk a faszba ezt a megkeseredett maszlagot, és női magazinok idealizált hazugságai és feminin férfialakjai helyett kezdj csak el szépen kidolgozni magadban olyan férfiképet, amivel nem megfelelni akarsz, hanem kényelmesen érzed magad benne! Ne legyél olyan, mint azok a visszataszító lúzerek, akiknek annyi bátorságuk sincs, hogy magukba nézzenek, nemhogy annyi, amennyivel egy nő már férfiként is képes észlelni őket! Dicsértessék!

https://tibiatya.blogstar.hu/./pages/tibiatya/contents/blog/55819/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?