hirdetés

Véleményem a genderszak megszüntetéséről

Tibi atya

Napok óta őrlöm magam azon, hogy jó ötlet volt-e megszüntetni így a genderszakot. Két borzalmas opciót látok a dilemma végén (egyrészt-másrésztezés következik, ami az utóbbi időben valamiért elítélt dolog lett, szerintem viszont szükséges, ha ellentmondásos helyzeteket térképezünk fel): az egyik, hogy belenyugszunk a megszüntetésbe, és újabb kérdésben legitimáljuk, hogy az egyetemek Orbán feudumai (ha nyilvánvalóan így is van, akkor is borzalmas ezt újra és újra elismerni). A másik, hogy nem szüntetjük meg, és hagyjuk, hogy egy ideológia feltéphesse a tudományok zárt rendszerét, „tudományos” jelzővel címkézze fel a totalitárius nézeteit, és még cinikusan azt is mondhassa, neki semmi köze nincs a szélsőségekhez, ő csak vizsgálódik. Mindeközben a szélsőségesek, akikhez nekik állítólag semmi közük, ugyanazt a nyelvi terminológiát alkalmazzák, ugyanazon az elnyomó-elnyomott analógián gondolkodnak, ugyanolyan analitikus szemüveggel vizsgálják a társadalmat, és folyton az itt készült tanulmányokra hivatkoznak (ellentétben a többi tudománnyal, ami a kétes kutatási módszerek miatt ezt a legritkább esetben teszi).

Olvasom a kritikákat, miszerint ha a gender megszüntethető, akkor a teológia is, hiszen annak axiomatikus állítása Isten, aminek a léte nem bizonyítható. Rettentően felületes érvelésnek tartom, ugyanis az axiómák lényege, hogy nem bizonyítjuk őket, hanem elfogadjuk, és azokból vezetjük le a tudomány többi állítását. A (nyugati) teológia követi a tudomány szabályszerűségeit: Platón és Arisztotelész keretei szerint működik, vagyis ha az igazságtartalmát meg is kérdőjelezzük, a szabályrendszert, ami miatt tudományosnak hívjuk, nem vitathatjuk el tőle. Aki ezt az érvelést használja, ne feledje, az élet rendszerezésére törekvő tudomány, a biológia egyik alapvető problémája, hogy nem tudja definiálni, mi is az, hogy élet. Egyetlen tudományt sem szabad elvetni, csak mert nem tudjuk bizonyítani az axiómáit – vagy el kell vetnünk az összeset. A gendernek azonban nem elsősorban az axiómái problematikusak: sokkal inkább az, hogy a rendszer, amiben értelmezi őket, nem zárt, mint a tudományoké. Azért nem, mert a zárt rendszerek hierarchikusan szerveződők, vagyis az alkotásukkor egyes elveket előnyösen, másokat hátrányosan diszkriminálunk. A gender-studies elveti az effajta szubjektív diszkriminációt, mert elnyomó struktúrának tekinti. Valahol biztos védhető megközelítés egyébként az övék is, csak nem a tudományok, hanem sokkal inkább a művészetek terén.

A pszichológus végzettségű, posztmodern radikális Tisza Kata az alábbiakat írja Facebook-oldalán:

„[A gender-studies] képzés az, ami rávilágít az új generáció számára arra a hatalmas nagy álszent és egyenlőtlen és emberkínzó hazugságra, amiben az emberek élnek, ebben a térségben, egyéni és rendszerszintű strukturális megerősítéssel. Hogy a genderszak az, ami bomlasztani képes a gyilkos látszatot, amibe oly sokan halnak itt bele, ez az a tudás és alternatív minta, ami változtatni akar és tud is”

majd ugyanebben a posztban folytatja:

„Elmondom nektek, én még nem öltem embert, maximum a karmolásig jutottam el, amikor elzárták a kijáratom menekülés közben, és arra se vagyok büszke, az én eszközöm a szó, és másom sincsen, de garantálom, ha bárki, bármelyik lányommal úgy viselkedne férfiként, ahogy velem tették, megölném. Gondolkodás nélkül, azonnal, a két puszta kezemmel…”

Ki ne tudna együttérezni a gyermekéért ölni képes anyával? – én is együtt tudok. A kérdés itt mégis a következő: Tisza Katának az állandó viktimizációja (önmaga áldozatként értelmezése), csoportokon alkalmazott tudományos alapvetés legyen (és akár az axiómák, ne is legyen vitatható), vagy csupán szemlélet, aminek a mentén megközelítjük a tudományt (és vitatható legyen)? Szerintem azért fontos az utóbbi, mert ha Tisza Kata gyilkos indulatai érthetőek is, nem illeszthetőek a tudomány zárt keretrendszerébe, ha pedig mégis beleillesztjük, akkor az a rendszer többé nem nevezhető tudományosnak. Nem állíthatjuk fel a bábukat a táblára, és mondhatjuk hogy sakkot játszunk, miközben annak nem tartjuk be a szabályait: az a játék akkor már csak hasonlít a sakkra, de nem az.

A nagyobbik bajom a gender-studies-zal, hogy még csak el sem éri az állítólagos célját: az elnyomás áldozatainak megsegítését. Vitorlájába fogja az indulatokat, amiket egyfajta vélt elnyomásból vezet le, de nem célja az áldozatok kognitív átkeretezése, nem célja bemutatni, hogy ha valaki folyamatosan áldozatként értelmezi magát, annak szükségszerű, önbeteljesítő következménye, hogy az is lesz. Ha ezt leírom, szemét áldozathibáztató vagyok, holott minden bűnöm az, hogy elismerem, ami ellen ők szent meggyőződéssel küzdenek: a világnak sosem volt szervezőelve az egyenlőség és az igazságosság – én pedig vagy megtanulok hatékonyan együttélni ennek a (valóban nem csekély) terhével, és élhető struktúrát kialakítani az életemben, vagy keserű gyermeklétben dühönghetek miatta míg bele nem tébolyodom.

Számos vita és belső vívódás után a véleményem a következő:

A genderszakot ismét engedélyezni kellene, azonban ha ez megtörténne, a tudományos grémiumnak kellene azt kilöknie magából a következő érveléssel:

A gender elutasítja a zárt keretrendszerű gondolkodást, tudománynak tehát alkalmatlan, legfeljebb művészetként értelmezhető. Ha viszont művészetként engedélyezzük az oktatását, akkor ha valaki hasonló alapossággal alkotja meg a „társadalmi alapon értelmezett fajok” szakot, ugyanezen analógia mentén azt is engedélyeznünk kell majd. A művészetben mindenkinek joga van a világ sajátságos interpretációjához. Lehet, hogy a szélsőséges nácik az itt tanult nyelvi terminológiát alkalmaznák folyamatosan, az itt tanult gondolkodási analógiával, és a társadalom itt oktatott értelmezését hangoztatnák, de ha a gender-studies nem felelőssé tehető a rá hivatkozó szélsőségesek tetteiért, akkor a „társadalmi fajok” szak sem lenne az. Mi, akik megtűrjük ezt a katedrán, már annál inkább.
A tudományos közösség nem felejtette el a huszadik századot. Nem felejtettük még el, hogyan lopakodtak a totalitárius eszmék az egyetemek falai közé. Nem vagyunk hajlandóak egyiknek sem a hitelességéhez hozzájárulni, mert ellentétben ezekkel az ideológiákkal, mi nem csupán egy-egy szűk csoport érdekeit tartjuk a szemünk előtt, hanem az egész emberiségét. A legfontosabb, hogy ne történhessenek meg újra a borzalmak, amikhez ezek az ideológiák egyszer már elvezettek.

Ha Orbánban egy csepp tisztelet is maradt volna a konzervatív értelmiség iránt, lehetővé tenné, hogy a genderszakok így szűnjenek meg. De a miniszterelnök, akinek a művészetben egykor Cseh Tamás volt a szövetségese, ma már sokkal inkább kedveskedik azoknak, akik az Egészséges Fejbőrre lengetnek. A tudományra bízni a saját kérdéseit pedig esze ágában sincs.

https://tibiatya.blogstar.hu/./pages/tibiatya/contents/blog/56890/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?