Megszűnik Puzsér Róbert műsora, a Sznobjektív!

Tibi atya

"Hír TV. Délelőtt megbeszélés. Természetesen kirúgtak. Két fős kivégzőosztag. Egyikük ifjú NER-lovag: piperkőc, harmincas csávó, karizmátlan jelenlét, remegő kéz, lila nadrág, citromsárga zokni, barna cipő. Az az érzésem, inkább partizna Tiborczal – abban van otthon. Másikuk idősebb nő, tekintete metsző és rideg: jeges megvetés, undorral vegyes közöny. Ő a politikai biztos: a komisszár elvtársnő – ebből a típusból töltötték fel az ÁVH-t. Sajnálom a Sznobjektívet – szerettem. Legalább nem alakoskodtak, nem hazudoztak, nem kerestek érveket, hogy miért is kell megszüntetni egy független, kiegyensúlyozott és nézett műsort. Politikai leszámolás volt, és ezt nem is próbálták tagadni. Talán büszkék is rá." - írja Puzsér Facebook-oldalán.

Megadja Gábor ismét felnevethet a bűzös trollvackában, újabb műsor szűnt meg, ami teret engedett a közéleti diskurzusnak, ráadásul újra ugyanazzal az érvvel: "harmadik kétharmad". Puzsér Róberten mindössze ennyi alapja lesz gúnyolódni még a 888 cinikus nyelvelőinek is, nem több. Noha a kritikus az elmúlt évtizedekben éppen annyiszor mártotta vitriolba tollát, ha a baloldali sajtóról volt szó, mintha a kormánypártiról, tagadhatatlan: a kritikát nem a központi elvárás szerint kivitelezte. Ez veszélyes!
A negyedik Orbán-kormány ezzel az utolsó bástyáját is lerombolta a független médiakritikának a televíziózásban - Megadja Gábor és cimborái újabb felületnyi műsorsávot hódítottak meg, hogy a belterjes egymás vállveregetésében itt is alulmúlhassák a Heti Hetes-korszak legsötétebb epizódjait.

Puzsér Róbert elküldésével a NER üzen: elég a minőségi genderkritikából, jó lesz a parasztnak a szar is! Elég ha elmondjuk nekik, hogy a csúnya rossz libsik nem csak férfi meg női wc-t szeretnének! Sőt, ez még jobb is! Minél ostobább érvekkel szereljük fel a mocskos trollokat, annál erősebben próbálnak odavágni vele! Mi tagadás, igazuk van.

A posztmodern baloldal kritikusainak sötét napja ez: mi ugyanis elvi alapon kritizáljuk a feminizmust, a gendert és a céltalan fogalmi dekonstrukcióikat, nem hatalomtechnikai okokból. Amikor az Orbán-rendszer nem lesz, mi akkor is ugyanezt mondjuk majd, csak akkor valószínűleg már azok ellenében, akik az évtizedes elnyomásukra hivatkozhatnak majd - hála a Fidesz hatalomgépezetének sajnos jogosan is.

https://tibiatya.blogstar.hu/./pages/tibiatya/contents/blog/57655/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?