Hagyjuk már a képmutatást a csövesekkel!

Tibi atya

Ha valakinek még kérdéses, miért nem tekintik saját olvasóik sem hiteles forrásoknak a balliberális sajtótermékeket, a hajléktalanok kapcsán tanúsított képmutatás mindenre választ ad. Hasábjaikon a határtalan ostobaság és a cinikus demagógia szégyentelenül tesz erőszakot a tényeken, miközben mintha a világ fekete volna és fehér, a becsületes, méltóságukért küzdő hajléktalanok ellen fellépő kegyetlen és rendpárti hatalmat vizionálják. Vélemény.

Gombamód szaporodnak a portrék és az interjúk, Sándorról, az utcára került jólelkű tanárról, aki mindig csak azért kért pénzt, hogy könyvet tudjon vásárolni, aki válása után lett hajléktalan, és bár keményen próbálkozott, az osztálytársadalom cipőtalpánál nem jutott feljebb. Könyveit ezután elégetik, méltóságát megtépázzák, kevés holmiját is bezúzza a hatalom gépezete. Hát hogyne.

Sándor persze korántsem csak ennyiből áll

Sándornak szabad a Blahán az árkádok alatt szarnia, amikor iskolába viszed a gyereked, de ha kedve szottyan, Sándor rá is ránthat előtte az aluljáróban. Sándor végig mehet a körúton, egyesével odasétálhat azokhoz a nőkhöz, akik mellett nincs férfi, beleállhat az ötcentis intimszférájukba, megfogdoshatja őket az ótvaros kezével, és elég akkor továbbállnia, ha kapott aprót. Sándor szétbaszhatja a kukádat visszaváltható üvegek után kutatva, és utána otthagyhatja a szétszórt szemetet - te majd befizeted érte a bírságot. Sándor maga alá hugyozhat a huszonnyolcas villamoson, és leköphet, ha ez neked nem tetszik. Sándor üvölthet és hülyére verheti a nőjét az utcán, akivel összekapnak két deci koccintóson. És ezekkel a jogaival (mert amíg valós szankció nincs értük, addig ezek mind jogai) nap, mint nap él is. Mert tetszik, nem tetszik: ez is Sándorhoz tartozik.

Sándor a társadalom két lábon járó képmutatása, csontsovány, mégis húsvér hordozója a kollektív szégyenérzetnek. A konzervatívok mindig azt mondták neki, aki dolgozni akar, az tud is, a liberálisok pedig azt, hogy mindenki jó valamiben, csak meg kell találni, miben. Sándor jól tudja, hogy egyik sem igaz, és mindkét megközelítés pontosan ugyanannak a hazugságnak a két oldala. Annak, amitől félünk, és amit szégyellünk, ezért nem mondunk ki: Sándor azért jutott ide, mert egyáltalán nem volt képes olyan keretrendszert kialakítani, ami bármi jobbra alkalmassá tenné. Hiába van munkaerőhiány, nem ő kell, és ami még elkeserítőbb, ez az állapot még csak nem is átmeneti és felszámolható. Ha Sándort budai lakásba költöztetnénk holnap, és kapna hárommillió forintot meg egy állást (vagyis olyan felelősségeket, amiket sosem volt képes kezelni), Sándor – akár a lottónyertesek – rövidesen ugyanott kötne ki. Mi pedig baszunk feltenni a helyes (de fájdalmas és korántsem annyira lájkolható) kérdést: mit kezdjünk azokkal, akikkel nem tudunk kezdeni semmit? Hol találjunk helyet a világban azoknak, akik már maguk sem keresik?


Nem, nem akarom őket belelőni a Dunába (és szégyellem is, hogy vannak honfitársaim, akik igen), de legalább úgy felbasz, amikor erre a sütőtökös-lattés PR-értelmiség csattogtat paneleket: „ez egy nagyon összetett probléma”, „a hajléktalanságot a probléma gyökerénél kell kezelni, nem a tünetet kell eltüntetni szem elől”, és a kedvencem, „elfogadhatatlan, hogy a rendszer nem segít”!

Tisztázzuk rögtön: nem vagy sem okosabb, sem jobb ember, csak mert ezt a triviális, semmitmondó maszlagot kimondod. Ezek a panelek nem a megoldásról, és még kevésbé a hajléktalanokról, egyedül rólad szólnak. Annyit tesz: én már ezt kimondtam, mosom kezeim, jó ember vagyok!


A kép a Szomszédok förevör oldalé. Gratulálunk annak a demagóg senkiházinak, aki a zsidótörvényeket képes addig relativizálni, hogy egyenlőségjelet tesz a rothadó élelmiszermaradék elkobzása és emberek vagonírozása között. Igazán elegáns húzás halott zsidók sírköveiből véleménypódiumot építeni! Humánum nyomtatott nagybetűkkel!

A baloldali lapok, akiket az évtizedek óta épülő alternatív univerzumok valamiért csak mostanában zavarnak, össze-vissza hazudoznak a kormány új rendeletéről. Egyes portálok és véleményformálók már odáig mennek, hogy könyveket és ruhákat égető állampárti végrehajtókat festenek ördög helyett a falra, holott a Magyar Közlönyben olvasható jogszabály így fogalmaz:

 (…) azon ingóságokat, amelyeket az elkövető nem vesz magához, de úgy nyilatkozik, hogy azokra igényt tart, valamint amelyek vonatkozásában a nyilatkozat a helyszíni intézkedés során nem szerezhető be, a (…) meghatározott szerv tárolásba veszi.

a[z előző mondatban említett] ingóságot 6 hónapig őrzi meg. A megőrzési idő leteltét követően a (…) hatóság intézkedik az ingóságok megsemmisítése iránt. Ha az ingóság gyorsan romló, bomló, tárolhatatlan dolog, akkor azt haladéktalanul meg kell semmisíteni.

Vagyis segítek: elvesszük a cuccod, és amit nem akarsz magadnál tartani, bevisszük, majd miután megsemmisítettük a népegészségügyi kockázatot jelentő, rothadó, rád nézve is veszélyes elemeit, visszakapod őket. Fél éved van, hogy értük gyere. A törvény egyébként szavatolja azt is, hogy a hajléktalan nem büntethető pénzbírságra, tehát az intézkedés nem ronthat a nyomorán.

Nem értem, mi a kegyetlen ebben sem:

 „A rendőrség a szabálysértési őrizet ideje alatt gondoskodik az elkövető tisztálkodásáról és tiszta ruhával történő ellátásáról.”

Tisztában vagyok vele, hogy a polgári diskurzus már nem létezik, hogy ha a véleményem történetesen azonos a kormányéval, akkor bérenc vagyok, de továbbra sem értem, hogy miért embertelen dolog elutasítani azt a cinizmust, miszerint az utcán megrohadásra valamifajta önként és szabad akaratból választható életformaként kell tekinteni. Miszerint bárkinek joga van télen a gőzölgő szara mellett megfagyni. Nem, nincs joga. Ha Sándor nem képes a minimumokat sem megtenni azért, hogy magára vigyázzon, másokkal pedig képes legyen együtt élni, akkor az ő jogai sérüljenek egy kicsit (miközben ugyan nem opcionálisan, de szállást és ellátást kap), ne pedig azokéi nagyon, akik a munkájukkal és az adójukkal egy olyan rendszert működtetnek, amiben erre lehetősége van.

A magam részéről egyetlen dolog miatt tudom kritizálni az új jogszabályt: súlyos pénzbírsággal büntetnék mindenkit, aki készpénzt ad hajléktalannak élelmiszer, ruha, vagy egyéb, pénzre nem váltható javak helyett. Ebben az állapotban pénzjutalmazással fixálni és konzerválni őket ugyanis nem csupán embertelen bűn, de a legaljasabb szándékkal elkövetett bűn, aminek semmi egyéb célja nincs, mint búcsúcédulát váltani a szégyenérzet ellenében, miközben arra is szarunk, hogy hozzájárulunk a problémához. Azonnali és ideális megoldást jelentő intézkedés persze nem létezik, de a rossz megoldások közül létezik kevésbé rossz: bezárni a nyomor felé vezető utakat a legkövetkezetesebb szigorral, és eközben megteremteni azokat a minimumokat, amik az éhenhalástól és a megfagyástól megmentenek. Minimális elvárásokat támasztani a depresszió nihiljében is, ahelyett, hogy jutalmazással kondicionálunk embereket az önpusztítás legszélsőségesebb formáira. Túlélést biztosítani, nem jólétet. Ha egyszer odakerülök, én sem várok se többet, se kevesebbet: mossanak ki a szaromból, vigyenek be, és adjanak kaját és tiszta ruhát. Dicsértessék!

https://tibiatya.blogstar.hu/./pages/tibiatya/contents/blog/62040/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?