Lehetnek-e a melegek is olyan jó szülők, mint a heteroszexuálisok? - ezt mondja a tudomány

Tibi atya

Az utóbbi napokban nagy port kavart a köztévé egyik műsora, melyben arról értekeztek, hogy a homoszexualitás gyógyítható-e. Itt írtam le a véleményemet a témában, azonban mivel cikkemben azt állítottam, hogy a szakirodalom szerint az azonos neműekhez vonzódók több tekintetben elmaradnak a heteronormatív gyermekvállalókkal szemben, álljon itt egy kis szakirodalmi barangolás! Ministránsom kutatási áttekintője megfelelő iránytű lehet a témában áltudományos megközelítéssel publikált médiatartalmak mocsarában. Módosítás nélkül másolom be ide "Gyengeségek és módszertani hibák az azonos nemű szülők gyermekvállalását érintő tanulmányokban" c. rövid összefoglalóját. 

1      Bevezetés    

Az utóbbi évtizedekben számos kutatás állapította meg, hogy az azonos nemű szülők gyermekei éppen olyan jó eredményeket érnek el gyermekjóllét és érzelmi stabilitás terén, mint a heteronormatív házasságban élő szülők gyermekei. Az Egyesült Államok tudományos diskurzusaiban lassan annyira sokat publikált és széleskörben elfogadott ez az álláspont (Crowl és mtsai., 2008; Rosenfeld, 2010; Tasker, 2005; Stacey és Biblarz, 2001; Veldorale-Brogan és Cooley, 2011; Wainright és mtsai, 2004), hogy beépül a társadalompolitikába és a bírósági gyakorlatokba, ami közvetetten ugyan, de az egész nyugati világ haladási irányát jelölheti ki e tekintetben. A tudományos társadalom mégis megosztott a kérdést illetően, és a tanulmányoknak, amik empirikus adatokkal támasztják alá a fent említett álláspontot, két nagy csoportba sorolható kritikájuk van: az egyik a gyenge és megbízhatatlan kutatási módszereket emeli ki, a másik, ami éppen ezeket a kutatási hibákat igyekszik – nem kevés ellenérzést kiváltva – meghaladni, eltérő, a szexuális kisebbségek számára hátrányosabb eredményeket publikál.

Amiben valamennyi kutató – függetlenül attól, hogy egyenlő eredményekre jutott-e vagy nem – egyetért, hogy a kutatások rendelkeznek kritikus pontokkal, amik mentén a megbízhatóságuk megkérdőjelezhető. Az azonos nemű szülők száma a teljes populációban jóval alacsonyabb, a mintavétel ennek megfelelően jóval nehezebb, tehát a kutatások következetesen alacsony, és nem reprezentatív mintákkal látnak napvilágot. Tovább nehezíti a téma elfogulatlan kutatását, hogy a média gyakran kritika nélkül hivatkozik ezekre a tanulmányokra, figyelmen kívül hagyva azok szubsztanciális gyengeségeit.

A téma kutatásánál különösen fontos, hogy kellő figyelmet fordítsunk a legfontosabb etikai szempontokra, és az azonos neműek gyermekvállalásának kérdésében a legtöbb figyelmet a gyermekek jólléte kapja.

2          A kutatásokat nehezítő tényezők

2.1         Nehezen begyűjthető minták

Azonos nemű, gyermekkel rendelkező párokat keresni a teljes populációban a tű és a szénakazal esete – fejti ki Rosenfeld (2013). Az Egyesült Államokban a Census Bureau (CB) népszámlálási adatai szerint (2011) a teljes populációban az azonos nemű, gyermekkel rendelkező párok aránya mindössze fél százaléka a teljes társadalomnak. Az egyébként is alacsony elemszámú minta tovább fragmentálódik, tekintve, hogy a fél százalék sem alkot egységes csoportot.

A populáció egészére érvényesíthető következtetések levonásához mintegy 800-as elemszú azonos nemű gyermekvállalókból álló mintára volna szükség, amihez a jelenlegi válaszadási statisztikák szerint körülbelül 160.000 véletlenszerűen kiválasztott eset szükséges. Az Egyesült Államok Központi becslése, a 2010-es „American Community Survey” alapján 115.064 volt az azonos nemű gyermeknevelők száma a megkérdezett 24.443.599-ből, ami 0,47% (CB, American Community Survey, 2010). Ráadásul az azonos nemű párok – vélhetően a stigmatizációs félelemből adódóan – alacsonyabb válaszadási hajlandóságot mutatnak a véletlenszerű mintavételi eljárások során (vagyis amikor nem tudják, hogy ki és miért kíváncsi a szexuális orientációjukra), mint a heteronormatív gyermekvállalók.

2.2         Nehezen meghatározható minta - az azonos nemű gyermekvállalók összetettsége

Tovább bonyolítja a mintavételt, hogy az azonos nemű gyermekvállalók egyéb tulajdonságaik alapján sem kezelhetők homogén csoportként, tekintve, hogy leszbikus és homoszexuális párok is vállalnak gyermeket. Allen 2013-as kutatása alapján az sem mindegy, hogyan viszonyul a gyermek neme a szülőkéhez, vagyis azonos nemű párok esetén eltér-e szülőkétől a gyermek neme). A heteroszexuális párok gyermekeihez képest a homoszexuális szülők gyermekei 69%-ban szereznek felsőoktatási végzettséget, míg a leszbikusokéi 60%-ban. A gyermekek nemi lebontása további érdekességeket tár elénk: a homoszexuálisok által nevelt lányoknál 15%, a leszbikusok által nevelt lányoknál 45%. Ezzel szemben a leszbikusok által nevelt fiúk 76%-ban végeznek, míg a homoszexuálisok által nevelt fiúk 61%-kal valószínűbben szereztek felsőoktatási végzettséget (véleményem szerint a homoszexuális mintánál azért ekkorák az ingadozások, mert a mintaelemszám elenyésző a leszbikus-mintáéhoz képest). Noha ezeknek az eredményeknek egyike sem mondható statisztikailag szignifikánsnak, annyit kiválóan megmutatnak, hogy az azonos nemű szülőket nem csak nemi bontásban, de a vállalt gyermek neme szerint is érdemes megfigyelni.

Az azonos nemű gyermekvállalókat további három alcsoportba lehet bontani az alapján is, hogy hogyan tettek szert gyermekükre (Stacey, 2006):

  • az egyik tag előző kapcsolatából
  • örökbefogadás útján
  • mesterséges megtermékenyítés vagy pótanya segítségével

Műhelymunkámnak nem célja kitérni ezen alcsoportok sajátosságaira, csupán szeretném felhívni a figyelmet, mennyire nehéz helyzetben vannak a kutatók akkor, amikor olyan nagyszámú mintát keresnek, ami homogén csoportként kezelhető, és mellőzik azokat a(z akár egyéb körülményekből fakadó) változókat, melyek befolyásolhatják a korrelációk mögött megbúvó oksági viszonyokat.

3         A kutatások szakmai és módszertani hibái

3.1          Nem megfelelő méretű mintából vont következtetések

A fent részletezett nehézségek miatt az egyik leggyakoribb típushiba, hogy a vizsgált azonos nemű, véletlenszerűen válogatott minták túlságosan alacsonyak. Rosenfeld (2013), a „nincs különbség” paradigma támogatója metaanalitikus tanulmányában elismeri ezt az általános hibát az azonos nemű gyermekvállalókkal kapcsolatos kutatásokban.  Az általa vizsgált tanulmányok átlagos esetszáma mindössze 39 (a medián pedig 37), de egyetlen olyan felmérést sem tud megemlíteni, ahol ez a szám 44-nél több lenne (mind a 44 leszbikus szülők gyermeke). Golombok és mtsai (2003) mindössze 18 leszbikus anyát találtak egy 14.000 fős, anyákat felmérő kutatásban, ezért a mintájukat az ún. hógolyó-technikával egészítették ki (melyre a következő pontban kitérek).  Többen is rámutatnak (Lerner és Nagai 2001; Nock 2001), hogy az azonos neműeket övező szakirodalom vizsgált mintái általánosan nem megfelelő elemszámúak, vagyis gyengeségként róható fel, hogy alacsony statisztikai megbízhatóságuk nem teszi azokat alkalmassá az azonos nemű szülők hatásainak egyértelmű kimutatására az általuk nevelt gyermekeken. A  kis mintájú tanulmányok ugyanis sokkal inkább ki vannak téve a másodfajú hiba, vagyis a hibás hipotézis el nem vetésének lehetőségének.

3.2         Megfelelő méretű, de nem megfelelő eszközökkel gyűjtött minta

Létezik olyan tanulmány, ami megfelelő elemszámmal jut arra a következtetésre, hogy nincs különbség, de LMBTQ-közösségekből gyűjti a vizsgálati csoportot és a kontrollcsoportot is (Baiocco, Carone, Ioverno, Lingiardi, 2018). Noha a mintaelemszám ezzel már akár elégségesre is nőhet, továbbra sem tekinthető reprezentatívnak, mert nem véletlenszerű. Ahogy feljebb kifejtettem, a véletlenszerű eljáráshoz az Egyesült Államokból gyűjtött adatok szerint mintegy 160.000 esetet kell feldolgoznunk, hogy a populációban becsült fél százaléknyi azonos nemű gyermekvállaló megfelelő elemszámú mintát alkosson a vizsgálat során. Ezt nem helyettesíti a nem véletlenszerűen kiválasztott, megfelelő elemszámú minta, mert kérdéseket vet fel a kutatás megismételhetőségével kapcsolatban.
Mivel a kutatást végzőknek nem áll rendelkezésükre ekkora minta, gyakran választják a „hógolyó” módszert is, melynek lényege, hogy a megkérdezettek további lehetséges vizsgálati személyeket ajánlanak, a minta pedig ennek megfelelően – akár a hógolyó egy havas lejtőn – egyre nagyobb lesz. Ennek oka, hogy az eljárás így sokkal diszkrétebb, és nem tántorítja el azokat sem, akik félnek a stigmatizációtól, hátránya viszont, hogy az így kapott mintákból – mivel itt sem teljesen véletlenszerű a kiválasztás – szintén nem lehet a populáció egészére érvényes következtetéseket levonni.

3.3         Nem megfelelő szakmai kritériumok alapján választott minta

Több tudományos munkát is találtam (Green, Mandel, Hotvedt, Gray, Smith, 1986; Baiocco, Carone, Ioverno, Lingiardi, 2018), melyben 3 és 11 éves kor közötti gyermekeket vizsgálnak, majd arra a következtetésre jutnak, hogy nincs a fejlődésben mérhető eltérés, illetve nem tapasztalható érzelmi hátrány a heteronormatív családokban nevelkedett gyermekekhez képest. Véleményem szerint a korcsoport nem alkalmas ilyen következtetések levonására, mert 11 éves korig egyik nemnél sem teljesednek ki egyértelműen a pubertáskor fejlődési sajátosságai (Kail, Cavanough, 2010). Míg leányoknál a legfontosabb mérföldkő az átlagosan 12-13 éves korban bekövetkező menarchéval (az első menstruációval) hozható összefüggésbe (Al-Sahab, Adern, Hamadeh, 2010) addig fiúknál az első ejakulációra tehető, melynek átlagos életkora szintén 13 év (Carlier és Steeno, 2009).

A kamaszkor számos olyan biológiai, fiziológiai és érzelmi változással jár, melyek vizsgálatát a fent meghatározott életkorintervallum nem teszi lehetővé.

Többszöri felmerülése ellenére túlzás volna azt állítani, hogy ez a hipotetikus hiba általános volna, műhelymunkámban csupán azért említem meg, mert a Heti Világgazdaság egyik legolvasottabb magyarországi cikke a témában, „A meleg párok gyermekei érzelmileg stabilabb emberek” címmel éppen ilyen típushibával rendelkező kutatásra hivatkozik (megjelent: 2018. július 5-n).

4         Tanulmányok, amik találtak különbséget

Gyakori feltevés, hogy a gyermekek jóllétét negatívan befolyásolja a gondviselők párkapcsolatainak átmeneti jellege, és mivel az azonos neműek közti párkapcsolatok mérhetően magasabb arányban bomlanak fel, illetve rövidebb ideig tartanak (Kurdek, 1998, 2005; Andersson, Noack, Seierstad, Weedon-Fekjær, 2006; Lau, 2002), mint a heteroszexuálisok kapcsolatai, ennek a gyermekekre vonatkozó kockázatait sem hagyhatjuk figyelmen kívül.

Amato és Keith (1991) tanulmánya mutatta ki, hogy a család felbomlása, illetve a gondviselők újabb kapcsolatai negatívan befolyásolhatják a gyermek érzelmi stabilitását. Nem egyértelmű, hogy pontosan milyen tényezők befolyásolják a korrelációk mögötti ok-okozati viszonyokat, az viszont igen, hogy ezek a hatások rendkívül erősek és akár egész életében is végig kísérhetik az egyént (Uphold-Carrier és Utz, 2012).

Széleskörben elismert megfigyelés (Grinstein-Weiss, Williams Shanks, Manturuk , Key, Paik, Greeson, 2010; Beardslee, 1983; Downey és Coyne, 1990; Last, 1991; Beardslel, Versage és Gladstone 1998), hogy a mentálisan, vagy érzelmileg sérült szülők gyermekei sokkal inkább ki vannak téve a mentális zavarok, illetve az intenzívebb érzelmi megterhelés kockázatának. Az azonos neműekhez vonzódók köreiben szignifikánsan magasabban reprezentáltak a mentális zavarok és az érzelmi distressz (Fergusson, Horwood, Beautrais, 1999;  Bailey, 1999; Cochran, Mays, Sullivan, 2003). Ez persze nem jelenti azt, hogy a szivárványcsaládokban nevelkedett gyermekek szükségszerűen kitettek ezeknek a hatásoknak, azonban azt sem, hogy a tudományos megközelítésben figyelmen kívül hagyhatjuk őket.

5         Összefoglalás

A jelenlegi kutatások hatalmas politikai és médianyomás alatt születnek, ezért ennek a témának a legnagyobb kutatási kihívása, hogy megóvjuk eredményeit a torzító hatásoktól, a források hitelessége és megalapozottsága éppen ezért fokozott figyelmet igényel. A tudomány feladata, hogy elfogulatlanul próbálja leírni a tapasztalható valóságot, melynek az azonos neműek gyermekvállalását illetően nulladik lépése, hogy a kutatások módszertani részében fellelhető eljárásokkal szemben sokkal szigorúbb kritikai szemléletet alkalmazunk. Ügyelnie kell a kutatónak arra is, hogy a média torzító hatása miatt ebben a témában nem feltétlenül a legtöbbet hivatkozott munkák rendelkeznek a legmegbízhatóbb kutatás módszertani eljárásokkal. Minden tudományos munkának törekednie kell továbbá, hogy higgadt, előremutató, megoldásokra irányuló diskurzust tartson fenn, melynek elsődleges szempontja a legkiszolgáltatottabbak, vagyis a gyermekek érdekeinek maradéktalan szem előtt tartása. Minden egyéb ehhez kapcsolódó szabályzásról folytatott párbeszéd a politika és a közélet feladata, így a tudományos munkáknak tartózkodniuk kell attól, hogy ezt a saját küldetésüknek tekintsék. 

*******************************************************************

A szakirodalmi hivatkozások listáját ezen a linken helyeztem el.

https://tibiatya.blogstar.hu/./pages/tibiatya/contents/blog/67788/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?