10 tény, amiben a HVG ismét csúnyán ferdít a homoszexuálisok kérdésében!

Tibi atya

Balavány György írását a HVG „Tíz tény meleggyógyászoknak” címen jelentette meg. Nem az első eset, hogy a lapban olyan emberek kapnak felületet, akik a saját véleményüket objektív tényként kezelik, és az sem az első, hogy a HVG bebizonyítja, hogy egy ember nem sok, annyi nem ül a szerkesztőségben, aki megértené, mit jelent a tudományosság fogalma. Balavány így kezdi sorait: „a véleményt kell a tényekhez igazítani, nem pedig fordítva”. Szaván fogom, ő ugyanis következetesen figyelmen kívül hagy minden tényt, ami a világlátásába nem illeszkedik, leginkább pedig azt, hogy a homoszexualitás kérdésében számos szemléletről, véleményről és megfigyelésről beszélhetünk, tényekről pedig csak a legritkább esetekben – hiszen a belső folyamatok, amik eredményezik, nagyon nehezen tárhatók fel.

Az általa összegyűjtött 10 „tényt” fogom ezért szétszálazni:

1) „A szexuális orientáció nem választható. Az ember nem dönt mellette, hanem észreveszi magán. Ez persze vitatható, mint a Föld geoid formájavagy az evolúció – de attól, hogy vitatják, még tény marad.”

A botcsinálta pszichológus szerint tehát a szexuális orientáció nem választható, és rögtön mellérendeli a balos gőg örökérvényű érveléstechnikáját is: aki másképp gondolkodik, az kizárólag babonás konteóhívő lehet (egyébként ha már tények: az evolúció sem szigorú értelemben vett tény, csupán a jelenleg ismert legszélesebb körben elfogadott – de még így is számos kérdést nyitva hagyó – magyarázatunk arra, hogyan alakul és változik az élet).

A tapasztalható valóság Balavány kurzusvallásával szemben az, hogy a szexuális orientáció bizonyos esetekben választható: börtönökben, hajókon (ahol a legénység egynemű) és zárdákban is előforduló jelenség, hogy egyébként nem a saját nemükhöz vonzódók találnak rá a saját nemükre. Ilyenkor jellemző, hogy a bezártság idejére fenntartják a meleg kapcsolatot, majd amikor véget ér, ismét heteronormatív módon élnek tovább. Ugyanakkor nem minden fogvatartott vagy tengerész dönt így. Számos terápiának lehet normatív fázisa a homoerotikus epizód, illetve léteznek traumák, amikkel a homoerotikus vonzódás együtt járhat. Nem jelenthetjük ki teljes bizonyossággal, hogy a szexuális orientáció nem kondicionálható-e bizonyos mértékig. Nem jelenthetjük ki továbbá tényként Balavány pökhendiségével, hogy a személyiségfejlődésnek nincsenek olyan szakaszai, amiben a szexuális orientáció alakítható és formálható: ha valaki egy kamaszkori identitásválság örvényében ott lel biztos pontra, ahol a pozitív közösségi visszajelzést az előbújásért cserébe kapja, annak szerintem van személyiségformáló hatása, hiszen könnyen érezheti úgy – akár egy börtönben – hogy ez számára az elfogadottsághoz és az intimitáshoz való hozzáférés egyetlen lehetősége.

Egyértelmű, hogy nem jelenthető ki tényként, hogy a szexuális orientáció az esetek nulla százalékában választható. Legfeljebb véleményként jelenthető ki, de szerintem még úgy is rozoga lábakon áll.

2) „A homoszexuális orientáció nem betegség, nem lehet belőle senkit meggyógyítani.”

Ha betegség nem is, nem teljesen egyértelmű, hogy zavarként kezelhető-e. Izgalmas kutatási kérdéseket vet fel, ugyanis a homoszexualitás egyértelműen érint olyan alapvető funkciókat, mint a reprodukciós képesség (ami ugye csak heteronormatív módon gyakorolható). A vitában először is azt kéne meghatároznunk, mi a „zavar” fogalma, aminek az előfeltétele, hogy megegyezzünk abban, hogy létezik-e „normatív” működés.
Balavány szépen felmondja a balliberális leckét, azonban felületessége aligha teszi alkalmassá, hogy elmélyüljünk a kérdésben. Ami viszont biztos, ez az állítás ebben a formában se nem alátámasztható, se nem cáfolható, és a legkevésbé sem tény.

3) „Bűnnek nevezni egy akaratunktól függetlenül kialakult tulajdonságot: teológiai nonszensz. Ha pedig a homoszexuális orientáció nem bűn, nem lehet megbánni és megtérni belőle.”

Imádom, amikor olyan emberek kereszténykednek, akiknek a Bibliával a legközelebbi kapcsolatuk, hogy felbaszták Révai nagy lexikona meg a Moldova-kötetek közé a polcra, hogy ha vendégek jönnek, lássák, hogy itt kérem olvasott emberek laknak. Ezzel szemben ami tény, hogy TEOLÓGIAI szempontból a homoszexualitás igenis bűnnek számít, ahogy arról Mózes harmadik könyvében világosan fogalmaz az Ószövetség (később pedig az Újszövetség sem ad feloldást alóla):

És ha valaki férfival hál, úgy a mint asszonnyal hálnak: útálatosságot követtek el mindketten, halállal lakoljanak, vérök rajtok.

/Mózes III. könyve, 20:13 – az idézet egyébként a „nagy bűnök” büntetéseiből való - egy helyen emlegetik az incesztózus nemi kapcsolattal és az állatokkal fajtalankodással -, vagyis még csak azt sem állíthatjuk, hogy apró bűnnek számítana a Bibliában/

Szó sincs arról, hogy a huszonegyedik században a polgári értékek helyett teológiai alapon kéne megítélnie bárkinek bármit! Csak azt kéne megérteni, hogy a Biblia nem Oravecz Nóra füves könyve, hogy kedvünkre mazsolázzunk belőle igehelyeket! Sokkal inkább egy komplex hiperhivatkozási rendszer, amit kontextusából kiragadva idézni értelmetlen!
 Emellett a Biblia sehol nem tesz említést arról, hogy a homoszexualitás akaratlagos-e vagy nem, arról viszont igen, hogy utálatos. Így az állítás, miszerint a bűnössége teológiai nonszensz, nemhogy nem tény, de még nettó tudatlanság, illetve hazugság is.

4) „Minden fennmaradni képes populáció heteroszexuális, a homoszexualitás eltérés az alapértelmezett beállítástól. De az, hogy embertársaink egy kis része (4–6 százaléka) saját neméhez vonzódik, semmi veszélyt nem jelent a többiekre nézve. Egészséges társadalomnak tűrnie kell a nem destruktív eltéréseket. A homofóbia olyan, mint a szervezetben az autoimmun betegség; ilyenkor az immunrendszer sejtjei az ártalmatlan, sőt szükséges sejteket is veszélyként ismerik fel, és hadba lépnek ellenük.”

Nem teljesen értem, hogy a homoszexualitás Balavány kontárnarratívájában hogyan analóg a szükséges sejtekkel, azt viszont aljas félrevezetésnek tartom, hogy a homofóbiát betegségként aposztrofálja. A homofóbiának számos eredője lehet: szocializációs hatásra és trauma hatására is lehetséges. Ha valaki Balavány kedvelt elnyomott csoportjaira vetítene ki ilyen általánosítást, éppen Balavány sikoltozna a leghangosabban. De ugye neki attól még szabad. Hogy a homoszexualitás ne hordozna veszélyt a társadalomra, azt sem teljesen értem: a nemi betegségeknek és a mentális zavaroknak ugyanis jóval kitettebbek, mint a heteroszexuálisok, ami mellé rövidebb párkapcsolatok és gyakoribb partnerváltás párosul. Ez viszont Balavány szubjektív véleményével ellentétben mérhető tény.

5) „Ha a nemi irányultság nem választható, akkor nem is terjeszthető. A félelem, hogy a társadalom „elbuzul”, alaptalan. Ha többen vállalják a másságukat, attól nem a számuk növekszik, csak a jelenlétük lesz felismerhetőbb. Ezért értelmetlen a másság „követendő példaként” való emlegetése is. A melegszervezetek nem azt tekintik követendőnek, ha valaki meleg, hanem azt, ha egy meleg ember vállalja önmagát. Ez nagyon fontos különbség”

A diskurzusban sosem létezett egységes és széles körben elfogadott álláspont arról, hogy választható-e vagy nem. Figyelem! Ez az állítás nem jelenti azt, hogy ha létezik a homoszexualitásnak választható formája, az kizárja, hogy bizonyos nem választott formái is létezzenek (hiszen egyértelműen léteznek ilyenek is). Erre az állításra érveket építeni tehát félrevezető.

Nem teljesen értelmetlen a másság követendő példaként történő emlegetése sem, hiszen a homoszexuálisok ügye mellett kardoskodók előszeretettel szólnak bele a gyermeknevelésbe is: komolyabb bizonyítékok nélkül szeretnék elhitetni, hogy a homoszexuálisok lehetnek ugyanolyan jó szülők, mint a heteroszexuálisok. Mindeközben ők azok is, akik a gyermekek identitását sem tekintik fixen valamelyik nemhez köthetőnek, és érdekes, abban az esetben nagyon úgy tűnik, a hovatartozást mégis választhatónak tekintik (nincs olyan kutatás, ami egyértelműen, objektív módszerekkel függetleníteni tudja az identitást az orientációtól, ahogy olyan sincs, ami összekapcsolná a kettőt, éppen ezért balaványi nagyképűség az állításhoz, miszerint tények birtokában lennénk a kérdést illetően).

A homofóbia egyébként szerintem nem annyira a melegeknek szól, mint az említett melegszervezeteknek (ez alatt leginkább az LMBTQ-közösségeket értem), akik szerte a világban számos bűnért felelnek: agresszív identitáspolitikát folytatnak, szülőket győznek meg róla, hogy gyermekkorban érdemesebb átoperáltatni a gyereket (nem törődve az öngyilkossági kísérletek zavarba ejtően magas számával sem), promózzák a pedofíliát és 10 éves transzvesztita gyerekekkel reklámoztatják magukat, akiket alkalmanként meztelen fotózásokon is szerepeltetnek. Ettől én is minden porcikámmal undorodom.

Szerintem senki ne legyen büszke sem a hajlamára, sem a felvállalására, ugyanis egyik sem közhasznú teljesítmény. Úgy gondolom, hogy számos tulajdonságáért lehet tisztelni valakit anélkül is, hogy az orrom alá dörgölné, hogy mit csinál az ágyában. A gusztustalan vonaglást és a technos veretést pedig alkalmatlannak tartom arra, hogy bármilyen szabadságot képviseljen: simán csak az igénytelenséget képviseli.

6) „Bár a homoszexuális emberek nem jelentenek semmi veszélyt a többségi társadalomra, ez fordítva nem igaz (…)”

A homoszexuális emberek természetesen számos kihívással járnak a társadalom számára, de én sem gondolom, hogy önmagában a nemi betegségekkel és az átlagosan magasabb partnerszámukkal a társadalom egészére fenyegetést jelentenének. Azt viszont egyre őszintébben hiszem, hogy az identitáspolitika, ami az első sorába rendeli a melegeket, nagyon is jelent. Tíz évvel ezelőtt kuncogtam egy jót a konzervatív riogatáson, hogy egy nap majd normális lesz fiúgyermekeket megrontani és női kurvaként szerepeltetni vagy rákényszeríteni valakire olyan, nem heteronormatív érintkezést, amit nem szeretne: ma már mindkettőre egyre több precedenst ismerünk. Az az érzésem, hogy ha a konzervatívok kompromisszumot kötnek bármivel, ami ehhez a gondolatisághoz köthető, az az identitáspolitika számára sosem kompromisszum lesz, hanem újabb talpalatnyi meghódított föld, ahonnan újra és újra támadhatják a hagyományos társadalmi struktúrákat: minél több a győzelmük, annál erőszakosabban. Ennek tudatában én egyáltalán nem gondolom, hogy ez olyan veszélytelen volna, nem beszélve arról, hogy számos nyugati országban pozitív diszkriminációban részesítik őket (vagyis munkahelyeken, illetve egyetemeken jobban teljesítőket diszkriminálnak hátrányosan, hogy pozícióba tegyék őket).

7) „Az erkölcs jórészt tanult dolog, és a civilizált társadalom egyik alapmozzanata, hogy nem éljük ki közvetlenül és nyersen az ösztöneinket. Nem csapjuk agyon egymást a nőstényért vagy a kajáért (szerencsés esetben), és nem rekesztünk ki senkit a tőlünk eltérő bőrszínéért vagy szexuális irányultságáért (szerencsés esetben).”

Éppen ezért nem értem, hogy miért kell világszerte úgy kifejezni az identitásukat, hogy évente akár több vonuláson is szabadjára engedik az ösztönvilágukat. Éppen ezért gondolom, hogy a Pride a posztmodern identitáspolitika közvetítésére alkalmas, a melegek érdemi közelebb hozására a társadalomhoz pedig a legkevésbé sem. És ettől még nem akarok agyoncsapni senkit, csupán én is élek a szólásszabadságommal, és kifejezem a nemtetszésemet.

8) „Mivel a társadalom eredendően, ösztönösen homofób, a meleg embereket gyógyítandónak beállítani, tehát homofóbnak lenni semmiféle bátorságot nem igényel. Aki ilyen alantas ösztönökre hat, az népszerű lesz, ezért tér vissza mindig a Fidesz a témához, miközben tagadja homofóbiáját. (A „nem vagyok homofób, de kevesebb meleg kéne” pont olyan, mint a „nem vagyok antiszemita, de kevesebb zsidó kéne”.)”

Tehát Balavány szerint ez is tény: a társadalom ösztönösen és eredendően homofób. Én természetesen nem tekintem Balaványt abszolút hivatkozási pontnak úgy, ahogy ő saját magát, ezért szeretném, hogy ha már szerinte a véleménye tény, akkor legalább megindokolná, hogy ha a társadalom homofób is, miért eredendően az.

Szerintem nem eredendően az, hiszen sokan nem a homoszexualitást utasítják el, hanem a médiában (és főként a balos médiában) érvényre jutó önkifejezésüket.

Nem gondolom azt sem, hogy megfogalmazni a melegek körül épülő médiaképpel kapcsolatos szkepszisünket ne igényelne bátorságot: a multivállalatok PR-kommunikációjába nem illeszkedő véleményekért ugyanis hamar elveszthetjük a munkánkat vagy a kereskedelmi partnereinket, ha a versenyszférában dolgozunk. A közösségi platformokról törölhetnek és tilthatnak érte. Legutóbb a Soros Györggyel együttműködő Mastercard nyomására (vegyük észre, hogy a hivatkozás a Reutersről van, nem valami lakájportálról) eltakarították a nagyobb nézettségű nyugati konzervatív vagy jobboldali véleményformálókat valamennyi közösségi médiumról, és a Patreonról is lesikálták őket. Hogy Balavány értse, milyen ez: olyan, mintha Magyarországon az összes ellenzéki lapnak egyik napról a másikra mondaná hatalmi nyomásra minden bank, hogy bocsi, nálunk nem nyithattok számlát, aztán letörölnék mindet a Facebookról egy levél kíséretében, hogy „megváltoztak a felhasználói feltételek”. De amúgy képviselheted a véleményed, szólásszabadság van. Nem beszélve arról, hogy ha Jordan Peterson nevét beírod a keresőbe, egyből feldob 10 cikket a Google, hogy miért téved (egytől egyig hasonló csúsztatások, mint Balavány 10 ténye), az organikusan sokkal nagyobb olvasottságú és nézettségű videókat pedig a háttérbe szorítja, nem elsőként dobja ki. Jordan Peterson ezekben egyébként még elő viták során is ízekre szedi a kritikusait az érveivel. Tehát az LMBTQ-csoportokéval ellentétes vélemény ellen nem csak aktív, de passzív, nehezebben észrevehető eszközökkel is küzdenek a közösségi médiaóriások, ezért ilyesmit képviselni ma már sok tekintetben jóval kockázatosabb szerepvállalás.

Ha a melegek mellett állsz ki, megborul feléd a lájkosvödör, nem véletlenül csinálja minden multi. Szóval de, szerintem a melegek ügyeivel kapcsolatos elutasító álláspont (ami nem azonos magának a homoszexualitásnak az elutasításával) bizony ma már jóval nagyobb bátorságot igényel, mint 10 éve.

De megint felteszem a kérdést: mekkora arca van annak a Balaványnak, aki a véleményét még ilyen vitatható állítások esetén is tényként kezeli (hivatkozások nélkül)?

9) „Mivel a nemi orientáció nem döntés kérdése és nem betegség, a meleggyógyászat nem működik, az exgay mozgalom pedig szemfényvesztés. Az exgay beszámolók véleményem szerint arról tanúskodnak, hogy milyen tudati deformációkra képes a csoportnyomás. A melegek el tudják hitetni egy ideig magukkal és a környezetükkel, hogy nem melegek, különösen, ha a környezetük erre presszionálja, majd ezért jutalmazza őket. De a lufi előbb-utóbb kipukkad, és be kell látni, hogy a dolog nem működik. Se szeri, se száma az eseteknek, mikor a mozgalom tanúságtevő tagjai, vagy maguk a vezetők feladják a hiábavaló küzdelmet, visszatérnek eredeti irányultságukhoz.”

Ahol szenvedés van, ott segítségre is szükség van, ez pedig a terápiában kétféle kimenetellel lehetséges: önmagunk elfogadásával vagy változással. A konverziós terápiák célja nem az egyén erőszakos megváltoztatása, „megtérítése”, csupán az, hogy ne zárjuk ki a változást, mint lehetőséget - a döntés jogát pedig Balavány-féle közösségi verőemberek helyett hagyjuk meg az egyénnek. A konverziós terápiákra gyakran mondják, hogy nem működnek, azonban helyesebb volna azt mondani, a kezdeti részleges sikerek és kudarcok után sosem volt igazán lehetőség megfelelően kidolgozni őket, éppen ezért nem tudjuk, hogy léteznek-e olyan esetek, amikben működnek. A CNN-BBC média össztűz alatt tartotta azokat, akik megpróbálták, miközben az aktivistahálózatok a valós térben teszik pokollá mindenki életét a maguk erőszaktól sem mentes stílusában, aki velük ellentétesen gondolkodik (gondoljunk az itthon agyonhallgatott Lindsay Shepherd vagy Jordan Peterson esetére). Ha ez nem volna elég, Holywood Russel Crowe-val és Nicole Kidmannel olyan propagandafilmeket gyárt, mint a "Boy Erased", ami egy vallásos koncentrációs táborról szól, ahol a buzi kisfiút próbálja megtéríteni az erőszakos pap (hiszen nyilván mindenki, aki nem vetné el élből a konverziós terápia lehetőségét, koncentrációs táborba küldené a melegeket, hogy kibuzuljanak). Ilyen démonizált körülmények között valóban lehetetlen eredményes terápiát folytatni. Számomra itt feslik ki, hogy a posztmodern identitáspolitika mennyire szarik arra, hogy a melegeknek lehetőséget biztosítson meghozni a saját döntéseiket: arra használja őket, hogy üldözhessen bármit, ami nem illeszkedik a kánonjába. Tényeket Balaványtól pedig megint nem hallottunk, csak a véleményét, de itt legalább formálisan elhangzik, hogy "véleményem szerint" (természetesen hivatkozás itt sincs).

10) „A társadalomnak elemi szüksége van ismeretterjesztésre, aminek kitűnő eszköze lehetne a közszolgálati média. Nem pajzsra emelni egy tudománytalan és káros elméletet, az nem rosszindulatú kirekesztés vagy a szólásszabadság korlátozása, hanem jogos önvédelem (akkor most legitimáltuk a genderszakok megszüntetését is – a szerk.). Az evolúciós ösztönnek, ami elkülöníti az eltérőt, igenis megvan a helye olyankor, ha az eltérés káros és rossz. A bűnözőket nem kezeljük úgy, mintha nem volnának bűnözők, üldöztetéses téveszmék rabjainak nem emelünk közpénzből szószéket (szerencsés esetben). A köztévében legfeljebb úgy kéne bemutatni a meleggyógyászokat, mint a lapos-Föld-hívőket: érdekességként”

Noha a HVG több tudománytalan „tudományos” hivatkozásért, és ennél is kevésbé megbízható Pető Andrea mondat promózásáért felel (aki egyébként történész, a klinikumhoz pedig annyi köze van, mint Béres cseppnek a népbetegségek visszaszorításához), Balaványt ez a legkevésbé sem zavarja. Az identitáspolitika képviselői számára a tudomány érvényessége egyetlen milliméterrel sem terjedhet tovább, mint amennyit az képes alátámasztani a propagandájukból.

Mindemellett Balavány felfedi ennek a médiakultúrának a patológiás világlátását is: aki nem ért vele egyet, az alacsonyabb minőségű ember, lábszagú mucsai paraszt, ostoba laposföldhívő, akiket érdekességként kell mutogatni, mint valami egzotikus állatot. Aztán egy percig se aggódjunk: ha Balavány befejezte az ellentétes álláspontra helyezkedők dehumanizálását, visszaáll a jajgatók fegyelmezett harcrendjébe megszaggatni a ruháját, és azon sopánkodni, hogyan juthatott idáig a közbeszéd.

Én tényleg csak azt sajnálom, hogy ez a téma egyre kevésbé kutatható anélkül, hogy az ember ne botoljon állandóan bunkósbottal járőröző Balaványokba, akik a szerkesztőségeik erőfölényéből elkapják a kutató grabancát, hogy az arcába sziszegjék: „kutatgatunk, kutatgatunk? Majd mi megmondjuk, mi a tény és mi nem az! Mars vissza a ketrecbe a laposföldhívő mellé, homofób állatja! Mégiscsak a véleményt kell a tényekhez igazítani, és nem fordítva!". 

Hiába, a kulturális felsőbbrendűség magas csúcsaira csak a megvilágosodottak juthatnak fel, és már az is nagy dolog, hogy lejöttek hozzánk a hegyről, hogy szemeinkről isteni fényük takarítsa el a port! Kik vagyunk mi, érdekességként mutogatható, porban csúszó féllények, hogy kérdőjelet tegyünk a balaványi tények igazsága után?

https://tibiatya.blogstar.hu/./pages/tibiatya/contents/blog/68426/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?