Jordan Peterson vitatkozni fog Slavoj Žižekkel "Boldogság: marxizmus vs. kapitalizmus" címmell!

Tibi atya

Ha valaki nem ismerné Jordan Petersont, ő az, aki higgadt érveivel épp felmossa a padlót azzal a nyugati balliberális elittel, akikre itthon a média egy része a mai napig tótumfaktumként hivatkozik (tudjátok, az igazi ””””újságírás””””, ami még nem kurvult el). Noha a kanadai klinikai pszichológus közéleti munkássága jóval korábban kezdődött, a mainstream köztudatba olyan ügyek repítették, mint a Lindsay Shepherd-incidens (akit keményen megfenyítettek az egyetemén, mert a PC-viták során szemléltetésre használt Jordan Peterson videorészletek állítólag sértők voltak a kitalált neműek számára), a „Bill C-16”-ként bejegyzett rendelet elleni felszólalása (mely kötelezővé tette az úgynevezett gendernévmások használatát, és büntethetővé a be nem tartásukat - vagyis ha valaki kitalálja, hogy holnaptól denevérnemű ufó, és nem aszerint szólítod, az gyűlöletbeszédnek számít és szankciókkal jár), illetve már-már ikonikussá vált videója a brit Kálmán-Alinda hibriddel, Cathy Newmannel.

Peterson az egész nyugati médiaelitnek rendkívül böki a csőrét, higgadt érveivel ugyanis tényekre és evidenciákra hivatkozva bontja le azokat a médiahazugságaikat, melyek a huszadik század során felhúzott baloldali alternatív univerzumokhoz vezettek. A baloldal keimelkedőbb alakjai eddig legyintéssel intézték el, de vitafelhívásait senki nem merte viszonozni. Az anarchista kognitív nyelvésznagyágyú, Noam Chomsky a Heti Hetes színvonalán „említésre sem méltónak” nevezte Petersont, és nemsokkal utána hasonló stílusban csatlakozott hozzá a szlovén marxista filozófus, Slavoj Žižek is.

Chomskyval ellentétben Žižek – noha próbálkozott vele – nem engedhette meg magának, hogy ne álljon ki a kanadai klinikai pszichológus Peterson ellen, így több Twitter-kopjatörés után végül kötélnek állt. A közösségi média úgy tűnik mégiscsak megköveteli a kemény kijelentések mellett a következetes érveket is. 

Érdekesség, hogy Jordan Peterson soha nem becsmérelte úgy baloldali ellenlábasait, ahogy azok őt, pedig neki sincs könnyű dolga. Elsöprő fölénnyel megnyert vitája óta Cathy Newmannel kénytelen szembenézni a nyugati média mocskolóhadjáratával: pár nap múlva már áldozatként állították be Newmant, akit a Peterson-trollok fenyegetnek (ez nem volt igaz), Petersont pedig alt-right idollként ábrázolják (ez sem igaz).

A vita mindenképp érdekes lesz, Slavoj Žižek ugyanis kitűnő gondolkodó, amit mi sem demonstrál jobban, hogy Kelet-európaiként sikerült magát felküzdenie a világszintű ismertségig, és ez nem is véletlen: PC-ellenessége, Iszlám-ellenessége és halálbüntetés pártisága egyáltalán nem felel meg a posztmodern baloldal szokásos lózungjainak, mégis kitűnően érvel bármelyik mellett.

A szellemi megmérettetésre április 19-én kerül sor, az esemény neve pedig „Vita a boldogságról: marxizmus vs. kapitalizmus”.

Itthon ilyen vitára talán még precedens sem volt, hiszen a legritkábban fordul elő, hogy (érdemes) közéleti gondolkodók bizonyos kérdésekben látványosan ne értsenek egyet a szekértáborukkal, ugyanakkor hajlandóak legyenek szóba állni az "ellenséggel". Sajnos ezt a betegséget, amit én „bérenc-szindrómának” hívok, még kezelnünk kell. Addig is tűkön ülve várom az eseményt! Dicsértessék!

https://tibiatya.blogstar.hu/./pages/tibiatya/contents/blog/69808/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?