hirdetés

A gyereke sírjával promózza a webshopját a motivációs tréner

Tibi atya

Ennyi basszameg, ez már tényleg az internet legvégső határa, a lájkokra váltható embertelenség sztratoszférája. Megyek, befekszem a pince padlójára rajzolt pentagram közepére, recsegő kazettás magnóból norvég csecsemőgyilkos metált hallgatok, vörös gyertyaviaszt csöpögtetek a mellkasomra és megpróbálom megidézni Puzsér Róbert legőszintébb felháborodását. Félek, ide már az is kevés lesz.

Ha igaza lett volna Leibniznek, és valóban e világ lenne a legjobb minden elképzelhető világ közül, akkor ez a cím csak clickbait lenne, hatásvadász túlzás, tartalmatlan retorikai allűr. De nem az. Amikor Oravecz Nórát kigyomláltam a Libri frontpolcairól és a Libri bosszúból levette az én könyveimet is, azt mondogattam magamnak, hiába buktam egy csomót rajta, volt értelme. Amikor ministránsaim a miskolci járásbíróság felé zötykölődnek, hogy megjelenjenek a Szabó Péter-perek miatt, és amikor reggel a Markó utcai ügyészségen kezdenek a Marozsák-üggyel, ugyanezzel győzködik magukat. Most mégis meginog a hitünk.

Lippai Marianna az ÉLETKEdv brand motivációs trénere. Lippai Marianna lánya meghalt betegségben. Lippai Marianna ezek után fogta magát egy szép anyák napján, kiment a temetőbe, szelfizett egyet a sírral, motivációs bullshiteket írt a kép mellé huszonnégyezer lájkért, majd a végére odatette a webshopja linkjét, ahol lehet háromezer forintért ÉLETKEdv bögrét, kulcstartót és tollat vásárolni.


Vajon ízléstelenebb volna egyszerűen csak felírni a sírkőre, hogy bérelhető reklámfelület?

Barangoljunk egy jót a webshopban!


Ha szomi lennél amiért meghalt Lippai Marianna lánya, vidítsd fel magad egy ilyen szép ÉLETKEdv-es tolltartóval!


Itt a mosogatógépben is tisztítható motivációs bögre "Az élet szép! Nagyon szép!" felirattal. Ilyen bögréből a szar lesz majd az új jó!

Hogy tehet valaki ilyet? Hogy sminkelheti ki magát, lőheti be a haját, szelfizhet betegekkel, fogyatékosokkal és a saját halott lányával, hogy előbb gyásszal és nyomorúsággal szántsa fel a legmélyebb emberi érzelmeket, majd bevesse ÉLETKEdves mörcsöndájsszal?

MI A JÓ KURVA ÉLET FOLYIK MÁR ITT, BASSZA MEG!


Hogy született meg ez az ipar?!


Hol vannak már a boldog békeévek, amikor a legaljasabb dolog ezen a kurva interneten a 2 girls 1 cup volt? És mi jön még ezután?


Álljon meg a gyász egy percre, drop the bass, anyu púzójának is kell a lájk! Nesztek, egy segges szelfi! Szúrnál, mi?


Vajon kap majd annyi lájkot a rákos gyerek, mint a narancsbőrös valagam? Egy módon derülhet ki!

Azt gondoltam, hogy Szabó Péter annyira magasra tette az embertelenség lécét, hogy azt lehetetlen már megugrani, erre jön Lippai Marianna, és olyan könnyedén lép át felette, hogy az fel sem tűnik neki. Amióta létezik a civilizáció – törzsközösségtől a keresztény társadalmakig – mindenhol súlyos bűnnek számított volna a hullagyalázásnak ez a kapzsi, profitorientált formája. Csak itt és most nem. Csak a fogyasztói társadalomban ér huszonnégyezer lájkot ez a beteges rémségek cirkusza.

Elképzelni sem tudom, hogy az ezerfejű marketingszörnynek létezik-e ennél ocsmányabb pofája, de attól rettegek, egy olyan világban, ahol a referenciát e tekintetben Lippai Marianna jelenti, fogok találkozni azzal is. Erősnek kell lennem, mert arra jelenleg egész biztosan nem állok még készen, a szavaim pedig már itt is elfogytak. Dicsértessék!

https://tibiatya.blogstar.hu/./pages/tibiatya/contents/blog/71577/pics/lead_800x600.png
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?