Imádjuk, ahogy megy a hiszti Jordan Peterson előadása után

Tibi atya

Tele volt a Szent István tér a kanadai klinikai pszichológus Jordan Peterson előadása alatt. Ha valaki még nem ismerné, ő az az egyetemi tanár, aki a kanadai gendernévmások használatára kötelező törvény ellen emelt szót több alkalommal is, és ezért gyűlöletbeszédre hivatkozva több egyetemen is betiltották az anyagait. Leghíresebb ügye a Lindsay Sheperd-incidens volt, amikor a hallgatólányt még úgy is el akarták tanácsolni, hogy nem értett egyet Petersonnal, csupán egy egyetemi prezentációban használta fel egy videóját kritika céljából. Jordan Peterson egészen addig, amíg élő adásban fel nem mosta a padlót a brit Kálmán-Veiszer-hibrid Cathy Newmannel, rendszeresen adott elő a világ legrangosabb egyetemein.

A legendássá vált interjú nem vetett véget Cathy Newman karrierjének. A nyugati balliberális média már másnap áldozatként állította be. Az interjúban semmi nem hangzik el, ami ezt igazolná: Jordan Peterson végig higgadtan érvel.

Jordan Peterson vállán a modernkori nyilvánosság egyik legnagyobb terhe nyugszik: élére állt annak az értelmiségi kezdeményezésnek, amit intellectual darkwebként emlegetnek, vagyis észérvekkel kritizálja a túlburjánzó politikai korrektséget, a genderideológia erőszakos térnyerését és a balliberális establishment többi áltudományos fakenews-törekvését a nemi diszkrimináción alapuló fizetéskülönbségektől a „mindentszabad” nevelési elv hatékonyságáig. Mindeközben egyáltalán nem lehet azt mondani, hogy szélsőséges volna: egyszerű liberális konzervatív elveket vall, elítéli a halálbüntetést, a rasszizmust és a fasizmust is, miközben a szólásszabadságot a modern civilizáció legnagyobb eredményének tartja.

A nyugati függetlennek mondott média nem is nagyon tud mit kezdeni vele a félremagyarázáson kívül: minden ismertebb figurát kenterbe vert a nyilvános vitákon. A CNN-en egyáltalán nem megszokott módon logikusan érvel, és alá is támasztja érveit tudományos kutatások eredményeivel. Ennek megfelelően magyarországi megjelenését sem hagyta szó nélkül a propaganda.

A Soros-network kurucinfoja, a 444 egyenesen alt-right kuruzslónak nevezte, ami remekül hozta a BBC-CNN álhíruniverzum kommunikációs direktíváit. Az Origo-szintű propagandaanyag szerzője, Dippold Ádám egyébként sehol nem cáfol vagy vitat semmit, amit Jordan Peterson mond. Ezt akár annak is betudhatunk, hogy a 444 „tudományos” rovatának a szerkesztésén kívül nagy tudományos aktivitás nem köthető a nevéhez, ezért lehet, hogy a TIT-jellegű „Tudtad-e” rovat kattintgatását téveszti össze azzal.

Ezt kompenzálandó, a szerző Kohán Mátyást, az esemény házigazdáját próbálja cikizni és lejáratni a kiejtése miatt (ami teljesen rendben volt). Jelzem, hogy Kohán Mátyás egyidős azzal a Nagy Blankával, akit a 444 hetekig fanfárral ünnepelt néhány kurvaanyázásért. Bár igaz ami igaz: Blanka kiejtése kifogástalan.

 Kohán egyik írását korábban én is közöltem, ide kattintva olvashatjátok, azt pedig mindenki egyéni értékítéletére bízom, melyik színvonalasabb: a kurvaanyázás, a 444 vagy levezetni 19 évesen egy interjút a világ jelenleg legbefolyásosabb közéleti értelmiségiével.

Az eseményt többször is megzavarták a baloldal aktivistái. Eleinte sípolással próbálták megakadályozni, az előadás után pedig egy vörös biciklit állítottak keresztbe az úttesten, hogy a Jordan Petersont szállító jármű ne tudja elhagyni a helyszínt. Kulturális felsőbbrendűségük jeleként „FUCKIN’ IDIOT” üvöltéseket is eregettek - remek kiejtéssel. Hogy mi lehetett a céljuk, fogalmunk sincs, mindenesetre jókat röhögtünk, mikor a Valton megmutatta nekik, hogy a college campus széfszpészje az úttest közepén nem érvényes.

De ilyenek ezek a diktatúrák: még egy rohadt biciklit sem lehet keresztbe tenni az út kellős közepén, hogy üvöltve akadályozd a forgalmat, csak mert egy zártkörű rendezvény előadójával nem értesz egyet.

Érveket Peterson ellenében ugyaninnen továbbra sem hallottunk. Dicsértessék!

https://tibiatya.blogstar.hu/./pages/tibiatya/contents/blog/73747/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?