hirdetés

Nem, a Pride-ellenesség nem egyenlő a homofóbiával!

Tibi atya

Demokrata vagyok. Hiszek a szólásszabadságban. Szerintem az alapvető emberi jogok mindenkit meg kell, hogy illessenek – nemtől, bőrszíntől, orientációtól, nemi identitástól és véleménytől függetlenül. Az alapvető jogok tekintetében a diszkriminációt bűnnek tartom, ha pedig a fentiek miatt történik, azt súlyosbító körülménynek. Éppen ezért képtelen vagyok támogatni a Pride-ot, az LMBT-havontaújbetű-csoportokat és az egész szivárványmozgalmat.

A Pride sokszínűséget hazudik, miközben mára teljesen világos, hogy a konformizmusban, az egyszínűségben és a fegyelmezett véleménymonotóniában hisz. A szabadság szivárvány zászlaját ma azok a cégek tűzik magukra, melyek belső struktúrája a legelnyomóbb és leglélekölőbb, így azt hazudhatják, hogy haladók, hogy a babzsák fotelek és a színes, újrahasznosított szarok nem csak patyomkin-díszletek. A Pride maga is úgy működik, mint egy vállalat: rengeteg tőkével (részben piaci, részben támogatói tőkével) monopolizálták a szexuális kisebbségek ügyét, így ma az rajtuk kívül éppolyan elképzelhetetlennek tűnik, mint az üdítőpiac a Coca Cola nélkül. A politikájuk önkényes és elnyomó: nem elég szexuális kisebbségnek lenned, velük egyetértő szexuális kisebbségnek kell.

Vállalati zsargonuk, a politikai korrektség, ma a világ összes franchise-könyvének eltávolíthatatlan eleme, a megsértése vagy a helytelen használata könnyűszerrel kerülhet egy ember karrierjébe. A Pride – ahogy a vállalatok – nem ismerik el az egyént, mint autonóm individuumot. Az egyéni személyiségvonások komplexitása helyett a csoportdefinícióban hisznek, így a szivárványmozgalom sosem egyéni értékei, mindig az általa kialakított kategóriák alapján értelmezi és rangsorolja az embert. Az LMBTQ-közösség legutolsó tagja a fehér, egészséges, heteroszexuális, nemének megfelelő identitású férfi, első pedig a színesbőrű, mozgáskorlátozott, saját neméhez vonzódó, mégsem a neme szerint élő akármicsoda. Akik ezt a karikatúrát csúsztatásnak vélik, valószínűleg maguk sem tudnák másképp összefoglalni azt a kifordított hatalmi struktúrát, ami az állítólagosan legelnyomottabbakat helyezi a legmagasabbra, az állítólagos elnyomókat pedig legalulra. A vállalat nem ismeri a vitát, és belül még jobban üldözi, mint kívül: a kirekesztés azonnali és elkerülhetetlen bárki számára – legyen akármilyen liberális, akármilyen orientációjú – aki megkérdőjelezi a Pride direktíváit. A viták látszólagosak, az ellenvélemény felületes formaság: valójában arról szólnak, hogy az egyik fél állatira egyetért, a másik meg csak nagyon.

A vállalatot valójában nem irányítja senki, saját életre kelt és már csak az automatizmusai hajtják: folyamatok, amik egy irányba haladnak és belülről visszafordíthatatlanok. Feljebb az kapaszkodhat, aki megérti a működést és valóban azonosul is az elvekkel. Aki belátja, hogy itt a tehetség annyit számít, mint a tehetségkutatóban: semennyit. Nem számít, milyen ember vagy és mit csinálsz, az számít, mennyire veted magad alá az aktuálisan felülkerekedő áldozati narratívának.

A probléma csak az, hogy én ezt a sorsot – a Pride uniformizálását, elutasítása esetén pedig a kirekesztést és a megbélyegzést – nem szánom senkinek. Az azonos nemhez vonzódókhoz két szinten viszonyulok: csoportként és egyénekként. Az általuk felvetett társadalmi kérdésekben csoportokként vizsgálom őket (pl. jelentenek-e gyermekjólléti kockázatot az örökbefogadásnál), a véleményüket viszont – amíg nem támogatnak olyan intézményeket, amik a nevükben képviselnek véleményt - kizárólag egyénekként. Ezek mindkét esetben árnyaltabbak annál, hogy egy vonulással döntsük el őket, ha pedig egy vonulás ebben az elnyomó szellemiségben történik, éppen az árnyaltságot teszi feketévé és fehérré: ha támogatod, jó ember vagy, ha nem támogatod, homofób.

A Pride-janicsárok közösségi médiaterrora

Tegnap dr. Novák Hunor, a közélet legnépszerűbb sarlatánüldöző gyermekorvosa megosztotta írásomat a Pride-ról, melyben kifejtette, hogy arról nem leválasztható a tízéves gyermekek szexualizálása mindaddig, amíg a világon egyetlen szivárványszervezet is létezik, ami azt nyíltan támogatja. A válaszcsapás nem maradt el: a Gyurcsány-támogató Homonnay Gergely azonnal csatarendbe állította DK-s trolljait, hogy Novák Hunor oldalán gyalázkodjanak egy jót. A legkomolyabb érvek a következők voltak: maradjon a kaptafájánál; gáz, hogy Tibi atyát oszt meg; és persze nem gondoltuk, hogy doktor úr is homofób

Novák Hunor – ahogy Lippai Marianna kapcsán, úgy most is – derekasan állta a sarat a dühödt csőcselék paneljeivel szemben. Jó látni, hogy vannak, akik nem hajlanak meg az agresszorok előtt, és kiállnak a véleményükért. Hiába az iszonyatos közösségi média cenzúra, az őrület ellen rációval, a Pride ellen nyitottsággal, az „elfogadás” szó erőszakos kisajátítása ellen pedig valódi elfogadással, az ellenvélemény létjogosultságának elfogadásával kell küzdenünk. Ha kitartunk, a mi érveink maradnak életben, és a Homonnay-féle megélhetési DK-celebek tűnnek majd el a történelem csatornájában. De addig még sok munka vár ránk, és több Novák Hunorra esz szükségünk. Dicsértessék!

https://tibiatya.blogstar.hu/./pages/tibiatya/contents/blog/75722/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?