A HVG szerint a toxikus maszkulinitás a környezetszennyezés egyik oka

Tibi atya

„A férfiak egy része azért nem foglalkozik a környezetvédelemmel, mert az szerintük feminin, és félnek, hogy melegnek tűnhetnek – írta az Out magazin. A Sex Roles folyóiratban publikált tanulmány készítői 960 résztvevőt kértek meg arra, hogy a nekik bemutatott fiktív embereket értékeljék, mennyire tartják őket maszkulinnak vagy femininnek, és mondják meg, hetero- vagy homoszexuálisnak gondolják őket inkább .Arra jutottak: a környezettudatosságot sokan nőiesnek gondolják, azokat a férfiakat pedig, akik foglalkoznak a környezetvédelemmel, többen tartják melegnek. (Szegények, ha tudnák, hogy a meleg férfiak valójában amúgy szintén nem nők – de ezzel már ne zavarjuk össze őket.)

A kutatást végző Janet Swim, a Pennsylvania State University professzora arról beszélt: sok férfi olyan tevékenységet jellemzett nőiesként, mint például

- az újrahasznosítható szatyorral vásárlást,
- a szelektív hulladékgyűjtést,
- vagy azt, hogy kikapcsolják a légkondit.”

írja az egykor nívósnak számító portál.

Először az volt a véleményem, hogy ebben a bejegyzésben a legnagyobb probléma a sovén szexizmus. De nem. Ebben a bejegyzésben a legnagyobb probléma a nyíltsisakos ostobaság, melynek célja, hogy a globális felmelegedésért az elnyomó férfiakat tegye felelőssé.
A HVG „független” újságírója a férfiakat másodrendű élőlényként tünteti fel, mert szerinte „szegények” még attól is összezavarodnak, ha a beavatott újságíró eléjük tárja az igazságot: a meleg férfiak nem nők (hogy ki és mikor állított ilyet, az rejtély).

Az a nagy büdös helyzet, hogy a cikk által hivatkozott eredeti linken elérhető tanulmány olyan hipotéziseket tesztel, amik tudományos következtetések levonására alkalmatlanok. Önkényesen állapítja meg, melyek a feminin, illetve a maszkulin jegyek, illetve ezek alátámasztására olyan tanulmányokat hivatkozik, amik szintén önkényes, és szegényesen meghatározott definíciókkal szolgálnak. Emellett nem is elsősorban a szokásokat méri fel, sokkal inkább a tesztkitöltők véleményét arról, hogy egyes vonásai a környezetvédelemnek szerintük inkább férfiasak vagy nőiesek-e. De ez a gazdasági lap munkatársát nem zavarja.

Nagyon érdekes visszavezetése ez az élettér-elméletnek és a bűnbakkeltésnek a közbeszédbe. Az újságíró azt szeretné sugalmazni, hogy egy a férfiak egy olyan társadalomban felelnek nagyobb környezetterhelésért, ahol a nők egyébként az új otthonok 91%-át, az új autók 65%-át, a legális gyógyszerfogyasztás 93%-át, az egészségügyi szolgálatatások 80%-át veszik igénybe. Az utazási döntések 70%-át hozzák nők (miközben az utazási irodák szerint 73%-a szerint több nő megy szólónyaralásra, mint férfi). A fogyasztási javak 85%-a felett rendelkeznek nők, a She-conomy pedig találóbb kifejezés az elnőiesedett reklámok által uralt piacgazdaságra, mint bármi. De talán még csak nem is ezért ostoba és felületes ez a megközelítés.

Sokkal inkább azért, mert Földünk homeosztázisát annyi tényező befolyásolja, hogy nem tudjuk megállapítani, pontosan ki és hogyan hat rá negatívan, egy ideológia vezérelt közvéleménykutatás pedig nem javít, hanem ront a helyzeten. Azt sugalmazza, hogy egyes csoportok jobban felelnek a pusztulásért, mint mások. Ez a fajta gyűlöletretorika nyíltan mondja ki, hogy kit kell okolni a világ pusztulásáért.

Vajon mit szólna a HVG „szegény férfiak nem értik” munkatársa, ha ugyanezeket a várt eredményekre optimalizált teszteket lefuttatnánk egyéb összehasonlításban? Vajon a bőrszín alapú összehasonlításban mi derülne ki: hogy a cigányok vagy a fehérek környezettudatosabbak? Vagy itt már megtorpan a „tudományos érdeklődés”? (Hazug) bűnbak keltés helyett nem lenne célszerűbb megoldáson töprengeni?

A baloldali sajtóban az utóbbi években némi átrendeződés figyelhető meg: míg a 24.hu egyre kidolgozottabb, érvgazdagabb és egyre több utánajárást igénylő bejegyzést jelentet meg, az egykor nívós HVG szépen kiesett a szerepéből. Ez talán azzal magyarázható, hogy utoljára a 90-es évek elején láthattuk magát komolyan vevő üzletember kezében, amikor még a Reuters és a Bloomberg elérhetetlenek voltak. Nagyon hasonló helyzetben van, mint a Hervis a Decathlonnal szemben: a fogyasztói igénytelenség és a megszokás még egy darabig felszínen tartja, aztán majd csak eltűnik egyszer a süllyesztőben bulvárral, identitáspolitikával és dilettentizmussal együtt, hogy átadja a helyét valami piacképesebbnek és színvonalasabbnak. Dicsértessék!

https://tibiatya.blogstar.hu/./pages/tibiatya/contents/blog/82310/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?