Zseniális magyar kezdeményezést sikerült tönkretennie Vári Dávidnak, a Konyhafőnök séfjének!

Tibi atya

Van a magyar kisvállalkozónak egy igazán visszataszító prototípusa: a szociopata. A szociopatát nem érdekli, mennyi tartozást nem fizet ki, nem érdekli, hány másik vállalkozót lehetetlenít el. Nem úgy gondolkodik, mint mi, földi halandók, akik számolunk bevétellel és kiadással, majd realizáljuk a kettő közötti profitot. Ő a nulladik percben tudja, hogy nem fogja kifizetni a beszállítókat, az alapanyagot, az alvállalkozókat, de talán még az alkalmazottakat sem. Ígérget, "a jövő héten már tényleg egyenesbe jövök, csak most minden összejött, ne haragudj, ilyen tényleg nem szokott előfordulni, de íggggérem, hétfőre itt lesz", aztán egyszer nem veszi fel többet a telefont.

Vári Dávid, a Konyhafőnök sztárja személyes tapasztalataim alapján is éppen ehhez a típushoz tartozik. Egy darabig a konyhát bérelte az egyik krimómban, amiben túl sok köszönet nem volt: tetemes fizetetlen számlákat hagyott maga után, majd amikor szerződést bontottam vele, nemes egyszerűséggel ellopta a konyhai berendezéseket, és nyitott egy büfét belőle a Balaton-parton. Feljelentettem a rendőrségen, akiknek az alábbi adatokat adtam meg: ki lopott, mit lopott, hová vitte, a számlákat az ellopott cuccokról és persze a kamerafelvételeket, amiken ellopja. A rendőrség "nyomozása" ezt követően két hónapig tartott, a végén pedig megállapították, hogy nem történt bűncselekmény, mert Vári Dávid ügyvédje szerint a séf visszahozott mindent, az meg nem para ha ellopja, lenyomja vele a szezont, aztán lerakja a kocsma elé. Mert hát visszahozta, nem? Na, ugye, oszoljunk, nincs itt semmi látnivaló. Eközben ha lementem volna, és kihozom a büféjéből a saját berendezésemet, én követtem volna el bűncselekményt, és tekintve, hogy sem a rendőrségről nem írtam jókat soha, sem haverjaim nincsenek az állami vezetésben, valószínűleg nem tartott volna két hónapig a nyomozás, és eredménytelen sem lett volna.

Nem szívesen írok a hétköznapi tyúkpereimről, mert lekopna a billentyűzet, ha minden ilyen szarrágó megkapná a maga sorait, ezt most csak renyhe felvezetésnek szánom ahhoz pusztításhoz, amit Vári Dávid ezúttal csinált, és amivel egy sokmillió forintos, szerintem kiváló kezdeményezést baszott tönkre. A Városi Kurír eredeti cikkét itt olvashatjátok, a továbbiakban módosítás nélkül közlöm:

"Különösen botrányos történetre bukkant a Városi Kurír. Az egészben az a szomorú, hogy az elmúlt másfél évtized legkiemelkedőbb eredményének, a törpefalvak sikertörténeteként számon tartott Megyeren történtek hirtelen megmagyarázhatatlan dolgok.

A legkisebb önálló magyar falu lerohasztásához

elegendő volt egy új, a „Konyhafőnök” című televízióműsorból érkezett polgármester, aki pár hónap alatt nem csupán tönkretette saját települését, de a költségvetés jó részét is „kreatívan” kezelte.

A Dunántúl gyöngyszemének is nevezett, Sümeghez közeli, Veszprém megyei Megyer sokszor szerepelt az országos médiában. Több ezer embert vonzó fesztiváljai, de skót, zsidó vagy éppen Afrika-napja is tömegeket vonzott.

Emlékezetes poén, hogy amikor a főváros határában megépült a Megyeri híd, a testület kéretlenül is engedélyezte nevének használatát – ez amúgy kötelező –, cserébe a falu Marcal fölött ívelő valódi megyeri hídját Budapest hídnak keresztelték át.

A másfél évtizedig tartó sikertörténetnek azonban vége lehet – vagy már van is

Amint a Sokszínű vidék portál felidézi, a Veszprém megyei zsákfalu, Megyer legújabb kori története valahol ott kezdődött, amikor a 2000-es évek elején a Budakeszin élő Kerekes Mihálynak volt egy ötlete, amely a lepukkant, kihalás szélén álló falu felvirágoztatására irányult. Kevéssel később Pajer Kristóf is házat vett ott és őrült lelkesedésből nekifogott a fellendítésnek. 2006-ban polgármesterré választották.

A papíron 40, a valóságban akkoriban alig 20 lakót számláló picinyke település élete onnantól új lendületet vett. Pályázati támogatásokkal, közösségi összefogással életet leheltek Megyerbe. A folyamatos fejlődéssel párhuzamosan, Pajer és csapata – kreatív ötletek sokaságának megvalósításával – egészen odáig eljutott, hogy egy meglepő húzással világhírűvé tette az akkor már virágzó falut.

Ilyen volt (Forrás: Facebook)

Megyer, a 270 ezerért bérelhető falu

2015-ben Megyer hirdetésben kürtölte világgá, hogy kibérelhető a falu. Az összes vendégház és közösségi tér, kocsmapajta, lábaspajta, utcák átnevezése, de még az alpolgármesteri cím is, naponta 270 ezer forintért – személyre lebontva: ez cirka 6000 forint.

A nem mindennapi lehetőség híre még a tengerentúlra is eljutott. A New York Times is tudósítót küldött Megyerre, de a Guardian és számos nagy európai lap, televíziós csatorna szintén feldolgozta a történetet.

Amerikából, Ausztráliából is érkeztek vendégek, dübörgött az élet a településen. Legfőképp esküvői helyszínnek kedvelik, hiszen itt aztán nyugodtan mehet az „ereszd el a hajam!”-buli hajnalig, akár napokig. Mészáros Márta itt forgatta nagyhírű filmjét, az Aurora Borealist.

Forrás: Facebook

A világhírnév után néhány hónappal Pajer Kristóf Londonba költözött családjával – onnan irányította a falut –, majd 2018-ban fájó döntést hozott, amikor a kinti végleges letelepedés mellett döntött, és lemondott polgármesteri tisztéről.

A 2018. december 9-i időközi polgármester-választáson a Konyhafőnök című TV-műsorból való kiesésével megismert Vári Dávidot választották polgármesternek. Azóta keveset lehetett hallani Megyerről, mígnem a napokban Pajer Kristóf expolgármester – akinek továbbra is áll vendégháza a faluban – a Facebookon posztolt egészen döbbenetes fotókat a szinte romokban heverő faluról.

Gaz és szemét

A Sokszínű Vidék információ szerint a korábban önzetlenül Megyer felvirágoztatásáért ténykedő – és nem kevés pénzt befektető – helyi ingatlantulajdonosok Vári Dávid megválasztása után azt várták az új polgármestertől, hogy folytassa az elődje által megkezdett projekteket és készítsen tervet, miképpen kívánja tovább éltetni, fejleszteni a falut. Erre nem került sor, mert a polgármester a saját bizniszeivel volt elfoglalva. Ugyanakkor a település egyre elárvultabb lett, felverte a gaz és megsokasodott a szemét.

A vendégházak tulajdonosai ezt követően tanúk jelenlétében „zár alá vették” a működtetésre a polgármesterre bízott hat portát és a közösségi pajtát is.

Ilyen lett (Forrás: Facebook)

Egyelőre senki sem tudja, hogyan tovább?

A megyeri ingatlanok tulajdonosai – köztük hat vendégház gazdái – az október 13-i önkormányzati választásban reménykednek. Ekkor újra „színre lép” Kerekes Mihály, azaz Misi bácsi, a virágzó falu megálmodója, aki talán éppen Megyer megmentéséért – ha úgy tetszik, újjáépítéséért – polgármester-jelöltként méretteti meg magát. Már csak azért is, hogy egyedüli jelöltként Vári Dávid ne tudja „meghekkelni” a választást, ahol úgy akár egyetlen rá leadott szavazattal is nyerhetne.

De miért is pusztult le ilyen szomorúan, kevesebb, mint egy év alatt Megyer?

Elsősorban azért, mert a polgármester, Vári Dávid mindössze annyit tett, hogy beköltözött a polgármesteri hivatalba, szétdúlta a patinás épület patinás berendezését. Felveszi persze – jó, nem túl magas – tiszteletdíját és – mivel a hivatalban él – rezsijét is a faluval fizetteti.
Másodszor azért, mert a falugondnok lényegében nem teljesíti kötelességeit. Ezért persze nem történt semmiféle polgármesteri felelősségre vonás, hiszen a falugondnok is Vári Dávid.

Saját főnöke! Tetszik érteni?!

Azt meg, hogy a település és a környező községek határai is szabad prédák legyenek, a térség egyetlen mezőőrének kellene megelőznie.

Meglepődne az olvasó, ha azt írnám: a mezőőr is Vári Dávid?

Vagyis ez az univerzális vállalkozó, aki járja az országot, süt-főz bárhol, a könyvét dedikálja, közben saját faluja három munkakörének betöltésére is alkalmas, elvéve ezzel mások elől a munkahelyteremtés lehetőségét is.

Az ugyancsak kiderült: az örökösök tudta és engedélye nélkül egy családot költöztetett az egyik vendégházba, amelynek tulajdonosa nemrég elhunyt.

Csakhogy beütött a baj!

Kikérték a polgármester vagyonnyilatkozatát, amelyből kiderült: halmazatban összességében havi közel 400 ezer forintot is keresett, ami azért nem hanyagolható summa. Információink szerint a falu arányos költségvetésének közel 40 százaléka.
Ez persze szöget ütött azon vendégház-tulajdonosok fejébe, akik megtudták azt is, hogy hány fizető vendég vette igénybe a tulajdonukat és azért nem kaptak egy vasat sem.

Az érintettek körében az általános vélemény, hogy a jelenlegi faluvezető célja a település átmeneti leépítése, értékének lerontása, hogy utána egy bizonyos kör mélyen nyomott áron szerezhesse meg a felújított ingatlanokat. Ilyen, nevetséges összegű árajánlatokról már most is többen beszélnek, de – ahogyan a többség mondja – Megyer nem eladó.

Mivel a polgármester nem lehet saját munkáltatója más önkormányzati feladatra, az így jogellenesen felvett összegeket jogi úton kívánja visszaszerezni a falu. Jogi vélemények szerint a jogtalanul, teljesítés nélkül felvett összegek miatt büntetőeljárás is indulhat Vári Dávid ellen.

Természetesen számos kérdéssel kerestük meg Vári Dávidot is. Amennyiben válaszol, közöljük reagálását."

************************

A reakciót várom én is, de attól tartok, hiába. Nem lepődnék meg, ha a hatóságok sem tennének semmit, mert a kisvállalkozókat a magyar állam sohasem védte. Azt az egyet remélem, hogy egy ilyen ganaj alak legalább a kereskedelmi tévék számára vállalhatatlan, és ha már ilyen sikeresen sikkaszt tönkre világhírű magyar kezdeményezéseket, akkor legalább annyi következménye lesz, hogy nem kap hozzá képernyőfelületet.

 

https://tibiatya.blogstar.hu/./pages/tibiatya/contents/blog/84390/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?