Iskolai késelés egy hármasért - de mi a jó Isten történik itt?

Tibi atya

A Maslow-piramist sokan kritizálják, amiért pontatlan a szükséglethierarchiája. Az alsó szinteken a fiziológiai szükségletek helyezkednek el, noha van ennél alapvetőbb igénye is az embernek: a figyelem. Életünk első két évében a figyelem még a táplálkozásnál is közvetlenebb igény, hiszen előbbi az utóbbi előfeltétele is, sírással jelzi az újszülött, ha éhes. Nem véletlen, hogy a csecsemősírás minden egyéb emberi hangnál jobban ingerel, az evolúció szigorú dajkaként így gondoskodott róla, hogy a szülők felvegyék és kapcsolatba lépjenek a gyerekkel, akinek ez elengedhetetlen az idegrendszere maradéktalan fejlődéséhez.

Győrben megkéseltek egy tanárt egy hármas dolgozat miatt. Ha nem ismernénk jó alaposan az amerikai iskolai lövöldözők személyiségprofilját, azt is mondhatnánk, értetlenül állunk a helyzet előtt: jó tanuló, visszahúzódó, kerüli a bulikat és a társaságot. Csakhogy sajnos ismerjük.

Az Egyesült Államokban a fegyverellenes lobbi éveken keresztül használt gyermekpropagandistákat, hogy átverekedje a köztudaton, ha nincs fegyver, nincs iskolai gyilkolászás. Tévesen: a legálisan tartható fegyvereknek ehhez semmi köze. Az iskolai mészárlások növekedéséhez ugyanis sokkal inkább hozzájárult, ha az állami csatornákon megjelent a gyilkos arca is, és amint nem jelent meg sem név, sem arc, az iskolai lövöldözések is visszaestek.

A figyelem mindenkinek elemi szükséglete, és pusztán azért, mert már nem anyamellett követelünk vele, nem szűnik meg az igény iránta. A győri elkövetőről már azt is tudjuk, hogy egyáltalán nem hirtelen felindulásból cselekedett: először az osztálytársainak mondta, hogy ha rossz lesz a dolgozata, leszúrja a tanárt, aztán mikor megkapta a hármasát, néhány tanórával később, mintha a füzetével menne a tanárhoz, az egész osztály előtt szúrt. Nem követte a mosdóba, nem hazafelé találta meg, az egész osztály előtt.

Távol álljon tőlem, hogy a védelmembe vegyem, csupán érdekelnek a miértek.

Ahhoz, hogy ilyesmi történjen, nem elég pusztán magányosnak lenni, a magány egy teljesen új dimenziója szükséges hozzá. Ennek a srácnak úgy tűnik, az ötös eredményein kívül nem volt kötődési pontja a közösségéhez, amiben élt. Amikor a hármasát megkapta, az utolsó olyan dologban rendülhetett meg a hite, ami még emlékeztette a szociális kompetenciáira. Ha van a hirtelen felindulásnak ellentéte, az éppen ez: hosszú ideje rothadó és fortyogó magány, a külvilághoz kapcsolódni képtelen ember agressziója, ami eleinte nem kifelé fordul, hanem befelé. „Értéktelen vagyok”, „úgysem számít, mit teszek”, „ennyit értem, de most már ennyit sem”.  A srác olvasatában a tanár nem pusztán egy hármast adott neki, hanem kimondta felette a végső ítéletet, amit nem értett, igazságtalannak tartott és emiatt a haragja (ami jó eséllyel szólt valamelyik, vagy mindkét elhanyagoló vagy bántalmazó szülőnek), arra a személyre vetült, akivel a legegyszerűbb volt összekötnie az adott pillanatban.

Azokhoz a személyekhez kötni a haragunkat, akiknek valójában szólnak, egyáltalán nem egyszerű, még akkor sem, ha a sérüléseink nem patológiás mértékűek. Hosszú évek terápiás és önismereti munkája, amíg a bennünk dúló érzelmeket a megfelelő forráskimenethez csatlakoztatjuk, hogy azok ne okozzanak folyamatos zárlatot, vagy süljenek ki olyan helyen, ahol lángot vetnek és ránk gyújtanak mindent.

A mindenkori magyar állam mindig is szart a miértekre, a kommentmezők felgerjednek a bűntől, majd elhallgatnak a példás büntetésre. Nem vagyok jogász, fogalmam sincs, mi a büntetési tétele, vagy akár a konkrét tényállása annak, amit a srác tett, de az biztos, hogy ahová most megy, ott ez nem javulni fog, hanem romlani. Ha emlékszünk még, milyen bestiálisan kínozták halálra a cellatársai B.Zs-t, képet kaphatunk, miféle körülmények uralkodnak odabent. Ahelyett, hogy a büntetése mellett segítséghez is jutna, éveken keresztül a legkeményebb farkastörvények cellakiképzését kapja majd. Mire kikerül az egyébként is gyenge szociális hálója teljes leépülésével, aligha fogja egy kiégett, túlhajtott pszichológus a büntetés végrehajtásnál olyan állapotba hozni, hogy képes legyen az (addigra csak sűrűsödő) indulatait a társadalom által elvárt normákhoz igazítani.

Remélem, a tanár jól van, mielőbb felépül és jelzem, hogy nem ő hibázott, a jegy olyan, amilyen – ezen semmilyen agresszió hatására sem szabad változtatni. Nem gondolom továbbá, hogy a gyerekek zsebeinek a tüzetesebb átforgatása eredményre vezetne. Egy generációnak, ami gyermekként csöppent a szociális média sosem egyedüli, de örökké magányos, figyelemért versengő világába, mindennél nagyobb szüksége van olyan terekre, ahol megtanulják felszámolni a bezártságukat, és kapcsolatokat kialakítani a környezetükkel. Ehhez az iskolapszichológusok elengedhetetlenek, de nem elegek: a tanterv integráns részévé kell tenni az önismereti foglalkozásokat, és a társadalom szolgálatába állítani azt a temérdek eredményt, amit a pszichológia elért az elmúlt évszázadban. Reméljük, egyszer majd ezért is lesz felelős államtitkár, én akármekkora fizetéssel is előremutató kezdeményezésnek venném. Dicsértessék!

Csekkold ministránsom Youtube-csatornáját is!

https://tibiatya.blogstar.hu/./pages/tibiatya/contents/blog/87065/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?