Íme, a 4 leggusztustalanabb albérlethirdetés!

Tibi atya

Ingatlant vásárolni manapság egyáltalán nem éri meg, az egyetlen érv mellette az lehet, hogy bérelni még kevésbé. A lakáshelyzet kevesebb reménnyel kecsegtet, mint pénzenergiáért telefonálni a telejósdába: egy harminc négyzetméteres, megfelelően berendezett lakás bérleti díja már egy fizetésből kigazdálkodhatatlan, ha mégis sikerül, a saját lakás reménye szertefoszlik, mert félretenni nem tudsz. Mivel a mérleg még mindig a kereslet felé dől, a bérlők teljesen kiszolgáltatottak a tulajoknak, akik bármikor emelhetnek lakbért, és emelnek is. A hatás a centrumból terjed a perifériára, a drágábbaktól az olcsóbbakig, melynek eredménye, hogy egészen visszataszító lyukakért is porfátlan összegeket kérnek. Az alábbiakban ilyen példákat sorolunk:

1) Egy lakásod van, de szeretnél ötlakásnyi profitot? Mi sem könnyebb! Nevezd át a szobákat lakásnak, és hadd szóljon! Logisztikai skillek előnyben, hiszen az egyik lakásnak nincs fürdőszobája, onnan a nappaliba mellette levő lakásba kell átjárni tusolni és hugyozni, szóval nem árt jóban lenni a szomszéddal.

2) Annyit nem vagy hajlandó költeni rá, hogy két helyiségbe is bevezesd a vizet, de kiadnád geci drágán? Gond egy szál se! A konyhában wc+zuhanyzó kombó reneszánszát éli - bár ez sem teljesen igaz, a középkor embere sem szart ott, ahol evett. Te viszont fogsz, ha kiveszed valamelyik ötletesen kialakított ékszerdobozt!

 


Lássuk, mi van a függöny mögött! Budi szerencsére nincs, de mivel úgy tűnik, hogy ez a helyiség látja el valamennyi funkciót, lehet, hogy a lakásban sincs, és az udvarra kell kimenni.

3) A következő már kicsit zsebbenyúlósabb, 100 rugóért két hálószoba és nulla fürdőszoba jár. A tulaj sem tudja megmondani, mekkora lehet, kb. 25-30 m2, de korrekt, és már a hirdetésben közli, hogy olyanokat preferál, akik valamennyire értenek a tüzeléshez. Ami persze lehet, hogy nem is korrektség, egyszerűen ő sem akar börtönbe kerülni, csak mert a bérlők ahhoz is hülyék, hogy kinyissák az egyetlen ablakot, és ne kapjanak szénmonoxid mérgezést.

4) Végére hagytuk a legjobbat, az ágybérletet. Potom ötvenezerért lehetsz szobatárs egy olyan heverőn, ami elfér a másik mellett a falnak tolva. Semmi giccs, csak a minimalista dizájn. Ez már gazdaságosabb, családtervezőknek, fészekre félrerakóknak is ajánlott, ha pedig a gyűjtés közben becsúszik a poronty, egész olcsón lehet venni az ikeában átlátszó, ágy alatt is tartható ládát, abba bármikor bele lehet fialni.

További ínyencségekért irány a Geci drága albérletek csoport, osszátok meg Ti is az élményeiteket!

Csekkold ministránsom Youtube-csatornáját is!

https://tibiatya.blogstar.hu/./pages/tibiatya/contents/blog/87736/pics/lead_800x600.png
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?