5+1 dolog, amivel a celebek megtalálnak, miután kritizálom őket

Tibi atya

Valamiért megvan az a becsípődés a celebekben, hogy a nyilvánosság egyedüli funkciója, hogy az ő csodálatosságukat visszatükrözze. Mikor egyik-másik sorozatgyártott képernyőkiborgot a billentyűzetemre tűzöm, rendre megszólal a telefonom, hogy újra és újra ugyanazok az „érvek” hangozzanak el. Elegem van a picsogásukból. Félreértés ne essék, ha az ember kritikát kap, szerintem nem picsogás reagálni rá, hiszen a kritika-reakció a nyilvánosság normatív dinamikája kéne, hogy legyen – ez a párhuzamos univerzumok véleménykapuja, ahol egyik világlátás a másikba áramolhat. Nem tudok mit kezdeni azonban azzal, amikor valamelyik celeb személyesen keres meg egy olyan ellentét miatt, ami kifejezetten a nyilvánosságra tartozik. Összegyűjtöttem azokat az érveket, amikből elegem van, és amiket a jövőben nem szeretnék hallani, pedig fogok. Analízisem vélemény.

1) „Figyelj, haver, nem ismersz személyesen, nincs jogod ilyeneket írni rólam”

Figyelj, haver, az a kurva nagy helyzet, hogy van. És nem csak a törvény által biztosított jogról írok, hiszen annak függvényében magától értetődően van. Ezen túlmenően gondolom, hogy még csak etikai normákat sem sértek, amikor írok rólad: egyetlen centivel sem megyek mélyebbre a magánéletedben, mint amennyit te abból a nyilvánosságba eregetsz. Te viszont ezt nem mondhatod el magadról: amikor egy-egy szerkesztőm magánszámán próbálod győzködni, hogy a nyilvánosságra tartozó ügyekben ne ezt vagy ne így írjon le, kifejezetten áthágod ezt az elvet. Ez a narcisztikus fajtád patológiás személyiségtorzulásából következik: nincs egészséges énhatár-fogalmad. Szent hited, hogy a Te intimitásod, az ágyban átölelt csajod, a fürdetett gyereked vagy a félmeztelenkedésed olyasmik, amikből az egész világnak részesülnie kell. Emiatt el sem tudod képzelni, hogy másoknál ez nincs így: valaki érti, hogy a magánélet attól magán, hogy ott nincsenek mások. Ezért nem osztja meg. Csak mert a tiéd bárki számra bejárjató, ne próbálj meg penetrálni másokéba, és ott meggyőzni őket, hogy a nyilvános életed nyilvános kritikáját ne gyakorolják. Mert arra a nyilvánosság való, amiből neked is van bőven.

2) "Azt elviselem, hogy rólam írsz, de a családomról…"

Igen, ezt én is nehezen viselem. Azt még nem, ha az Instagram-kollekció női kiviteléről is írnom kell, hiszen a feleséged és Te is önszántatokból mondtatok le a magánéletetek intimitásáról. A gyerek sajnos nem. Millió tanulmány született már róla, káros-e a gyermek kritikátlan kitétele a közösségi médiának, és egyre nagyobb a konszenzus, hogy az. Sajnálom a celebgyerekeket, rengeteg káros hatás éri őket. Hogy egy gyermekre hogyan hat a nyilvánosság, azt Hollywood számos gyermekszínészén és a Gáspár gyerekeken is megcsodálhattuk. Egyelőre nincs elég nagy mintánk, hogy megjósoljuk, mi történik, ha babakorától tömegekkel rajongatnak valakit, de azt gondolom, hogy ezt az etikátlan emberkísérletet soha nem is szabadna elvégezni. Ha mégis ezt látom, élek a kritikával és kész. Ha nem tetszik, tehetsz ellene: senki nem kötelez arra, hogy a gyerekeddel építsd a PR-branded. A mai nap is alkalmas arra, hogy befejezd. Azt viszont jó lenne, ha megértenéd, hogy ahogy neked van választásod, a gyereknek nincs: Te azzal a mintával, amivel csecsemőkorában normává képzed benne az intimitás lebontását, olyan helyzetbe kényszeríted, amibe csakis önszántából szabad bárkinek kerülnie: nyilvános életre.

Egyébként is, miféle hulladék tempó, hogy valaki a nyilvánosságba tolja a családját, majd túszként rántja maga elé, ha ezért kritika éri?

 3) „A stílus maga az ember. Nem tudtad volna ugyanezt normálisan?”

A stílus nem maga az ember. Az ember maga az ember. A stílus csak egy díszítőeleme, ami szerintem gyakrabban hazudik az ember valódi lényegéről, mint ahányszor igazat mond. Általában azok keresnek fedezéket ilyen faszságok mögött, akiknek a stílusa mögött nincs kifejlett ember.

A szomorú valóság az, hogy de, le tudnám írni ugyanezt kevésbé suttyó módon is, csak így elég embert ér el ahhoz, hogy veszélyeztesse a makulátlan PR-imidzsed. Az a tapasztalatom, hogy leszarsz bármit, ami nem a közéleti branded, éppen ezért fűtöd csecsemővel a lájkkohót. Csecsemővel, kutyával, nyomorral, mikor épp mivel – számodra egyre megy. Van pénzed, megkérdezhetnél egy szakembert, jót tesz-e a gyerekednek a korai nyilvánosság, de leszarod. Sovány vigasz, hogy ezt az általad „kifogástalan stílusként” emlegetett manírokkal teszed, a végeredmény ugyanaz.

4) „Rendezzük le szemtől szembe” – a burkolt és a kevésbé burkolt fenyegetés

Ebből kettőt is kapott a stábom a héten. Először a Csuti nevű influenszer írta az alábbiakat:

„a gyerekemmel kapcsolatos meglátásod a tartalmad mélypontja, amiben bizonyos szavak használata majd következményeket von maga után, de ehhez találkoznunk kell és hidd el igyekezni fogok nagyon, hogy összefussunk valahol!”.

Írtam neki, hogy oké, fogpótló szponzort talál magának, sminkese már valószínűleg van, úgyhogy ha szeretné, a cikkíró készséggel megadja a címét. Az erőszakban nem, de az önvédelem szent jogában feltétlenül hiszünk. Végül megelégedett a telefonszámmal is, mert „nem fog rohangálni”.

A másik Csuti haverja, egy Jóni Máté nevű ösztönlény, akit eddig méltán nem ismertem, Tóth Mátét fenyegette meg veréssel az Instagram-sztorijában. A srác huszadrangú küzdősport eseményekről hoz el helyezéseket, és az Exatlon nevű sportreality huszadik kiesője volt. Egy senki. Két okból érdekesebb ez mégis: ő igazolt sportoló, ráadásul nem célozgatott, nyíltan felszólította Mátét, hogy jelentkezzen a pofonért. Ki is emelte, hogy náluk a klubban ez így szokás. A másik érdekesség, hogy bár a cikkel Tóth Máté elmondása szerint egyetért, a megírásában teljesen vétlen, egyetlen karaktert nem adott hozzá. Ügyefogyott barátunk tehát nem csak a méltatlanságát bizonyította a küzdősportokhoz (mert ministránsaim is jártak ilyen körökbe, de ott szigorú tilalma volt a ringen kívüli erőszaknak), de ráadásul még ártatlan embert is fenyegetett meg. Ettől még a cikkíró címét megkaphatja ő is, eszünk ágában sincs sem bujkálni, sem lehajtott fejjel járni – ha a szólásszabadságnak következményei vannak, állunk elébük.


"Jellemtelen embernek tartalak, nulla férfiassággal, hogyha férfi lennél, akkor a férfi jellemed vezérelne és szemtől szembe mondanád meg azt amit leírtál, a másiknak. De minden bizonnyal Te a másik nemhez tartozol.. (...) Nálunk régen a terembe, ha megtudták volna, hogy így viselkedsz, akkor már az öltözőből menekülnöd kellett volna, bár valószínűleg sosem jártál terembe a kinézeted alapján, így ez neked semmit nem mondd. Úgyhogy, jelentkezz a pofonért haver, mert szemtelen voltál." - írja a kanegér, aki a terembE sok időt tölt, az iskolábA keveset, ha a magyar nyelv igénytelen használatából és a nők gyávasággal azonosításából indulunk ki. De akik ismerik, tudják, hogy ő nyugodt és higgadt ember, ez a lényeg.

Ha egy kritikára verést helyezel kilátásba, azzal annyit ismersz el, hogy Te magad is egyetértesz vele, csak szarul esik. Ezen esetek jól mutatják, hogy az öltönyök és a hazug pózok ellenére milyen vékony a kultúra zománca a nyilvánosság homo debilisein. Elég egy picit megkapirgálni őket, elég a nyilvánosságuk kevesebb, mint 1%-ában negatív kritikának kitenni őket, és máris előjön a stílus mögül az, aminek a helyén ép személyiséggel ember van, náluk meg ez. Külön pluszpont a Jóni Máté nevű iskolakerülőnek, hogy az egyik mondatában tiszteli a nőket, a másikban pedig hozzájuk sorolja azt, aki nem mer kiállni. Egyébként baromi bátor dolog Instagramsztoriban üzengetni a senki által nem követett oldalunkon annak, aki nem áll ki „szemtől szembe”. 

5) „Vállald az arcod!”

Ha öt percig tart megtalálni, ráadásul megadom neked a címem, hogy betalálj a rozsdás bökővel, az nem azért van, mert az állításaimhoz félek arcot rendelni, hanem mert nem vágyom hírnévre. Számomra a nyilvánosságban sokkal fontosabbak az emberek gondolatai. Nem várom, hogy ezt megértsék azok, akiknek gondolataik nincsenek, csak arcuk.

6) „Mennyi pénzt kaptál azért, hogy rosszat írj rólam?”

„Nagyon sok pénzt kaphattál ezért a szennyért amit közzétettél” – vetül rám Csuti éretlen személyiségének projektuma egy kommentjében. Ez a csávó egyszerűen nem képes elhinni, hogy emberek tesznek dolgokat azért, mert az a meggyőződésük. Nem csinálnak ingyen semmit, pénzért viszont bármit. Azért feltételezik, hogy mások is így működnek, mert a kezdetlegességnek ezen a fokán a tanult és lájkkondicionált manírok mögött csökevényes karakter húzódik, melynek szellemi defektusai mellett lelki fogyatékosságai is vannak: nem képes elképzelni sem, hogy létezik másmilyen, mint ő. Alacsony felbontásban azért ő is képes a valóság mentális leképzésére. Tudja, hogy a bányász kutyája nem fizetne azért, hogy negatív kritikát írjak róla, csak ez sajnos kognitív disszonanciához vezet, hiszen eközben arról is meg van győződve, hogy az emberek cselekvései mögött az elsődleges motívum a pénz. Amikor a két, egymásnak ellentmondó állítás összecsap a fejében, a primitívebb felé hajlik, amit magában is azonosítani tud: a korrupció felé. Alighanem ez lehet a magyarázat, hogy végül 10-ből 10-szer ennél a narratívánál köteleződnek el.

Nem hinném, hogy most kaptam ilyen üzeneteket utoljára, azonban a válaszom a jövőben sem lesz másmilyen. A problémám ugyanis – bármennyire is irtózom attól, amit ezek az emberek felfednek magukból – nem személyes. Nem érdekel, hogy emiatt milyen napod volt, semmi közöm a magánéletedhez. Éppen azért küszködök, mint sperma a szennyvízcsatornában, hogy ezt te is megértsd. Dicsértessék!

https://tibiatya.blogstar.hu/./pages/tibiatya/contents/blog/89556/pics/lead_800x600.png
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?