Schiffer András: az ellenzéki formáció hozzádékásodott a DK-hoz

Tibi atya

Schiffer András évek óta üdítő színfoltja a magyar közéleti mocsoknak. Több világnézeti kérdésben sem értek vele egyet, de a következetessége olyan ritka erény, amit önmagában is tiszteletre méltónak tartok. A közbeszéd jelen körülményei között egyedülálló a pozíciója: az ellenzéki médiában és a kormánypártiban is inkább a "tűrt" kategóriába tartozik. Előbbibe azért, mert hajlandó O1G-zés nélkül vitába bocsátkozni fideszesekkel, és egyúttal elismerni az álláspontjuk létjogosultságát (mindamellett, hogy többnyire cáfolja). Ami érdekessé teszi a karakterét, hogy utóbbinál is pontosan ezért tűrt: jelenleg ő az egyetlen nem kormánypárti, aki szóba áll velük, és még csak nem is olyan demagóg panelekkel, mint a mindenre rácsapott, minden vitát megúszó mészáros-kártya, hanem valódi érvekkel. Az alábbi posztja Facebook-oldalán elérhető, Czeglédy Csabának válaszolt.



"Az elmúlt években nem nagyon posztolgattam ellenzéki belharcokkal kapcsolatban és tulajdonképpen Czeglédy úr kommentjét is elintézhetném azzal, hogy kifejezetten megtisztelő, ha ő engem „legkártékonyabbnak” minősít. Most mégis azért teszek kivételt, mert egyszer-s-mindenkorra szeretnék valamit tisztázni a rendkívül épületes egy lista/két lista-vitához való hozzáállásomat illetően. Az apropó ugyebár az volt, hogy Ungár Péter tegnap este egy tv-műsorban felségsértést követett el, mert ellent mert mondani az ellenzék vezérének, Gyurcsány miniszterelnök úrnak, Czeglédy úr pedig rögvest az én szellememet látta ellebegni az ATV stúdiója felett. Ki kell ábrándítanom: ebben a kérdésben én nem Ungár Péterrel, hanem Gyurcsány miniszterelnök úrral értek egyet. Gyurcsány Ferencnek teljesen igaza van, közös ellenzéki lista kell. Sőt, az volna a legegyszerűbb, egyben költségkímélő és becsületes megoldás, ha valamennyien egyetlen O1G-pártban egyesülnének, de felőlem be is léphetne az összes többi a DK-ba. Az elmúlt két évben ugyanis az összes többi ellenzéki formáció hozzádékásodott a DK-hoz és ez legalább annyira dicséri a volt miniszterelnök kvalitásait, mint a vetélytársak mérhetetlen ostobaságát. No meg persze az orbáni polarizációs stratégia sikerét. Eltűntek az érdemi véleménykülönbségek az ellenzéki oldalon. A DK-n kívüli ellenzék tökéletesen reflektálatlan a 2002-10. közötti kormányzati politika tartalmára. Lehet, sőt biztos, hogy Ungár Péternek súlyos vitái vannak a DK-val, pártjának viszont jellemzően csak akkor, ha nem kapnak meg egy „nyerhető” körzetet, vagy alpolgármesteri posztot. Önfeladásban persze a neoJobbik az LMPMZP-t is veri: az euró bevezetése után már a határon túliak szavazati jogát is megpiszkálnák. Ma már azon sem lepődnék meg, ha egyszer személyesen Gyöngyösi Márton antiszemitázna le. Az MSZP és a DK egylényegűségét pedig semmi sem bizonyítja jobban, mint Czeglédy úr mozgása a két párt között (magam sem tudom, melyiknek a tagja). Az O1G-koalíció 2022-es győzelme esetén semmi sem fogja megakadályozni a 2010 előtti liberális hegemónia restaurálását. A soraikat dagasztó baloskodó liberálisoknak elég lesz, ha majd kiosztanak néhány kutatói helyet, szépen elkonferenciázgatnak az osztályharcról és az ország kiárusítása éppúgy nem fogja zavarni őket, ahogyan a megelőző húsz évben sem. Talán megfogalmaznak néhány veretes kiáltványt, ha a Dobrev-kormány az orbáni örökség egyetlen elemeként mégiscsak megtartja az egykulcsos adórendszert. Én mindenesetre biztosan nem állok útjában a legteljesebb ellenzéki összefogásnak, kíváncsian várom a House of Cards magyar verzióját, a szavazatom pedig a Kutyapárté."

https://tibiatya.blogstar.hu/./pages/tibiatya/contents/blog/91557/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?