Hont András: a 2008-as válság egy kellemes kis náthának fog tűnni ahhoz képest, ami ránk vár

Tibi atya

A HVG-t egyetlen publicistája miatt érdemes olvasni, ez pedig Hont András. Nem kell vele mindig mindenben egyetérteni, de vitathatatlan, hogy egyike azon keveseknek, akik a permanens tömegneurózisban is képesek gondolkodni, és adott esetben akkor is vállalni egy-egy következtetésüket, ha a szekértábor logikája ellenében kell kimondani. A kialakult helyzetben az alábbiakban olvashatók a gondolatai, eredetiben pedig a Facebook-oldalán. Különösen azoknak ajánlom, akik szerint ez a kis szünet most jót tesz, mert van idő rajzolni, festeni és zenét hallgatni.

Tiszteletben tartom mindazok érzéseit, akik idős hozzátartozóik miatt aggódnak. (Nekem is van ilyen rokonom). Értem mindenki félelmét, aki az ismeretlentől, az eddig nem tapasztalttól, az újnak tűnő veszélytől retteg. Nem akarok jobban érteni a szakembereknél olyasmikhez, amelyekhez amúgy nem értek. Ám olyan szakma, hogy a „világ menedzselése ismeretlen eredetű járvány idején” nincs. Ahogy olyan szakma sincs, hogy „élet”. Életünkre – így közéletünkre is – vonatkozó döntéseinket sokféle szakma, sokféle szakember – sokszor egymással ellentétes – megállapításaira támaszkodva hozzuk. Nincs egyetlen, megfellebbezhetetlen megoldás. Prioritások vannak. Adott helyzetben mi a fontos, minek a kárára részesítek előnyben valamit. Ahhoz viszont, hogy ezt el tudjuk dönteni, a lehető legtöbb szempont figyelembe vételére van szükség. Akik pedig a nyilvánosságban tájékozottságukkal, gondolataikkal vesznek rész (a sajtó és az értelmiség például), azoknak nem az a feladatuk, hogy a meglévő félelmeket, az elsőre föltámadó érzéseket kiszolgálják, hanem hogy elgondolkodtassanak, fölhívják a figyelmet elfelejtett szempontokra. Mérlegelés nélkül nincs felelős döntés.

Mindezt a következők miatt (is) mondom.

A teljes média beszámolt róla, több százezren olvasták, több tízezren osztották meg a világhírű hálózatkutató, Barabási Albert László posztját. Így kezdődik: „a következő hónapokban nagy valószínűséggel fertőzötté válok. Több milliárd koronavírus fog a testemben termelődni, elindítva egy kétségbeesett harcot az immunsejtjeimmel. Viszont krónikus betegség hiányában, Bostonban, a Harvard kórházainak a szomszédságában bízok abban, hogy győzni fog az immunrendszerem. Mégis nagyon aggódom a vírus miatt. Annyira, hogy elkerülhetetlennek tartom azt, hogy két hónapra lezárjuk a világot. Nem magam miatt tennem ezt, hanem édesanyám miatt”.

Nem merném olyan határozottan kijelenteni, mint a fenti sorok szerzője, hogy mit is kell ebben a helyzetben megkérdőjelezhetetlenül tenni. De azt a lehető leghatározottabban állítom, hogy okfejtéséből egy szempont kimaradt. A hálózat kutatása során a döntő tényezőt sikerült figyelmen kívül hagyni. Nagyon, nagyon sajnálom, de szándékai ellenére az általa leírtak így is olvashatók: „tehetséges, vagyok, szorgalmas, ebből következően sikeres, híres, gazdag és befolyásos, mentsétek az én hozzátartozóimat, akár azon az áron, hogy helyettük sokkal több másik haljon meg”.

Mert mit is jelent az, ami még eddig nem volt, mit jelent az, hogy „két hónapra zárjon be a világ”? Ami valóban beláthatatlan és félelmetes az az, hogy mi lesz a gazdasággal. Az első ijedtség szülte bezárási hullám nem számolt a becsődölő cégekkel, a fölélt tartalékokkal, a bedőlő ágazatokkal, a megroggyant nemzetgazdaságokkal. A „zárjon be a világ” eredményeként záros határidőn belül éhínségek fognak végigsöpörni a Föld több pontján. A fejlettebb gazdaságok pedig a saját megmentésükkel lesznek elfoglalva, nem lesz sem pénz, sem energia a humanitárius katasztrófa kezelésére. Teljes régiók bevételének nagy részét adja a turizmus. Vannak olyan országok, amelyek a globális (oktrojált) munkamegosztásban a nagy világcégek egyszerűbb feladatait látják el, beszállítók, összeszerelők. A megcsappant kereslet miatt ezeket az egységeket fogják bezárni, és nem lesz másik munkahely.

Nem Afrikában, nem Délkelet-Ázsiában, hanem itt és most küldték fizetés nélküli szabadságra teljes iparágak dolgozóinak jelentős részét. És ez a jobbik eset, mert talán egyszer visszaveszik őket, ha a vállalkozás még létezik akkor. Azonban sokan még ebben a státuszban sincsenek, magánzóként megrendelésekből élnek. Velük mi lesz? Mert megrendelés, az nincs. Nem tudom, hogy év végére a halálozási adatokban a fertőző betegégben elhunytak aránya mennyire fog megemelkedni, de abban egészen biztos vagyok, hogyha valami meredeken nő majd, az az öngyilkosságok száma lesz.

A világ, pánik hatása alatt cselekvő kormányai azzal tudnak kalkulálni, hogy a vírus sorsa miként alakul, mert ahogy a neves hálózatkutató is írja, az tervezhető, előre látható (ha mégsem, és a koronavírus a Jelenések könyvéből lépett elő, akkor meg úgyis mindegy, igazán rendelhetünk még egy kört). Amire ma tippjük sincs az az, hogy mi lesz a világgazdasággal. Ilyen mértékű keresletvisszaesésre, mint ami most jön, a globális gazdaságban még nem volt példa. És ehhez hozzájárultak nagyon okos emberek nagyon hülye megszólalásai, kezdetben vonakodó, majd hirtelen egymásra licitáló politikusok lépései.

Attól tartok, hogy a 2008-as válság egy kellemes kis náthának fog tűnni ahhoz képest, ami ránk vár.

https://tibiatya.blogstar.hu/./pages/tibiatya/contents/blog/91857/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?