Szégyenteljes a tévhit a honvédeinkről - egy katona véleménye a média uszításáról

Tibi atya

Elképedve olvasom azt a sok blődséget, amit a média összehord a katonák utcai jelenlétéről. Ministránsaim között is van, aki pár évig a kötelékben szolgált, ezért tisztában vagyunk vele, mennyire abszurd, mikor az egyenruhásokat pártpolitikai hovatartozással vádolják. A Honvédség sorai közt szigorúan tilos politizálni, azt pedig valamennyi tiszt megtanulja, mi jár a Hágai Bíróságon annak, aki olyan parancsot ad ki vagy hajt végre, ami háborús bűncselekménynek minősül. A közhiedelemmel ellentétben nem működik a "parancsra tettem" kártya sem, hiszen ilyen esetekben a parancs végrehajtója is büntethető, ráadásul ez azon bűncselekmények keveséhez tartozik, melyek nem évülnek el. Ugyanitt olvasható büdös baromságok: zsoldosok, Orbán Viktor magánhadserege, karabéllyal a vírus ellen. Magyarország honvédelmi tudatossága sajnos a béka segge alatt van, és a média ahelyett, hogy ezt felszámolná, inkább újabb pánikkeltésre használja. Ezt elégelte meg egy (talán szintén volt) katona, akinek írását eredetiben itt olvashatjátok: 

Kedves "civil" Állampolgárok!

Mélységesen szégyenteljes az a tévhit, ami a Honvédeinkről, a COVID-19-el kapcsolatos munkásságukban terjeng.
Több facebookos csoportban is beindult a rémhírgyártás, és az államvezetés ellen irányuló hadjárat.
A " Minek az utcára a Katona?" - "Minek van náluk gépfegyver?" - " Orbán, fegyveres diktatúrára készül?" című megosztások a " Gépfegyverrel akarnak vírusra vadászni?" hatásvadász irományok, a nemzet szégyenei, mélységes tudatlanságról árulkodnak, és mindemellett szándékosan félrevezetik a civil lakosságot!

Először is, kezdjük ott, hogy miért van a Katonánál GÉPKARABÉLY?
A gépkarabély a Katona egyéni védelmi eszköze! Azzal kel, azzal fekszik, - ha kivezénylik, ugyan úgy hozzátartozik, mint bármelyik testrésze. Nélküle SEHOVA nem mehet!
Ugyan olyan alapvető felszerelése, mint a Rendőr járőrnek a kézi lőfegyver, és a bilincs. Azokat még sem reklamálja senki.
A Katona, fegyverrel a hátán hajt végre minden feladatot! Különleges esetekben, mentesítést -könnyítést kaphat ez alól, mint például az árvíz elleni védekezésnél, az árvízvédelmi erősítések során végrehajtott munkálatoknál, de jelen esetben, úgynevezett Veszélyhelyzet, - Különleges jogrend került kihirdetésre, és az van érvényben, - ami magában foglalja a Katonák feladatait is, ami a gépkarabély egyértelmű viselését kötelezővé teszi.

" Minek az utcára Katona?"
Hazánk Honvédei rendfenntartási és tanácsadói szolgálatokat látnak el. A rendfenntartás egyik alapvető sajátossága, a JELENLÉT, mely már alapból meggátolja a bűnöző személyek cselekményeinek kibontakozását, meggátolja a szabálysértések csoportos kialakulását, és a jogkövető állampolgárokban ezáltal nyugalmat kelt.
Honvédeink segítik a Rendőrség munkáját! - Is!
Az esetlegesen kihirdetésre, - elrendelésre kerülő jogrendi szigorítások életbelépésekor, elvégzik annak végrehajtását- betartatását! De,annak esetleges életbelépéséig, semmi mást nem tesznek, mint jelenlétükkel biztosítják a rendet, az állampolgárokat a jelenlétükkel ösztönzik jogkövető magatartásra, és segítik az alapvető szükségleteikhez történő hozzájutásukat azzal, hogy például ellenőrzik - és betartatják, a vásárlások időrendi korlátozásait, - is.

Idézem a Katonai eskünk szövegének részletét:
" Magyarország függetlenségét, az ÁLLAMPOLGÁROK JOGAIT és szabadságát bátran, a törvények betartásával és BETARTATÁSÁVAL, a rámbízott honvédek és fegyverek erejével, életem árán is megvédem! "

Mit jelent ez, jelen esetben civilre lefordítva?
Az állampolgárok jogait betartatni!
Joga van valakinek 9:00 - 12:00 - ig terjedő időszakban vásárolni, és ezt a Katonák biztosítani fogják azzal, hogy ebben az időszakban, csak a kijelölt korosztály vásárolhat, - ezen kívüli időszakban, pedig a másik korosztályok.

Sajnálatos tény, hogy hazánkban a Katonák jelenléte ellenszenvet, - a média irányított és hazug álújságíróinak köszönhetően félelmet kelt egyes állampolgárokban.
Sajnálatos tény, hogy az állampolgárok nem ismerik a Katonák alapvető, - civilekhez kapcsolódó feladatait.
Sajnálatos tény, hogy az állampolgárok nem ismerik a Különleges jogrendhez tartozó intézkedéseket, - ezért az egyik vagy másik párthoz tartozó, és onnan fizetett- irányított médiumok, azt szeretnék elhitetni a lakossággal, ami teljes mértékben valótlan!

Az, hogy a magyar lakosság tekintetében, még nem volt szükség ilyen jogrend elrendelésére több esetben, és nem kellett a Katonákkal közösen, életvitelszerűen együtt a közösségi tereken léteznie, ez rendkívül szerencsés, - de, mint látszik, ezért kelt(het) félelmet egyesekben, akiknek vagy hiányos a tájékozottságuk, vagy valótlan hírterjesztők rémhíreivel szembesülnek.

Más országokban a Katonai jelenlét, nem hogy megvetett, hanem egyenesen ELVÁRT! A civil lakosság, elvárja, hogy az utcán legyenek a Katonák, és a jelenlétükkel tántorítsák el, egy esetleges bűncselekmény elkövetőit a végrehajtástól! Sajnos a terrorizmus európai megjelenésekor szembesülhetett ezzel mindenki. A Katonaság alapvető feladatai közé tartozik a rendfenntartás épp úgy, mint a veszélyhelyzetekben vagy szükségállapotokban a teljes körűen kivitelezett szakmunka és a kölcsönös segítség, - és élőerő nyújtása a rendfenntartó vagy katasztrófavédelmi szerveknek -szervezeteknek!
Más országokban ezért is van Nemzeti Gárda, ami kivezényelhető akár katasztrófa súlytotta övezetekbe, ahol a speciális alakulatok a kítűnő szaktudásuknak és a feladatok elvégzéséhez szükséges gépekkel is rendelkeznek, megfelelően, hatékonyan és eredményesen tudják segíteni a társszervezetek munkáját! Rengeteg ilyet hallhat a kedves állampolgár, akár az amerikai kontinens tornádóit, hurrikánjait és az utána hagyott, elpusztított területeket tekintve.
A Nemzeti Gárda őrzi a lakosság megmaradt vagyonát a fosztogatóktól, a Nemzeti Gárda különleges alakulatainak felszerelései mentik az életeket!
Meg is becsülik őket. A boltokban árengedménnyel, vagy ingyen vásárolhatnak, a sporteseményeken először őket köszöntik, a civil lakosság körében köztiszteletnek örvendenek, és bárhova mennek a világban, megköszönik a munkájukat, szolgálatukat, hivatásukat!
"Thank you for your service!' ...

Itthon a mi Honvédeink látják el ezeket a feladatokat!
Őrzik a lakosság nyugalmát, vagyonát, és minden alapvető jogát, ami megilleti őket! A mi Honvédeink különleges alakulatai végeznek olyan feladatokat, amikre kiképezték őket, -
szállítanak, fertőzésektől mentesítenek, éppúgy, mint építenek tábori kórházakat, vagy épp a jelenlétükkel tartják fenn a közrendet, és ugyan így fogják a lakosság igényeit kiszolgálni, ha fertőtlenítésre kerül a sor, vagy víztisztító állomások telepítése lenne szükséges.
Ugyan ezen Katonàk fogjàk meggâtolni a fertőző személyek karantén elhagyàsàt, vagy az esetlegesen kihirdetésre kerülő, lakhelyelhagyàsi vagy kijàràsi tilalom betartatàsàt, de ők lesznek azok a Katonàk, akik szükség esetén elszàllítjàk polgàrtàrsaink holttesteit is, amikor màr senki màs nem teheti meg ..
Ez, a "húszonpárezer" személy, mind Szakember! - aki
akár az élete árán is végrehajtja azt a feladatot!
Támogassuk őket, és ne dőljünk be a hamis propagandának!

Sajben János
Az MH. 32 Bp ÖDE volt kiképzője

https://tibiatya.blogstar.hu/./pages/tibiatya/contents/blog/92897/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?