Renato: celeb helyett életemben először neveznek zenésznek a sajtóban

Tibi atya

Renatot nem kell bemutatni senkinek, aki nézett tévét a BigBrother első szériája alatt – pötyögi a kezem öntudatlanul, ahogy belekezdek ebbe a bejegyzésbe. De nem, azt hiszem, ez így nem lesz jó. Renatot mindenkinek be kell mutatni, aki nézett tévét a BigBrother első szériája alatt.

Magyarországon (és talán máshol is) sokan hagyták már el az alkotást, hogy celebek lehessenek. Fel sem tudom sorolni, hány olyan, egyébként tehetséges embert láttunk Benkő Dánieltől Dancsó Péterig, akik így tettek: eltüzeltek magukban minden értéket, hogy elérjék a bulvár-súnjatát, a személyiségük kiürítését, az üres outputot, ami lájkvonzatú végkifejletében egylényegű egy kerek seggel. Szinte nem is hallani olyan esetről, amikor ez a folyamat fordítva megy végbe.

Most mégis. Renato megtapasztalta, milyen a celebféllét, és úgy döntött, köszöni, nem kéri. Két évtizedet (!) dolgozott, hogy eltűnjön a neve elől a „BB”, és azt hiszem, sikerült neki. Ajánlom mindenkinek szeretettel az alábbi videót! Noha egyáltalán nem értek a lovakhoz, laikusként is gyönyörködtet Mentes Norberttel, a Moby Dick és a Hungarica zenészével közös számuk. Különböző emberek különböző életútja találkozik a muzsikájukban. Hallgassátok szeretettel!

https://tibiatya.blogstar.hu/./pages/tibiatya/contents/blog/93304/pics/lead_800x600.png
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?