"Most van időd az igazán fontos dolgokra koncentrálni a tyúxaros életed helyett"

Tibi atya

Egyre több helyen olvasom, hogy a mostani az elmélyülés időszaka, amikor az „igazán fontos” dolgokra is van időnk koncentrálni. És nem értem. Nem értem, hogy mik azok az „igazán fontos” dolgok, amivel ne foglalkoznék a karanténon kívüli időben. A megélhetésem nem „igazán fontos”? A mindennapi munkám, a rutinom, a vele járó kis rítusaim nem azok?

Magyarországon Popper Péternél találkoztam először ezzel a retorikával, aki úgy jelölte ki magát a szakrális tanítómester szerepre, hogy a Kádár-korszakban egyébként a pszichés megtörés metodikáját dolgozta ki olyan kamaszgyerekekre, akik „rendszerellenesen” nyugati együtteseket ábrázoló pólókban bandáztak az utcán, veszélyeztetve ezzel az állampárti szocialista rendjét. Az ő szakmai segédletével képezték ki a vallatótiszteket. Poppernek ezt a rendszerváltás előtti állambiztonsági arcát mégis kevesebben ismerik, ami jól mutatja, mennyire hatékonyan maszkolhat bármit, még a legalantasabb szadizmust is, ha valaki hirtelen a befelé fordulásról és az „igazán fontos” dolgokról kezd prédikálni. Amikor ilyen pálfordulást látok, kételkedem. Amikor az ilyen pálfordulást egy rendszerváltással, vagy bármilyen egyéb társadalmi töréssel egyidőben éli át valaki, a kétely szertefoszlik. Nem megvilágosodásról, csupán a megvilágosodással járó önmagasztaló pózról van szó, amit az önjelölt guru is azért hirdet ennyire fennhangon, hogy ne kelljen még önmaga előtt sem szembenéznie semmivel, amit addig csinált.

De talán nem is a retorika mögött megbúvó hazug karakter a legnagyobb probléma, hanem maga a retorika. Egy integrált szemléletű embert az különböztet meg valakitől, aki annak akar látszani, hogy megérti, a világban az ember nagyon sokféleképpen foglalkozhat „igazán fontos” dolgokkal. Az elmélyülés ennek csak egyik, de korántsem kizárólagos módszere. Ennek megfelelően az sem kijelenthető, hogy az emberek általában nem az „igazán fontos” dolgokkal foglalkoznak (amikkel ő, a dolgok tudója), hiszen a világot egészében kell szemlélnünk, mely apró részletek sokaságából épül azzá, ami. Úgy helyes, hogy valaki a részeiben vállal munkát, míg mások egésszé szervezik. Közhelyesen szólva, a templomban nem csak az ismert építőmester munkáját lehet észrevenni, hanem az ismeretlen a téglaégetőét is.

Ha a komplett civilizációt megállítjuk, akkor az egyik legrosszabb dolog azzal frusztrálni az embert, hogy amit egyébként csinál, az nem „igazán fontos”. De, az. Funkciója van. A megélhetésért folytatott küzdelem, a mindennapi tevés-vevés nem valami pótcselekvés, amit azért csinálunk, hogy sose kelljen szembesülnünk a meztelen lét terhével. Sokkal inkább egy módszer, amivel azt tesszük próbára, hol van a helyünk abban a komplex szövetben, amit társadalomnak hívunk, és ami nélkül a pszichológia széles konszenzusa alapján az egyén személyiségét sem lehet meghatározni. Persze nem kizárólag a munkánk vagyunk, de a munkánk akkor is egyike azoknak az eszközöknek, amivel relevánssá tesszük a közösségben betöltött szerepünket.

Ha ezt felhasogatják köröttünk, akkor azokat a dolgokat veszítjük el, amik igazán fontosak. Maga Carl Gustav Jung, akinél a pszichoanalitikus irodalom kevés spirituálisabb embert tart számon, úgy vélekedett, hogy pusztán az introverzió, a befelé fordulás nem alkalmas arra, hogy szembenézzünk a világgal. Csak akkor ér valamit, ha a hős emellett az érzékelhető valóságban meg is cselekszi azt, amit belül kidolgoz, és mindezt úgy, hogy a munkamodellje életképes. Amikor ebben akadályoztatva vagyunk, ki tudja meddig, akkor nem a ránk nehezedő realitással kell szembenéznünk, éppen ellenkezőleg: a realitás hiányával. Azzal, hogy be kell érnünk ezzel a négy fal közötti, életet helyettesítő, mégis életidegen léttel.

Szóval nem, nem kell magadat szarul érezned, amiért az egzisztenciális összeomlás közepette éppen nincs megvilágosodásélményed, a munkakeresés közben nem tanulsz meg még egy nyelvet, esetleg nem most gyúrod a hasadra a nyári kockákat. Teljesen normális, ha hiányzik a munkád, a megszokott életed, mert dolgozó vagy, de nem termelőegység. Ha a belső energiádat megtanultad a munkáddal lekötni, akkor nem feltétlenül elvárható, hogy azonnal sikerüljön valami teljesen mással ugyanúgy vagy jobban. És mondjanak a közélet megvilágosodott gurui bármit, ez így emberi, így természetes.

Nem vagy alacsonyabb minőségű ember, ha ez most mégsem az elmélyülés és az edzés időszaka, attól viszont határozottan, ha ezt nem érted meg, és elárasztod vele (de legyünk őszinték, inkább a hazugságával) az Instagram-profilodat. Dicsértessék!

https://tibiatya.blogstar.hu/./pages/tibiatya/contents/blog/93733/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?