Ezerrel söpörjük a szőnyeg alá a cigányok kérdését!

Tibi atya

Telesírta a sajtó a nyilvánosságot: szélsőjobboldali szervezetek masíroznak cigányellenes jelszavakkal. És hát valljuk be, így is van: szélsőjobboldali szervezetek masíroznak cigányellenes jelszavakkal. Érdekes, hogy amint ez megtörtént, a szelíd diszkréció, amivel a késelés ügyét eddig kezelték, egy csapásra elillant. A kiváltó okról ímmel-ámmal lehet cikkezni, de a reakcióról minden felületen orrba-szájba kötelező. Tessék gyönyörködni a munkában, kedves függetlenobjektív újságírás! Ilyen az, mikor a pszichoanalízis alapvetései érvényesülnek, és valami, amit megpróbálunk elfojtani, sokkal erősebb tünetekkel jelentkezik. Tény ugyanis, hogy ha a szélsőjobbos hangok nem karolják fel ezt az ügyet, akkor a mainstream média úgy sikálja el, ahogy van. Egyenesen undorítónak tartom, ahogy Budapest főpolgármestere a két meggyilkolt gyerek után egy szót sem szólt, most viszont elsőként tépkedi a ruháját. "Nem a békés véleménynyílvánítást kell büntetni a hatóságnak, hanem megakadályozni, hogy nácik dúlják fel a város rendjét." - írja. Bár már annyi mindenre lehet megkapni a náciságot, hogy ez lassan nem jelent semmit, azt azért megkérdezném Karácsonytól, hogy számot vetett-e, kinek a "véleménynyilvánítása" járt több halállal. Az ún. náciké, vagy azoké, akik miatt kivonultak?

A törvény előtti egyenlőségben hiszek, és ebben nem vagyok hajlandó a kompromisszumra. Merev tényállásokban, mindenkinek egyformán járó szankciókban. A bíróságon ezért valóban éppen úgy nem lehet helye a "cigánybűnözés" szónak, ahogy a "férfierőszaknak" sem. Azonban ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy ezeknek a fogalmaknak egyéb kontextusban sincs létjogosultságuk.

Az agressziós ösztönöknek igenis vannak társadalmi és biológiai markerei: a férfiak más eszközökkel erőszakosak, mint a nők, a cigányokra más típusú erőszakos bűncselekmények jellemzőek, mint a fehérekre. Mindamellett, hogy a törvény előtt csak a tettnek szabad a mérlegre kerülnie, a kutatónak kötelessége vizsgálnia azokat a mintaszerűségeket, amik által egy probléma feltárhatóbbá, érthetőbbé válik. A progresszívok éppen ezért rossz helyen húzzák a vonalat: a feladat ugyanis nem a tapasztalható valóság elhazudása volna, hanem az arra adott adekvát reakció. Vagyis a feladat nem az, hogy azt hazudjuk, a cigánybűnözés nem létezik, sokkal inkább két alapvetés lefektetése:

1) szociálpszichológiai konszenzus, hogy a közösség nem azonos az egyének összességével. Vagyis abból, hogy a közösségről kimondunk bizonyos dolgokat, nem következik, hogy azt minden egyes egyénére is vonatkoztatjuk

2) A diagnózis bármennyire is szörnyű, a terápia nem lehet az. Vagyis attól, hogy a cigánybűnözés létezik, nem jelenti, hogy erre a kommentmezőkből felbugyogó bűzös gyűlölködés az egyetlen válasz.

Egy pillanatra elképzelek egy alternatív valóságot, ahol nem kapom meg a "náci" billogot, csak mert a számat - jól meghatározott kontextusban - elhagyja a "cigánybűnözés" szó, és ahol e két alapelv mentén sokkal értékesebb diskurzust nyerhetnénk, mint a jelenlegi. Igaz, ez szakítana az elfojtás és a patológiás tünetek egymást teremtő viszonyával, és sem nácizni, sem igazán gyűlölködni nem lehet velük, ami azért valljuk be, mindenkinek hiányozna egy kicsit.

Aki tartozott valaha cigány közösséghez (és nem mint külsős szociális munkás, nem mint a dzsentrifikált nyolcba költöző baloldali sznob, akinek van egy cigány szomszédja, és akkor "ő már élt közöttük", hanem rendesen, a Diószeghy utcában, ahol Te vagy egyedül fehér a házban), az megismeri a cigány közösségek mémjeit, azokat a kulturális identitásjegyeket, amiket nem a társadalom aggat rájuk, hanem ők hordják saját jogukon. Ilyenek pl. a "Vérrel jössz, vérrel mész" (Blood in, blood out) c. film idézetei, a Vatos Locos tetoválás és falfirka, a Kazinczy utcai sütőporos kamukokain árulás, az ún. "somethingolás" (eredete: úgy állítják meg a bebaszott brit legénybúcsúst, akinek a kamuport adják el, hogy "Wanna buy something?"), a kínai utángyártott gyógyszerekkel csencselés ("rivotriltól a kamagráig minden van, báttya, én is ezt nyomom"), a prostitúció és a striciség, mint életkori sajátosság ("ez egy ilyen korszak tesó, a legtöbb cigány kinövi"), utóbbi akár családi vállalkozásként is. Elég egy pillantást vetni a zenéikre:milyenek a cigány előadók, akiket nem a fehérek hallgatnak, mint Mága Zoltánt meg Kisgrofót, hanem cigányok? Miről énekelnek, mit romantizálnak amikor a sajátjaiknak írnak dalokat? Tanulásról, kemény munkáról, kitörésről? Melyik motívum jelenik meg inkább a saját zenéjükben? Aki törvényes KKV-t üzemeltet, fodrászszalont nyit, kifőzdéje van a Teleki téri piacon, zöldségesstandot üzemeltet, minden nap hajnalban kel és a seggét is ledolgozza (mert bizony, nem kevés ilyen is van), vagy inkább azt, aki rafinált, keményen odavág, aki sukár és raj, és "nem bír a vérével"?

A cigány társadalommal kapcsolatban a nulladik lépést sem tettük meg: söpörgetjük a szőnyeg alá problémát, és ezerrel képmutatunk

Mindenki lecsekkolja az iskolát mielőtt a gyerekét beíratja, hogy nincs-e túl sok cigány, mindenki tudja, mit jelent az, hogy "a házban csendes, dolgozó emberek laknak", és mindenki baromi hálás, hogy a rasszizmusát kiélheti így is, egyetlen szó nélkül, miközben persze a közösségi felületeken ő lehet a leghangosabb antirasszista. Kiváltképp ha Újlipótban lakik, ahol cigánnyal akkor találkozik, ha a helyi művészklub félhomályos színpadán éppen Ando Dromot játszanak. 

Ahogy épkézláb diskurzus, társadalmi konszenzus sincs arról, hogy mit várunk tőlük. Asszimilációt a fehér többséghez, vagy a kulturális jegyeik megőrzését? Beépülést a társadalomba, vagy az "önkormányzatiság" fémjelével fenntartott vajda és kiskirály rendszert, ami a társadalmukat a törzsiségben konzerválja?

A probléma ott van, hogy a fent említett mérgező dinamikából fakadóan sosem merülnek fel "és" válaszok, csakis "vagy" alapon lehet érvelni. Az egyik opció, hogy egyfajta balos naivitással a romlatlan természetes emberként kezeljük őket, akiket "csak fel kell szabadítani a nyomorból az oktatás és a szociális rendszer segítségével". Ennek az ELTE tanszékein biztos komoly sikere van, a rögvalóságban pedig nagyjából semekkora. Mert nem hülyék ők, csak rettentő más élethez szoktak, és bármilyen erőforrást adsz nekik ingyen, azt szépen beforgatják az addigi életmódjukba, és köszönik, csinálják tovább ugyanúgy. A másik opció viszont még ennyit sem tételez: simán csak kiirtaná vagy legalábbis távol deportálná őket a fehér embertől, legalább Szibériába.

Miközben szórványosan ugyan, de látjuk a siker receptjét is

Egy-egy kistérségi Martin Luther King, aki helyi szinten kellő tekintélyt vív ki magának, kellő szigorral várja el az asszimilációhoz szükséges értékeket, de közben foglalkozik is a közösség problémáival, képes változást elérni, ha nem is egyik napról a másikra. Érdekes, ezek a szereplők, amikor a nyilvánosságban nyilatkoznak, sosem gyűlölködnek, de nem is köntörfalaznak vagy hallgatnak el semmit, amikor a közösségük modern társadalommal összeegyeztethetetlen, de nagyon is valós dolgairól van szó.

Valahogy egészségesebb alternatívának tűnik ez, mint a gyűlölködés, vagy a szemforgató képmutatás. Dicsértessék!

https://tibiatya.blogstar.hu/./pages/tibiatya/contents/blog/95568/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?