Dancsó Péter: egy sikertelen szökési kísérlet a gyermekkorból

Tibi atya

Sajnálom Dancsó Pétert. És amikor azt írom, sajnálom, nem elsősorban azzal a passzív-agresszív felhanggal teszem, aminek a valódi jelentése, hogy „lenézem”. Ebből persze általában az szokott következni, hogy akkor nyilván az irigység miatt próbálom leminősíteni a munkáját. De nem, a későbbiekben kitérek arra is, miért nem vagyok képes a legkevésbé sem irigyelni Dancsót azért, amit elért. A sajnálat itt inkább szomorúságból fakad.

Kezdjük az elején!

2012-t írunk, ez a közösségi média vadnyugatának hajnala. A magyar Youtube-ot ekkoriban két filmes csatorna tematizálja: Szirmai Gergőé és Dancsó Péteré. Előbbi hétről hétre elemzi az aktuális moziműsort, többnyire olyan szempontok alapján, amik tőlünk nyugatra már-már didaktikusnak, elcsépeltnek és tökéletesen mainstreamnek hatnak, de nálunk akkor még nem azok, pláne Szirmai kétségkívül alapos utánajárásával, ötletes nyelvi fordulataival és friss intellektusával nem. Dancsó ennek éppen az ellentettje: nem a mainstream felé tör, hanem ellenkultúrát alkot. Azt a trash-t kezdi feldolgozni és elemezni, amit itthon nekünk a rendszerváltás évtizedeiben filmes kultúraként tálaltak. Tükröt tart a Farkasházy elvtárs „humorát” idéző Sas István-univerzum filmjei és reklámjai elé. A komoly tartalmat virtuóz, gyermeki könnyedséggel elegyíti iróniával, és nem túlzunk, ha azt mondjuk, egyszemélyben hajítja az egész szart oda, ahová való: az internetmémek szemetesládájába.

A korosztályomban ma már mindenki szeret úgy gondolkodni, hogy ő már akkor is gáznak tartotta az Egy szoknya egy nadrág kínos jeleneteit (amiből az Irigy Hónaljmirigy még a mai napig is vígan meríti a férfinak öltözött nős poénokat), Bajor Imre és Gálvölgyi János izzadságszagú ripacskodását és az egész balliberális kultúrhazugságot.

De a helyzet az, hogy ez nem igaz.

Akkor senki nem tartotta ezeket gáznak, a kereskedelmi tévés „értelmiség” az Apám beájulna és az Álom.net szintjén mozgott, a közvélekedés pedig valami olyasmi volt, hogy „magyar mércével nem olyan rossz az”.

Dancsó ironikus-komolyan, de mindenképp hatásosan mutatta meg: „de, ez bizony akkor is csak szar”.

A rövid történeti áttekintésre azért volt szükség, mert a kollektív tudat szereti a múltat a jelenhez igazítani, és régi érdemeitől megfosztani azt, aki most tárgya a kritikának. Eközben persze az elért eredményeit magától értetődőnek vesszük, és olyan mélyen építjük be a saját gondolkodásunkba, mintha mindig is ott lett volna. Ezért is fontos a következő mondat:

Dancsótól sokat kaptunk, és ezekben az években kurva vagány fenegyereke volt a videóskultúrának akkor is, ha ma már erre nem emlékeztet belőle semmi.

A változás kora csak ezután jött. Néhány szűkös esztendő után a magyar Youtube-ra berobbantak a szponzorok, és Dancsó Péternek azzal kellett szembesülnie, hogy amit csinál, az ebben a formában nem tehető pénzzé. A kutya nem hordja a mörcsöt a webshopjából, ő maga pedig addig is élesen kritizálta a Sas-filmek béna termékmegjelenítéseit (emlékezzünk csak a Gálvölgyi-féle „sponzoros” bevágásra), de a celebes ripacskodást is. Ezért apránként el kellett kezdenie átalakítania magát. A témában érdemes megnézni Nagy Márton videóját, aki ezt a részét a sztorinak nálam sokkal jobban is kibontja.

Dancsó Péter ekkor már az iróniát nem azért használta, hogy bármit is feltárjon vele, csupán azért, hogy felelősség nélkül lehessen az, aki a tudattalanjában mindig is lenni szeretett volna. Évekig ripacskodott azzal a fémjellel, hogy parodizál, miközben fokozatosan olyanná vált, mint azok, akiket parodizál. Az érdemi mondanivaló teljesen kikopott, és ennek megfelelően a követőbázisa is jelentősen átalakult. A 18-24 éves korosztály szépen otthagyta, és inkább olyan videósok felé fordultak, akik érettségüknek megfelelő tartalmat gyártottak.

(érdemes megnézni azoknak a korosztályi átlagát, akik nem csak kattintanak Dancsóra, hanem akiket ténylegesen meg is mozgat)

Döbbenten néztük, ahogy egy Dancsó-közönségtalálkozón az átlag életkor nem 16, de még csak nem is 14 év volt, hanem inkább a 8-12 éves korosztály csápolt, amiben Dancsó úgy fürdött, ahogy még maga az Alma együttes sem a városligeti gyereknapon. Elnézést kérek olvasómtól, amiért itt nincs hivatkozás, de a helyzet az, hogy Dancsó Péter ezt pontosan tudja, és szégyelli is, ezért visszamenőleg törli azokat a videókat, amik az aktuális imidzsébe már nem illenek.

A követőbázisát viszont nem tudja törölni és kénye-kedve szerint módosítgatni

Az irónia, ami korábban a fegyvere volt, mára ellene fordult: bár a pszichoanalízis a humort a fejlettebb elhárító mechanizmusok közé sorolja, ez nem feltétlenül van így. Ha például azzal ironizálsz, hogy lefestesz magadról egy olyan képet, ami egy 12 éves vágyfantáziáját jeleníti meg (ami egyébként megegyezik a tiéddel), majd ebben élsz, ezzel szerzel nézettséget és ez alapján szervezed a teljes nyilvános jelenlétedet, akkor óhatatlan, hogy ez a szerep végül magába zárjon.

Ennek megfelelően pedig Dancsó nagyjából egy 12 éves szintjén létezik a virtuális térben. Összevágott, kontextusából kiragadott videókban mos össze minőségi tartalomgyártókat ócska influencerekkel, miközben arra önkielégít, hogy ő a Youtube királya. Ezt alkalomadtán szintén 12 éveseknek szóló, önbálványozó életképekkel is spékeli, ahol épphogy 18 éves lányok koszorújában ad medencés bulit. És mielőtt azzal vádolnának, hogy nem értem az iróniát, de értem: mindig lappangó vágyak húzódnak mögötte, amik az iróniát csatornaként használják, hogy azok társadalmilag elfogadott keretek közt törhessenek felszínre. Olyan ez, mint amikor kiszól az előadó a közönséghez, hogy „kurva nagy király vagyok”. Hiába ironikus, e mögött bizony az van, hogy tényleg így is gondolja.

És ez még Dancsónak a szimpatikusabb oldala.

A kevésbé szimpatikus, amikor a nézettség infantilis mámoráért rászabadul egy-egy tényleg kiszolgáltatott és védekezni képtelen emberre.

Szögezzük le, nekem semmi bajom nem volt az Elek Zoltán-jelenséggel, szerintem szerethető volt a figura, így nem önmagában a felfedezése vagy a köré épülő mémkultúra zavart. Sokkal inkább az, ahogy Dancsó ráérzett arra, hogyan tudja manipulálni egy-két videóval ezt a szerencsétlen (vélhetően szellemi fogyatékos) csávót arra, hogy fokozatosan elkurvuljon, és kiessen a szerepéből, miközben kétségbeesetten próbál megfelelni az elvárásoknak, amiket az internet legnézettebb vloggere támaszt felé. Dancsó amíg rá nem unt, különböző ételkülönlegességeket főzetett vele, és olyan élvezettel facsart ki minden megtekintést ebből a helyzetből, mint a szadista kisgyerek, aki elkapta a legyet a befőttesüveggel, most pedig mutogatja a többi gyereknek, akikkel együtt azon röhög, hogy ahogy rázza, nekicsapódik a falának. A közönsége és közte csupán egyetlen különbség van: előbbi mentségére szolgál, hogy ők valóban gyerekek.

Elek Zoltán azóta szinte teljesen eltűnt. Miután Dancsó kiszórakozta vele magát, műfaja sajátosságai szerint rövid felívelés után ma már alig érdekel valakit (gondoljunk csak Bartos Cs-re, akinek annak idején éppen ezért nem fogadtam el a kihívását). "Van neked vicces fogyaték" - ahogy Sacha Baron Cohen Boratja foglalná össze őszintébben Dancsó játékának a lényegét. Csak sajnos a "vicces fogyaték" egyszámos műsor.

A kora elhúzott mellette

Dancsót a nézettsége rögzítette a gyermekek éretlenségében, az irónia pedig megvédi a felelősségérzettől, hogy tovább kelljen lépnie egy érettebb fejlődési szakaszba. Csakhogy eközben szembesülnie kell a valódi életkorával is, és az idő csak úgy repül: még két év, és harmincöt lesz. Közelebb a negyvenhez, mint a harmichoz pedig egyszerűen kurva kínos, hogy 12 éves kor felett a lőtéri kutyát nem érdekled, és erre egy idő után nem vigasz az sem, hogy jól megélsz belőle. Ő nem egy gyerekműsor vezetője, hanem még mindig maga a gyerekműsor. Nem csoda, ha ennél azért többre vágyik. Ne feledjük, a cukros üdítőnek is csak azért van rá szüksége, hogy a boltban a kasszához oda lehessen tenni a rágógumi mellé a gyereksirató polcra, hogy a nyolcéves addig kínozza az anyját a sorban, amíg az végül be nem adja a derekát a dancsós Pepsire. De lássuk be, mivel az érdemi karakterjegyeket már rég maga mögött hagyta, hogy ezt elérje,  bármikor pótolható két másik instacelebre.

Dancsó ebből a gyermeteg aranykalitkából próbált menekülni a kereskedelmi tévébe, hogy az idősebb korosztályhoz is eljusson

Félreteszem egy picit, hogy mit gondolok az Álarcos énekes c. műsorról, aki szokott olvasni, nagyjából sejtheti. A műsor egészen biztosan piacképes, jó nézettségi adatokat produkált, amiből a Dancsó-gyerekek szabad szemmel is látható szeletet hozhattak be. Csakhogy eközben nem lehetett nem észrevenni a különbséget Sebestyén Balázs és közte. Balázs lényegében a hátán vitte a show-t, míg Dancsónak a szerepe annyi volt, hogy ő a Dancsó. Ennyivel be is kellett érni, hiszen a Balázstól megszokott felütésekkel nemigen tudott mit kezdeni, a reakciók pedig inkább kínos feszengésnek tűntek, mint egy karizmatikus Showman megnyilvánulásainak. Egy biztos: számottevő felnőtt közönségre ezzel sem tett szert.

Története egy irigylésre méltatlan hős szomorú tragédiája. Bár szükségszerű, hogy egy-egy közösségi szereplő idővel változzon, ez megnyilvánulhat valamiféle tartalomtöbbletként is, nem csak a tartalom kiapadásaként, kompromisszumokat pedig a teljes elkurvulás nélkül is lehet kötni. Annál viszont kevés nyomorúságosabb formáját ismerem a létezésnek, mint amikor egy gyermeklélek beleöregszik a felnőtt testbe, mert a lájkok afelé húzzák. Az internet 33 éves 12 évese kompenzálhat ideig-óráig a gyerekrajongók előtti menősködéssel, de minél öregebb, annál nevetségesebb is ebben a szerepben. És annál nehezebben tud kijönni belőle.

Amikor azt írom, hogy sajnálom Dancsót és nem irigylem, erre gondolok. És a sajnálat még ennek tükrében sem tisztán megvető, hiszen bár idegenkedem attól, ami lett belőle, nem jobban, mint ahogy gyászolom azt, aki lehetett volna. Még akkor sem, ha ezt nem más tette vele, hanem ő saját magával.

Dancsó Péter tragikus története egy generáció tanmeséje lehet: a nézettségnek súlyos ára van, amit ha minden mást alá rendelsz, kénytelen leszel végül saját magaddal megfizetni. Dicsértessék!

 

 

https://tibiatya.blogstar.hu/./pages/tibiatya/contents/blog/96608/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?