Kirúgták az Index főszerkesztőjét: itt a lehetőség, hogy bebizonyítsák, hogy függetlenek!

Tibi atya

"Évek óta hangoztatjuk, hogy két dolgot tartunk az Index független működése feltételének: hogy se az Indexen megjelenő tartalomba, se a szerkesztőség összetételébe, szerkezetébe ne történjen külső beavatkozás. Dull Szabolcs kirúgásával ez utóbbi feltétel sérült." - írja az Index.

2010 előtt az Index Uj Péter vezetésével azt a garanciát vállalta a függetlenségéért, hogy ha a tulajdonosi kör beleszól a tartalomba vagy a szerkesztőség összetételébe, az egész szerkesztőség egy emberként áll fel és hagyja ott őket. Aztán ez 2011-ben megtörtént: az akkor még Fidesz-közeli oligarcha, Spéder Zoltán strómanján, Nobilis Kristófon keresztül felvásárolta a lapot. Ekkor valóban fel is állt Uj Péter (444) és a lap több nagyágyúja is, például Bede Márton (444) vagy Tóta W. Árpád (HVG). Csakhogy akkor is akadt egy gerinctelen szerkesztő, aki bizony kinyúlt a lehulló főszerkesztői címért, és meg is kapta: Dudás Gergely. Uj Péter egy interjúban elmondta, "a bicska kinyílik a zsebében, hogy ez jelenik meg független sajtóként". Átfogó, szinte kizárólag az ellenzéki médiából hivatkozott bejegyzésem az Index elmúlt 10 évéről itt olvasható.

Hát, kedves független indexes újságírók, itt a nagy történelmi lehetőség!

Ha szerintetek a függetlenségetek záloga az érintetlen tartalom és szerkesztőség, majd ezekhez mégis hozzányúlnak, de Ti megpróbáljátok megúszni a bulit annyival, hogy "tiltakoztok", aztán holnap újra bementek dolgozni, akkor Ti bizony nem vagytok függetlenek.

Nincs kis és közepes függetlenség, csak függetlenség. Bármi, ami annál kevesebb, az nem függetlenség.

Az Index jelenleg három hasznos funkciót lát el a kormány szolgálatában:

1) a legnagyobb elérésű online lapként kormánytulajdonból segít kontroll alatt tartani az ellenzéket, és betartatni azt a vaslogikát, hogy Orbán Viktor előre megmért véleményének az ellentétével juthassanak csak el számottevő nyilvánosságig. Ez az O1G-elv: nem csak becsatornázza az ellenzéki indulatokat, de a hatalom számára kedvezően keretezi is.

2) segít visszaforgatni a NER-be azoknak a gigacégeknek a marketingköltéseit, amik a kormánnyal külön megállapodásokat kötve (nem) adóznak Magyarországon. Ők ezt piaci működésnek hívják. Mi, akik tényleg a piacról élünk, azért feltesszük a kérdést: valóban a szabad verseny határozza meg, hol költ az OTP, a MOL vagy az Indexen hirdető multik? Hernádi Zsolt Horvátországban körözött MOL-vezér és Csányi Sándor OTP-Isten teljesen függetlenek a politikától?

3) elszívja a kisebb, valóban független lapok elől a közösségi támogatásokat. Nagyobb elérés, állandó dráma: vajon megmarad az Index? A támogatásod nélkül biztosan nem! Azt valahogy elfelejtik a tarhálás közben megemlíteni, hogy a kedves olvasó az adományokkal a KDNP-közeli Magyar Fejlődésért Alapítvány terheit könnyíti, ami az Index pénzügyei felett jelenleg 100%-ig rendelkezik.

Nem csak az Index kényelemhez és zsíros fizetésekhez szokott újságírói hibásak, ha ez átmegy a közvéleményen, hanem azok a médiumok is, amik ehhez hallgatólagosan asszisztálnak. Az Origo még bekapcsolta az ellenzéki média immunrendszerét, és az (nagyon helyesen) kilökte magából, amikor pont ugyanez történt. Kemény behatolásra kemény reakció. A puha behatolásra miért csak halk nyögdécselés?

Orbánt pedig sok dologgal lehet és kell is vádolni, de az ellenzékére jellemző ostobasággal biztosan nem: ha az online tér meghódítása nem megy nyers erővel, akkor partvonalra állítja G. Fodor Gábort, és nekiáll falovat építeni.

https://tibiatya.blogstar.hu/./pages/tibiatya/contents/blog/98055/pics/lead_800x600.png
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?