Idén is lement az ELITE CHALLENGE, a különleges erők válogatója alapján létrehozott civil kihívás

Tibi atya

"Ezeknek a mai fiataloknak sem ártana a jó sorkatonaság" - halljuk a kocsmában dörmögve gyakran olyan emberektől, akiknek szemmel láthatóan ártott. Akik szolgáltak már életükben önszántukból is, pontosan tudják, hogy egy fegyveres testületben a motiválatlan, akarata ellenére szolgáló ember olyan, mint az immunrendszert leépítő betegségek: eleinte simán csak nehezíti a közös munkát, később szabotálja is. Éppen ezért nem is szerencsés a Magyar Honvédség jelenlegi toborzó rendszere, ami többnyire a lepukkant gépparkkal történő parasztvakításra és egyfajta nemlétező romantikára épít. Az "ELITE CHALLENGE - a pokol öt napja" névre hallgató kihívás ezzel a beteg gyakorlattal szakít.

Koltai Arnold, a különleges erők egykori kiképzője, a magyar Rohamlövész tanfolyam egyik alapítója többedmagával hozta létre a civilek számára is elérhető kihívást, ami ellentétben a Youtube kakaópor evésre felszólító kihívásaival nem csak a nevében az. Az ötnapos tanfolyam lényege, hogy a különleges erők válogatóeljárásainak vessék alá a résztvevőket, és szöges ellentétben áll minden jelenlegi toborzógyakorlattal: ahelyett, hogy kényelmes munkavégzésről és juttatásokról szólna, az a célja, hogy csak azok maradjanak benne, akik tényleg ezt akarják csinálni. És akarás alatt sem azt értik, hogy tele a hálószoba a "Honvédség" magazinból kivágott A3-as poszterekkel. Hogy mennyire nem, azt talán minden szónál ékesebben ábrázolja az a képsor, ami egy 18 éves srác lábáról készült menet után (közben?).

 




A tanfolyamon nincs semmilyen megkülönböztetés: senkit nem érdekel a bőrszín, a felekezethez tartozás és a nem, ahogy egy parancsnok egyszer mondta: a kíntól egy óra után ugyanolyan lesz az arcuk, egy nap után a szaguk is. Az idei tanfolyamot két hölgy is elvégezte. A napi két-háromórás alvás, az embertelen fizikai igénybevétel és pszichés terhelés mellett ez nem kis szó, hiszen a tanfolyam bármelyik pillanatban befejezhető a tábor közepén elhelyezett harang megkongatásával. 


Forrás: Pécs Aktuál

Nem épp egy Aperolspricc Firenzében, de ha kedvet kaptál egy kis önismereti utazáshoz és csapatépítéshez, itt találsz több információt. Dicsértessék!
https://tibiatya.blogstar.hu/./pages/tibiatya/contents/blog/99526/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?