4 megélhetési kamulázadó Magyarország történetében

Tibi atya

Sajnos a magyar közvélemény borzasztóan könnyen megvezethető, ami a "rendszerellenes" megnyilvánulásokat illeti. Szerintem például evidens, hogy ha nem tetszik az aktuális hatalom, akkor megpróbálom artikulálni az ellenzéke felé, hogy miért nem örülök, ha más színű mezben csinálják ők is ugyanazt, de sokan ezt ma még mindig benézik hatalompártiságnak. Nem ok és előzmény nélkül, hiszen már a Kádár-korszak is jelentős erőforrásokat ölt abba, hogy a "lázadást", mint fogalmat torzítsa el a magyar közgondolkodásban. Elnézést a didaktikus hasonlatért, de felismerték, hogy a lázadást úgy hajtják az indulatok, mint vitorlást a szél: természetes erő, ami ha megfelelően ácsolt emberi munkával találkozik, előbb utóbb célba is ér. Elsüllyeszteni nem csak felesleges, de a regnáló vezetés számára még káros is, hiszen - akár Shakespeare Macbethje - a levert pártütés után folyamatosan retteghet az újabbtól, ami felett semmifajta kontrollt nem tud majd gyakorolni. Éppen ezért jobban jár, ha a hajót meghagyja, csak a vitorlát szabja rá. Ha kell, kicsit beszűkíti, itt-ott kiluggatja, fodros csipkét tesz rá - talán még szebb is így, épp csak az eredeti funkciójának nem felel meg. Így gondolkodik tiltás helyetti tűrés logikája.

1) Bródy János

Ennek a társadalomszabályzó filozófiának köszönhető Bródy János, akit a hatalom a '68 utáni társadalmi indulatok becsatornázására használt. A "Ha én rózsa volnékkal" tanítottak meg egy egész generációt a kiherélt, motyogó lázadásra, ami belenyugszik abba, hogy nyíltságából a sorok mögé űzzék. 1973-at írunk, mindössze 5 évvel járunk a prágai forradalom után, aminek a leveréséhez a kádári kompromisszumok függvényében szépen asszisztáltunk. Semmi káromkodás, semmi durvaság, csak a bántalmazóval azonosuló megvertek lopott összekacsintása: "itt, kérem, máshogy már nem lehet!". Ekkor lett a népből lakosság, aminek a kognitív disszonancia csökkentése miatt merült fel igénye a lázadás illúziójára, arra a hazugságra, hogy mi megpróbáltuk, csak nem jött össze. Egyetlen polgári társadalom gyomra sem vette volna be a képzavart, amikor a zászló arról énekel, hogy soha sem lobogna, hanem akkor lenne boldog, ha kifeszítenék. Bródy Jánosnak hála, a miénk mégis. Cipőbámulós lázadása így szabta át zászlaját vitorlává, csak sajnos éppen annak a hatalomnak a hajóján, ami az ilyen állázadást fellépésekkel díjazta a központilag szervezett Táncdalfesztiválokon. És nem, nem igaz, hogy másképp nem lehetett: Hobo a családi háttere ellenére tudott, a CPg tudott, a Kex tudott. Csak hát nekik nem járt fellépés a Táncdalfesztiválokon zsíros állami apanázzsal, mint Bródy Tini bácsinak és Koncz Zsuzsának. Értjük, művész úr, hogy "Ezek ugyanazok", csak hát sajnos túl sokat maga sem tetszett változni!


 Előbb parolázunk egyet az állami támogatásokért felelős kormánybiztossal, majd kimegyünk az utcára lázadni az SzFE-ért, hogy az állam ne szóljon bele a kultúrába. Vagy ahogy maga Bródy János énekelte: "S kitüntetett szerephez jutnak megint a seggnyalók; Édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok"

2) Presser Gábor

Ezt a sort folytatta Presser Pici is. Míg Bródy János útkeresés közben puhatolta ki az állampárt számára kényelmes lázadás dinamikáját, ő már tudatosan felépített szórakoztatóipari termék volt. Woodstock szele átfújt a Vasfüggönyön, így Erdős Péter is kénytelen volt belátni, hogy tiltással már nem sokra megy. Csakhogy az sem volt mindegy, hogy Woodstock melyik áramlatát engedik fújni. Szokás mondani, hogy a szexuális forradalmi generáció zenészikonjai vagy belehaltak a saját lázadásukba és művészetükbe (Jimi Hendrix, Jim Morrison, Janis Joplin), vagy a rendszer domesztikálta őket, kommercializálódtak és fröccsöntötték őket önmaguk mörcsöndájszává (pl. Santana, Eric Clapton). No, nem nehéz megtippelni, hogy a hatalomnak melyikre volt szüksége! Presser Gábor ennek megfelelően lett Eric Clapton kistérségi, családbarát verziója Magyarországon. Nem véletlen, hogy a központ a "Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról" c. musical megírásával bízta meg, ami az Egyesült Államokban inkább rendpárti, ellenforradalmi propaganda lett volna. A történet szerint József a montanai fesztiválon keresi Esztert, akit magába szippantottak a hippiség borzalmai: Odüsszeia ez, ami drogokon, késelő homoszexuálisokon, füves cigiken és koncertekre tomboló tömegeken át vezet. A dalok a keresés állomásai közt jelennek meg, egyfajta közönségi fogyasztásra szelídített tripként.

"Hjaj, de jó is, hogy nálunk nem tombolt ez a fertő! Reméljük, József végül megmenti Esztert, és nem adnak a szájába marijuanás cigit!" - sóhajt fel a kádári ember lelkébe előrevetített Lenke néni, akinek a keleti blokk legvidámabb hatalma így narrálta Presser hangján a nyugati társadalmak utolsó valódi forradalmát.

3) Mácsai Pál

Ahogy a rendszer sem szűnt meg létezni a rendszerváltoztatással, az állázadásnak is megmaradt a maga "piaca". Egy korábbi bejegyzésemben a színházi színésztársadalmat is megvádoltam vele, és - bár nem győzöm hangsúlyozni, hogy tisztelet a kivételnek - egyáltalán nem alaptalanul. Az állam által fenntartott társulatoknak a Kádár-korban kiemelt szerepük volt abban, hogy manírosan vigyenek a színpadra olyan darabokat, amik a politikai vezetés számára kényelmetlenek lettek volna, ha nem a sznobéria giccsparádéjában, mintegy önmaguk paródiájaként jelennek meg, hanem füstös belvárosi lakásokban, elhagyatott raktár- és pincehelyiségekben, és valódi, hatalomellenes szándékkal. Az indulatelvezető szelep, ami ünnepnapokon Hofi Géza volt, hétköznapokon a színház. Számos valóban jó színész tette fel az életét erre az átoksúlyra: ész és erő volt, a szent akaratot meg küldte a párt.

Mácsai Pál kiváló tehetség, és bár ízlés dolga, megkockáztatom, a legjobb élő magyar férfi színész is. Amikor a "Dicsőséges nagyurak" c. Petőfi verset adja elő ezzel a maníros forradalmi pátosszal, mégis felfordul a gyomrom.

Helyezzük kontextusba! 1994 áprilisában, a választások két fordulója közt, az Antall-kormánynak címezve szavalja a Budapest Sportcsarnokban. Négy évvel járunk a "rendszerváltás" után, és bár ma már a lőtéri kutya sem nevezné fasisztának az MDF-et, akkoriban a teljes balliberális (értsd: az átkosból átmentett, liberalizálódó) média ezt harsogta. Amíg a felbomló Népköztársaságot szétlopó posztszoci maffia a kormány teljes tehetetlensége mellett, ereje teljében íratta magára az országot (ma ezt hívjuk úgy, hogy spontán privatizáció), Mácsai úgy szólította meg Antallékat, mintha ők lennének a népen élősködő királypárti nemesség '48-ban. Az anakronizmust persze akkor is kajálta a nép, ma pedig már csak történelem, hogy Antallt vádolni sok mindennel lehetett, de a Petőfi versben citált erőskezű úrhatnámsággal a legkevésbé sem. A rendszerváltoztatás meg nem szilárdult rendjében üres hivatalából nézte végig, ahogy azok a későbbi médiacézárok, olajmaffiózók és pártfunkcionáriusok alapozták meg vagyonukat, akiknek a virágkora éppen a '94-es választások után, a Horn-kormány alatt jött el. Igazán bátor, forradalmi cselekedet volt Mácsaitól négy évvel a szovjetek "kiűzése" után visszasegíteni hatalomra az utódpártot. Arról nem tudunk, hogy ugyanilyen vehemenciával lázadt-e a '90-es évek (MSzP kormányát is átjáró) olajszőkítő botrányai, az Aranykéz utcai robbantás vagy még később, a szemkilövetések után. Hiába, nem elég ha az ember jó színész, lázadnia is jól és jókor kell tudni.

4) Fluor Tomi

És persze vannak állázadók napjainkban is. Ki más is vihetné el ennek a műfajnak az igazi mai slágerlistás prímjét, mint Fluor Tomi? A gondosan választások utánra vagy ciklusközépre (de semmiképp sem a hatalmat veszélyeztető időszakra) igazított szezonális odamondogatás (értsd: az indulatokat becsatornázó, de a hatalom számára még éppen nem kényelmetlen, szoftos beszólogatás) mára védjegyévé vált. Fluor - állítása szerint - napi háromszor is sírt az Index-ügy miatt. Hogy ez igaz-e, sosem fog kiderülni, a nyilvánosság azonban megőrizte azokat a pillanatokat, amikor Fluornak sikerült némi pénzzel letörölni a könnyeit. Ilyen volt, amikor benyögte a köztévébe, hogy "SOROS GYÖRGY!". Nem rúgták le a veséjét, nem vitték el Szibériába, mindössze kisebb bevételkiesést jelenthetett, hogy pár hónapig nem játszották a számait a Petőfi Rádióban. Noha akkoriban az egyik legmagasabb gázsit elkérő előadó volt, nem kockáztathatott meg párhavi jogdíj csökkenést: gyorsan ki kellett nyalnia a segget, és bocsánatot kérnie. Zokszó nélkül meg is tette, és a kegyes Úr meghallgatta imáit: számait máris újra játszották.

Ennél is durvább volt, amikor az "odamondogatás" után a Garancsi István által 14 milliárdból épített székesfehérvári stadion megnyitó ünnepségén tartott koncertet a szűkkörű NER-elit előtt. Orbán Flóra személyes kedvenceként lépett fel az Orbán család tiszteletére, de úgy, hogy nem játszhatták el az "Apu, vedd meg" c. számot dr. Miniszterelnök Úr előtt. Azt csak később, a szünetben lehetett betenni suttyomban, amikor Apu már nem figyelt. Fluor ekkor nem sírt napi háromszor. És nem sírt akkor sem, amikor a Volt Fesztiválon Orbán Viktor propagandáját nyomatták a koncertek közt. Molnár Áron (NoÁR) politikai aktivista és előadóművész lemondta a szereplését és megkérte a hírességeket, hogy ha nem értenek egyet az óriáskivetítőkkel, szólaljanak fel a közönségük előtt. De Fluor Tomi ekkor már nem zavartatta magát, lenyomta szépen a show-t, ahogy kell. Lázadásmentesen, odamondogatás nélkül - Apu megvette.

A hajlott gerinc holtjátékával egyébként önazonos szerzemény az "Apu vedd meg": a szám NER-lovag öntudatóda, ami az előadónak karszalagot biztosít a VIP-szektor pezsgős-kokainos Tiborcz-bulijaiba, hogy amikor kijön onnan, máris úgy pózolhasson, mint aki ezzel a "paródiával" lázad (természetesen azért NKA-támogatásokkal vastagon kitömve). Fogalmam sincs, hol és mikor volt olyan a történelem folyamán, hogy a lázadó dal egyszerre elégítette ki alanyát és tárgyát, a proletárt és az urat, de a mi történelmi hátterünkkel ez úgy tűnik, nem csak lehetséges, hanem egyenesen kell is ahhoz, hogy valaki évtizedes slágert írjon. Igazi nemzet kovásza, Borkai hajójától a vidéki késdobálóig vidáman gajdolhatja mindenki, ki-ki szája íze szerint értelmezve.

Fluor Tomi a két lábon járó tanulság, hogy az "odamondogatás" a lázadásnak nem egy valódi formája, hanem az imidzsépítéssel egybekötött elidétlenkedése, de sajnos arra is, hogy bármekkora kitartott seggnyalója is vagy a rendszernek, ha elvakkantasz egy orbánellenes nyilatkozatot, máris te leszel a forradalmár.

Ha ezt lájkoljuk, ez jut nekünk.

A polgári öntudat félszázados torzítása nem maradt eredmény nélkül: ma már ilyen alakokat hívunk lázadó szellemnek. A tények utáni világ emberének nem személyisége van, csupán alkalomszerű gesztusai a nyilvánosság felé. A csicskalelkű karrier azonban csak az életmód presztízsével jár, míg a korszellemhez önmegvalósítás is dukál: ezért kell néha autonómiatörekvéseket támogatni, SzDSz-es majálisokat idézve nyomni a "Gáz van, Babámat" az SzFE előtt, vagy szolidaritást vállalni egy szerkesztőséggel, akiket 10 éve nem zavar, hogy a politika beleszól a szerkesztésbe, aztán naponta háromszor feléjük fordulva krokodilkönnyeket hullatni. A lájkok lemossák rólad a gazdáid seggszagát, meg hát akik ezt megírnák rólad, ilyen-olyan kompromisszumok mentén hasonló cipőben járnak.

Nem fogok elnézést kérni, amiért hallgatólagosan sem támogatom az ilyen "lázadások" eufóriahullámait. Két rendszerváltoztatást éltem meg, és mindkettőben egy hatalmi garnitúra rohadt rá valakikre, akiknek az egyetlen üzenete az volt, hogy "mindegy, csak ne ők". Jelenleg lassan, de biztosan haladunk egy harmadik ilyen felé, amiben a nyilvánosságot tematizáló előadói "értelmiségnek" most sincs egyéb üzenete. Nem rendszerváltást akarnak, hanem újabb, számukra előnyösebb garnitúraváltást, miközben ugyanabban a hazug, állázadó pózban tetszelegnek, amiben az elmúlt 50 évben (és természetesen most is az állam zsebe körül, hiszen a lázadásuk oka is legfeljebb az, hogy nem olyan feltételekkel vagy nem annyit kapnak, mint eddig). Mindegy is, hogy ezt aktuálisan indexesek, színházi előadók vagy zenészek teszik, az eredmény ugyanaz.

Én meg töprengek: vajon ennyire bejött az előző két rendszerváltoztatás, vagy ennyire nem tanulunk a saját hibáinkból sem?

Ha pedig egyik válasz sem szimpatikus,

akkor mégis mi a tökömért érjük be újra meg újra az üres O1G-zéssel meg ezzel a szirupos, rendszerváltásra alkalmatlan állázadással? Nem vesszük észre, hogy azt lájkoljuk, ahogy hülyének néznek minket? Dicsértessék!

https://tibiatya.blogstar.hu/./pages/tibiatya/contents/blog/100637/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?