"Kapjátok be!" - keményen üzentek a fradisták az SzFE-s tüntetőknek

Tibi atya

A Fradi szurkolók egyik frakciója, az Aryan Greens, üzent az SzFE-s tüntetőknek: kapjátok be! Mielőtt elintéznénk a dolgot annyival, hogy ezek nácik, akiknek nem számít a véleménye, kicsit vizsgáljuk meg tüzetesebben a körülményeket, hiszen a társadalmi kommunikáció komplex dinamika, amit csak akkor érthetünk meg, ha megnézzük a formáló hatásait és ellenhatásait. Ehhez kicsit távolabbról kell szemlélnünk a képet.

Adott egy művészképző intézmény, ahol a polgári hagyományok soha nem vertek komolyabb gyökereket: a polgárait átláthatatlanul, egy három fordulós felvételi eljárás keretében válogatják, aminek sem az általános feltételei nem megismerhetők, sem pedig az egyéni elutasítások konkrét okai nem. Természetesen egy közpénzből működő intézménynek is joga van a saját szubjektív hagyományait követni, ahhoz azonban véleményem szerint nincs, hogy azokat eltitkolja, és a látogatásának a feltételeit ne világos követelmények alapján határozza meg. A parancsuralmi rendszer így parancs nélkül tud kiépülni, hiszen akik nem a titkos és szubjektív elvárásoknak felelnek meg, azok lehetőséget sem kapnak a tanulmányaik megkezdésére. Hogy ez a rendszer mennyire tekintélyelvű, azt nem nekem kell bemutatnom, hiszen a metoo-botrány egyrészt feltárta, másrészt éppen a metoo-botrány kirobbanása felett bábáskodó Veiszer Alinda mosta a napokban a szennyesét Máté Gáborral (a Katona József Színház igazgatójával) közösen annak a Gothár Péternek, akiről kiderült, hogy szexért cserébe osztott szerepeket. Igen, ez az a csávó, aki Ascher Tamás régi barátja, és utóbbi rektori kinevezésekor egyből tiszteletbeli doktori címet kapott az SzFE-n. Idézzük Máté Gábort: „most az ilyen esetet nem szabad nagy dobra verni”, mert a színház bajba kerülhet miatta. Értsd: Gothár Péter túl fontos ember a számunkra, majd mi megdorgáljuk házon belül, de komolyabb ügy ne legyen belőle.

Nos, az SzFE merev hierarchiájával és csókos színészarisztokráciájával áll szöges ellentétben az alulról szerveződő futballkultúra, amiben ennek nyoma sincs.

Elsőre vadnak tűnik az összehasonlítás, hiszen jól megtanultuk, hogy színházba az értelmiség jár, meccsekre meg a prolik, de ez inkább álértelmiségi önigazolás, mint valóság. A csapatoknak organikusan kialakult hagyományaik, rítusaik és szokásaik vannak, amik polgári értékrend szerint is jelentősen meghaladják a művésztársadalmat: a rivalizáció ellenére ugyanis szolidárisak. Elsősorban egymással, de másokkal is. A sovinizmust a szolidaritástól éppen az különbözteti meg, hogy míg előbbi egy szűk kör összetartása, kirekesztése, az értékek kisajátítása és saját előjogaikká tétele, utóbbihoz nem csak kiváltságosok csatlakozhatnak, hanem bárki, és az összetartás lényegét nem az képzi, hogy ki sérül, hanem hogy milyen közös értékek. Nem számít továbbá, ki vagy és honnan jössz: lehetsz gazdag, szegény, vezető vagy melós, amíg tiszteled ezeket az értékeket, a szolidaritás nem kiváltság, hanem járandóság.

Éppen ezért teljesen normális, hogy egy futballszurkoló (jelen esetben a fradi egyik frakciója) egyszerre tartja fel a középső ujját Orbán Viktornak Felcsúton, aztán az SzFE-nek idehaza. A motiváció egyik esetben sem pártpolitikai, mindkettőben értékalapú.

Történt ugyanis, hogy a Vasas Szakszervezet tüntetést szervezett Dunaújvárosban, amiért az orosz tulajdonú multi, a Dunaferr 4000 munkását nem fizette ki. A melósok és a szakszervet a saját tüntetése mellett hangsúlyozta, hogy kiállnak az SzFE-ért, hiszen a szolidaritásnak nincsenek szakmai határai. Ha valakinek sérülnek a munkafeltételei, igenis megérdemli. Az SzFE is.

A hiperértelmiségnek valahogy ezt a polgári alapnívót nem sikerült megugrania. De annyira nem, hogy ha Balogh Gábor publicisztikáját nem olvasom, nem is értesülök a Vasas-tüntetéséről. A média alig számolt be róla, a színészértelmiség pedig épp úgy van vele, hogy a figyelem neki, és csak neki jár, nem fog ő szolidarítani most néhány koszoskörmű melóssal. Ennek megfelelően 50-60 ember "egyetemfoglalása" (értsd: az épületben héderezése és folyamatos posztolása) és hisztije a saját önmegvalósításáért jóval nagyobb rivaldafényt kap, mint 4000 (jól olvasod, négyezer) melós és a családjuk napi megélhetése. A melósokat úgy szarja telibe mindkét tábor "értelmisége", mintha nem lenne holnap. A kormánypárti médiában nem jelennek meg, mert az ellenérdekelt fél orosz haver, a "függetlenobjektívben" pedig a sajátságos narcizmus miatt alig: mert 4000 mezei melós nem ér annyit, mint 50, az establishmentbe jól beágyazott, protekciós belvárosi színészpalánta, akiknek az apropóján jobban lehet orbánozni, mint 4000 családén.

Ilyenkor aztán hab a tortán, amikor az egyik tábor retteg a koronavírustól a meccsen, miközben tüntetni hív, a másik pedig éppen fordítva.

Csakhogy a futballszurkolók éppen ettől polgáribbak, mint a fent említettek közül bárki: ők ugyanazt a középsőujjat továbbítják a felcsúti stadion és a belpesti ripacsok felé is, és ami még szebb az egészben, ugyanazért. Amiért mindkettő a saját holdudvara nyomorult kis érdekeit gründolja a kultúrára hivatkozva, miközben az átlag emberre, aki számukra nem is létezik, egyaránt szarik. Ezek után mondja még nekem valaki, hogy a lelátó nem polgáribb, mint a vörös szőnyeg!

Én is csak a középső ujjamat tudom neki felmutatni. Dicsértessék!

https://tibiatya.blogstar.hu/./pages/tibiatya/contents/blog/101789/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?