Orbán vs. Unió - bármelyik győz, mi veszítünk

Tibi atya

Napok óta attól hangos a sajtó, hogy Magyarország és Lengyelország az Európai Uniót csuklóztatja amikor az éppen kiszolgáltatott helyzetben van. Az Unió a jogállamiság feltételeihez kötné a támogatásait, a két ország erről hallani sem akar. Hogyan járunk jobban? Ha megregulázzák végre Mészáros Lőrincéket, és gazdaságélénkítés címén nem a holdudvar cégeibe pumpálnak százmilliárdokat? Ha cserébe a jogállamiság - mára meglehetősen képlékeny - fogalmát nyugatról vasalnák be rajtunk? Kinek szurkoljunk, hogy nekünk jobb legyen?

Ahogy én látom, teljesen mindegy. Nem mindegy a politikusoknak, nem mindegy a holdudvaruknak, nem mindegy a nyilvánosságot formáló médiumoknak, akik köröttük gyűlnek. Azoknak mindegy, akik a piacból élnek.

Miért tudja Orbán nyugodt szívvel csuklóztatni az Uniót?

Azért, mert a nyugati országok polgári öntudata meglehetősen eltér a magyarokétól. Bármelyik országban, ahol létezik a jogállamiság kultúrája, az állampolgár a saját jogai letéteményesének érzi magát. Abból pedig vannak neki alapvetőek és elidegeníthetetlenek: a munkához és a megélhetéshez fűződő joga például ilyen. Ha az állam - még ha egy világméretű pandémia miatt teljesen jogosan és elvárhatóan is - ezt rendelettel tiltja, egy másodpercig nem lehet kérdés, hogy akkor annak a költségét bizony állni is fogja. Ha nem tenné, a polgárai legalapvetőbb jogai sérülnének.

Ezzel szemben Magyarországon a polgárok részéről is alig merül fel ilyen elvárás. A jövedéki adó miatt nálunk vannak a legmagasabb üzemanyagárak, 27%-kal nálunk a legmagasabb az általános forgalmi adó, rengeteg társadalombiztosítást fizetünk (de annyit, hogy ha azt magánbiztosítónál helyeznénk el, tüsszentésre vinnének minket helikopterrel Bécsbe) és az állam ilyen-olyan jogcímeken zsebre teszi a fizetésünk nagy részét. Miközben a személyi jövedelemadóm jelképes 1%-áról dönthetek, az állam mondja meg, hol és hogyan lehet oktatni a gyerekemet, milyen minőségű kultúrát támogat, vagy melyik orvos fogja elvégezni rajtam a prosztatavizsgálatot. Ha a középiskolai tanár személyes szimpátia alapján úgy dönt, hogy lehúzza az irodalomérettségit, akkor nem mehet a gyerek az adódból fenntartott egyetemre. Ha Pintér Tenya cirkuszi lovasvarietéjét meg Alföldi Róbert meztelenkedő trash-show-ját támogatják, akkor mindegy is, van-e a végén taps, műsoron marad. Ha a nővér a folyosón kérdezi meg a többi beteg előtt, mi bajod, lehajtod szépen a fejed, szégyelled magad és próbálod jó halkan elmotyogni, hogy mások ne hallják.

Évszázados nevelés eredménye volt, de a magyar megtanulta: neki a kegyesen odabaszott kabátgomb jár, aztán kuss a neve. Éppen ezért teheti meg Orbán Viktor, hogy kiáll, és gavallérkodva bejelenti, hogy az általa rendelettel lezárt szektorokban állja a fizetések felét. Aztán másnap 21 milliárd forinttal támogat egy Mészáros-fürdőt. Az arányok végett: ez olyan, mintha 2000 vendéglátó kisvállalkozás fejenként 10,5 millió forintot kapna támogatásként, csak ellentétben a fürdővel, ami ennyi profitot talán egy évtized alatt sem termel ki, ráadásul relatíve kevés embernek ad munkát, a vendéglátás ezt vissza is hozná, miközben rengeteg munkalehetőséget adna.

Orbán Viktor azért taposhat mégis ennyire nyugodtan a gázpedálra miközben eszében sincs félrerántania a kormányt, mert pontosan tudja, a magyarok, akiket irányít, nem polgárok, ellentétben azokkal, akiket a nyugati országok tagállamai képviselnek. A magyar tudomásul veszi, hogy neki nem jár, bezár, gyűrögeti a kalapját, esetleg fillérekért hálálkodik. Ugyanez Marseilles-ben, Madridban de még Berlinben is tömegtüntetésekkel jár. És nem, nem a "németek" mennének ki az utcára, hanem a németek.

A többi tagállamnak kegyeg a társadalmi bombája, Orbán legfeljebb kicsit később pumpálja fel a Mészáros-birodalmat. Belefér.

A mérleg másik serpenyőjén a jogállam, mint fogalom áll. Ha ez a jogállamiság az a jogállamiság, ahol egy-egy iszlámkritikus megjegyzésért el lehet ítélni embereket még úgy is, hogy az ügy végigmegy a bíráskodás valamennyi szintjén (beleértve az Emberi Jogok Európai Bíróságát is), vagy ahol azért lehet megvonni falvaktól támogatásokat, mert azok élnek az önrendelkezés jogával, és LMBTQ-mentes övezetté nyilvánítják magukat, akkor abból nem kérek. Szerintem a közösségi média cenzúrázási gyakorlatát sem kéne szigorítani a gyűlöletbeszédekre hivatkozva, ellenkezőleg: liberalizálni és tisztázni a szabályait. És még sorolhatnám.

Ez a struktúra éppen úgy bánna a tagállamokkal, mint Orbán az önkormányzatokkal, abban pedig egyetértek Orbánnal, hogy a nemzeteknek önrendelkezőknek kell lenniük.

És azt hiszem, megmaradva a magyar állampolgár szerepében, ez a legnagyobb probléma. Sosem jön nyugati jótündér, aki rákoppintana Orbán orrára. Ugyanakkor jól látható, hogy az az ellenzék, ami semmi mást nem ígér, mint hogy viszi tovább a boltot ugyanúgy, csak nem lesz korrupt, már most az, ha pénzhez jut. Jelenleg a kérdés az, hogy olyan kormány csinálja-e, amelyik tessék-lássék adócsökkentéseket vezet be, a döntéseket pedig centralizálja, vagy olyan, amelyik visszadobja a gyeplőt az alsóbb döntési szintekre (ezt ők decentralizált, demokratikus vezetésnek hívják, én csak szervezetlenebb korrupciónak), és azt megszorításokból fedezi. Hiába tűnik polgáribbnak az utóbbi, szerintem éppen annyira az, mint egy évtizedek óta kormánypénzekből működő "ellenzéki" szerkesztőség szabadságharca, vagy egy belterjesen és állami pénzekből működő, átláthatatlanul felvételiztető színészképző, aminek a színházi védnökei nyilvánosan mosdatják azokat, akik a szerepekért cserébe előbb megdöngetnék a gólyalányokat a szereposztó díványon. Ezek egyáltalán nem a polgárosodás felé vezető utak, éppen ellenkezőleg: a polgárosodás fogalmának megerőszakolásai.

Nincs könnyű következtetésem. Szerintem a változás, amit remélünk egy amerikai elnökválasztástól, az Unió és Orbán éppen aktuális "chicken game" játszmáitól, vagy akár a magyarországi választásoktól, sosem fog eljönni.

Változás akkor lesz, ha az állam és az egyén viszonya alapjaiban változik meg, és már nem azon mennek a közéleti viták, hogy az állam kegyeskedik-e pénzt adni erre vagy arra (de igazából a saját klientúrája aránytalan gazdagodására), hanem hogy az állampolgár hajlandó-e pénzt adni az államnak.

Ez viszont nem kormányváltással érhető el, hanem radikális adócsökkentéssel, az egyén öngondoskodásával és autonómiaigényével.

De amíg erre még csak az igény sem merül fel, amíg széttesszük a kezünket, hogy "nyugaton talán, de itt még nem érettünk meg erre", addig csak a politikai brandlogó meg a vezetőtanács változhat, a cég ugyanaz marad, és a működése is. Legfeljebb mi játszhatjuk el politikai garnitúráról politikai garnitúrára, hogy ezen meglepődünk. Dicsértessék!

 

https://tibiatya.blogstar.hu/./pages/tibiatya/contents/blog/102775/pics/lead_800x600.jpg
 
Feliratkozás blogértesítőre

Ha mindennap szeretnél értesülni a legfrissebb bejegyzésekről, akkor iratkozz fel a blogértesítőre.

Feliratkozom

Hozzászólások

Ezeket a cikkeket olvastad már?