Így drogozzák be a csajokat a szexuális ragadozók

Tibi atya
2017.08.10.

Ha nem is személyes tapasztalat alapján, de legalább képeken és szóbeszédekből mindenkinek ismerős lehet a fenti lány szituációja. Elmegy békésen bulizni a csajokkal, majd pár órán belül megmegy, mint a löszfal, utána azt sem tudja, hol van. A képlet egyszerű, de vajon tényleg?

A randidrogoknak számos fajtája ismert, nagy részüket ki sem lehet utólag mutatni a szervezetből, és már roppant kis adagban hatásosak. Hallottunk nem egy pletykát, hogy srácokra is vadásznak mondjuk külvárosi gyrosszószba rejtett ginával, hogy utána egy kapualjban kizsebeljék az illetőt. A csajokat is mindig riogatják, hogy ennyi meg annyi nőt kábítottak már el, illetve létesítettek vele erőszakos közösülést magatehetetlen állapotban.

Rengeteg oktatóvideó készült, hogy mire érdemes figyelni. Hogy ne fogadjunk el ismeretlenektől italt. Hogy csak előttünk felbontott piákat vegyünk át a pultosoktól. Hogy egy pillanatra se hagyjuk szem elől veszni a poharunkat. Fejlettebb országokban kifejlesztettek olyan indikátorokat, amik kimutatják a leggyakoribb randidrogokat, így az esetlegesen táncolás közben otthagyott italunkat mondjuk leellenőrizhetjük vele. Mondanom sem kell, hogy bőven nem tartunk még itt Magyarországon.

Igazából a címbe idézőjel kellett volna, azt hiszem. Az évek tapasztalata egy kicsit mást mondat a józan ésszel. Egyszerűen túl sokan dobálóznak a "beletettek valamit az italomba" kifejezéssel. Igen, bele. Méghozzá etil-alkoholt. 
Mikor tűző napon látja az ember, hogy tinédzser lányok úgy isszák egymás után tekilát, mintha nem lenne holnap, akkor gondolkodóba esik. Nyilván egyszerűbb azt mondani másnap mondjuk otthon, hogy valaki bedrogozott minket, mint azt, hogy kánikulában félájultra ittam magam a csajokkal, mert az olyan kurva menő.
Az etanol az idegsejtek közti kapcsolatok megzavarásával retrográd amnéziát is okozhat, ami azt jelenti, hogy sokkal több minden esik ki (akár egészen a piálás kezdetéig), mert a rövidtávú emlékképek rögzülése is károsodott.

Ne értsetek félre, nem azt mondom, hogy nincsenek olyanok, akik tényleg vadásznak az ártatlan fiatalokra (fiúkra és lányokra egyaránt) anyagi vagy szexuális célból, ámde koránt sem annyi közülük a klasszikus értelemben vett bedrogozás, mint ahány az elmondások alapján kéne, hogy legyen.
De, ha egy görbe este után megvan mindened, otthon ébredtél, és semmi nem történt veled, akkor nem biztos, hogy egyből célszerű a buli közben bedrogozott áldozat szerepében tetszelegni.

Tanulság: nem feltétlenül muszáj kontrollvesztésig inni, hogy azt se tudd merre van arccal. Nyáron meg különösen oda kell figyelni a megfelelő folyadékbevitelre (itt az alkoholmentes kísérőkre gondolok), és a rövidezéssel pedig tényleg csínján kell bánni.

Vigyázzatok magatokra, és ne kiáltsatok farkast minden pénteken.
Dicsértessék!

8+1 fajta srác Tinderen, akiktől hányni kell

Tibi atya
2017.08.04.

Nemrég született egy felkavaró és kommentháborút kirobbantó cikk a Tindert aljas módon használó, és az internet adta anonimitást kihasználó hölgyekről. A végén megígértem, hogy a másik oldalról is megközelítjük a húspiacként használt alkalmazást, és most a srácokon van a sor. A konklúziót gyorsan le is szögezném, mivel úgyis tudja mindenki: a fiúk semmivel sem jobbak, mint a lányok. Nem biztos, hogy rosszabbak, de ezt mindenki döntse el maga. Nézzük a delikvensek csoportjait:

#1 A RÉGI BARÁT

Sajnos a kreativitás teljes hiánya a hím egyedek szignifikáns hányadában ugyanúgy jelen van itt is, nem hagyhattuk ki ezt a csoportot. A kocsmában legalább az "iszol valamit?" kommersz kérdést eldurrogtathatjuk, de amíg nem ismered az embert, erre nem fog válaszolni semmit a hölgy. Ne égesd magad, tudsz te ennél jobbat! Vagy nem, de akkor meg úgyis mindegy neked.

#2 A GAGYI SZÖVEGGEL INDÍTÓ 

Ő már rájött, hogy a legelső csoportba gáz tartozni, mert nem válaszol neki senki. Végül is ő egy kurva kreatív gyerek, úgyhogy kitalált valamit, bár ebben az esetben elég kontraproduktív a végtermék, azt hiszem. Ez nettó erőlködés, gusztustalanul izzadtságszagú. Inkább tolj egy "A nevem Feri. Tudod milyen Feri?"-t, ennél még az is jobb.

# A TÖKETLEN BALFASZ

Ezt igazából nem is kommentálnám. Legfeljebb ennyit tennék hozzá: haver, a férfitársadalom szégyene vagy.

#4 A KORÁRÓL HAZUDÓ PERVERZ GECI

Az ilyeneket el kell kerülni: jobb esetben csak viszi a telefonod és a pénztárcád, miután ki tudja mit tett veled a randidrog hatása alatt. Rosszabb esetben búcsút inthetsz az egyik vesédnek. Még rosszabb esetben mindkettőnek. Dialízisre járni szar.

#5 A NYILVÁNVALÓ NOTÓRIUS HAZUDOZÓ, AKI HETET-HAVAT ÖSSZEHORD, CSAK HOGY MEGDUGHASSON

Recept: valami fasza clickbait profilkép (kutyás, gyerekes, öltönyös), és puncinedvesítő leírás. A sok Szerelmünk Lapjain nevelkedett baszatlan muff meg alig győzi cserélni a bugyiját az ilyeneket olvasva. A fenti képből már csak annyi hiányzik, hogy amúgy papnövendék a csávó, és kőgazdag, nem? Fele se igaz, bár ha hiszel az ilyen rájengoszlingos tündérmesékben, akkor lehet beleszaladsz, mert "hátha ő tényleg nem hazudik." Akkor így jártál, én azért szóltam!

#6 KONDIBAN FÉLMEZKÓ + NAPSZEMÜVEG

Minden fotón vagy a konditeremben pózol úgy feszítve, hogy mindjárt összeszarja magát, vagy napszemüvegben van. A fenti képen egy haladó szintű hím látható: ő kombinálja a kettőt! Az ilyen emberek rettentően felszínesek, sokat ne is várj tőlük. Ők az 50 kilós egyencsajokra vadásznak (vasalt barna haj, egyen Michael Kors fukszóra, tüdőig húzott picsagatya, fehér adidas superstar, stb.) Ha nem tartozol a fent említett hölgykategóriába, akkor jobban jársz, ha elkerülöd az ilyen sekélyes szardarabokat. Ha a halmazba meg beleférsz, akkor neked való a srác, szép gyerekeitek lesznek! Bár buták, mint a seggem.

#7 A SUGARDADDY

Oké, felfogtuk. Gazdag vagy, és tinderen keresel magadnak valami ingyen escort csajt! Szép munka, bár erre vannak szolgáltatók, ahol profikat is lehet bérelni. Mondjuk tuti az asszony otthon vár a két gyerekkel, amíg te "üzleti úton" vagy. Az a szomorú igazából, hogy lehet erre találni csajt is, a zsák meg a foltja, tudjuk. De ha már csaj vagy, és úgyis escortkodnál, inkább kérj érte borsos árat, jobban megéri, mint egy séta Zadar belvárosában utószezonban.

#8 AKINEK A NEM AZ NEM FELTÉTLENÜL NEM

Sajnos nem mindenki van intellektuális képességeinek teljes birtokában. Tekintsünk el attól, hogy a fent készült kép nem Tinderen készült. Rengeteg csávó érzi azt, hogy egy szaros match feljogosítja arra, hogy meg is szerezzen mindenáron. Aki kétnaponta rád ír, mikor válaszra sem méltattad, valószínűleg egy pszichopata. Az OPNI-ban lenne a helye, nem a telefon előtt. Messzire kerüld el őket, a másodiknál mehet is a szétválás, ha jót akarsz magadnak.

#8+1 A SIMA PARASZT

Ezt csak így itt hagyom. Az ilyeneken nevetni kell egy jót, majd szétválni. Bónuszpontért esetleg egy kontraoltást is megengedhetsz magadnak, aztán lőj róla egy képet, és küldd be nekünk!

Summa Summarum: az 1-es személyi számmal kezdődő egyedek között is ugyanúgy megvannak a suttyók, a hazudozók, a pénzéhesek, és azok, akik bármit megtennének, hogy bekerüljenek a lányok bugyijába. Azt hiszem, hogy a beteg világ, és a felelősség nélküli internetezés lehetőségének toxikus egyvelege tette ezt velünk. 
Muszáj azonban hangsúlyoznom, hogy nem mindenki esik bele a fent említett csoportokba, a kivételeknek mint mindig, most is jár a tisztelet. Ha pedig magadra ismertél, akkor gondolkodj el, és fosd össze magad mondjuk egy bankban, miközben várakozol.

Képek: Igazságot Tóth Máténak facebook

Dicsértessék!

Nagy borászokat vert kenterbe a rozém a NÉBIH vaktesztjén!

Tibi atya
2017.08.02.

Országosan 28 borászat kékfrankos rozéját ellenőrizte a NÉBIH. A 28 bort több szempontból vizsgálták: az összetételét, hogy tartalmaz-e nem megengedett színezőanyagokat és cukrot,  a színét és az illatát is. Végül egy vakkóstolással (ahol a borok számokat kapnak, és a kóstolók nem tudják, kinek a bora van előttük) rangsort állítottak fel, melyben a „Tibi atya – kékfrankos rozé” a hatodik helyen zárt. Ez parádésnak számít, ha figyelembe veszem, hogy általam is tisztelt (és nálam kategóriákkal magasabbra pozicionáló) borászlegendákat sikerült megelőzni: Koch a 12. helyen végzett, Homola 14. lett, míg a Belga számokból is jól ismert Bock és Frittmann a 18. és 22.

Mikor elindítottam a vállalkozásom, a minőségi borfogyasztás ellenkultúráját akartam bevezetni, amiért akkor a borsznob közönség a fejemért kiáltott (a borásztársadalmat is rendesen megosztotta, bár a nagyja támogatta a kezdeményezést, mert a sörfogyasztás visszaszorulásának lehetőségét látták benne – helyesen).

Szerintem Európában az alkohol- és pláne a borfogyasztásnak kétféle kulturális hagyománya van: az egyik Bacchus, a másik Jézus Krisztus kultusza felől érkezett. Míg az első a mértéktelen fogyasztást, a természetes ösztönökbe való visszagravitálást, és a világi gátlások levetkőzését segíti elő, a másik mértékletes fogyasztással a gondolatok szabad és őszinte áramlását, egyfajta megrévülést, ami a saját álarcunk mögötti valót tárja fel. Ez a kétfajta hazugságmentes fogyasztása létezik az alkoholnak.

Nem egy borásszal bonyolódtam komoly vitába amikor azt mondtam, hogy az utóbbi két század borhoz rendelt dzsentrifikált sznobizmusának semmi köze a bor eredeti lényegéhez. A bacchusitól távol áll, mert a bor lényegét nem az általa kiváltott állapotban határozza meg, a krisztusitól szintén, mert azt lelki (vagyis őszinte) szegénység jellemzi, nem pedig kristálypohár, élőzene és sommelier, aki alkalomszerűen olyanokat mond, hogy a bor „részletgazdag”, „ajakbizsergető”, „izgalmasan lendületes” vagy „nyárias illatokkal teli”. A legfőbb bajom az utóbbival, hogy a sznobizmus eleganciájába csomagol egy pszichoaktív narkotikumot, ami elsősorban való tudatmódosításra, és emellett lehet körülménye, hogy egyébként finom is.

A károgóknak itt üzenem, hogy három év után beigazolódni látszik az elméletem: nem a név számít, nem az, hogy milyen a címke, nem a pohár, amiből fogyasztod, hanem maga a bor. Növeli az állítás érvényét, hogy a hatodik hely egy olyan objektív összehasonlításban született, amihez nem társulnak eladói érdekek. Itt nem számít az ismeretség, nem kerülhet jobb helyre valaki csak azért, mert már a nagyapja is elismert borász volt. Ellentétben a versenyekkel, itt nem is a külön arra palackozott terméket vizsgálják, hanem szúrópróbaszerűen választanak a polcokról (ahonnan a fogyasztó is), tovább növelve az eredmény hitelességét.

Nem is kérdés, hogy én nem Hamvas Béla krisztusi vonalát követem, hanem a hitványabb Bacchusét, annyi sznobizmust most mégis megengedek magamnak, hogy Baudelaire-hez nyúljak:

„Rúgjatok be, szakadatlanul.”

Külön ajánlom ezt azoknak a borászoknak, akik eltartják a kisujjukat a pohártól, hogy miután elmentek a „kedves vendégek” a kóstolóról, ők is vedelhessék bögréből a bort, ahogy én nyilvánosan is teszem ezt krisztusi megvilágosultságom hiányában, de mindenképp képmutatás nélkül. Dicsértessék! 

10 hely, ahol elviselhető a 40 fokos dögmeleg

Tibi atya
2017.08.02.

Ebben a rekkenő hőségben nem árt fedezékbe vonulni, vagy például a vízpartra, ahol a baromi meleg levegő nem keseríti meg annyira életünket. Összeszedtük nektek a 10 legjobb helyszínt, ahol át lehet vészelni a kánikulát:

1 strand meg 9 kocsma.

Dicsértessék, oszt jónapot!

8+1 fajta csaj Tinderen, akiktől hánynom kell

Tibi atya
2017.07.28.

Mind ismerjük a Tinder nevű társkereső alkalmazást, ahol vígan húzkodhatjuk jobbra, netalántán balra az embereket egyéni gusztusunktól illetve a péniszünk vérteltségétől függően. Lassan 4 évnyi sikálás után már régen kialakult a nagy számok törvénye effektus, így körvonalazódnak bizonyos archetípusok a lányok között. Egy pár (szerintem) patológiás csajfajtát szeretnék most kiemelni a teljesség igénye nélkül.


#1 RÉGI BARÁT

Aha. Tehát nem is ismerjük egymást, de ezzel (vagy ennek még okádékabb "Mizu?" verziójával) indít. Jól baszd meg, kösz, épp szarok! De most komolyan, mit vár az ilyen? Nem vagyok a barátja, a haverja, de még az ismerőse se. Akibe ennyi kreativitás nem szorult, az úgysem érdemel semmit, választ meg főleg nem.

#2 ÉN NEM OLYAN LÁNY VAGYOK

Képzeljük el az adott szituációt: 4 képe van a lánynak. Első: csöcs ki, csücsörítés. Második: Csöcs ki, fenék ki, barátnőkkel pucsítás. Harmadik kép: Csöcs ki, mosdókagylón ülve egy tangában. Negyedik kép: Telibe fotózva a segge. Miután kilegeltetted a szemeid az ingyen softpornón, megnézed a leírást: én komolyat keresek. 
Aha. Oké. Előbb találok komoly kapcsolatot a Tutti Frutti magazin hátsó oldalán lévő telefonos hirdetések között, mint az ilyen csajoknál. A kurva clickbait képek mellé egy ilyen gagyi szöveg kurva gyenge, sőt: senki nem hiszi el. Talán még ő sem.

#3 KETTŐS MÉRCE

A csaj összes képén csak az arca látszik. Talán még a leírásban is ott van, hogy amúgy 80-90 kiló. És akkor odatolja, hogy ő amúgy egy sportos, 185 centinél magasabb, kék szemű srácot keres. Hát heló, mi a fasz van, kérem szépen? Mi ez, ha nem kettős mérce?

#4 IFJ. VAJNA TIMIKE

Körömfotózás a BMW kormányon. Egy Michael Kors / Daniel Klein vagy bármilyen divatóra, amit természetesen meg kell mutatni minden képen. Legegyszerűbb, ha az egyenes, vasalt hajad igazítod fotó közben, mert akkor nem olyan feltűnő. Esetleg egy Aperol spritz szürcsölése valamelyik dubai szálloda medencéjében? Ismerős a csaj, nem?
Persze, futószalagon gyártják őket. Leírásban természetesen annyi olvasható, hogy neki nem a pénz, nem a külsőségek a fontosak. Nem, mi?

#5 MODERN PROSTI

A prostitúció az egyik legősibb mesterség a világon. Talán az ősember korában kezdődött, ahol a legerősebb férfi mellé szegődtek el védelemért és extra élelemért a hölgyek. Azóta komplett iparág lett, ami az emberiséget minden korban végigkíséri. Gurulj végig a Gubacsin vagy az ócsai bekötőúton, sorban állnak az olcsó szolgáltatást és a grátisz nemi betegségeket kínáló éjszakai pillangók. Próbálj végigmenni egy este az Üllőin, a Rákóczin, vagy akár a Kazinczy utcán: zsinórban kapod majd a foghíjról odavetett "köll szex?" felkéréseket. Na de az, hogy ennyire elkényelmesednek, hogy már Tinderen kelletik magukat? Az oké, hogy a telefonunk okos, és a csekkeket is az interneten fizetem be, de egy ilyen ősi szakmát ne gyalázzunk meg, heló!

#6 JAILBAIT

Mikor beregisztrálsz Tinderre, elfogadod, hogy 18 év fölött vagy. És mégis tucatjával vannak azok a csajok, akik '18'-ak, de leírásban ott szerepel, hogy ő amúgy 13/16/17 éves. Jó, értem én hogy kíváncsiság, meg minden, de azért egy Grindr szexpartner kereső alapján indított társkereső alkalmazásba könyörgöm ne regisztráljon már 18 év alatti csaj. Mondjuk legalább kiírják, így megspórolják az ügyvédekre költött összeget. Az ilyen csajoktól jobb távol tartani magad! De kurva távol.

#7 BASZNÉK, DE VAN URAM

Név: Réti Boglárka, Arany Eső vagy bármilyen tetszőleges kamunév. Kép: Csecstől lefele, esetleg egy popsi, de úgy, hogy véletlenül se legyen felismerhető. Leírás: "25-30 éves ápolt urakat keresek kellemes erotikus időtöltésre" és ennek kismillió változata. Vigyázz, mert berántott láncfűrésszel darabol fel, aztán basz meg a seggednél fogva a férje. Mert hogy van neki, az hótziher!

#8 AZ ÜZLETASSZONY

Van ennél lejjebb, hogy a saját bizniszed tolod Tinderen? Nehezen. Bár ez a hölgy legalább Fundamentázik, lehetne valami undorító, lehúzós MLM is, kérdezd meg Szabó Pétert, abban utazott éveken át.

#8 +1 STD JÖHET BÁSTYA?

Kommentár nélkül:

Nem állítom, hogy csak ilyen nők vannak fent. Rengeteg emellett a normális is, csak hát ez a műfaj zavarosban halászás.
Reméljük, hogy Te, kedves hölgy olvasó egyik csoportba sem tartozol. Ha igen, akkor az oltás neked szólt!
Hamarosan érkezik a férfiakról szóló változat is, nem ússza meg senki.

Képek: Igazságot Tóth Máténak facebook

Dicsértessék!

Elfajult a "vita" Puzsér Róbert és Mérő Vera között!

Tibi atya
2017.07.27.

Puzsér Róbert először azzal a posztjával verte ki a biztosítékot Mérő Veránál, a „Nem tehetsz róla, tehetsz ellene” blog szerkesztőjénél, amiben a százezredik lájkolóját egy koncentrációs tábor utolsó transzportjához hasonlította. Később azzal folytatódott az ellentét, hogy Puzsér arról írt, mennyire visszás, hogy a munkások füttyögését a feministák (akik az írás szerint azok a nők, akik után nem füttyögnek) nem empatikus megközelítéssel próbálják felszámolni (neveléssel és oktatással), hogy a problémát a gyökerénél oldják meg, hanem tiltással, suttyónak bélyegzéssel és a nők utáni füttyögés kriminalizálásával. A Kettős Mérce blog erre frappánsan leírta, hol vannak a gondolatmenet buktatói.
A „vita” jelenleg ott tart, hogy Mérő Vera néhány értelmiségi elvtársa egyetértésével kiátkozta Puzsért a humánum és az értelmiség köréből, mire Puzsér gyűlöletportálnak bélyegezte a „nem tehetsz róla, tehetsz ellene” blogot. Mivel egyiket sem tartom megalapozott álláspontnak, szeretnék megosztani pár gondolatot a kialakult helyzetről.

Puzsér Róbert legalább annyira kritikára sarkalló jelenség, mint amennyire ő kritizál maga körül lényegében mindent. Kurva sok tárgyi faszságot beszél: szerinte ’56 Pozsgay után szabadon lehet bármilyen olvasatban népfelkelés, az archaikus férfi és nő szerepe leírható Marssal és Vénusszal, illetve napi egy korsó sör vagy pohár bor már alkoholizmus. A legkevésbé sem érdeklik a tények: az, hogy a népfelkelés a nemesi felkelés demokratikus jogutódja, és semmi köze ahhoz, hogy a nép felkel a hatalom ellen. Az, hogy már az antik kultúrák is több női és férfi szerepet  különböztettek meg az istenek között. Az, hogy nem Mars korát éljük, hiszen korunk eszményképei már rég nem Napoleonok, Zsukovok és Guderianok, hanem Jupiterszerű menedzserek, mint Elon Musk, Steve Jobs vagy Bill Gates. Az sem, hogy a WHO-nak létezik az a meghatározása, hogy ki számít alkoholistának és ki nagyivónak (a napi egy korsó sör fogyasztója valószínűleg az utóbbinak sem).

Kiragadott, de korántsem egyedi példák ezek Puzsér retorikájából. Vitatkozni sem nagyon lehet vele, ugyanis Puzsér – állítása ellenére – semennyire nem nyitott arra a közlési tranzakcióra, amit vitának neveznek. Puzsér szerint a vitának nem szükségszerű következménye az egyetértés (eddig egyetértünk), mert az már akkor is megvalósul, ha a két álláspont érvei maradéktalanul megjelennek egymással szemben (ebben már nem). Szerintem egyáltalán nem beszélhetünk vitáról, ha az érvek ugyan megjelennek maradéktalanul, de semmilyen módon nem lépnek reakcióba egymással. Ha így lenne, akkor a Parlamentben is vita folyna, hiszen egy helyen és időben hangzanak el különböző álláspontok.

Puzsérnál valami nagyon hasonló történik, mint a parlamentben: kifejtenek neki egy szakmailag megalapozott, tényekhez ragaszkodó álláspontot, amit hasonló mélységű ellenérvek hiányában egyszerű retorikai allűrökkel ignorál. Belenget egy etikai tételmondatot, ami mellett lecövekel, majd véletlenül sem szakmai vagy logikai, sokkal inkább a továbbiakban is retorikai erődítményt húz köré. Gyakorlatilag teljesen mindegy, hogy a vitapartnere klinikai pszichológus vagy emberjogi aktivista, Puzsér célja nem a logikus ellenérvelés, hanem a vitapartner dominálása. Hiába próbálod neki elmagyarázni, hogy a pszichoaktív narkotikumok legalizálásának vannak egyéb nagyon fontos szempontjai is, mint az emberjogi megközelítés, hiába küzdesz azzal a nyilvánvaló faszsággal, hogy a THC nem rosszabb vagy jobb, mint az alkohol, csupán eltérő a hatásmechanizmusa, ezekkel ugyanis érdemben nem képes vitatkozni, ezért retorikai sánc mögül tüzel. Tudatosan gátolja az érvek közti kötést az előnyösebb vitapozíció védelmében.

Még azt is megideologizálta, hogy ő nem szeret letapadni a nyers adatoknál (ezt egyfajta eminenciának tekinti), hanem azokon átívelve, a szélesebb kép jelenségeit szereti elemezni. Úgy tesz, mintha a kettő egymással ellentétben álló dolog volna, nem pedig egymás támaszai. Hogy Puzsér analógiájával éljek, a flow, amibe akkor kerül, amikor teátrális szónoklatba kezd, az a mondanivalója élményét szállítja, míg az adatok, a konkrét tényszerűségek, amiken keresztül ez a vélemény a valósághoz tapad(hatna), a mondanivalója érvényét. Nagyon sokszor fordul elő, hogy egy-egy ilyen apróságon taknyol el egy teljesen jónak hangzó gondolatmenete, amiről csak akkor vesszük észre, hogy mekkora baromságot hallottunk, ha a tények ismeretében tényleg alaposan végiggondoljuk, amit hallottunk. Így lesz Puzsér élménye sokszor érvénytelen.

Nem szeretem továbbá, amikor Puzsér egy kis epizodikus Atkinson-háttértudás, és néhány év pszichológiai (és talán pszichiátriai) kezelés után bejelentkezik a terapeuta szerepére, és vulgárpszichologizálásba kezd. A legritkább esetekben mond olyan dolgokat, amiket a tudomány jóváhagy, de azokat legalább jó határozottan (például a gyermekkori szexuális abúzust illetően). Ez a fajta felületes igénytelenség társítva azzal, hogy szinte soha nem ismeri be, ha a logikus érvek próbája kétvállra fekteti az álláspontját, egy olyan szellemi osztály sajátja, amit Puzsér mélyen megvet: az internettrolloké. Határozottan és indulatosan szarnak a tényekre, jó hangosak, és soha nem fogják elismerni a logika és a tudomány primátusát a meggyőződésük felett, mert van egy fogyaszthatóbb, intuitívan magukévá tett, és legfeljebb retorikai szempontból értékelhető beidegződésük, ami a rögeszméjük.

Öt bekezdésnyi negatív Puzsér kritika után mégis azt gondolom, hogy óriási hiba kiírni őt Mérő Vera (meg persze Vágó Gábor és Papp-Réka Kinga) részéről az értelmiség és a humánum köréből.

Először is Puzsér szarkasztikus posztja (ami a kifejezési eszközként használt maró gúny miatt egyáltalán nem áll meg az irónia határainál) szerintem teljesen a helyén van. Lehet, hogy Oscar Wilde még azt mondta, hogy a szarkazmus a humor legalantasabb eszköze, azonban Oscar Wilde sosem élt globális fogyasztói társadalomban. Annak épp az a lényege, hogy a rengeteg jelentéktelenül beömlő ingerrel túlfeszítsenek minket, hogy fáradt, kiégett és katatón állapotot idézzenek elő, amiben a valós érzelmeket kiváltó ingerek már el sem jutnak az észlelési küszöbig.

Az a fajta szarkasztikus fekete humor, amit a South Park, a Family Guy, a Charlie Hebdo, vagy jelen esetben Puzsér Róbert képvisel, éppen ezt számolja fel: szarkazmussal kapcsolnak össze olyan dolgokat, amiknek látszólag semmi közük egymáshoz, ennek ellenére azon az abszurd lencsén keresztül, ami a szarkazmuson kívül mással nem hívható életre, nagyon is van. Például a Facebooknak egy lágerhez. Fáj-e ez a metafora? Nem vitás, hogy igen. De éppen az a célja, hogy fájdalmat okozzon ott, ahol annak a fájdalomnak nagyon is helye volna, a letompított ingerérzékelés miatt viszont még sincs jelen. A Facebook igenis egy kurva nagy, autoriter diszciplínák szerint szervezett láger, ahol életek milliói vesznek el, amiről mindenki tud, mégis naponta történik. Analóg hasonlat Auschwitz-ra.
Lehet a szalonból köpködni erre, hogy így kegyeletsértő meg úgy etikátlan, de ez a humor egyetlen olyan formája, ami nem farol ki a valóban érzékeny, neuralgikus pontok elől sem, amikre ennél hatékonyabban nem lehet felhívni a figyelmet, és amikhez épp így rendeli azt a fájdalmat, aminek ott helye van.

Másodszor, Puzsér Róbert nem egyet egyszemélyben emelt a magyarországi fősodor köztudati küszöbe fölé azokból az értékekből, amiket Hunter S. Thompson vagy Noam Chomsky adott a világnak. A szabadszájú, kritikus ellenkultúrát, a gonzót (véletlenül sem azt a fajtát, amit a 444 képvisel egyfajta lebutított újságírásként, hanem az eredeti, szubjektív érzékleteken alapuló publicisztikai műfajt), az elitkritikát, a fogyasztói társadalom bírálatát, a médiakritikát, az értelmiség küldetését, miszerint a világ jelenségeit közérthetően kell lefordítani a tömeg számára, a szolidaritást, ami még azoknak is jár, akikkel nem értünk egyet és az elvet, miszerint az elhatárolódás valaminek a diskurzusától ezen eszmék leköpése.

A magyar köztudatnak abba a mélyen megvetett bugyrába küldte Hajdú Pétert, ahová való. Ezzel nem csak Hajdú Pétert, mint embert helyezte új megvilágításba, de a mögötte álló, érzelmeket nyomorpréssel sajtoló médiagépezetet is, miközben ezzel a szólásszabadság mögé erőnek erejével tett hozzá néhány csipetnyi valós normatartalmat. Tette ezt úgy, hogy kanapébölcselkedők ezrei magyarázták neki minden bejegyzés alatt, hogy ehelyett mit kéne és hogyan.
Az eltompított tömeghez képest meglehetősen érzékeny receptorai vannak, amik észlelik azokat a normálisnak tűnő abnormalitásokat, amin a tömeg nap mint nap lép át. Nem állítom, hogy szerintem mindig helyesen jeleznek a vészlámpái, de harcol a közöny ellen, és minden energiájával azért küzd, hogy az értelmiség ne azt vallja magáénak, hogy „aki ennyire hülye, az meg is érdemli”.

Bevallom, nekem is jobb érzés kritizálni (ahogy szerintem ő sem tenné másképp velem), ezért nem sorolom tovább az érdemeit, de a lényeg, hogy vannak, és kurvára nem elhanyagolhatóak. Abszolúte nem volt jogos kiírni az értelmiség köréből, csak mert néha olyan túlkapásokba esik, amik afölé az ordenáré nívó fölé basszák a suttyóságmétert, ami alatt sokan létezni sem vagyunk képesek (élükön velem). Akkor sem, ha ez egyébként Mérő Verát bassza fel a végletekig.

Mérő Vera blogja, a „Nem tehetsz róla, tehetsz ellene” egyáltalán nem gyűlöletportál (ahogy Puzsér állítja), csak mert néhány poszt erejéig valóban goebbelsi posztok születtek Puzsérról. Bár finoman szólva nem értek egyet a legtöbb poszttal, amit az oldal megoszt, el kell ismerni, az alapkoncepció a helyén van. Ügyes médiahackeken keresztül cáfolja a rendőrség évekkel ezelőtti gusztustalan nemi erőszak mantráját, miszerint „tehetsz róla, tehetsz ellene”. Ez az áldozathibáztató tételmondat egyébként a mai napig tematizálja a közvéleményt (mindaddig, amíg az ezt vallók személyesen nem lesznek érintettek az ügyben, mert akkor lógjon az elkövető), úgyhogy nem is kérdés, hogy a blogra szükség van-e, mert civilizációs minimumokért áll ki.

Mérő (illetve támogatói) és Puzsér vitájában a legrosszabb, hogy ez már nem vita, hanem nyílt szardobálás és személyeskedés. Lehet egymást pszichológushoz rendelni, faszverő majomnak hívni meg "leszarni" a kommentekben, majd utána riposztként leírni, hogy igen, valóban kivertem rád (és ezzel az őszinteséggel tartozom is), lehet vélt vagy valós traumákkal személyeskedni, csak szerintem minden egyes hasonló, a vita elvein gázoló agresszív és passzív-agresszív kijelentéssel közelebb kerülünk ahhoz a bizonyos ponthoz, ahonnan nincs visszatérés, és távolabb attól, amit egyébként a közéletben mindkét fél képvisel. Ezért pedig kár volna, hiszen két olyan értelmiségi megy le a szemünk láttára kutyába, akikre egyetértésük hiányában is emberi mivoltuk teljében van szükségünk.

Nem szeretném, ha Mérő vagy Puzsér az egyébként tiszteletreméltó munkájával azt legitimálná a közbeszédben, hogy korrekt dolog valakit (csak mert nem értünk vele egyet) lefaszverőzni egy vita hevében vagy ország-világ előtt szétkürtölni a vita ürügyén, hogy valóban kiverjük rá a faszunkat, mert a nyilvános párbeszédnek ez a személyeskedő spórákat eregető penészvirága valahol a kormányzati kommunikáció, a Mónika-show és VV Aurélió között tenyészik.

Kedves Vera és Robi!

Azt gondolom, hogy ezek már abszolúte nem a közvéleményre tartozó, érvalapú diskurzusok, hanem kétoldali egóhadjáratok személyeskedő villongásai. (Azt hiszem) mindketten megvetitek az én kedvenc pszichoaktív narkotikumomat, de mi lenne, ha a további, nyilvánosságot nem érintő személyeskedés helyett arra használnátok, amire való, és töltenétek egy-egy pohárral, hogy mindketten mellé üljetek? Egymás tudatos (és teljesen felesleges) lelkébe gázolás, és az „ő kezdte” fémjelű mutogatás helyett tegyétek azt, ami ezen az elfajult ponton nektek is, és a követőiteknek is a legjobb! Egy asztal, két fröccs, mínusz a nyilvánosság nyomása káprázatos lépés lehet afelé az eszmecsere felé, ami a nyilvánosságba visszatérve újra azon civilizációs útjelzők mentén halad majd, amiben mind a ketten hisztek, és aminek az életeteket szentelitek! Egészségetekre! Dicsértessék!

Szabó Péter nem áll le!

Tibi atya
2017.07.20.

Legújabb fizetett hirdetésként közzétett videójában Szabó Péter kínosan magyarázkodik miután passzív-agresszív módon mosolyogva és pozitívan sértette meg egy ministránsom személyiségi jogait. Videójában azt állítja, hogy Kennedy elnöktől a következőt tanulta: az emberek 20-60-20 arányban feloszthatóak. A felső 20 a pozitív és nyitott, a középső 60 a neutrális, az alsó 20 pedig a negatív, elzárkózó csoportot jelenti.


(nem hibáztatok senkit, aki nem nézi végig, mert bicskanyitogatóan szégyentelen)

Szabó retorikájában a felső 20 a legjobb, aki mindenre mindig nyitott, az alsó 20 az, akihez ő nem is szól, és a 60 a „befolyásolható” (őt idézem, noha más forrásokban erre a „neutrális” vagy a közömbös” szót használják), akiért szerinte érdemes küzdeni. Ugyan fogalmam sincs, hogy a politika és a célzott marketing alapú eladástechnika világán kívül bárhol létezik-e hasonlóan megbélyegző besorolás, de nem ez a legnagyobb probléma.

A probléma az, hogy a 20-60-20 elve valójában abból a szempontból osztja fel a populációt, hogy ki mennyire tűri jól az új dolgokat. Tehát újdonságra alkalmazott kockázatkezelési stratégiák szempontjából. Bár Szabónál nem jelenik meg ez a gondolatmenet, van, hogy a pozitív 20 százalék szívja meg a legeslegjobban, hiszen nem csak hogy ő az, aki minden szart kritika nélkül vásárol (mert nyitott az eladó üzenetére), de ő az is, aki könnyebben elhisz bármit. Ők vásároltak először Questor-értékpapírokat, ők a kedvezményes kamatozású deviza hitelkonstrukciók „boldog” tulajdonosai, és a felrobbanó, szénné égő okostelefonok is az ő arcuk tesztjén buktak el. A piac változásainak és váratlan eseményeinek a leginkább kiszolgáltatott ez a csoport, mert jellemzően nem gondolkodnak sokat döntéshozatal előtt.
A másik véglet, akit Szabó hanyagol, szintén előnytelen kockázatkezelési stratégiát alkalmaz, mert bár biztonságos, de a biztonságért minden lehetőség kihagyásával kell fizetnie, hiszen túl sokat gondolkodik. Azt azért hozzáteszem, hogy valaki, akit saját bevallása szerint egyedül az foglalkoztat, hogy jobbá tegye a világot, nem hanyagolhatja őket, hiszen a világ jobbá tételéből nem szokás piaci, befektetett munka/megtérülés alapon kiszorítani bárkit. Legalábbis azok nem csinálják, akikben az empátia csak nüansznyival is meghaladja a profitszerzés mohóságát.

A harmadik és legnagyobb csoport, a 60%, aki hol így, hol úgy dönt (az alávaló MLM-ügynök életszemléletét osztva Szabó Péter szerint azok tartoznak ide, akik még nem ismerik őt).
Szerintem ehhez a legnagyobb csoporthoz érdemes legtöbbször tartozni, és nem csak azért, mert evolúciós kockázati szempontból a nagyszámú csoportban kisebb az egyénre vetített kárelszenvendési valószínűség mértéke, hanem azért, mert aki ide tartozik, az egészséges kritikai szemlélettel bír, mégsem utasít el kapásból mindent. Így lehetséges, hogy amikor élete befektetésére lehetősége adódik, akkor helyesen a pozitív elbírálás mellett dönt, míg ha Szabó Péter félig (se mindig) igaz, káros egymondatosaival találkozik, akkor az életminőség javulása felé vezető (ebben az esetben) elutasító választ adja.

A tanulság tehát az, hogy ne politikusok kampánystratégiai kijelentései, cégek piacelemző szempontjai és motivációs előadók (vagy tudom is én milyen felelősségkerülő módon határozza meg magát ma egy sarlatán) beskatulyázása alapján próbáljuk a számukra legmegfelelőbb kategóriába beágyazni magunkat.

Szabó a videó többi részében többek közt arról panaszkodik, hogy nagyon sokan félreértik.

A nárcisztikus személyiségzavar soha nem engedett annyi önkritikát, hogy azt mondassa hordozójával: „nem értek veled egyet, de lehet, hogy igazad van”. Meg sem hagyja a lehetőségét annak, hogy téved: vele kapcsolatban mindig csak mások tévednek (ahogy a negatív következményekért is ők a felelősök). A nárcisztikussal vitatkozni is teljesen felesleges, mert kiváló manipulátor, zsigerből beszél úgy, hogy a kijelentései mögül bármikor ki tudjon hátrálni: azok plasztikusak, sokféleképpen értelmezhetőek, és ha (szerinte) félreérted őket, akkor – bármily meglepő – az egyedül a te (rossz szándékból vagy negatív szemléletből fakadó) hibád.
A nárcisztikus személyiségzavarban szenvedőket egyáltalán nem könnyű felismerni. A szenvedés persze ebben az esetben színtiszta eufemizmus, hiszen korántsem szenvednek ettől ők annyira, mint a környezetük, amit ők baromira élveznek, mert csak ennek a tükrében ragyog fel az ő igazi – isteninek hitt – fényük.

Szeretik, ha mások szenvednek? Akkor úgy működnek, mint a pszichopaták?

Bizonyos szempontból igen, mégsem teljesen. Nem mutatnak sokkal több empátiát és szociális érzékenységet (kivéve nyilvánosság előtt, ha ebből valamilyen könyvelhető haszon vagy közmegítélésben kifejezhető többletérték származik). A nárcisztikus viszont nem feltétlenül hisz a közvetlen kínzásban. Ő az olyan helyzetekben hisz, ahol szerepe szerint ő lehet az ember felett álló Isten, a hajléktalanból lett mogul, akinek az élete minden földi körülmény ellenére, mások számára irreálisan tökéletes. Hibátlan üzletember, férj és apa. A gyerek zongorázik, az asszonynak negyven felett sincsenek ráncai, a zakó vasalt, a drága óra számlapja pedig a kamera felé csillog. A nárcisztikus imádja a látványt, a pompát, aminek ő kell, hogy a középpontjában álljon. Nem csak a közepe ő, hanem az eredője és a végső értelme is.
Mindig teljesen egyedül jut el oda, ahol van, narratívája szerint a legmélyebbről a legmagasabbra. Teljesítményét emberfelettinek mutatja be minden téren, miközben mindennél többre tartott megítélését ilyen álszerény, passzív-agresszív és frusztráló módon növeli: „én sem vagyok Isten, csak ember. Nekem sikerült, neked miért nem?”

Hogyan ismerhetünk fel a környezetünkben egy nárcisztikust?

Nehezen, mert kurva jól élnek vissza a személyiségzavarukkal. Kitűnő sármőrök, hamar az ujjuk köré csavarnak, és beléjük szeretni sem nehéz. Szavaik elhitetik veled a perc törtrésze alatt, hogy Te vagy a világon a legfontosabb, a legegyedibb és a legszebb. Jutalomközpontunk szóbeli ingerlésével  párhuzamosan a tetteik azonban egész mást mondanak.

A rózsaszín köd éppen ezért kurva nehezen szakad fel körülöttük, viszont idővel a nagyon kellemes, taktikusan adagolt bókfalatkák mellé irtózatos szorongás párosul. Valahogy mindig az az érzésed a társaságában, hogy ő hozzád képest olyan okos, olyan sikeres, sosem kételkedik magában, és mivel kiválóan épít maga körül olyan világot, melynek abszolút vonatkoztatási pontja ő maga, óhatatlanul az az érzésed támad, hogy Te ehhez képest sehol sem vagy. Ezen csak ront, amikor erre még rádob egy lapáttal: „nahát, biztosan Te is képes lennél erre, ha egy kicsit keményebben küzdenél!” – ettől a mondattól még ugyan soha senki nem tanulta meg, hogyan is kell azt, viszont nincs ember, aki ne érezné magát szarul tőle. Így gyötrik környezetüket a nárcisztikusok önnön gyönyörükkel.

Mit tehetek, ha felismertem, hogy nárcisztikussal állok bármiféle kapcsolatban?

Egy dolgot: menekülj. Azonnal. Meg ne próbáld gyengéden megérteni vagy megváltoztatni, mert ezek az emberek – a pszichopatákhoz és a machiavellistákhoz hasonlóan - nem változnak. Szakemberek gyakran nem is egyszerű áldozatokként beszélnek a nárcisztikusoktól megmenekült szenvedőkről, hanem egyenesen túlélőkként. Okkal.
A nárcizmus pszichoanalitikus megközelítésben úgy alakul ki, hogy korai gyerekkorban szarok a körülményeink: nem kapunk elég figyelmet és szeretetet (abúzust és lebaszást viszont annál gyakrabban), ezért visszavonulunk ahhoz az egyetlen emberhez, akitől megkaphatjuk: önmagunkhoz. Ez később nem egészséges önszeretetté, hanem kóros önimádattá, egyfajta groteszk, önmagából induló és önmagába torkolló feltétlen szerelemmé korcsosul. A végtelen kört pedig nem lehet megtörni, mert aki megalkotta, az ezután már sosem vágyik jobban semmi másra, mint magára.
Oscar Wilde szerint az önmagunkkal kötött szerelem korai gyermekkorban alakul ki, de élethosszig tart.

Szabó Pétert személyében alkalmatlannak tartom a motivációra, hiszen ha valakit motiválni akarok, akkor – dr. Zacher Gábor szavaival élve – azt érdemes megmutatni neki, hova teheti a következő lépésnél a lábát, majd ha megtett öt lépést, akkor megbeszélni vele a következő ötöt, és így tovább, amíg önállóan járni nem tud.
Szabó ezzel szemben az Olümposzról beszél lefelé villából és luxusautóból olyanoknak, akik mély gödör fenekén ülnek áruházi hitellel, sokezer lépésre tőle. Isteni kinyilatkoztatásait fanfár és táncoslányok követik.
Szintén Zacher doktor úr szavaival élve, ha egy öngyilkost próbálnék ezekkel a bölcsességekkel eltántorítani az ugrástól (ahogyan Szabó állítólag saját magával tette), biztosan ugrana, mert ez a távoli jóllét (igen, két „l”-lel) számára a távolságot, és nem jóllétet jelenti.

(a közönség katatóniás eufóriájához elengedhetetlen a hipnotikusan kápráztató látványvilág)

(Szabó Péter ezzel az idézettel oszt bókostyát követői közt. Akár az úrvacsorának, ennek is az a lényege, hogy követői részesülhessenek az isteni lényegben. A szabót vallók így válhatnak eggyé messiásukkal, magával Szabó Péterrel. Hiszen ők az ő hősei!)


A közönséges szemfényvesztő videójában azt veti még kritikusai szemére, hogy mindig egy mondatot emelnek ki, amit kontextus nélkül értelmeznek. Máshogy nehéz is volna, hiszen Szabó videóiban a mondatok között nagyon laza az összefüggés, azok nem egymás következményei, vagy egymásból vont következtetések. Legtöbb esetben egyik nagyon erős érzelmi töltetű mondat követi a másikat teljesen véletlenszerűen, és nem számít, hogy az egymáshoz viszonyított kapcsolatuk alig definiálható. Így nem, vagy csak alig jön létre szövegkörnyezet, melynek tükrében értelmezhetőek az egyes mondatok. Szigorúan filmekből kivágott részletekkel és lelkesítő zenével tálalva.
Mégis azt mondom, legyen meg az akarata! Legközelebb egy egész videót fogok kielemezni, mert szerintem is érdekes témája egy külön cikknek.

Azt állítja továbbá, hogy kétféle kritika létezik: építő és az a fajta romboló, amit nem kell magunkra venni. Ezt betudhatjuk annak, hogy kóros önimádatában nem feltételezi, hogy a kritika, ami a brandjének és önnön káprázatos magának romboló, az másoknak építő. El sem hiszi (hogy is hinné?), hogy nem mindenki működik úgy, ahogy ő, és vannak, akik nem szarják le azokat sem, akik (a logikus érvekre való nyitottság tekintetében) az elzárkózó 20%-ot képezik, és esetleg a követőtáborába tévednek. Ahhoz, hogy legalább elhiggye, kéne az a csepp empátia, de miért is várnánk el ilyesmit nárcisztikusoktól?

Azt is megjegyzi, hogy ő mindenhez az arcát adja (korábban tőlem is ezt követelte). Megint csak annyit tudok mondani, hogy nem várom, hogy megértse, valaki nem akar híres lenni. A problémám egyébként nem az Szabó Péterrel, hogy ő adja az arcát a tévés szerepléseihez, hanem az, hogy mást sem ad hozzá. Ezért tartok feleslegesnek minden olyan vitát, ami nem a bíróságon zajlik, ahol a kimondott szavakat tényekkel alá kell támasztani, nem csak obligát közönségi tapssal és nevetőgéppel.

Péter!

Ebben a videódban ismét összevissza hantázol! Azt állítod, hogy azért nem nevezed meg, melyik multinál dolgoztál, mert nem szeretnéd rossz hírbe hozni őket, hogy hajléktalanként és büntetett előéletűként vettek fel (bár a kronológiai sorrend sosem egyértelmű az előadásból). Most komolyan azt várod, hogy bárki bedől annak, hogy létezik az a multi, aki egy ilyen holywood-i sikersztorira utólag nem két kézzel döngetné a mellét? Ennyire hülyének nézed a követőidet, Péter?
Elhangzik még a szádból, hogy autólopásért ültél, de visszavitted a kocsit. Noha nem derül ki, hogy ez pontosan mikor történt, Magyarországon ebben az esetben nagyon sokáig nem valósult meg a lopás tényállása, hiszen nem történt eltulajdonítás (ma nem ennyire megengedő a jogszabály, úgyhogy senki ne kezdjen el rám hivatkozva kocsikat elkötni részegen, hogy majd reggel visszaviszi, mert ugyanúgy hengerfejesre kúrják érte a seggét a jardon). De ugye nem akarod beszopatni a követőidet, hogy ezért úgy kaptál letöltendőt, hogy semmi más nem volt a kontódon? Mit titkolsz ennyire rettegve, Péter?

Ne aggódj, legjobb ministránsaim már nyomoznak utánad, és ki fog derülni (természetesen nem lépek, amíg bizonyító erejű dokumentum nincs a kezemben, és egyáltalán nem, ha piti törvénysértést követtél el, hiszen a tiszta laphoz jogod van).
Amennyiben gazdasági bűncselekményért ítéltek el, nem csak beperellek ismét a hazugságokért, de egyenesen helyreigazítási pert indítok. Minden posztod után, amiben valótlant állítasz.

Ha a megérzésem nem csal, és kiderül, hogy az élethazugságod fedezete nem a pozitív gondolkodás, hanem a múltban elkövetett fehérgalléros bűncselekmények, amiket így akarsz tisztára mosni, akkor ez azt jelenti, Péter, hogy a helyreigazítási pereket követően ugyanott és ugyanannyiszor kell majd a törvény szigorával felügyelt igazszágot leírnod. Veled fogom leiratni a saját Facebook-oldaladra, hogy hazudtál. Ez pedig azért is lesz történelmi pillanat, mert először és utoljára akkor fogom megosztani én is a posztodat. Minden létező oldalon, amit kezelek, és erre fogom kérni az összes nagyobb oldalt is, akivel jó kapcsolatban állok. Addig is ízlelgesd a saját motivációs sallangjaidat, mert egyvalamit garantálok: szükséged lesz rájuk. Dicsértessék!

Szabó Péter nyilvános vitára hívott!

Tibi atya
2017.07.13.

Tegnapi bejegyzésemre Szabó Péter az alábbi levéllel válaszolt:

„Kedves P. D. (avagy Tibi atya)!
Igazán megtisztelő, hogy írtál rólam, köszönöm.
Az már kevésbé, hogy ez a néhány sor rágalmaktól, hazugságoktól, és féligazságoktól hemzseg.
Éppen ezért szeretnélek felkérni egy nyilvános beszélgetésre, ahol ezeket tudjuk tisztázni.
Én mint eddig, továbbra is adom az arcom minden egyes lépésemhez, gondolatomhoz.
Remélem számíthatok rá, hogy Te is ezt teszed.
Mivel én eddig sem bántottam meg senkit, és nem is kritizáltam, most sem ez a célom, hanem az, hogy nyíltan, személyesen, egymással szemben, vállalva az arcunkat, a véleményünket kiálljunk, és egyzetessük a nézeteinket!

Üdvözlettel,
Szabó Péter”


(A képet és a poszt szövegét azért mertem megosztani, mert bár tudom, hogy sokan lecsekkoljátok majd ministránsom nevét, tényleg nem kerültök hozzám közelebb, ráadásul beleegyezett, mert a nevéhez az égvilágon semmi egyéb nyilvánosságot érintő dolog nem köthető, tehát az teljesen érdektelen.)

Péter!

Ministránsom sorait közvetítem most feléd, akit alávaló módon az én posztomért tettél közszemlére, holott azért minden szempontból - legyen az morális vagy jogi - egyedül én felelek:

„Szabó elkövetett velem kapcsolatban egy óriási hibát: azt állította, hogy én vagyok Tibi atya. Ez azonban nem igaz. Sosem volt, és sosem lesz. Még csak az oldal alapítója vagy adminja sem vagyok. Mindig hű ministránsa voltam az atyának, mindig az is maradok, de a személyem nem azonos vele. Hang vagyok a fejében, és hosszas viták után érv a szájában. De nem vagyok ő. Mikor jelentkeztem hozzá évekkel ezelőtt, ugyanaz a senki voltam, aki most vagyok, és aki maradni akarok. Az atya oldalára sem az én személyes véleményem kerül ki. Csak abban az esetben van így, ha az atya ministránsai azzal maradéktalanul egyetértenek. Egyéb esetben mindig a szerkesztőség elé tárja, ahol többséggel elfogadva, alaposan megvitatva (és ha kell konszenzus alapján átalakítva) azt, kirakja. Vagy így kerül ki, vagy sehogy.”

P. D., akit ezek után Ministráns-D-ként fogok emlegetni, nem azonos tehát a személyemmel. Ministránsaim azért kerülik hozzám hasonlóan személyükkel a nyilvánosságot, mert nem számít a nevünk és az arcunk: az érveink, a véleményünk, a suttyóságunk és az attitűdünk így is ugyanolyanok, nem vágyunk személyes rajongottságra, és nem óhajtunk abban a blikkes bulvárvilágban gyökeret ereszteni, amiből Te előburjánzottál. Személyes karriert sem akarunk építeni.
Péter, a hírportálok, akik közül nem egynek a tyúkszemére léptem az évek során (kb. az összesnek), szerinted miért nem írták meg, ki állhat Tibi atya mögött miközben a legtöbbnek személyesen is adtam már interjút? Nos, két okból:

1) Tudják, hogy azonnal beperelném őket, mivel sem én, sem ministránsaim nem vagyunk közszereplők.
2) Nincs valós hírértéke, mert érdektelen és szart se befolyásol a személyük velem kapcsolatban.

Mivel az ismeretlenségben maradni és lemondani a személyes karrierépítgetésről annak minden előnyével és hátrányával együtt éppen annyira szent jogunk, mint egy írónak álnéven publikálni, nem fogom tűrni, hogy közszemlére tedd őket. Még akkor sem, ha az alapvető jogok olyan földi hívságok, amit neked, a büntetett előéletű egymondatos élethazugságok messiásának szerinted nem kell betartanod.

Ministráns-D-nek ezúttal mégis a szerkesztőség teljes egyetértésében engedtem meg, hogy kiálljon ellened egy nyilvános vitára. Természetesen nem ott és nem úgy, ahogy Te szeretnéd. Szó sem lehet arról, hogy egy színes-szagos-hangeffektes, kereskedelmi televízió-kompatibilis műsorban tegyétek ezt meg, ahol a legkisebb esélyed is adatik az önfétisű sztárongásra, és amire viszont ministránsom egyáltalán nem vágyik.
Hogy létrejöhessen az objektív, tényekhez rigorózusan tapadó diskurzus az ámításaid ellenében, Ministráns-D beperel téged. Először is azért, mert a beleegyezése nélkül széles nyilvánosságra hoztad a kilétét, másodszor azért, mert azt állítod, hogy ő én, amit nem tudsz bizonyítani (míg én az ellenkezőjét könnyűszerrel), harmadszor pedig azért, mert azt állítod, hogy megrágalmazott téged. Ha lettek volna rágalmak a cikkemben, akkor sem ő tette volna, ráadásul álláspontom szerint nem voltak. A szubjektív véleményünk volt benne a sarlatánságodat illetően, és néhány mondatod, amit bármikor hivatkozhatunk, hogy valóban elhagyták a szádat. Éppen ezért az a véleményem, hogy maga az állítás a rágalom, hogy ministránsom vagy én megrágalmaztunk téged.

Nem csináltam még ilyet, de Ministráns-D beszédét a tárgyalásról az arca kitakarásával élőben streamelem majd. Ugye, mennyivel jobb, mint egy tévéműsor, ahol szabadon lehet hazudozni? Itt nincs csúsztatás, nincs plasztikusan gyúrható életbölcsesség, ami annyira szabadon értelmezhető, hogy bármikor kibújhatunk mögüle. Nincs motivációs élettörténet, amit elnagyolva, konkrétumoktól mentesen, hol így, hol úgy adunk elő. Nincs bevágott zene, nincs fényshow, nincs kibaszott betáncolás és nincs taps. Nyers tények csapnak össze a nyers tényekkel. Ministráns-D és én ugyanis minden mondatunkért felelősséget vállalunk. Akarod vagy nem, te is így teszel majd.

Ne aggódj, az igazságszolgáltatás számodra - velünk ellentétben - jól ismert terep! Bár az életed (kitalált vagy valós) magánjellegű részleteit nem átallod a szélesebb közönség elé tárni, erről nagy a hallgatás. Hallottuk már azt is, hogyan és miért akartál (állítólag) öngyilkos lenni, azt azonban a médiában soha, pontosan miért is ültél. Elképzelhető, hogy a hajléktalanból lett milliomos nimbusza alábbhagyna, ha kiderülne, hogy nem két kifli volt az oka, hanem fehér gallérban elkövetett bűncselekmény?
Mire végzek a nyilvánosságban betöltött szereped felszámolásával, igyekszem kideríteni ezt is (kivéve, ha tényleg nem gazdasági bűncselekményért, hanem egyéb bűnökért ültél, hiszen abban az esetben ha ez nem képezi a mostani élethazugságod anyagi fedezetét, mindenkit megillet a tiszta lap, és ettől még akkor sem fosztanálak meg, ha egyébként minden másért élesen bírállak).

Korábban az igazságszolgáltatás már bebizonyította, hogy az igazság győzedelmeskedhet feletted, és ministránsaimmal teljes intellektusunkat latba vetjük majd azért, hogy ezúttal se legyen ez másképp. Ja, Péter, és mindeközben egy percig se feledd a mantrát, ami szerinted mindenre megoldás: mindig csak pozitívan! Mosolyogj! Dicsértessék!

Szabó Péter legújabb fegyvere

Tibi atya
2017.07.12.

Nemrégiben a szívem is félrevert pár ütemet, mert a hírfolyamom olyasvalamit dobott fel, amit sosem szerettem volna látni: Almási Kitti csatlakozott Szabó Péter motivációs tréner stábjához "egy-két projekt" erejére.

Nagyon régi követője vagyok Szabó Péternek és Dr. Almási Kittinek, azonban teljesen különböző okokból. Míg Szabó Pétert, a mentálhigiéné egyik legnagyobb sarlatánját és hazai közellenségét szemmel tartom és figyelem, hogy következetes kritikusa maradjak, addig Almási Kitti klinikai pszichológust a legőszintébb csodálattal követem. Bevallom, ez a nő ez egyik kedvenc pszichológus előadóim egyike: összpontosul benne a klinikum szakértelme, a terápiás tapasztalat, a humor, illetve a hajlandóság, hogy leszálljon a katedráról, és közérthetően, de tudományos igényességgel beszéljen olyan nagyon fontos dolgokról, mint a kötődési stílusok szerepe a kapcsolatokban, önmagunk elfogadása, a szexusunk megélése és a szorongásainkkal történő szembenézés.

Szabó Pétert lassan senkinek nem kell bemutatnom: ő az, aki a vállalati pszichopátia és a nárcizmus mantráit futószalagon gyártja azoknak az ostobáknak, akik nyálcsorgatva vágynak a népszerűségére és a vagyonára. „Mindig túl korai, hogy feladd!”; „Ne feledd, attól, hogy valakinek baja van veled, az csak az ő baja” – tolja az önfókuszú, egocentrikus boldogtalanság zálogait kontextus nélkül a közbeszéd terébe. Nézzük, mit is jelentenek ezek a mondatok!

„Mindig túl korai, hogy feladd!”

Ezzel a motivációs bullshittel nem csak az a probléma, hogy egyaránt adható a berlini waffen-SS utolsó csepp vérüket is Hitlerért áldozó gyermekkatonái és vállalati középvezetők szájába, hanem az, hogy nem igaz. Nem mindig korai, hogy feladd. Vannak dolgok, amiket kurvára fel kell adni. Néha be kell ismernünk, hogy nem vagyunk mindenhatóak, és a tevékenységtől, amit csinálunk (legyen az rossz vállalkozás vagy káros szokás) nem leszünk jobb emberek, csak fáradtabbak, elhasználtabbak és gyengébbek (mert sajnos az a hazugság sem igaz, hogy ami nem öl meg, az erősít). Ilyenkor így vagy úgy, de legalább részben fel kell adnunk, amit csinálunk és segítséget kérnünk másoktól, mert valamit nyilván elbasztunk (ez Péter mantrái szerint szintén rossz dolog, amennyiben mások véleménye kritikus – szerinte ugyanis nem szabad foglalkozni a kritikával, mert az akadályoz a célunk elérésében).

„Ne feledd, attól, hogy valakinek baja van veled, az csak az Ő baja!”

Ez a mondat a nárcizmusnak az a velőállománya, ami semmilyen értelmezésben nem állja meg a helyét, de úgy a legkevésbé, ahogy Szabó Péter értette: ha valakinek baja van veled, az nem csak az ő baja. Egészséges (egyénre szabott) dózisban persze mindenkinek szüksége van a „leszarom” pirulára, hiszen ha minden fikázást valós kritikaként értelmeznénk, akkor rövidtávon kapnánk idegösszeroppanást, és valóban nem jutnánk soha egyről a kettőre. Azonban ebből nem következik, hogy amit csinálunk, az szükségszerűen jó, és ha valakinek mégis baja van ezzel, azzal nem kell foglalkozni, hiszen az az ő baja és nem a tiéd. Ahhoz, hogy ezt elfogadjuk, épp csak annyi empátia szükségeltetik, ami már elég ahhoz, hogy ki ne mondjuk ezt a mondatot soha.

Most olvassuk el ugyanezt a mondatot úgy, hogy a hangsúly máshol van: "Ne feledd, attól, hogy valakinek baja van veled, az csak az ő baja!"

A mondat még így sem igaz. Vannak helyzetek ugyanis, amikor olyannak van baja velünk, akitől függünk. Vajon lehet-e ezt mondani az alkalmazottnak, akit a főnöke rendre megaláz? Vajon lehet-e ezzel a mondattal nyugtatni egy gyereket, akit az erősebb osztálytársa bántalmaz? Szabad-e ilyen módon semmibe venni azt, hogy ez a baj nem csak a piszkálódóé, hanem az áldozaté is? - azt gondolom, nem. Ezt a mondatot bármilyen szövegkörnyezetbe ágyazom, egyetlen embernek sem adható tanácsként, aki azt várja, hogy a tanácsom élhetőbbé tegye az életét.

A fenti mondatok nem kiragadott példák, Szabó Péter facebook-ja ugyanis tömegével árasztja az ilyen, és ehhez hasonló motivációs bonbonba töltött élethazugság-mérgeket. Ő a lelki tanácsadás legnagyobb szélhámosa, munkásságában Oravecz Nóra mémjei fajtalankodnak Gyurcsok István tévés gyógyító kuruzslásával. Meggyőző, de hazug féligazságok ezek. Olyan egópumpák, akár a kokain: pillanatnyi erőt adnak, függőséget okoznak, nem vezetnek tartós boldogsághoz és lelki békéhez, viszont a hatásuk hamar elmúlik és mindig kell egy következő adag.

Szabó Péter erre azt mondaná, hogy az irigységem álruhát öltött elismerés. Csak azért kritizálom, mert én is szeretnék olyan sikeres és imádott lenni, mint ő. Ez azért is állja meg a helyét, mert engem a kutya sem követ, míg őt népes rajongótábor öleli körül, és míg ő pénzben úszkál, én a küszöböt rágom hónap végén. Módszeresen próbálok arccal is a nyilvánosság elé lépni, hiszen vágyom a rajongásra, csak nem sikerül, mert nem bízom eléggé magamban. Keserű, irigy ember vagyok, akit elszomorít mások sikere, és titokban én is olyan szeretnék lenni, mint ő. Ezért fikázom. Csakhogy ezen mondatok egyike sem igaz.
Ideje még a nárcizmus önámító rózsaködén keresztül is észrevennie, hogy a kritika és a fikázás között tartalmi és érdemi különbség van. Míg a fikázás céltalan, mélység nélküli és kontraproduktív pótcselekvés, az irigység kétdimenziós projekciója, a valós kritikának nagyon is van célja. Változást szeretnék elérni vele, mert amit kritizálok, az hat a környezetemre, és szöges ellentétben áll a világnézetemmel. Bár Szabó Péter nárcizmusa szerintem nem változtatható, a közvélemény hozzá fűződő viszonya igen.

Egyszerűen nem fér a fejembe, hogy mit keres Szabó Péter mellett egy olyan (nélküle is sikeres) géniusz, mint Almási Kitti. Igaz, hogy Kittinek voltak olyan gondolatmenetei, amik hasonló következtetésekre futottak ki mint Szabó Péter egyik-másik instant életbölcsessége, de ő sosem ilyen csupaszon tolta őket az arcunkba. Nem tartott soha olyan, piramishálózatra építő cégek eladástechnikai térningjeihez hasonlatos, zenés-színes-szagos motivációs agymosást, mint Szabó Péter. Ellenkezőleg! Nagyon komoly gondolatisággal és szakmai érvekkel segített odatalálni ezekhez a gondolatokhoz. Ez óriási különbség, és a Szabó Péterhez még csak nem is viszonyítható zsenialitása is ebben rejlik.

Abban reménykedem, hogy Kitti nem a nárcisztikus sármőr bűvkörébe került, és Szabó Péter megnyerő modora nem tudta a szakember mögötti embert megmérgezni. Abban egészen biztos vagyok, hogy Szabó Péter nem önkritika gyanánt fordult szakmai segítségért a munkáját illetően, de talán a vele kapcsolatban gyakran felmerülő bírálatok alapján kockázatelemzést végzett, és belátta, szüksége van rá, hogy a jövőben élét vehesse az egyre nehezebben vitatható, és brandjére is egyre veszélyesebb véleményeknek. Bízom benne, hogy Kitti célja Szabó Péter munkásságának meghackelése, hogy az szakmaibb és kevésbé kártékony legyen.

Ha mégis kiderülne, hogy Szabó Péternek úgy sikerült manipulálnia, mint a médiakörnyezetében mindenkit, úgy biztosíthatom, amikor (és nem ha) ezt észreveszi és belátja, nem fogok károgni, hogy „émmegmontam”, viszont segíteni fogok neki, amiben csak tudok. Attól, hogy valaki kiváló pszichológus, még ember is egyben, és nem immúnis a nárcisztikusok hihetetlenül meggyőző kommunikációs trükkjeire.

Kedves Kitti!

Közted és Szabó Péter között oldhatatlan ideológiai ellentét feszül: míg Te azt tanítod, hogy a siker és az önbizalom a lelki egyensúly egyik körülménye, Péter szerint a siker ősoka az önbizalom. Utóbbi nem csak hazugság, hanem a tanításaid szöges ellentézise is.

Kérlek, csináld meg a lehetetlent: hass valahogy Szabó Péterre, de közben ne Szabó Pétereződj be, és a pszichológus szakmát se kend vele össze! Lépj a színpadára, de ne vezesd fel őt soha arra a pódiumra, amire Te már Vekerdy Tamással és Müller Péterrel együtt is álltál! Tisztában vagyok vele, hogy most vészcsengőnek kevés vagyok, de amint úgy érzed, hogy kihasználnak, legyek én a nagy piros gomb, amit lenyomsz, és ami akkor is ott van neked, ha most haragszol ezért a levélért (vagy válaszra sem méltatod). Ha lenyomod, én úgy szántom be ezt a sarlatánt is, ahogy anno Oravecz Nórát vagy rövidesen Marozsák Szabolcsot fogom. Érvekkel, nyilvánosan, közérthetően és maradandóan.

Maradok irántad tisztelettel:

Tibi atya

Így kell meginni 2 másodperc alatt egy korsó sört - VIDEÓ

Tibi atya
2017.07.11.

A kocsmai versengés egyik legfontosabb versenyszáma mindig is a ki-tud-meginni-minél-gyorsabban-egy-sört volt. Számos technika létezik, az egyikben egyszerűen rátapasztjuk a szánkat, és minél nagyobbakat kortyolva gyakorlatilag magunkba szívjuk a folyadékot. A másik az, mikor kiakasztjuk a garatunkat, és hát...az eredmény magáért beszél:

Tisztelet a hölgynek, képzeld, hogy mikre lenne még képes...Dicsértessék!

Ezeket a cikkeket olvastad már?